- Nyitóoldal
- „Magyarok cselekedetei”
- Urmánczy Nándor
Urmánczy Nándor, „a megalkuvás nélküli magyar"
„A mi országunk a Kárpátok országa, Nagy-Magyarország, 896-ban alapította Árpád fejedelem, fennmarad a világ végezetéig." (A budapesti Szabadság téri Ereklyés Országzászló emlékművön is megörökített jelmondata)
„Az a nemzet, mely nem bízik a maga erejében és beletörődik abba, hogy mások irányítsák a sorsát, az a nemzet megérett a pusztulásra."
„Én nem vagyok sem demokrata, sem szélső jobbpárti, sem legitimista, sem kormánypárti, sem szocialista. Én csak magyar vagyok. Országunk szétdarabolásába soha bele nem nyugvó magyar!”
„Urmánczy Nándor pedig akkor szűnik meg élni, ha a nemzet nem tud már magyarul érezni" (Herczeg Ferenc)
Báró dr. Urmánczy Nándor (Toplica, 1868. október 1. - Maroshévíz, 1940. október 31.) az örmény származású erdélyi politikus, író, országgyűlési képviselő, a Védő Ligák Szövetségének elnöke, a „megalkuvás nélküli magyar". A magyar irredenta mozgalom legelszántabb harcosa, sokoldalú és szerteágazó tevékenységével mindvégig az ország területének helyreállítását sürgette.
Urmánczy János és Novák Mária Magdolna hatodik gyermekeként Topliczán, a nevét később Maroshévízre változtató, Maros-Torda vármegyei helységben született. Nyolc testvére közül négy fiú (János, István, Jenő, Jeromos) és négy leány (Anna, Ilona, Janka, Lenke) volt. Ebben az időben ugyanis az erdélyi magyarság még nem volt híve sem az „egyke”, sem az „egy se” nemzetpusztító divatjának! Az Urmánczy család 1650 környékén emelkedett bárói rangra, de ezt a nemesi rangját, címét ő maga nem használta.
Az elemi iskolai tanulmányait Maroshévízen, a középiskolait Brassóban végezte. Az itteni Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett 1887-ben, majd útja a fővárosba vezetett, ahol tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem jogi karán folytatta. 1895-ben szerzett jogi doktorátust.
Fiatal korában szenvedélyes turistaként járta szülőföldje hegyeit és völgyeit, aforizmákat, hangulatos útleírásokat publikált erdélyi lapokban. Ő lett az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület gyergyóvidéki szakosztályának tiszteleti alelnöke.
Életútja két főbb szakaszra tagolható. Az 1894-1902 közötti első szakaszban a helyi közélet aktív szereplője. Kisküküllő vármegyében főszolgabíró, majd Maros-Torda vármegyében szolgabíró, aljegyző, főszolgabíró. Topliczai Hírlap néven megalapította az első maroshévízi újságot, majd ennek utódaként 1911-ben a Maroshévízi Híradót. Saját költségén fölépíttette a település első állami iskoláját. Egyik házukban kórházat alapított és működtetett. Az orvosok és asszisztensek fizetésének egy részét is családja állta. 1902-ben testvérével újból megalakították Maroshévízen az amatőr színjátszó társulatot. Életének ebben az időszakában számos verse, novellája, dala, elbeszélése és rövidebb helytörténeti monográfiája jelent meg. Ez utóbbiak a Szászrégen és Gyergyószentmiklós közötti településekről, nevezetességeiről, így - többek között - a borszéki visszhangról, a Gyilkos-tóról és környékéről szóltak. Erdély szépségeinek bemutatása és népszerűsítése érdekében kifejtett munkásságáért az 1891-ben alakult Erdélyi Kárpát Egyesület a millennium évében, 1896-ban a „Turistaság Bajnoka” címmel tüntette ki.
Munkásságának második szakasza 1902-től az 1940-ben bekövetkezett haláláig tartott. Ebben az időszakban már aktívan politizált, írói munkásságában ekkor már inkább a politikai témájú írásai és könyvei a hangsúlyosak. Tökéletesen beszélt és írt angolul, franciául, németül és románul. De ezeknél is jelentősebb politikusi pályafutása.
