Vay Ádám
Vajai Vay Ádám (Vaja, 1657. május 11. - Dancka, 1719. január 31.) kuruc szenátor, II. Rákóczi Ferenc udvari marsallja, Munkács várának főkapitánya, „urának leghívebb szolgája” volt.
Előkelő Szabolcs vármegyei református birtokos nemesi család sarja, - Vay Péter Szabolcs megyei alispán fia - 1657. május 14-én Vaján született. Tanulmányait Sárospatakon végezte, de a gimnáziumot már nem fejezte be.
1679. május 4-én feleségül vette néhai nagyiváni Fekete László füleki vicekapitány elárvult leányát, az 1665-ben született Erzsébetet. Négy gyermekük született.
Majd első felesége halála (1695. december 25.) után Vay újra nősült, és ismét egy árva leányt vett el: az irodalomtörténetből ismert báró Zay Annát, Zay András és báró Révay Krisztina leányát, Zay Lőrinc későbbi kuruc szenátor unokahúgát vezette oltár elé. Ebből a házasságból is négy gyermek született.
1675-ben rövid ideig kuruc, majd főúri udvarokban szolgált nemes ifjúként, majd hadnagy Füleken. 1682 szeptemberében Fülek eleste után Thököly foglya lett. Thököly kényszerítésére állt hívei közé. 1682-1685 között kuruc ezredes, kisvárdai kapitány. 1687-ben Szabolcs vármegye követe a pozsonyi országgyűlésen.
Részt vett a II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós által szervezett összeesküvésben, amiért letartóztatták és hűtlenségéért teljes vagyonvesztés mellett Bécsújhelyen raboskodott. A fogságban verses önéletrajzot írt. 1700. július 17-én I. Leopoldtól kegyelmet kapott, visszanyerte elvesztett javait és még kárait is megtérítették. De nem sokáig örülhetett, mert mint Rákóczi hívét 1701-ben ismét, most már életében harmadszor is bebörtönözték. Tulajdonképpen a felségárulási per és a bécsújhelyi börtönidőszak alapozza meg Rákóczi és a Vay testvérek kötődését.
A Rákóczi-szabadságharc kitörésekor óvatosságból a kurucok elől hajnácskői várába, majd Gácsra húzódott, s csak a vár feladásakor, 1703. október közepén csatlakozott Rákóczihoz. Ekkor indul fényes karrierje. Rögtön a fejedelem udvari kapitánya, 1703. október 27-én pedig a jászok és kunok főkapitánya lett. 1704. február 16-tól munkácsi főkapitány. 1704. február és 1705. szeptember között az Udvari Tanács elnöke, a szécsényi országgyűlésen szenátorrá választották. A marosvásárhelyi országgyűlésen magyarországi birtokos létére bekerült az Erdélyi Fejedelmi Tanácsba, egyértelműen a fejedelem „szürke eminenciásaként”. 1707 tavaszán Békés vármegye főispánja és Máramaros vármegye főispáni adminisztrátora lett. 1708-tól huszti főkapitány is egyúttal.
Katonai tevékenységet ugyan nem folytatott, mégis az udvari hadak főparancsnoki jogköre alapján a legmagasabb rangú tábornokok közé sorolhatjuk. II. Rákóczi Ferencnek a forradalom végéig hű embere volt, kit a száműzetésbe is követett. Funkciói alapján Rákóczi egyik legfőbb bizalmasa volt, gyakran közvetített a protestáns rendek és a katolikus fejedelem között.
A a XVII. században épített vajai kastély, ahol Vay Ádám is született, a XVIII. század elején kétszer is történelem formáló összejövetel színhelye volt. Két olyan jelentős esemény is történt, amivel a település, a kastély és a Vay-család is beírta nevét a magyar történelembe.
1703. július 19-én II. Rákóczi Ferenc azért ment Vajára, hogy Vay fivérek (László és Ádám) bevonásával megpróbálja a nemességet és a főrendeket megnyerni a szabadságharc ügyének. A találkozó eredményeként másnap II. Rákóczi Ferenc követeként Vay László ment Kisvárdára, hogy meggyőzze az ott összegyűlt Szabolcs megye nemességet. De ekkor még olyan nyilatkozatot tettek a megyei nemesek, hogy nem támogatják Rákóczit. Néhány héttel később azonban már egységesen vonultak Rákóczi diószegi táborába, és álltak a szabadságharc ügye mellé. Ezt követően a szabadságharc eseményei tulajdonképpen már elkerülték Vaját. Rákóczi második látogatására már csak a szabadságharc végén kerül sor, amikor a szatmári békét megelőző tárgyalásokat folytatták a kastélyban 1711. január 31-én.
Vay 1711. március 4-én lengyelországi emigrációba vonult,bár ő volt az egyetlen, aki nem önszántából, hanem a fejedelem felszólítására távozott Magyarországról népes családjával együtt. Előbb Dél-Lengyelországban élt, majd mivel betegeskedése miatt nem mehetett Rákóczival Franciaországba, 1712-ben családjával Danzigban (a mai Gdanskban) telepedett le. Miután Bercsényi és a többi bujdosó délen maradt, így Vay teljesen elszigetelődött. Nyomorúságos körülmények között tengődött és itt fejezte be sok küzdelemmel, megpróbáltatással, szenvedéssel teli életét 1719 január 31-én. Gdanskban a felső-hóstátnak nevezett történelmi városrészben a Szent Erzsébet nevét viselő kis templomban temették el Rákóczi több kuruc tisztjével együtt.
Sosem folyamodott a császárhoz kegyelemért. Felesége csak férje halálát követően kért kegyelmet családjának. Gróf Erdődy Gábor egri püspök közbenjárására kaptak amnesztiát. Fiát, Ádámot később Heves vármegye alispánjává választották, és 1742-ben visszakapta az apai vagyon egy részét.
Hamvait a bujdosók közül elsőként hozták haza 1906-ban, és helyezték nyugalomra először ideiglenesen június 20-án a Vay-család hatalmas, kiterjesztett szárnyú angyal által őrzött kriptájában, majd pedig véglegesen november 15-én a református templom kertjében lévő díszsírhelyre.
Portréja, mely hivatalosan ismeretlen szerző alkotása, - egyes feltételezések szerint talán Mányoki Ádám festette Danckában - a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában, egy másolat pedig a Vay Ádám Múzeumban található Vaján. Ugyancsak a Nemzeti Múzeumban őrzik díszbuzogányát.
Egykori várkastélyában ma múzeum őrzi nevét.