Civitas Fortissima

A XX. századi magyar történelem sorsfordítója az a rövid esztendő, amely alatt három rendszerváltás játszódott le és az ország elvesztette területének kétharmadát. 1918 őszén még csekély reguláris erő is képes lett volna megvédeni a történelmi határokat, az ország akkori vezetése mégis megalázó és áruló módon visszavonult az antant által kijelölt újabb és újabb vonalak mögé. Károlyi Mihály csak 1919 januárjában kezdte felismerni politikája tragikus következményét. Ekkor azonban a csehek már elérték a történelmi Nógrád vármegye északi részét. Az első nógrádi várost, Losoncot 1919. január 3-án foglalták el. Éjszaka, kivilágítatlan vonaton támadtak Losoncra, ahol a legkisebb ellenállással sem találkoztak. Először a pályaudvart, majd a stratégiai pontokat szállták meg. A laktanyában alvó, többszörös létszámú magyar katonaságot lefegyverezték. A (A váratlan rajtaütést a cseh és szlovák irodalom ugyanolyan bravúrnak tekinti, mint magyar szemszögből mi a balassagyarmati „csehkiverést”.) Egy hétre rá pedig megszállták Hont vármegye székhelyét. A megszállók komoly ambíciókkal keltek át a demarkációs vonalat képező folyón, ugyanis szemeik előtt már Aszód, Miskolc és Gyöngyös elfoglalása és a térség gazdag szénmedencéjének meghódítása lebegett, de legalábbis arra törekedtek, hogy addig nyomuljanak előre, ameddig csak lehetséges.

Terveik megvalósításához első lépésben az Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc-Losonc vasútvonalat akarták elfoglalni. A csehek számára ugyanis kiemelt jelentőségű volt a fontosabb vasútvonalak megszerzése. Újonnan létrejövő országuk csekély észak-déli kiterjedésével szemben kelet-nyugati irányban hosszan elnyúlt, a gazdasági vérkeringést csak a vasúthálózat biztosíthatta. Ezért szerették volna megszerezni a Balassagyarmatot is érintő Ipoly menti vonal feletti rendelkezést. A település fontosságát növelte Salgótarján közelsége is, ahol a korabeli Magyarország egyetlen jelentősebb szénmezőjét találhattuk. A szénmező megszerzése a csehek stratégiai tervei között is szerepelt, amihez a Balassagyarmat-Losonc közötti vasút a felvonulási útvonalat jelenthette volna. Salgótarján megtartása a magyarság számára is létkérdés volt, mert innen származott az ország ipari üzemeit működtető és a lakosság fűtésigényét kielégítő szén döntő többsége. Ennek ellenére a Károlyiékat képviselő Rákóczi István kormánybiztos kezdetben a szerveződő fegyveres ellenállás megakadályozására törekedett. Károlyi minisztereitől ez nem is volt meglepő. Emlékezzünk csak Linder Béla hadügyminiszterre(!), aki 1918. november 2-án a következőket mondta a budapesti helyőrség tisztjeinek: „Nem kell hadsereg többé…! Soha többé katonát nem akarok látni!” És így is lett!

Az Ipoly-menti harcok résztvevői a dejtári vasútállomáson

A salgótarjáni szénmezők közvetlen veszélyeztetettsége azonban kényszerhelyzetbe hozta a hadügyi kormányzatot: „A csehek ezen előnyomulása Salgótarjánt veszélyezteti. Az ország ezen utolsó teljesítőképes szénbányájának elvesztése a Magyar Népköztársaság szempontjából kiszámíthatatlan következményekkel járna […] Salgótarján ezért minden eszközzel (ha harc árán is) tartandó.” Vagyis miközben Salgótarján védelméről igyekeztek gondoslodni, de ugyanevvel a mozdulattal magára hagyták az Ipoly vidékét.

1919. január 14-én a megszálló cseh csapatok parancsnoka felszólította az Ipoly túlpartján fekvő vasútállomást biztosító magyar őrséget, hogy délután öt óráig hagyja el a felállítási helyét, mert azt birtokba fogják venni. Indoklása a későbbiekben is sokat hangoztatott, hamis érvekre alapozódott: az antant a vasútvonalat jelölte ki új demarkációs vonalként, „a francia kormánytól parancsot kapott, hogy az ipolysági vasúti állomást azonnal szállja meg […] véráldozat árán is”.

