Rongyos Gárda


„Isten velünk, ki ellenünk,
Ha kell egy szálig elveszünk,
A zászlót mégsem hagyjuk el!
Turul madár ne szállj tova,
Nem szállhatsz el, nem-nem soha!
E földön élni, halni kell!
Ha magyar vagy nem hagyod magad
Míg az ellen mind a porba hull.
Ez a szent föld a miénk marad,
Nem lehet más földünkön az úr!
(Rongyos Gárda Induló 1919, Polgár István)

„Magyarország határai nem a maiak, hanem a háború előttiek. Ezekért és magyar fajunkért készek vagyunk bármelyik pillanatban éltünket adni”. (Héjjas Iván)

Az 1945 utáni történetírásunk a magyar történelem számos jelenségének adott sommásan negatív megítélést, ehhez párosult az adott jelenségre vonatkozó hiteles források elhallgatása, zárolása is. Sok esemény ítéltetett a teljes elhallgatásra.

A Rongyos Gárdáról is gyakorlatilag szinte semmit nem írnak a történelemkönyvek, és nem szólnak arról, hogy az 1921-es soproni népszavazás nem a politika érdeme volt, azt nem a politikai vezetők csikarták ki, hanem pusztán néhány száz önkéntes harcos, a „rongyosok serege”.

A magyar kormány megkísérelte ugyan, hogy az osztrák féllel elfogadtassa a népszavazásra vonatkozó elképzelését, de ezt Renner osztrák kancellár következetesen visszautasította. Az osztrák nemzetgyűlés már 1921 januárjában elfogadta a törvényt, mely szerint a Magyarországról átkerült terület önálló tartományként Burgenland néven, Sopron központtal funkcionál majd. De a „rongyosok" útját állták az osztrák reguláris hadseregnek, hogy ne tudják birtokba venni a trianoni békediktátum szerint nekik osztott nyugati területeket. A nyugat-magyarországi felkelés eredményeként egyedül itt engedélyeztek népszavazást a trianoni határokat önkényesen meghúzó győztes nagyhatalmak. Ennek köszönhető, hogy Sopron és nyolc környező falu Magyarországé maradt.

Baracsi László emlékműve Ágfalván.<br/>'A hely ahol állunk kicsi pont, de határkő egy nemzet életében!'
Baracsi László emlékműve Ágfalván.
'A hely ahol állunk kicsi pont, de határkő egy nemzet életében!'

A Rongyos Gárda néhány, az első világháborút megjárt tisztből és katonából, szegény napszámosokból, illetve a Székely Hadosztály maradványaiból alakult önszerveződő fegyveres csoport. Az osztrákok nemes egyszerűséggel banditáknak, az antant pedig magyar inszurgenseknek (felkelőknek) nevezték őket. A Gárda elnevezését a hivatalos magyar állam általi ellátatlansága miatt kapta, egyenruhájuk nem volt, saját hétköznapi, olykor szedett-vedett öltözékükben harcoltak. De nem csak egyenruhájuk nem volt, hadi felszerelés dolgában sem álltak valami jól. Soraikban az akkori Magyarország valamennyi társadalmi rétege ott harcolt. Egymás mellett küzdöttek szegények és úri fiúk, leszerelt honvéd tisztek, veterán frontharcosok, soproni főiskolások, polgárok, pesti műegyetemisták, mosonmagyaróvári gazdászhallgatók, szombathelyi, felsőőri, soproni vasutasok.

A soproni események révén váltak ismertekké, de a Gárda története jóval korábban kezdődött és sokkal később is ért véget. A Rongyos Gárda megalakulásának időpontja 1919. április 18-a volt. Céljuk az volt, hogy felvegyék a harcot a Tanácsköztársaság terrorlegényeivel, valamint az országra törő idegen hadakkal szemben. Kezdetben a magyar területek megtartásáért harcoltak a román csapatok ellen. Tették ezt olyan hatásosan, hogy a románok már vérdíjat is kitűztek Héjjas Iván fejére, aminek nem sok eredménye volt. Ezután a trianoni békeszerződésben Magyarországtól elvett Sopron környéki területek megtartásáért szálltak harcba, de más területeket is vissza akartak szerezni Magyarország számára. Megakadályozták az osztrák reguláris hadsereget a vidék elfoglalásában, sőt a mai Burgenland területét elfoglalva kikiáltották Európa legrövidebb ideig létezett államalakulata, a „Lajtabánság" függetlenségét. Ez vezetett az 1921. december 14-16. közötti soproni népszavazás megtartásához.

