Tormay Cécile

„Gyűlölség és harag ne legyen közöttetek, mert kevesen vagyunk mi magyarok, és ha mi nem szeretjük egymást, akkor minket e világon bizony senki sem szeret."

„Csak az emberek dűlnek ki, hitük megmarad másokban, és ez a fő.”

„Mi nem az idegen fajjal szemben követeljük a numerus clausust, hanem a saját fajunkkal szemben követeljük a numerus apertust, mert tébolyodott és öngyilkos nemzet az, amely az értelmiséget nem elsősorban a saját fajtájából akarja rekrutálni."

„Egy népnek, amelytől elvették határait, hogy ne védhesse magát, amelytől elvették fegyvereit, hogy ne támadhasson - nem marad egyebe, mint az irodalma..."

„Nem mindig azok a napok a legnehezebbek, amelyeken történik valami velünk. A rettentő nemtörődés lassú, béna órái is megviselik a lelket."

„Egy triangulus a mi várunk, melynek három kiugró bástyája: a hazánk, a hitünk, a családunk.”

„Kard és könyv legyen az elkövetkező időkben a magyar nemzetnek segítőtársa, a Rákóczi kardja és a Széchenyi könyve!”

Nádudvari Tormay Cécile (Budapest, 1875. október 8. - Mátraháza, 1937. április 2.) írónő, műfordító, közéleti szereplő. A századforduló legnagyobb magyar írónője. Lelkében izzón magyar, műveltségében teljesen nyugati.

1876. október 8-án született Budapesten és egy ősi falusi udvarházban nevelkedett. Mindkét szülői ágon ágon német bevándorló családból származik.

Tormay Cécile ősei mind apai, mind anyai ágon német származású polgárok voltak.

Apai nagyapja, Krenzmiller Károly 1845-ben magyarosította nevét Tormayra. Az 1848-49-es szabadságharcban honvédőrnagyként vett részt. Tormay Károly Tolna megye főorvosa, a szekszárdi kórház igazgatója. Felesége, Huber Antónia Hannoverből települt át Magyarországra. Tíz gyermekük született. Béla, Cécile apja mezőgazdasági szaktekintély volt. A mai Állatorvosi Egyetem tanára, majd igazgatója, 1901-től államtitkár; az MTA tagja, a Lipótrend és a Vaskorona rend lovagja. Több mezőgazdasági tárgyú könyve jelent meg. Édesanyja munkácsi és barkaszói Barkassy Hermin. Anyai dédapja, Spiegel József az 1820-as évekre Pest egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb vállalkozója lett, Széchenyivel és Pollack Mihállyal dolgozott együtt. 1831-ben kapott nemesi címet és felvette a Tüköry nevet. A Tüköry család ezekben az években kezd elmagyarosodni. Tüköry József lánya, Cécile nagyanyja, Hermina egy magyar nemeshez, Barkassy Imréhez ment feleségül.

A nádudvari családi birtokot Tormay Károly - a nagyapa - vásárolta az 1848-as Szabadságharc utáni időben, majd Tormay Béla örökölte. Cecile gyermekkorától kezdve az év jelentős időszakát Nádudvaron töltötte. Négyéves korában már olvasott, tizennégy évesen tette le az érettségi vizsgát. Iskoláit magántanulóként végezte. Német, olasz, francia, angol, latin nyelven tanul; tanítónői képesítést szerez. Tudatosan írónak készül. Eredetiben tanulmányozta a francia, olasz, német és angol irodalom színe-javát, mesterének azonban Arany Jánost tartotta.

Sokat utazott, bejárta és megszerette egész Nagy-Magyarországot. Az ifjú írónő roppant nyitott és eszes volt, már tizenévesen ontotta meghökkentő novelláit. Novelláskötetei jelentek meg, melyek bevételéből Firenzébe utazott, ahová a szíve és sikerei annyiszor visszahúzták. 1900 és 1914 közt a leghíresebb firenzei és párizsi irodalmi szalonok kedvencévé vált görög meséivel.

Első könyvei az Apródszerelem, (1899) című novelláskötet és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötet. Első sikeres regénye az 1911-ben megjelent Emberek a kövek közt. A regény egy horvát pásztorlány és egy magyar vasutas fiú tragikus szerelmén keresztül a kisemberek életét beszéli el.

A régi ház (1914) családregény, egy német család asszimilációját járja körül több nemzedék életének bemutatásán keresztül. A regényben ráismerni családja történetére. Ez a regény hozza meg számára a magyarországi hírnevet. Elnyerte vele a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját, amellyel a legjobb történelmi regényeket díjazták.