Az akkori magyar kormány behódolást sürgető felszólításának megfelelően a városi képviselő-testület küldöttsége már január 14-én kivonult a vasútállomásra a csehek fogadására, hogy biztosítsák a megszállás békés lebonyolítását. A Balassagyarmatra érkező cseh vezetők érzékeltették a város lakosságával, hogy Nógrád székhelyét a Csehszlovák Köztársaság részének tekintik. A január 15-i cseh bevonulást követően Balassagyarmaton is hasonló forgatókönyv szerint játszódtak le az események, mint a történelmi Magyarország bármelyik elcsatolt városában: a megszálló csapatok a laktanya, a posta és a vasútállomás elfoglalásával biztosították uralmukat. Annak ellenére, hogy Balassagyarmat lakosságának túlnyomó része magyar volt, a bevonuló katonaság kimondta a terület „önkéntes” csatlakozását a megszülető Csehszlovákiához. Szimbolikus módon lecserélték a közintézmények magyar feliratát, nem engedték be a város területére a budapesti újságokat, a fővárosba nem indulhattak vonatok. Január 25-én a megszálló hatalom Bazovszky Lajos személyében zsupánt állított az Ipolyon túli területek élére, hogy átvegye a közigazgatás irányítását. Ezután pedig a csehek első és legfontosabb teendője a városvezetés csehszlovák hűségre kényszerítése lett. Azonnal nekiláttak az impériumváltás megszervezésének. A város lakosságának jelentős része községi és állami közalkalmazott volt és számukra Losonc példája egyértelműen mutatta, hogy a csehszlovákok hatalomátvétele egyben az ő elbocsátásukat, illetve kiutasításukat is maga után vonhatja. Úgy látszott, hogy a teljes „meghódoltatás” már csak idő kérdése.

Civitas fortissima szobor

De a város lakói ellenálltak a megszálló cseh intervenciós csapatoknak, és a magyar kormány behódolást sürgető felszólítása ellenére fegyveres felkeléssel verték ki az idegen megszállókat. A csehek kiverésének gondolata a vasutasok fejében fogant meg. Gyűlésezni kezdtek az Ipartestület és a Szociáldemokrata pártkör helyiségeiben. Ennek hatására a megszálló egység parancsnoka katonai igazgatást vezetett be. Kényszerrel állította munkába a dolgozókat, fenyítéseket alkalmazott. Ez végleg felháborította a nemzeti érzelmeikben már egyébként is vérig sértett magyar vasutasokat.

Tisztviselők, a frontot megjárt katonák és civilek egy ütőképes dandár és az ellenállás megszervezésében látták a kiutat. Voltak olyanok is, akik Wilson amerikai elnökre hivatkozva, Kassa példáját követve, egy „Palóc Köztársaság” kikiáltását készítették elő.

Január 27-én történelmi gyűlésre került sor a vármegyeházán. A rendezvényen a balassagyarmati társadalom szinte valamennyi rétege képviseltette magát. Az itt nagy számban megjelent állami és városi közalkalmazottak, tisztviselők, tanárok, postások, fegyőrök, pénzügyőrök, rendőrök, vasutasok- egyhangúan kinyilvánították, hogy nem hajlandók felesküdni a csehszlovák államra. „[…] mi valamennyien felesküdött alkalmazottai vagyunk a MÁV-nak és magyar honpolgárok vagyunk.” A lelkesítő, nemzeti ellenállásra buzdító beszédek után egy jelkép értékű kézfogásra került sor. Pongrácz György vármegyei főjegyző és a szociáldemokrata Schuch István mozdonyvezető kézszorítása két eltérő politikai felfogás szövetkezését jelentette a közös cél érdekében. Rákóczi István kormánybiztos vezetésével a helyi tisztviselők titokban fogadalmat tettek, hogy szembeszegülnek a megszállókkal, a következő két napban pedig megszervezték a cseh katonák kiűzését. A vasutasok küldöttséget menesztettek a közeli Magyarnándorba, az ott állomásozó katonaság vezetőihez, Bajatz Rudolf és Vizy Zsigmond századosokhoz, segítségüket kérve a cseh megszállók kiveréséhez.

Civitas fortissima szobor képeslap

Az ellenállás megszervezéséhez komolyabb propagandára nem is volt szükség, hiszen a csehszlovák uralom két hetében elszenvedett diszkriminatív intézkedések, a magyar közalkalmazottak elbocsátása és a többségi etnikum háttérbe szorítása miatt a társadalmi feszültség már amúgy is a tetőpontjára hágott. A lakosság nagy része ennek megfelelően ellenszegült a csehek lefegyverzési parancsának, január 29-én pedig az addig rejtegetett puskákat és egyéb fegyvereket is a megszállók ellen fordította.

