- Nyitóoldal
- „Magyarok cselekedetei”
- Thököly Imre
Thököly Imre
„Mikor nagyobb szerencséjét látja, akkor féljen szerencsétlenségtől, mert a fegyver senkinek sem kedvez! Féljen és őrizkedjék az árulóktól s tanuljon az én példámon: a német hitének, gráciájának semmiképpen ne higgyen..."
„... a világ állhatatlan: addig becsüli és szereti az embert, míg hasznát veheti."
(Részletek a bujdosó Thököly II. Rákóczi Ferenchez írott leveléből)
Gróf késmárki Thököly Imre (Késmárk, 1657. szeptember 25. - Izmit, 1705. szeptember 13.) magyar főnemes, kuruc hadvezér, 1682-1685 között Felső-Magyarország, majd 1690-ben Erdély fejedelme.
Késmárkon látta meg a napvilágot egy viszonylag rövid múltra visszatekintő nemesi család ötödik gyermekeként. A dédapa, Thököly Sebestyén még nagyszombati tőzsérként (ló- és marhakereskedőként) tett szert jelentős vagyonára. Gyakran hitelezett a császári udvarnak. Szolgálatai elismeréseként 1572-ben nemesi, majd 1598-ban bárói címet kapott. Ő szerezte meg a késmárki várat és uradalmat is, amelyről a család nemesi előnevét kapta. Apja, Thököly István házassága révén lett a Felvidék egyik leggazdagabb földesura, aki III. Ferdinándtól grófi címet kapott. Imre fiát nyolcévesen Máramaros főispánjává nevezte ki Apafi Mihály erdélyi fejedelem, bár az ügyeket kancellárja, Teleki Mihály vitte helyette.
Két bátyja még csecsemőkorban meghalt. Leánytestvérei jelentős főurakkal kötöttek házasságot: Katalin Esterházy Ferenccel, Mária Nádasdy Istvánnal, míg Éva Esterházy Pállal, a későbbi nádorral.
A legendás kuruc vezér gyermekkora igencsak hányatottan telt, mivel huszonkét éves édesanyját már két esztendős korában elveszítette. Apja, Thököly István 1664-től részt vett a Wesselényi Ferenc nádor nevével fémjelzett főúri szervezkedésben. Jelentős anyagi támogatást biztosított, illetve közvetítő szerepet játszott a magyarországi és az erdélyi elégedetlenek között. I. Lipót felségsértési pert indított ellene, és ostrom alá vette Árva várát. Itt Thököly István nemsokára természetes halállal elhunyt, a várat pedig néhány nappal később őrsége feladta. Fiát azonban már idejekorán a Liptó vármegyei Likava várába küldte, akit onnan a család bizalmasai Lengyelországon keresztül az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó Huszt várába menekítettek. Ezzel Thököly Imre 13 évesen teljes árvaságra jutott, egyszersmind - mint Seres István történész írja - „feljegyezték róla, hogy a gyermekkori sérelmek mély nyomot hagytak benne, és 'engesztelhetetlen gyűlöletet érzett az ausztriai ház iránt'”.
A Habsburgokat idejekorán meggyűlölő fiatal gróf később az eperjesi, majd a nagyenyedi kollégiumokban tanult, és alig töltötte be 20. életévét, amikor Apafi oltalmából kilépve, de annak támogatásával csatlakozott a kuruc ezredekhez és a Felvidéken jelentős sikereket ért el a császári csapatokkal szemben. Ezzel valójában már az 1670-es években elindította a Habsburg-ellenes függetlenségi harcot. Helyzetét nehezítette, hogy a „két pogány" közül akkor erősebbnek tűnő törökök eleinte ellenségesen fogadták fellépését, csak 1680-ban ismerték el.
A bujdosók a kiváló hadvezér, gazdasági irányító és államszervező képességekkel rendelkező Thökölyt 1678-ban, 21 éves korában vezérükké választották.
1678. májusában nagyméretű hadjárat indult a királyi Magyarország felvidéki területeinek elfoglalására, mely eleinte Teleki irányítása alatt, Thököly katonáival (lengyelekkel, franciákkal) közösen indult, majd a két kuruc vezér különvált. Teleki Eperjes irányába tört (két hétig ostromolta sikertelenül), de ekkor a Bécsből érkező császári fősereg elől vissza kellett vonulnia Erdélybe. Thököly viszont kikerülve az ellenséges főerőket, sorra elfoglalta a felvidéki várakat (Szendrő, Murány) és egészen a bányavárosokig jutott. Besztercebánya őrsége a lakosság nyomására adta meg magát. Barsszentkeresztnél azonban vereséget szenvedett és neki is vissza kellett vonulnia. Az összességében sikeres hadjárat - mely során a legmesszebbre sikerült eljutnia a kuruc erőknek - hírnevet szerzett Thökölynek, és egyre inkább a mozgalom vezető személyiségévé emelte.
1679 nyarán Apafi a már beteg Teleki helyettesévé teszi meg Thökölyt, aki ezután elfogatja Wesselényit is. 1680. január 8-án a hajdúszoboszlói kuruc gyűlésen Thökölyt fővezérré választják. Ezzel lezárul a bujdosó vezérek vetélkedése. Közben az 1672 óta tartó háború XIV. Lajos és I. Lipót között békekötéssel zárult, így a francia segédcsapatok távoztak Erdélyből. Apafi közvetítésével a bujdosók és az udvar között is megindultak béketárgyalások, de ezek Bécs elutasításával végződtek.