A hősi halottak ravatala. (Machatsek Gyula erdőmérnökhallgató, Arnold Mosch osztrák csendőr, Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató és Pehm Ferenc szombathelyi tisztviselő virágba borított koporsói.)
A hősi halottak ravatala. (Machatsek Gyula erdőmérnökhallgató, Arnold Mosch osztrák csendőr, Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató és Pehm Ferenc szombathelyi tisztviselő virágba borított koporsói.)

Talán kevéssé ismert, hogy a Rongyos Gárda magját a kecskeméti tanyavilágban látszólag alig észrevehető kis szervezkedés adta meg háborút viselt, harcban sokszor kipróbált egykori frontharcosaival. A kezdetben alig száz fős különítmény Héjjas Iván főparancsnok vezetésével ezres nagyságú fegyveres erővé fejlődött, és a Szegeden megalakult Nemzeti Hadsereg - lényegében soha el nem ismert vagy legalizált - szabadcsapataként végigharcolta az 1918 és 1921 közötti időszakot, hírnevet szerezve magának a románok elleni Tisza-menti harcokban vagy az északi magyar területek elcsatolása elleni küzdelmekben csakúgy, mint a fehérterror leszámolási akcióiban.

Vezetőjük az erdélyi származású Héjjas Iván képviselő, I. világháborús repülő főhadnagy volt. Az a férfiú, akinek nevéhez csak negatív eseményeket kapcsolt évtizedeken át történetírásunk. Valójában amint hírét vette, hogy veszélyben a haza, azonnal cselekedett. Úttalan utakon nyolc teherautón, eldugott háborús puskákkal, kézigránátokkal felszerelve nagy titokban vezette el kicsiny, de ütőképes csapatát Sopron alá, a város megmentésére, hogy megakadályozza Nyugat-Magyarország és Sopron Ausztriának való átadását. Hozzájuk csatlakoztak többek között a selmecbányai akadémiáról elűzött diákok és a magyaróvári gazdasági akadémia hallgatói is. Ez a rosszul felszerelt, rongyos ruhájú különítmény, a „Rongyos gárda” az első komolyabb csatáját 1921. augusztus 28-án Ágfalvánál vívta meg Francia-Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor parancsnoksága alatt a bevonuló osztrákokkal szemben. A rongyosok sikeres gerillaharcot folytattak az osztrákokkal, így lehetetlenné vált, hogy Ausztria birtokába vegye a neki ítélt területet. Az első ágfalvi csatával kezdetét vette a másfél hónapig tartó nyugat-magyarországi fegyveres felkelés. Az összecsapás jelentőségét mutatják Gévay-Wolff Lajos, Sopron vármegye hajdani alispánjának szavai, melyek szerint „Ha nem lett volna augusztus 28., nem lehetett volna december 14.”, vagyis az első ágfalvi csata nélkül Sopron és környéke sem maradhatott volna a Csonkaország része."

Prónay Pál, Lajtabánság bánja
Prónay Pál, Lajtabánság bánja

A korabeli osztrák lapok sok ezer magyar harcosról tudósítottak. Ennek egyik oka lehetett, hogy a magyarok szellemesen szervezték a harcokat. A területet jól ismerve, több helyen rejtettek el fegyvereket. Kis létszámú lovas csapattal éjjelente gyorsan felkerestek több ilyen raktárt is, ahonnan célirányos és nagy tűzerejű támadást hajtottak végre, igen gyakran a bevonuló osztrákok hátában is. A csapat fegyvertelenül és rendszertelenül gyorsan odébbállt, s egy másik helyről támadott. Ha egyesek találkoztak is valami ellenséges alakulattal, gyanút nem kelthettek. Így folyt a harc hosszabb időn át.

