1.3. A turul név

Amennyire sok vitát váltott ki, hogy milyen fajta madár is lehetett a magyar uralkodó nemzetség mondai ősapja, a turul, olyannyira régóta van egyetértés a nyelvészek között a szó eredetét illetően. Eszerint e madárnév a régi török nyelvekből származik, s valamilyen sashoz, héjához vagy sólyomhoz hasonló, ragadozó szárnyast jelent. Ezek szerint a „turul" szó török eredetű (togrul, turgul = vadászsólyom, illetve „kiváló tulajdonságokkal rendelkező, kedvenc ragadozó madár" jelentéssel).

Egy másik megközelítés szerint a turul név meghatározásához vissza kell nyúlnunk szumír (MAH-GAR) őseink hitvilágához. A sólyom volt őseink lélekhordozó madara, melynek szakrális magasságokba gondolt változata a Tur-Ul madár. A kutatók szerint ez a sumér ékiratok megfejtéséből az ő nyelvükön: a „kisebbik fény"-t, vagy a fény fiát jelenti. Ha a székely rovásírás felől közelítünk, akkor a TUR-UL két szótagból, azokat összeolvasva kapjuk „a megújuló isteni rend által feltöltődő Lélek”, másképpen „az isteni Úr által megújuló Lélek, Lelkek” meghatározást .A TUR szógyök (fiú, kisebbik) visszaköszön a pl. a Turáni-alföld, Túr folyó stb. neveinkben.

Bahram Gur szaszanida uralkodó, Attila kortársa már ismerte a Turul nevet, mert így nevezte kedvenc vadászsólymát.

A X. század táján a szeldzsük birodalom alapító testvérpárja a Toghrul és a Csakyr (szintén sólyomfajta török neve) nevet vette fel. Ugyanezt a nevet viselte a hírneves Ebu Szaid Csakyr mosszuli helytartó, akit 1140-ben végeztek ki.

Az oszmán törökök birodalmának alapítóját Ertoghrul (=hím turul) néven ismeri a világ. Ertoghrul volt, aki az oszmánokat Khoraszánból Kis-Ázsiába kivezette. Az ő álma teljesedett be negyedik fiának, Oszmánnak dinasztia alapításával. Oszmán viszont álmában látja, amint vendéglátó gazdája, Edebáli melléről felemelkedik a növő hold, és telt hold gyanánt Oszmán keblében tűnik el. Azután ágyékából hatalmas fa nő, amely ágait országok és tengerek fölé terjeszti ki. Ennek az álomnak kiegészítője Abdul Kumral dervis álma, amelyben az ifjú uralkodó feje fölött egy király-sólyom jelenik meg kiterjesztett szárnyakkal, ami a két földrészt elborító hatalom jelképe. Aleppo török fejedelmei uralmuk megalapítójához hasonlóan, a „fehér sólyom fiai"-nak nevezték magukat. A mamluk török dinasztiájának 12. fejedelmét Lacsin-nak azaz „nemes sólyom"-nak hívták, és Tugan-sah, azaz „sólyomfejedelem" volt a 11. század transoxanai török birodalmának nagy uralkodója, éppúgy mint az utolsó szeldzsukida.

A „túrul/turul/tugril/tugrul” kifejezés ma ismert legrégebbi írásos előfordulása az ótörök korszak végéről, a 11. századból származik. A szó legelső ma ismert előfordulása Kasgari Mahmud szótárában ( Diwanu l-Lugat al-Turk) fordul elő ’togril’ alakban 1072-1074-ből,(9) és egy közelebbről meg nem határozott, a szongornál nagyobb testű ragadozó madarat jelentett.

A turul szó ma is ismert és használatos Keleten. Egyrészt török férfinév, másrészt a toghrul szóváltozat egy altáji havasi sólyomféle nevét jelenti.

Mi magyarok is ismertük a solymászatot és használtuk magát a szót is. Ezt tanúsítja Thaymur Mirza, perzsa (iráni) herceg - akinek egész életét a solymászat töltötte ki - egy írása, melyet Földi Pál „Turul népe" című munkájában találtam: „Sasnak megfogására használj csak Hur-szafit, mert az olyan bátor, mint az a nép, akik egykor északi szomszédaink voltak. Ők a mogoriak címerül is használták, és Turulnak nevezték." (Hurr - azt jelenti „szabadon született”, azaz „nemes”. A kerecseneket és a héjákat, fiataljaikkal együtt hurr-nak tartják. Safi, azt jelenti „tiszta”, „folttalan”.)