Pályája 1918-ig töretlen emelkedett a korabeli magyar irodalomban, és rendkívüli volt nemzetközi elismertsége is. Novellái, regényei rendszeresen jelentek meg francia, olasz és német folyóiratokban, regényeit sorozatban adták ki a jelentős német, francia és olasz kiadók. Tormay rövidesen a kortárs világirodalom elismert tagja lett. Műveit ekkor már angol, német, holland, olasz, finn, észt, dán, francia és norvég nyelven is olvashatta a közönség. Figyelmét a történelem és a politikai események néhány évre más irányba terelték, de ennek a korszaknak is volt kiemelkedő irodalmi termése, a Bujdosó könyv.

A háború alatt vöröskeresztesként dolgozott. 1918-ban megalakította a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét (MANSz) a haza, a család, a vallás védelmére. Haláláig a Szövetség elnöke maradt. A karitatív és politikai célokat kitűző szervezet rohamosan erősödött. A huszas-harmincas évek - ha nem minden idők - legnagyobb társadalmi szervezetévé nőtte ki magát. Ebben az időben egy millió tagot és csaknem ötszáz vidéki központot számlált!

Tormay a tanácsköztársaság idején az internálás elől vidéken bujkált. Az első világháborút követő összeomlást, és az azt követő forradalmakat, a román megszállást és Trianont súlyos megrázkódtatásként élte meg. Az 1918. október végétől 1919. augusztus elejéig terjedő időszakról szól leghíresebb műve, a Bujdosó könyv című naplószerű regénye. A Bujdosó könyv lírai szépségekben gazdag, drámai erejű képe egy kálváriás kornak, egy szenvedélyes hangú és megrázó erejű napló mindazokról a megpróbáltatásokról, amelyeket Magyarországnak el kellett szenvednie. A bujdosó ő maga volt, aki számkivetve bolyongott, de mindig hazai földön, feje fölött a kommunizmus halálos ítéletével. Bujdosott és menekült a szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai közt, idegen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok között és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendőrök keze, vörös katonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, amikor már behorpadt a kor áldozatainak sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása.

1920-ban jelent meg a könyv első része Az őszirózsás forradalom címmel; 1921-ben a második rész A proletárdiktatúra címmel. Német, angol és francia nyelven is megjelenve világsikert aratott. „Maradjon fenn könyvemben az, ami velünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének kínja és becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben. Legyen a Bujdosó könyv a fájdalom könyve. Mialatt írtam, találkozni akartam benne azokkal, akik testvéreim voltak a közös szenvedésben. És ebben a könyvben velük akarok maradni még akkor is, mikor már sem ők, sem én nem fogjuk többé látni az új magyar tavaszokat." - írta a könyv előszavában Tormay.

Szobra a Szent Rókus Kórház előtti parkban

Klebelsberg Kuno felkérésére 1923-tól Tormay Cécile szerkesztette a Nyugattal egyenrangú Napkelet című folyóiratot. A lap az induló szerzők fórumaként is jelentős szerepet játszott, hiszen a háborút követő fiatal író generációi szinte minden jeles képviselője itt mutatkozott be először. Többek között Áprily Lajos, Reményik Sándor, Sík Sándor, Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Zilahy Lajos és Tamási Áron is publikált itt, de nagyon gyakran kaptak teret az elszakított országrészek írói és tudósai is. A néprajztudomány szempontjából is jelentős fórum volt, a Napkelethez köthető az erdélyi falukutató mozgalom magyarországi megismertetése is. Tormay munkásságáért megkapta a Corvin-koszorút és a Signum Laudist is, amivel csak hős katonákat szoktak kitüntetni.

Becsületsértési perbe keveredett - közvetlen munkatársa és jó barátnője, gróf Zichy Rafaelné férje válópere során megvádolta, hogy elszerette a feleségét. 60 tanút sorakoztattak fel az állítás igazolására, de a vád nem nyert igazolást. Tormay hívei a politikai ellenfelek lejárató szándékát látták a vádban. Végül miután a két megvádolt nő becsületsértési és rágalmazási pert indított a gróf ellen, őt ítélték el. Tormay ezután visszavonult a politikai élet napi harcaitól, az állandó szerepléstől.

1932-ben jelenik meg a Szent István életét és intelmeit magába foglaló Magyar Legendárium Molnár C. Pál festményeivel. Úti élményeiről szólnak a Firenzét bemutató A virágok városa (1935), és a Szirének hazája (1935) szicíliai útirajzok. Utolsó regénye a tatárjárás korában játszódó Ősi küldött 3 kötetes mű. „Magában álló, sokszor ijesztően érdekes és sokszor megrendítő könyv ez az Ősi küldött. Tormay Cecile mondataiban átalakul, párás és ködszínű lesz a masszívnak tudott magyar mult. Régi magyarjai északias bánattal keresik, valahogy mindig fenyőerdők mélyén, az ősi magyar hitet, az ősi magyar isteneket” - írta Szerb Antal. Az első Csallóközi hattyú címen 1933-ban, a második A túlsó parton címen 1934-ben jelent meg. A fehér barát című harmadik kötet az írónő halála miatt nem is készült el teljesen. Végül Tormay jegyzetei alapján Kállay Miklós író fejezte be és 1939-ben jelent meg. Az írónő egykori népszerűsége a külföldön publikált magyar írók közül csak a legnagyobbakhoz mérhető! A legnagyobb francia és német kiadók írásai kizárólagos kiadásának jogáért versengtek. Anatole France óriási jövőt jósolt neki - nem véletlenül.