1919. január 29-én Bajatz és Vizy századosok csapatai, kiegészülve a balassagyarmati vasutasokkal, hajnalban támadást intéztek a csehszlovák katonaság ellen. A laktanya elleni akció sikeresen indult. Bajatzéknak véres harc árán sikerült feljutniuk az épület emeletére. A 16-os honvédek különítménye Vizy Zsigmond vezetésével a főbejárat felől rohamozott. Ők is sikerrel behatoltak az épületbe és feljutottak az emeletre, itt azonban zavar támadt a két csoport között, és a támadók visszavonultak, előbb védőállásba, majd állomáshelyükre, Magyarnándorba. A laktanya elleni sikertelen akció hírére a város elöljárósága megkezdte a polgárság szervezését. Huszár Aladár másodfőjegyző lett a városparancsnok. A lakosok - köztük a gimnázium diákjai-, hogy elhitessék a csehekkel a katonaság jelenlétét, a környező háztetőkről, épületekből lőtték a kaszárnyát. Délután Böhm hadügyminiszter rendeletére Balassagyarmatra érkezett az iglói géppuskás tanfolyam egyik egysége. A csehszlovák katonák megadták magukat. A balassagyarmati harcok hírére az Ipoly teljes hosszában megindultak a magyar csapatok. A következő napon felszabadult a folyó teljes bal partja.

Emléktábla a városháza falán

Balassagyarmat hős lakói a fegyveres ellenállást megtiltó kormány akaratával szembeszegülve vállalták a harcot. Semmi önző cél nem vezérelte őket, csupán a szülőföldjüket akarták visszaszerezni, amelyet igazságtalanul elvettek tőlük. Tettüket ezért tarthatjuk a katonai vitézség, a hazaszeretet és a nemzeti összefogás példájának.

Jóllehet, a város visszavétele után több hadi cselekmény nem történt a térségben, a január 29-i hősies helytállás elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a csehek ne próbálkozzanak többet a folyón való átkeléssel, és végleg feladják a borsodi szénmedence meghódítására vonatkozó elképzeléseiket. A vasutasok, polgárok és katonák bátorságának köszönhetően a város a trianoni béke után is Magyarország része maradt.

Az 1919. január 29-i események hősei előtti tisztelgés a polgári összefogás, a katonai vitézség és a hazaszeretet balassagyarmati ünnepévé vált. A várost később a „legbátrabb város” néven emlegették. A cseheket kiverő hősök emlékét a város évtizedeken át híven ápolta. Az ünnepnek csupán a kommunizmus évtizedei alatt nem volt helye a megemlékezések sorában.

A rendszerváltás után aktivizálódó patrióták kezdeményezésére az Országgyűlés 2005-ben törvényben is megemlékezett a lakosság helytállásáról. A Civitas Fortissima megtartása ugyanakkor komoly tanulságokkal is szolgált az utókor számára, hiszen Balassagyarmat példája kiválóan megmutatta, hogy a történelmi Magyarországot feldaraboló utódállamokkal szemben még egy ilyen elszigetelt és kevés vérontással járó akció is komoly sikereket eredményezhetett (volna). E hősies ellenállásnak állít emléket a balassagyarmati emléktábla.

„Az Országgyűlés fejet hajt Balassagyarmat lakóinak és védőinek az 1919-es támadás idején a város hősies védelmében tanúsított bátor magatartása előtt, ezért az alábbi törvényt alkotja:

1. § Az Országgyűlés Balassagyarmat védőinek tántoríthatatlan bátorságát örök emlékezetül törvénybe iktatja.

(Részlet a 2005. évi XXXIX. törvénycikkből)

Kárpátia: Civitas Fortissima

Tudjátok meg emberek, hogy jövőtök felől ti magatok, nem pedig mások döntenek.
S hogy volt egy város, ki kezébe vette sorsát. Fegyverek ordító hangján szólt az igazság,
nem hajtott fejet a nagyhatalmak előtt, saját földjéért vitézül küzdött.
Hogy mi lehetett volna, ha követőkre talál és minden város bátran sarkára áll.
Hát csak szolgáljon példaként, hirdessük tettüket, hegyeket mozdít el a hazaszeretet.
Letűnt idők, beszédes tanúja Civitas Fortissima.

Volt egy szép ország, ahogy apáink álmodták,
de most idegen csizmák súlyos léptei földünk tapossák,
de most idegen csizmák súlyos léptei földünk tapossák.
A halál amerre kaszál, fogy a nép szűkül a határ.
És a reggeli napfény más országok karmai közt talál.
És a reggeli napfény más országok karmai közt talál.

Megtör vagy ellenáll, csak biztató jelre vár,
s az Ipoly partján egy város népe bátran harcba száll,
s az Ipoly partján egy város népe bátran harcba száll.
Szemükben elszántság, céljuk a szabadság
és a padlásokról előkerülnek az elrejtett puskák
és a padlásokról előkerülnek az elrejtett puskák.

Civil, vasutas, katona maroknyi lelkes hada.
Bátran küzdött, s vérrel írta Civitas Fortissima.
Bátran küzdött, s vérrel írta Civitas Fortissima.
Bátran küzdött, s vérrel írta Civitas Fortissima.
Bátran küzdött, s vérrel írta Civitas Fortissima.