Magáról a madárról középkori magyar íráshagyományunkban fennmaradt legkorábbi írásos emlékünk - igaz latin nyelven - Anonymus Gesta Hungarorumában található. A geszta leginkább Pais Dezső veretes fordításában vált ismertté. A fordításból azonban nem derül ki, hogy Anonymus nem használja magát a turul szót, hanem azt írja, hogy „madár alakjában” (in forma asturis). De ettől még nem kétséges, hogy ez a madár az a madár.

Írásos formában először Kézai Simon gesztájában, az 1280-as években keletkezett Gesta Hunnorum et Hungarorum (a Hunok és Magyarok viselt dolgai) című művében jelenik meg a latin szövegben magyarul a turul szó:

„Banerium quoque regis Ethelae, quod in proprio scuto gestare consueverat, similitudinem avis habebat, quae Hungaricae turul dicitur, in capite cum corona. Istud enim banerium Hunni usque tempora ducis Geichae, dum se regerent pro communi, in exercitu semper secum gestavere.”

„Ethele király címerén is, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejű madár vala ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak. Mert ezt a címert hordták volt magokkal a hunok mindig a hadban Gyeics vezér idejéig, míg magokat községben kormányozták.” (Szabó Károly fordítása)

Ugyanez a Képes Krónika (és a Budai Krónika) szövegezésében így tűnik fel: (Banerium) „quoque regis Atile, quod in suo scuto gestare consueverat, similititudinem austuris in capite habebat cum corona. Quod signum Hungari, dum se regerent per communitatem, usque tempora ducis Geyche filii Toxun, in exercitu semper communium gestavere.”

Magyarul: „Attila király pajzsán címert viselt, ez koronás fejű madárhoz hasonlított. Ezt a címert a magyarok mindaddig, amíg a községek önmagukat kormányozták, Géza fejedelem, Taksony fia idejéig, a községek hadaiban mindenkor hordozták.” (Geréb László fordítása)

Erről krónikáink úgyszólván egyhangúlag számolnak be, egyetlen „apró" szépséghibával, magát a turul szót csak Kézai használta. Ettől eltekintve egyértelmű, hogy ugyanarról a madárról, és ugyanarról a történetről van szó. Egy lehetséges magyarázatot ekként ad Ipolyi Arnold 1845-ös Magyar Mythológiájában: „Az elavult Turul nevet krónikákban Astur névvel találjuk magyarázva." Nos, az astur (a mai olasz astore is) sólymot jelent.

Érdekességként megemlítendő Dúcz László gondolata, mely szerint kis-ázsiai útján Phillot ezredes, angol solymász talált valódi füles ragadozó madarat is, mégpedig a fehér tollazatú bóbitás sólyom személyében. (Astur trvirgatus) Felfedezése azért is lényeges, mert az „Astur" név Anonymusnál is előfordul annak a „bizonyos madárnak" a megnevezésére, és ennek a madárnak valóban van olyan tollképződmény a fején, ami stilizált koronának nézhető. Anonymus fordításánál nemigen tudtunk mit kezdeni az astur szóval, inkább pontatlannak, hibásnak tartottuk, pedig ennek alapján lehet, hogy ő fejezte ki magát a legpontosabban.

A Képes Krónikában így olvashatjuk:

„Attila király pajzsán címert viselt, ez koronás fejű madárhoz hasonlított. Ezt a címert a magyarok mindaddig, amíg a községek önmagukat kormányozták, Géza fejedelem, Taksony fia idejéig, a községek hadaiban mindenkor hordozták.” (Geréb László fordítása)

Közel két évszázaddal később Heltai Gáspár a Magyarok dolgairól írott művében így szól: Attila „...zászlóiban mindenikben egy-egy aranykoronás keselő van megírva, egészen Geyza fejedelem üdeiglen."

Hess András Chronica Hungarorumában ezt találjuk: „A címer, amelyet Atila király a pajzsán szokott volt viselni, egy ölyvhöz hasonlított, a fején koronával. Ezt a címert hordozták a közösségek seregében a magyarok is mindig, Taksony fiának, Geyche vezérnek az idejéig, amíg közösség útján kormányoztak."

Címer szavunk egy korábban sisakdíszt jelentő szóból származik, azaz pontosan azt a folyamatot és azt a kort idézi, amelyben a hun és párthus uralkodók fején lévő sas madár a Képes Krónika címerpajzsára költözött. Törvényszerű volt, hogy ez történt a hun-magyar címeralakokkal (a turullal és a kettős kereszttel) is, amelyet a hun korban a fejen viseltek, a magyar korban pedig a címerpajzson látunk viszont.