Az 1945-ben eltávolított, 2000-ben visszahelyezett tábla Balassagyarmaton a „Huszár-ház” falán

1935- francia javaslatra egyhangúlag beválasztották a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába Madame Curie helyére. Ettől a pozíciótól remélte a trianoni diktátum elleni harc óriási lehetőségét. Súlyos szívbetegen, orvosi tiltás ellenére utazott Genfbe, és lankadatlanul dolgozott, miközben ugyanúgy teljesített a Napkelet és a MANSz élén. Úgy tartotta, az íróknak is ki kell venni részüket Magyarország újjáépítési folyamatából. Magyar tudományos kiadványok ügyében, a tanárok külföldi utaztatása, a múzeumok közti kapcsolatok, a szerzői jogok és a tankönyvrevízió ügyében tevékenykedett.

Az irodalmi Nobel-díj adatbázisa szerint Tormay Cécile-t 1936-ban és 1937-ben is nevezték a díjra: 1936-ban Pintér Jenő, Pap Károly, Hankiss János és Horváth János, 1937-ben pedig a magyarbarát svéd irodalomprofesszor, Fredrik Böök. Utóbbinak még a támogatására is számíthatott Tormay: Böök ugyanis tagja volt a Nobel-díj Bizottságnak, sőt már 1936-ban odaadta volna a magyar írónőnek a díjat. „Választása azt az érzést keltené a legkeményebben próbára tett európai népben, hogy legalább erkölcsi vonatkozásban nem elszigetelt, s bár ennek a hatásnak az esztétikai értékekhez semmi köze, de a Nobel Alapítvány szellemiségéhez jól illenék” -írta különvéleményében Böök.

Hankiss János irodalomtörténész, a francia Becsületrend tulajdonosa Tormay-monográfiájában így értékel: „Tormay Cécile nagyságát mindenki érzi, aki olvassa és mindenki érezte, aki őt magát láthatta. De ez a nagyság nem vulkáni kirobbanás, vagy legalábbis nemcsak az. Annyi benne a mélység és a művészet, hogy futó tekintet, félszemmel olvasás nem foghatja át. (..) Emberi és írói nagyságát bizonyos értelemben föl kell fedezni, jelentőségét a magyar történelem és a magyar irodalom folyamatában meg kell világítani”.

Síremléke a Farkasréti temetőben

Tormay Cécile néhány évig tartó betegeskedés után szívelégtelenségben halt meg. Temetése országos esemény volt. Aki csak tehette: a Horthy-házaspár, a kormány, az egyházak és társadalmi szervezetek vezetői mind igyekeztek végső búcsút venni az Iparművészeti Múzeum kupolája alatt fölravatalozott Nagyasszonytól. Az emberek a hosszú utcákon könnyezve álltak sorfalat utolsó útján, végig a Kerepesi temetőig, ahol a 42-es díszparcellában helyezték örök nyugalomra. A sír azonban csak egy ideig lett az övé. Az írónő utolsó kívánságainak egyike volt, hogy majd Nádudvaron helyezzék örök nyugalomra, azonban az ottani családi birtokot a kriptával együtt a kommunisták beszántották. Miután sírhelyét egy építkezés fenyegette, sírját rokonai 1969 novemberében áthelyeztették Farkasrétre. Maradványait összehamvasztották szüleivel, Tormay Bélával és Tormay Bélánéval, valamint nagybátyjával, Barkassy Gézával. Azóta közös sírban a Farkasréti temető urnafülkéjében nyugszanak.

Már a temetése után dolgozószobája bútoraiból és könyveiből emlékszobát hoztak létre. A Kőfaragó utcai ház falára emléktábla került, az utca pedig 1945-ig Tormay nevét viselte. Az 1948 után kibontakozó kultúrpolitika következtében kultuszának egy csapásra vége szakadt. A róla szóló vagy vele kapcsolatos számtalan kordokumentum „eltűnt”, a Károlyi-kertben álló Tormay-szobrot ledöntötték, emléktábláját leverték, műveit betiltották, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét 1948-ban a belügyminiszter feloszlatta, Tormay neve pedig feledésbe merült.

A rendszerváltás után jelent meg újra könyve, a Bujdosó könyv. Azóta „egykönyves” szerzőként él a köztudatban, a vele kapcsolatos megnyilatkozások nagy része valamiképp ezzel a művével foglalkozik, annak szövegét idézi, elszakítva az életmű egészétől, illetve a korszaktól, amelyben született.