1.14. Zárszó helyett

'Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, Testvér, ne légy hűtlen soha!'

Ha tömören kellene összefoglalni történelmünk e kevéssé ismert, kevéssé tudatosított két évszázadának eseményeit, akkor Csihák György, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnökének szavaival ennyit mondanék: „a kor két birodalmát, a bizáncit és a német-rómait - néhány csatavesztés ellenére - több mint száz éven át minden háborúban megvertük és túléltük, mert abban a korban fegyvereinknél, hadseregünknél nem volt jobb a világon. Európa földjén elsők között alapítottunk egységes és keresztény államot, s királyaink a pápától olyan jogokat nyertek, mint amilyent senki más, miáltal maguk is apostolok, akár a pápa. Lovas műveltségünkből mi hoztuk Európába a küldöttek rendszerére épülő országgyűlés intézményét. És hamarabb volt írott alkotmányunk, mint Európában bárki másnak."

De azóta „Sok minden meghalt Árpád országában, de legalaposabban az az idea halt meg, mely Árpád apánkkal az Iszter vidékét tudatlanul megkívántatta. A vezérek utódait kóbor nyugati lovagok váltották föl, a Keletnek szép, szabad, lelkes erényei helyére bemenekültek ide a boldog Nyugatról kiszorított száműzött bűnök.” - fogalmazott Ady Endre 1907-ben. Sommás, hosszú távon igaz ténymegállapítás ez nagy költőnktől.

Bár az idők változnak, én mégis úgy gondolom, hogy Magyarországnak és az egész magyarságnak ma is szüksége van az igazi szabadságot, a lelki, isteni szabadságot hirdető Turul vezetésére, iránymutatására. Az idők szavának megfelelő új célok megvalósításához az Ősök régi bátorságára és leleményességére van szükség, hogy a magyar nép kiutat találjon abból a lelki és anyagi demoralizációból, amelybe az elmúlt évszázadok taszították. Nem a konkrét lépések ismétlésére gondolok, hogy ugyanúgy kellene cselekednünk, mint cselekedtek őseinknek, de arra igen, hogy azt a szellemiséget, azt az értékrendet, amely meghatározója volt ősi kultúránknak, magyarságtudatunknak, azt ma is követnünk kell(ene)! Mert ahogyan Bajcsy Zsilinszky Endre fogalmaz 1940-ben „Helyünk és sorsunk Európában" című írásában „...a magyar célokon egyszerűen nem lehet változtatni. Ezért minden magyar korszak és nemzedék annyit ér, amennyire hű marad az árpádi és szentistváni örökséghez. Tehát a szélesebb távlatú múltat és a közeli múltat egyaránt ezeknek az örök magyar céloknak mércéje alá kell állítanunk, leginkább pedig a magunk korszakát. Semmiféle új európai vagy világháború, semmiféle világnézeti mérkőzés, sem ilyen, sem olyan háborús győzelem, sem trianoni, sem más újabb békeszerződés, sem kívülmaradásunk a háborúból, sem belesodródásunk, sem győzelem, sem vereség, sem a magunk győzelme, sem a magunk veresége: egyetlen hajszállal sem másíthatja meg a magyarság, a magyar nemzet, a magyar állam évezredes európai hivatását, dunai „elsőszülöttségét", ősi pusztai ihletű szabad életrendjéhez és függetlenségéhez való bensőséges hűségét. Az európai és világesemények legfeljebb jobb vagy rosszabb kompromisszumokra szoríthatnak bennünket."

Dante Alighieri (1265-1321) a Turul dinasztia kihalása utáni trónöröklési harcoktól sújtott Magyarországra küldött üzenete: „Ó, boldog Magyarország, ne engedd tovább gyötreni magad!" De a jó tanácsot nem fogadtuk meg. A Turul dinasztia kihalása után a hatalom tulajdonképpen - rövid időszakokat leszámítva - folyamatosan megtagadja és elveti magát a Turult, vagy a hozzá kapcsolódó eszmeiséget. Tudták, ha megsemmisítik az isteni kinyilatkozás madarát, azzal elpusztítják a rabló hatalmukra veszélyt jelentő magyarság eredetét és a nemzeti feltámadás jelképét is. Ha pedig a Turul végleg elvész a mítoszok és mondák ködében, mert kiölik az emberek tudatából és lerombolják emlékműveit, soha többé nem fogja senki sem megkérdőjelezni bitorolt uralkodásukat. Elpusztítani szellemi és anyagi valóját, ez az, amit a hatalom folyamatosan célul tűzött ki magának. Ebből következik folyamatos identitászavarunk, pedig a történelmi szükségszerűség is azt diktálja, hogy teremtsünk rendet - időtálló értékrendet - önmagunkban, önmagunknak, önmagunkért. A bencés Regula is ezt tanítja: „Őrizd meg a rendet és a rend megtart, megőriz téged." Ez képezheti alapját a harmadik évezred Magyarországának, kultúránknak, magyarságunk megmaradásának. Wass Albert szavaival feladatunk kettős: „ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van." Kötelességünk van, amit Áprily Lajos így fogalmazott meg:

„Mi itt keresztre rendeltetve állunk.
minket a hűség Krisztus szege tart.
Égő reménység! - árva hunjaidból
Jövőt nevelni, embert és magyart."
(részlet Opitz Mártonhoz című verséből)

II. Rákóczi Ferenc fejedelem szavai ma is időszerűek:

„Mert éppen az adja meg a lét komolyságát, hogy egy olyan világban élsz, amelyben az a hang, amely az igazi útra hív, csak egészen halkan szól, ugyanakkor benned és körülötted ezernyi hangos szó mondja pontosan annak az ellenkezőjét."