A szászrégeni választókerület küldötteként egy év megszakítással tizenhat éven keresztül (1902-1918) volt tagja a magyar képviselőháznak. Az 1902. október 9-i országgyűlési képviselői választáson gróf Teleki Domokossal szemben indult a szászrégeni választói kerületben. Szabadelvű párti programjával és a nemzetiségi igények pártolásával maga mellé állított szászok szavazataival mandátumot is szerzett.
1905-ben a függetlenségi programmal induló Urmánczyt legyőzte a szabadelvű Podmaniczky Frigyes. Az ún. darabont-kormány kinevezése a Magyarország hasábjain nagy cikk megjelentetésére inspirálta Urmánczyt. Ebben megfogalmazza, hogy a törvénytelen kormány elleni küzdelemből minden magyar embernek ki kell vennie a részét. „Sajnos, mindez ideig semmi jelét nem látjuk annak, hogy az állam hivatalnokai aktív részt vegyenek a nemzeti küzdelemben./.../ Most eszembe jut, mennyire bosszantott, mikor olvastam, hogy a minisztériumok tisztviselői... sorban üdvözölték törvénytelen minisztereiket... Sejtem, hogy sokan szégyenpírral az arczukon és ökölbe szorított kézzel álltak a félkörben, de azt is tudom, hogy minden hivatalban sok a hízelgő, besúgó, előre törtető tisztviselő, vagy érdemeket kereső főnök s ezek terrorizálják a tisztességeseket./…/ Szomorúbb jelenség az, hogy a kormánynak már sok törvénytelen rendelkezése, intézkedése jutott köztudomásra, de még arról hírt, hogy valamely állami tisztviselő a törvénytelen utasítást esküjére váló hivatkozással megtagadta volna, nem hallottunk./…/
1906-ban, a Függetlenségi Párt nagy győzelme után Urmánczy visszakerült a parlamentbe. 1907 végén azonban kilépett a pártból. „Azt a terrorizmust, amely a függetlenségi párt néhány elvhű tagjának is kötelességévé teszi az árulásban való passzív vagy aktív részvételt, újabban Urmánczy Nándor és Wesselényi Ferenc báró érezték végképpen tűrhetetlennek magukra nézve." - számolt be a Népszava.
Országgyűlési képviselői tevékenységének és aktív közbenjárásának köszönhetően fejeződött be az 1909. október 29-én átadott Székely Körvasút Szászrégen és Gyergyószentmiklós közötti szakasza. Ugyancsak Urmánczy Nándor közbenjárására kezdte meg 1909-ben működését Maroshévízen az első bíróság és első pénzügyőrség is. A körvasút szerepét Szádeczky Kardoss Lajos történész így méltatja: „Székelyföld szellemi és anyagi fejlődésére nagy hatással volt a vasútvonalak kiépítése. Erdély unióját az anyaországgal ez tette élő valósággá. A Székelyföld belseje felé fokozatosan kiépülő, a kolozsvár-brassói főirányból elágazó vasútvonalak, a Maros, Küküllők és az Olt völgyében lassanként mindinkább hozzáférhetőbbé tették a közlekedés, a forgalom számára a székelységet, földje, erdei, ásványvizei, ipara produktumát. Ennek nemzetgazdasági és kulturális jelentősége kiszámíthatatlan horderejű volt. A székely körvasút által a Székelyföld összeköttetésbe lépett nemcsak az anyaországgal, hanem a külfölddel is. Ez óriási lendületet adott a Székelyföld felvirágzásának”.
1908-ban kötött házasságot a szatmárnémeti születésű Freun Júlia Irénnel, házasságukból Júlia és Anna gyermekeik származtak.
Az 1910-es választásokon is sikerrel indult, ha kis különbséggel is, de Malonyai Dezső ellenében 646-632 arányban győzött.