Az osztrák kormány 1921. szeptember 7-én másodízben is kiadta az utasítást Sopron megszállására. Ágfalváig ezúttal is eljutott a géppuskás szakaszokkal is megerősített félezres osztrák csendőrsereg, a magyar felkelők azonban ezúttal is megelőzték az osztrákokat. A mindössze 110 fős felkelő csapat több villámgyors összecsapás után meghátrálásra kényszerítette a többszörös túlerőben lévő osztrákokat, akik Bécsújhelyig meg sem álltak. A felkelőknek ezúttal három hősi halottjuk volt, az osztrákok veszteségeiről máig ellentmondóak az adatok. A magyar források 15 és 30 fő közé teszik az áldozatok számát. Az mindenesetre bizonyos, hogy ebben az ütközetben vesztették a legtöbb embert. Halottjaik zömét és sebesültjeiket magukkal vitték.

A hősi halált halt magyar felkelők számára Sopron városa dísztemetést rendezett. Kettejüket a jelenlévő sokaság részvéte mellett szeptember 10-én helyezték örök nyugalomra a Szent Mihály temetőben, harmadikuk Szombathelyen alussza örök álmát. „Ismét hősöket temetünk - a kötelesség, a hazaszeretet hőseit!" mondta Thurner Mihály polgármester gyászbeszédében az elesett hősök felett. A temetésről készült képek Schaffer Ármin udvari fényképész fotói.

Vámossy Tibor síremléke:<br/>'elesett Nyugat Magyarországért<br/>1921 október 6.'
Vámossy Tibor síremléke:
'elesett Nyugat Magyarországért
1921 október 6.'

A közvetlen harcok mellett időközben zajlottak a politikai csatározások is. Nemcsak Ausztria és Magyarország került szembe egymással, hanem maguk a felkelők is. Prónay és Héjjas a szabad-királyválasztók közé tartozott, de a Kismartont felügyelő Friedrich István egykori miniszterelnök, aki szintén a felkelők között volt, valamint Ostenburg legitimisták voltak. Horthy Gömbös Gyulát, a későbbi miniszterelnököt nevezte ki nyugat-magyarországi kormánybiztosnak az önállósuló felkelők megrendszabályozására.

Az antant felszólította a magyar kormányt, hogy vonja ki a harcoló csapatokat. Azonban mind Héjjas, mind Friedrich megtagadta a visszavonulásról szóló utasítást.

A Sigray-Lingauer terv szerint Felsőőrött, - a mai Oberwarton - 1921. október 4-én 12 órakor a kikiáltották „Lajtabánság” függetlenségét. Eredetileg Sigray főkormánybiztos, vagy Albrecht főherceg lett volna a bán. Miután ők visszaléptek, Prónay egymaga valósította meg a tervet. „Nyugat-Magyarország megmentése érdekében megteremtettem a független Lajtabánságot." írta Prónay visszaemlékezéseiben az 1921. évi nyugat-magyarországi eseményekről. Lajtabánság ízig-vérig magyar, turulos címerét itt láthatjuk. A harcokban 23 ember vesztette életét. Becsületet és hont mentettek, mégis ma jeltelen és gondozatlan sírokban nyugszanak. Az első és mindmáig egyetlen emlékművet az események után 90 évvel a Duna Tisza közi Izsákon állították fel.

Így a kormány a harcoló csapatokat nem tudta kivonni, de az önálló államalakulatot sem ismerte el. A helyzet megoldására a két fél olasz közvetítéssel 1921. október 11-12-én Velencében tárgyalni kezdett. Magyarország vállalta a felkelők visszavonását, Sopron és környéke hovatartozásáról viszont népszavazással döntöttek, ezzel az új állam betöltve történelmi szerepét, meg is szűnt.

A Rongyos Gárdáról írt hiteles Somogyváry regény borítója
A Rongyos Gárdáról írt hiteles Somogyváry regény borítója

Azt, hogy Sopront ma a Hűség Városának nevezhetjük, azt elsősorban nekik, a rongyosoknak köszönhetjük. Ha nincsenek a nyugat-magyarországi fölkelők, ma nincs Sopron, a hűség városa. Hősies harcuk, az 1921. augusztus 28-i és 1921. szeptember 8-i, két ágfalvi csata vezetett a velencei tárgyalásokhoz, majd a későbbi soproni népszavazáshoz. Ők kényszerítették ki a népszavazás lehetőségét, hogy aztán a hazáért rajongó soproni és Sopron környéki lakók kifejezhessék hűségüket Mária Szent Országa mellett.