Amióta idegenek írják történelmünket, történetírásunk mindent elkövet, hogy megtanítsa népünket kicsinek lenni, miközben elődeink példája egészen mást sugall. Ők mindezeknek ellenkezőjére tanítanak. Azt mutatják meg nekünk, hogy nem vagyunk senkinél alávalóbb nemzet, hogy kellő alázattal, mindennapi kemény munkával, tanulással újra nagyok lehetünk egyszer. De ehhez az egykori tudás népe fiainak nagyon sokat kell tanulnia, mert nagyon nagy a lemaradás, sajnos már nem csak szűk évtizedekben mérve. A merjünk kicsik lenni gondolatát cáfolja gróf Teleki Pál, aki azt mondja: „Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek,/ nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek./ Becsületünk előbbrevaló a jólétünknél." És arra tanít „Jövőnk áldozatosságot, lelkiismeretességet, tisztességet, hazafiságot és vallásosságot követel meg tőlünk. Küzdenünk, dolgoznunk kell egy mélyebb, igaz hivalkodás és mérlegelés nélküli tisztes hazafiságért, amit tanítanunk kell. MERJÜNK MAGYAROK LENNI.” És még egy fontos gondolat szintén gróf Teleki Páltól: „Jobb lenne, ha a napihírek és az újságok helyett több történelmet olvasnánk. Lenéznek bennünket, ha magunkat nem ismerjük." De azt már csak én teszem hozzá, hogy nem csak úgy általában több történelmet olvasnánk, hanem ez úgy lenne szép, ha legalább az a kevés, amit olvasunk, az az igaz történelmünk lenne! Újra meg kell tanulnunk tisztelni eleinket, mert erényeikkel és hibáikkal együtt mégiscsak magyarok voltak és - ha tetszik, ha nem - mégiscsak ők voltak az őseink! És nem is akármilyenek! Ha csak félakkorák lennénk...

„Föl, nemzetem, föl! Jussanak eszedbe
Világhódító híres őseid.
Egy ezredév néz ránk ítélő szemmel
Attilától egész Rákócziig.
Hah, milyen múlt! Hacsak félakkorák is
Leszünk, mint voltak e nagy ősapák,
El fogja lepni árnyékunk a sárba
És vérbe fúlt ellenség táborát!"
(Petőfi: Élet vagy halál!)

És csak bízni tudok benne, hogy egyszer még - ha nem is ezerszáz év elteltével, de talán nem is az annyira távoli jövőben - valóra válnak Nostradamus sorai:

"Jön új nemzedék, mely erős lesz, és nem szégyenli többé, hogy magyar, a vének nemzedéke önmagán erőt vesz, s nemcsak önmagának túr és kapar. Erkölcsében megújul majd az ország és végre büszke lesz minden fia, mert ámulatba ejti egész Európát ezerszáz évnek elteltével Pannónia." (Nostradamus - Hungaricus)

Becsüljük meg és szeressük ezt a szép, okos madarat, legyünk büszkék rá, hogy elkísérte a magyarokat Európa szívébe és itt is maradt, talán emlékeztetni a nemzetet gyökereire, sajátos kultúrájára. Jelképezze a Turul az újjászülető, erejét visszaszerző magyarságot, hirdesse legyőzhetetlenségét, biztosítsa a benne hívő és bízó, oltalmát kereső és elfogadó, általa teremtett világ békéjét és nyugalmát! Bízzunk benne, hogy amíg a turul kiterjeszti fölénk védelmező szárnyait, megmarad magyarságunk is!

Sokat szenvedett népünk, de büszkék lehetünk múltunkra és arra, hogy vannak olyan emberek, akiknek fontos ez a szétdarabolt, kicsi ország, akik tudják, hogy egy népnek kötelessége ismernie múltját, kötelessége továbbadni fiainak és unokáinak, mert Isten ezt bízta ránk. Ez a kis összeállítás ezen embereknek is szeretne méltó emléket állítani magyarságtudatunk erősítése érdekében.

„Ne civakodjunk a fölött, hogy mik voltunk, egyesüljünk arra, amit tennünk kell! Hogy milyen lesz a jövőnk, csak tőlünk függ, csak akarjunk! Egymás kezét megfogni jó, elereszteni átok! Egymásra boruló kezek tartják fenn a világot! Az én korosztályom elindult a temető felé, csak a napot, órát nem tudjuk, hogy ki-ki mikor ér oda! Mindenki hagyjon valami örököt maga után, lehet, hogy ha még ma nem is, de egyszer még érték marad." (Kossuth Lajos)

Nem hiszek ósdi csodát. Egyet csak. A példa csodáját,
példa erővel örök dolgokat alkot a kéz
s így maga sem hal meg.

Dolgozz, levegőben uszó Kéz,
működj, nemzeti lét szívdobogása, erő,
hirdesd: veszve a nép, aki lustán, mástól - akár a
mennybeli istentől várja a „boldogulást”.
- Hirdesd: gyáva a nép, amelyet csak vértanuk óvnak:
nem „hőstett” -: napi mersz, köznapi, percnyi courage
ment embert s honokat.

(Illyés Gyula: Hunyadi keze)

Végezetül álljon itt a "Most múlik pontosan" című dal zenéjére írt új szövegű, gyönyörű és fájdalmasan igaz dal, a "Tartsd magad nemzetem!", ami a Trianoni himnusz szerepét is képes betölteni. Mi más is lehetne a kívánságunk most, valamikor a XXI. század elején?

Reményik Sándor szavaival „Egy lángot adok, ápold, add tovább! / És gondozd híven..." Mert akkor még valóra válhat a Széchenyi Istvántól származó szállóige: „Sokan azt gondolják, Magyarország volt -; - én azt szeretném hinni: lesz!"