1908. október 24-én feleségül vette a szatmárnémeti születésű Freund Júlia Irént, s házasságukból Júlia és Anna nevű leányaik születtek.
Az első világháború ideje alatt, 1917-ben önként vonult be katonának. Negyvennyolc évesen a 9-es honvédhuszárok önkéntese lett, és a bukovinai fronton teljesített szolgálatot. Katonaként ugyancsak helytállt, többször is előléptették, zászlósi rangban szerelt le, még vitézségi érmet is kapott. A háború éveiben is rendíthetetlenül támadta a kormányt. Először azért, mert eltűri, hogy a közös hadseregben az osztrákok gyalázatosan bánjanak a vitéz magyar katonákkal, 1916 derekán pedig azért, mert nem készültek fel a román támadásra, és védtelenül hagyták Erdélyt.
1918 októberében kormánybiztossá nevezték ki, és Pólába (ma Pula) küldték, hogy az ott szolgálatot teljesítő, mintegy húszezer magyar tengerész helyzetéről készítsen jelentést.
1918-ban - amikor már világos lett, hogy az antant hatalmak segítségével Erdély a románoké lesz, Urmánczy Nándor három másik kiváló székellyel - Jancsó Benedekkel, Sebes Dénessel és Ugron Gáborral - a székelyek védelmére megalakította a Székely Nemzeti Tanácsot, melynek fő célja a Székely Köztársaság kikiáltása volt. Nem Urmánczyn múlt, hogy ez utóbbi elképzelés nem valósulhatott meg. De a célról ezután sem mondott le, életét a két világháború között a revízió, az elrabolt magyar területek visszaszerzése gondolatának szentelte.
Az 1921-es román földbirtokreform során az állam kártérítés nélkül kisajátította Urmánczy 4548 holdas maroshévízi birtokát. Ettől anyagi helyzete megrendült, mert eddig kereső foglalkozás hiányában megélhetését kizárólag vagyona biztosította. 1926-ban például el kellett adnia régi magyar és erdélyi aranypénz gyűjteményét is. Ingatag pénzügyi helyzetének jobbra fordulását a kisajátított birtokai után kifizetendő kártérítéstől remélte, de a számára megítélt több mint 900 ezer aranykoronához soha nem jutott hozzá.
A következő év elején kormánybiztossá nevezték ki. Sokak véleménye szerint kora egyik legkiválóbb, kiemelkedő politikai személyisége volt. Tökéletesen beszélt és írt angolul, franciául, németül és románul. Több könyve is megjelent ebben az időszakban. 1928-ban küldöttséget vezetett Lord Rothermere angol újságvállalkozóhoz és miniszterhez, aki támogatta az irredenta mozgalmat. A lord fellépését a trianoni diktátum ellen Urmánczy így üdvözölte: „Rothermere lord ma az egyetlen aktív magyar politikus. Pozitív, megfogható, megérthető, élő valóságot jelentő programmot, célt tűzött ki maga elé s azért, hatalmas erővel, hittel és meggyőződéssel küzd. Tessék megmondani nekem, hogy melyik aktív magyar politikus, kormányférfi mert a világ elé állani területi követelésekkel? Egyik sem. Valamennyi meglapult. Gyáván, kishitűen. Melyik mert csak egyetlen falut visszakövetelni Erdélyből, a Felvidékről vagy Délről. Egyik sem."
Politikai és közéleti tevékenységének sokrétűsége rendkívüli változatosságot mutat. „Én nem vagyok sem demokrata, sem szélső jobbpárti, sem legitimista, sem kormánypárti, sem szocialista. Én csak magyar vagyok. Országunk szétdarabolásába soha bele nem nyugvó magyar!” - jellemezte magát a Pesti Hírlap, 1926. február 11-i számában. Célját és lényegét tekintve tevékenységét mindvégig egy kérdés, a nemzeti összetartozás és cselekvőkészség iránti elkötelezettség gondolata jellemezte. A magyarság megmaradását szolgáló kezdeményezései közül álljon itt néhány.