Azonban a Kézai-krónika nemcsak köznévként, hanem tulajdonnévként is megjeleníti a turul szót. A magyar történet 27. capitulumában Árpádról, a primus capitaneus Árpádról ez áll: „Arpad, filius Almi, filii Elad, filii Vger de genere Turul”. Vagyis az Attilán át Ménrótig (Noé) visszavezetett dinasztiát Turul-nemzetségnek nevezte (de genere Turul). Majd a magyar történet 76. fejezetében ezt megerősíti, Géza fejedelemről, mint a Turul nemzetség fejedelméről szól: „Dux namque Geicha de genere Turul”.

Ennek az első írásbeli megjelenésnek köszönhetően szokás a szó megalkotását Kézainak tulajdonítani. Azonban ez a szófordulat, „melyet magyarul turulnak hívnak" (que hungarice turul dicitur) egyáltalán nem az új szó, az új fogalom megszületését sugallja. Magyarázatot egyáltalán nem fűz hozzá, ami pedig minden valószínűség szerint azt jelenti, hogy az ő korában ez még magától értetődő volt, nem szorult külön magyarázatra. A wikipedián olvashatjuk az alábbi mondatot: "Az 1207-ben, majd 1237-ben Turul változatban feljegyzett település egy évszázaddal később már önálló plébániával rendelkezett, ami a falu jelentőségére utal." Kézai gesztája pedig az 1280-as években keletkezett.

Ezek szerint tehát minden bizonnyal őseink ismert szava és fogalma volt a turul és a Turul. Így kisbetűvel a valós madár, míg nagybetűvel a mitologikus lény.

Fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a szóalkotást magát nem is, de a szó fennmaradását, az utókor számára általánosan ismertté tételét, azt hogy a turul szó mind a mai napig fennmaradt a magyar szóhasználatban, mindenképpen Kézainak köszönhetjük.

A Turul-dinasztia (egy XIX. századból eredő téves elnevezésük szerint: az Árpád-ház) kihalása után a szó politikai és vallási okok miatt érthető módon kikopott a használatból. És mivel az oszmán-török nyelvemlékek is Kr. u. 1400-ban említik utoljára, hosszú időre nem is találkozhatunk vele.

E szó Kézai után elsőként a reformkor történeti-szépirodalmi műveiben tűnik fel újra. Felbukkanási ideje természetesen nem véletlen, hiszen ezekben az évtizedekben kerültek elő hányatott sorsú krónikáink, köztük a turul szempontjából legfontosabb, Kézai műve is. A nemzet önállósodási kísérleteivel, a hun hagyományok feléledésével terjedt el nemzeti költészetünk kiváló reprezentánsai hathatós segítségével. Első adatunk Vörösmartytól, 1827-ből való, Eger című költeményében fordul elő a turul szó. Arany viszonylag gyakran használja, Keveháza című eposzában a turul a hunok szent madaraként jelenik meg. A történettudományi romantika jellegzetes terméke az 1883-ban indult folyóirat, melynek címe Turul. Első kötetében Nagy Iván így fogalmazza meg az egylet és egyben a folyóirat hitvallását: „Mi is egyetértünk a római költővel, hogy »Nobilitas sola est, atque unica virtus« (Mert az erény az egyetlen tiszta nemesség)." Az első kötetében Nagy Gyula eleveníti fel a turul-mítoszt, illetőleg igyekszik bizonyítani a karvaly névvel való származási azonosságát.

Ipolyi Arnold váradi püspök, neves történész 1854-es Magyar mythologiája szerint a turul „a nemzeti hadak és hősök eredetét, végzetét intéző, nemzeti tündéri védnemtő”. (védnemtő=géniusz, jó szándékú szellem.)

Aztán a turul idővel ismét kikopott a hétköznapi szóhasználatunkból, ma már kizárólagosan az eredetmonda mitikus szent madarát jelöli. A reformkor tudományos és szépirodalmi romantikája révén a turulhagyomány is - mint annyi más nemzeti hagyományunk - újra, és most már kitörölhetetlenül beépült a nemzeti tudatba. A Turul megmaradt annak a madárnak a nevének, amely egykor - mint az Úr küldötte - jelölője volt a magyarokat vezető családnak.

Érdekes gondolat, bár pont a mítosz okán nem gondolom, hogy támogatandó Szabó Károly - Arany János munkatársa és barátja, nem mellesleg a fentebb már idézett Kézai fordítója - megállapítása, miszerint a Turul név krónikáinkban a sok másolás okozta hiba eredménye; a Turul név eredetileg curul volt, ami karvalyt jelent. A karvaly egy gyűjtőnév, ami általánosságban vérengző, ragadozó madarat jelent. Eszerint tehát a Turul-madár lehetett akár sas, sólyom, karvaly, héja, sőt talán keselyű is, de az egyáltalán nem valószínű, hogy őseink e különleges tulajdonságokkal rendelkező mitikus szimbólumot egy ilyen általános névvel jelölték volna.