A mindössze 255 négyzetkilométeres területen Sopron és a szomszédos nyolc falu lakossága annak ellenére döntött Magyarország mellett, hogy a német nemzetiség enyhe többséget alkotott. Olyan hagyományosan német gyökerű nagypolgári családok, mint a soproni Stornók is szívre tett kézzel esküdtek fel a magyar zászlóra.

A voksolás titkos volt, Magyarországra kék, Ausztriára sárga cédulával lehetett szavazni. Sopronban 1921. december 14-én, Brennbergbányán 15-én, a környéki falvakban - Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk, Sopronbánfalva - 16-án a szavazás békésen zajlott le. A terület Magyarországhoz visszakerülése a soproni polgárság szavazatain dőlt el, hiszen amíg Sopronban 72,8 %, addig a falvakban 45,4 % szavazott Magyarországra. A végeredményt 17-én hirdették ki. Számszerűen a 24 ezer szavazóból Magyarországra 15 304 fő, 65,1 százalék, Ausztriára 8227 fő, 34 százalék voksolt, 502 szavazatot érvénytelenítettek. A népszavazás eredményét Párizsban 1921. december 21-én a Nagykövetek Tanácsa tudomásul vette, és így a szavazásban részt vevő települések hivatalosan is visszakerültek Magyarországhoz.

Mindezek eredményeképpen Sopron városa az 1922. évi XXIX. törvénycikk értelmében elnyerte a Civitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb Város címet.

A nagycenki Hűségkút
A nagycenki Hűségkút

Nagycenken a Széchenyi téren 2002. szeptember 21-én avatták fel a Hűségkutat, amelyen a következő felirat olvasható:

„A nemzethez és a hazához való hűségről 1026 igen - 5 nem arányban tettek tanúságot a nagycenki polgárok". Nem akármilyen eredmény ez, méltó Széchenyi örökségéhez!

A Rongyos Gárda irodalmi megörökítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Gyula diák, vagyis vitéz Somogyváry Gyula. Számos költeménye mellett (Kuruc riadó a soproni sáncon, Lajtai felkelők búcsúéneke stb.) legmaradandóbban az „És mégis élünk” című regényében örökíti meg a történteket. Jobb és kifejezőbb címet nem is adhatott volna a nyugat-magyarországi honvédelmet leíró regényének, mert a Rongyos Gárda harcosai igazán éltek a hazáért és az igazságért.

Végezetül álljon itt a Rongyos Gárda kivonatos programja (1919. április 18.):

1) Magyarország a magyaroké! Magyarország határai nem a maiak, hanem a háború előttiek! Ezekért, és magyar fajunkért készek vagyunk bármelyik pillanatban életünket adni!

2) Harcolunk a nemzetközi, országvesztő vörös uralom ellen. Harcolunk az Istentelen és hazátlan rombolók ellen, …

3) … - AMENNYI A FEGYVERED - annyi az országod és a kenyered.

4) … földreformot követelünk a … nincstelen parasztságunk javára az egyetemes magyar népszaporulat és népjólét érdekében!

5) A bank és ipartőke kérdéseiben a döntő szó az államé legyen a nép érdekében, és ne fordítva!

6) A munkaadó és a munkás harcában álljon az államhatalom igazságos védőként a munkás mellé.

7) A MAGYAR ÉLET MINDEN SÍKJÁN MAGYAROK LEGYENEK A VEZETŐK!

A Rongyos Gárda történetének dicsőséges szakaszát jelentik a Sopron környéki események. A magyar ifjúság 1921 őszén hazaszeretetből és áldozatkészségből - nem először a magyar történelem során - jelesre vizsgázott. A Fertő-parti Nezsidertől a Vas megyei Németújvárig küzdöttek az 1000 éves határokért. A Rongyos Gárda hősei útmutatóul és példaképül szolgálhatnak a felnövekvő nemzedéknek.

A Rongyos Gárda emlékét őrzi a soproni Felkelő emlékmű és az izsáki Lajtabánság-emlékmű.