A trianoni döntést követően nevéhez fűződik a Védő Ligák Szövetségének megalapítása, melynek két fő kezdeményezése volt, a pesti Szabadság téren felállítandó Észak, Dél, Kelet, Nyugat szoborcsoport, valamint a Nemzeti Hitvallás és Jelmondat megalkotására vonatkozó pályázat kiírása. Ez utóbbi Papp-Váry Elemérné tollából kelt életre. Az ő indítványára született a nemzeti összetartozást jelképező, 1928-ban a Szabadság téren felállított Ereklyés Országzászló, és annak egész Magyarországra kiterjedő mozgalma, melynek eredményeként a két világháború között több mint ezer országzászlót állítottak fel. Az ország e legjelentősebb társadalmi megmozdulásának vezéralakja lett. Az Országzászló mozgalom egy hatalmas nemzeti gondolat, a nemzeti együvé tartozás érzésének meghatározó kifejező eszköze volt. Benne testesült meg mindaz, ami akkor minden magyar ember szívében ott lakozott, a vágy a nemzeti újjáépítkezés és cselekvőképesség újbóli megteremtésére.
E gondolat és küldetés meghatározó erejű kifejezőeszköze az Ereklyés Országzászló, amelynek márványa csak kő, zászlaja csak szövet, földje pedig csak por lett volna, ha az új honalapító nemzedék szívében nincs ott az érzés, agyában nincs ott a gondolat, és lelkében nincs ott az eszmény, amelyet az ereklyetartóban elhelyezett föld, és az árbocra felhúzott zászló testesített meg: a nemzeti megmaradás és magyar jövő megteremtésének nagy eszmei célkitűzése. Az ő kezdeményezésére került sor a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár főépülete előtt ma is álló, lord Rothermer emléke előtt tisztelgő Igazság Kútjának felállítására. Ő indítványozta a Honvédelmi Párt létrehozását is.
1936. október 22-én minden előzmény nélkül a parlament folyosóján fejbe lőtte magát. A golyó bár életveszélyes fejsérülést okozott, megakadt a homlokcsontban. Az öngyilkossági kísérlet meghiúsult, csodával határos módon rövid idő alatt felépült. Tettének okai később sem derültek ki, arról soha nem beszélt. Mindenesetre a tragikus esemény testileg és lelkileg is megviselte. Nem vonult vissza teljesen a közélettől, de már jóval kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt.
Az összmagyarság, kiemelten pedig az erdélyi magyarság érdekében kifejtett tevékenységeire tekintettel aligha meglepő, hogy az első világháborút követően egy olyan patrióta magyar ember, mint Urmánczy Nándor, a második bécsi döntésig szülőföldjére nem térhetett vissza.
Végül nem tagadta meg tőle a sors, hogy imádott szülőföldjére még visszatérhessen. De mindezt csupán egy sóhajtásnyi időre… Észak-Erdély visszatértével, 1940 október 23-án már öregen, betegen, 72 éves fejjel érkezett el számára a hazatérés lehetősége. Az éjszaka leple alatt, előzetes bejelentés nélkül, a rá jellemző szerénységgel érkezett haza Maroshévízre. Herczeg Ferenc jegyezte fel róla a huszonkét esztendős száműzetést követően csak annyit mondott: „Soha életemben nem voltam ilyen boldog.” A kiszámíthatatlan sors csupán nyolc rövid napot engedélyezett már számára a földi létezésből: e nyolc napot tölthette huszonkét év kényszerű távollét után szeretett szülőhelyén, Maroshévízen, rokonai, szerettei, barátai és ismerősei körében. 1940. október 31-én reggel a szobája Marosra néző ablaka előtt álló kedvenc karosszékében ülve holtan találták. „A számkivetés fájdalmát még elbírta, de belehalt a boldog viszontlátás izgalmába.” (Herczegh Ferenc) A családi kriptában a politikai élet képviselőinek néma főhajtása mellett helyezték örök nyugalomra. Lénye, személye, gondolatai és tettei azonban itt maradtak velünk, és cselekvésre köteleznek bennünket.
Kora elismerését mutatja, hogy már a következő hónapban József főherceg országzászlót avatott sírjánál és még ugyanezen a napon, posztumusz Maroshévíz díszpolgárává választották. Az Erdélyi Férfiak Egyesülete 1942. októberben Budapesten, a Margit-szigeten, azon a helyen, ahol a platánok alatt, kedvenc padján üldögélni szokott, emlékpadot építtetett és avatott fel Urmánczy Nándor tiszteletére. Az emlékmű állításról a Pesti Hírlap 1942. október 27-én megjelent tudósítása számol be. A mészkő emlékpadot az erdélyi, ditrói születésű Siklódy Lőrinc készítette. A pad oldalain három bronz domborművet helyeztek el. Az egyiken Urmánczy profilja, a másodikon az Ereklyés Országzászló előtt szónokoló Urmánczy látható Ditrói Siklódy Lőrinc szobrász- és plakettművész alkotásán. A harmadikon az Erdélyi Férfiak Egyesülete címere volt látható, melyet Füredi Richárd készített.
A profilt ábrázoló dombormű felirata: "Urmánczy Nándor országgyűlési képviselő 1868-1940. A trianoni béke elleni irredenta és revíziós mozgalom megteremtője és vezére. Az Ereklyés Országzászló Intézmény megalapítója, örökös elnöke. Hiszek Magyarország feltámadásában."
A revíziós mozgalom szellemiségét is őrző emlékpadot a kommunista hatalom nem tűrte el, és 1946-ban szétverték. Ez vezette be a hallgatás, az elhallgatás hosszú éveit, évtizedeit, mely alatt mind a magyar, mind a román oldalon sikerült elfeledtetni az utókorral tevékenységét, munkásságát. Ezért is létesült nagy sokára a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület, melyet 2009 augusztusában jegyeztek be az erdélyi Maroshévizen. Az egyesület célja a nemzetpolitikus szellemi hagyatékának ápolása, illetve, hogy megpróbálja az életútját, tevékenységét visszaállítani a köztudatba. Ennek első látványos eredménye, hogy 2011.szeptember 5-én Maroshévizen, a római katolikus templom kertjében Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének jelenlétében felavatták Urmánczy Nándor első köztéri szobrát.
Budapesten maroshévízi kezdeményezésre a megsemmisült emlékpad újjáalkotott változatát - Módy Péter szobrászművész és Dani Gyula szobrász művét - 2013. október 1-jén, Urmánczy Nándor születésének 145. évfordulója alkalmából újból felállították a Margitszigeten.
Urmánczy végigélte mindazt, ami a 20. századi magyar történelem szempontjából sorsfordító esemény volt. Tanúja volt az ország háborúba lépésének, a forradalmak korának és hazánk katonai megszállásának. Történelmi szerepének tisztázása és helyes megítélése érdekében még rendkívül sok elvégzendő munka vár mind a hivatásos, mind az amatőr történészekre.
„A magyar múlt áldozatos munkása volt”, aki a trianoni tragédia után a nemzet egységéért dolgozott, ezért élt és halt, „hangja nemcsak a fájdalomé, hanem a reményé, a reménykedésé is volt, rendíthetetlenül hitt Magyarország feltámadásában.”
„Mindvégig hitt a nemzet felemelkedésében és az igazság mindenekfelett álló erejében. Magyar volt, aki szenvedélyesen szerette a fajtáját és hazáját, és ebben nem ismert megalkuvást.”
„Lángoló hazafi volt! És ebben nem ismert megalkuvást. Hazája iránti nagy szeretete volt a vallása. Ezért imádkozott, élt és dolgozott. Törhetetlenül hitt Nagy-Magyarország feltámadásában.” - összegezte lánya, Júlia édesapja jellemvonásait.
forrás: Urmánczy Nándor; Varga Bálint: Urmánczy Nándor, a 'megalkuvás nélküli magyar'; Czirják Károly: Dr. Urmánczy Nándor élete és munkássága