Az 1679-1680-as hadjáratban először Szikszónál 1979. november 3-án győzelmet arattak Thököly alvezérei - Harsányi István, Szücs János, Petneházi Dávid - a sárospataki osztrák parancsnok felett, majd a Vág völgyén végigvonulva 1680. nyarán betörtek Morvaországba is. Elfoglalták Késmárkot is, de Lőcsét hiába ostromolták.
A kuruc sikerek hatására Bécs változtatott magyarországi politikáján és I. Lipót hajlandónak mutatkozott bizonyos engedményekre is. 1681. április 28-ra országgyűlést hívott össze Sopronba (meghívta rá Thököly követeit is, de azok visszautasították), ahol három lényeges engedményt ígért: 1. eltörölte a kormányzóságot, kimondta a magyar kamara egyenrangúságát az udvari kamarával; 2. az 1671-es magas adókat eltörölte; 3. kimondta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát és az elvett protestáns templomok helyett vármegyénként két - két kijelölt helyen új templomok építését engedélyezte.
A bécsi engedmények ellenére a harcok tovább folytatódtak, és 1681. május 30-án a török nagyvezér értesítette Thökölyt, hogy a török seregek fegyveresen is támogatni fogják mozgalmát. Ezzel új szakaszába lépett a kuruc mozgalom, mivel innentől a három Habsburg-ellenes hatalmi tábor - a török, az Apafi vezette erdélyi és a Thököly vezette bujdosó csoportosulás - együttesen kezdett harcolni.
A közös harc 1681. szeptember 8-án kezdődött, amikor Apafi nyolcezer fős serege, a váradi pasa hétezres katonasága és Thököly ötezer bujdosója Pocsajnál egyesülve bevették Böszörményt, majd Kállót. Bár 1681. végén átmeneti fegyverszünetet kötött Thököly és Lipót, 1682. nyarán Apafi kihirdette - a Porta parancsára - a Magyar Királyság elleni végső hadjáratot. A hatalmas támadás két irányból indult. Thököly serege éjszakai rajtaütéssel vette be Kassát, majd sorra aratott győzelmeket, sőt elfoglalta a felvidéki bányavárosokat is. A másik szárny Ibrahim budai pasa irányításával Füleket foglalta el. A nyári hadműveletek közepette 1982. június 15 -én Munkácson házasságot kötött az özvegy Zrínyi Ilona és Thököly Imre. Ettől kezdve a hatalmas Rákóczi vagyon is a függetlenségi harc támogatását szolgálhatta.
1682. szeptember 16-án a katonai sikerek után Ibrahim pasa Fülek várában Apafi jelenlétében Magyarország királyává nevezte ki Thököly Imrét. Thököly évi 40 ezer tallér adó ellenében kapta meg IV. Mehmedtől az uralkodói jelvényeket. Ettől kezdve a kuruc vezér Felső-Magyarország fejedelmének címezte magát. A két hónappal később történt hivatalos fegyverszünetben a császáriak a Felvidéket egészen a Garam folyóig átengedték a kurucoknak. A újonnan kialakult fejedelemség Léva várától egészen Nagybányáig terjedt. Ezzel kialakult Thököly vazallus fejedelemsége, és Magyarország a következő három esztendőre négy részre szakadt. Thököly mindent elkövetett, hogy kapcsolatokat építsen ki a nyugati hatalmakkal is, de törekvései kudarcot vallottak, végül csak a hanyatló török birodalomra támaszkodhatott. Thököly abban bízott, hogy török segítséggel az osztrákok legyőzhetők. Ez kezdetben csak illúzió volt, de nyilvánvalóvá végül az 1683-as, bécsi vereség tette.
A Porta utolsó nagy hadjáratát 1683-ban indította meg Bécs ellen. A szultán felszólította Apafit és Thökölyt, hogy csatlakozzanak a Kara Musztafa nagyvezér vezette 100 ezer fős török főerőkhöz. Kara Musztafa azonban 1683 szeptemberében Kahlenberg mellett súlyos vereséget szenvedett, ezzel pedig maga ellen vonta a Habsburgok és a Szent Liga ellencsapását, az óriási török sereget teljesen szétverték. A császári hadak betörésével Thököly szerencsecsillaga is leáldozott, ugyanis a török félhez ekkor már nem akarta kötni magát, Lipót pedig nem volt hajlandó tárgyalni vele.
A kuruc fejedelemség széthullásában nagy szerepe volt, hogy a budai pasa elfogatta Thökölyt, hogy Bécset békekötésre bírja. Ez óriási taktikai hibának bizonyult a török részéről, mert kiváltotta a kurucok tömeges átállását. 1685. októberének végén már 17 ezer kuruc harcolt a császári hadsereg oldalán. Mire a Porta ráébredt, hogy hibát követett el, és szabadon engedve Thökölyt, már késő volt. A kuruc vezér már nem tudta mozgalmát fellendíteni. A kuruc ellenállás még Munkácson élt tovább, ahol Zrínyi Ilona hősiesen védte a várat. Thököly maroknyi csapatának azonban több kísérlet után sem sikerült felmentenie. A vár három évi ostrom után adta meg magát, Zrínyi Ilonát pedig bécsi fogságba hurcolták. Zrínyi Ilona 1676-ban született fiát, az akkor 12 éves II. Rákóczi Ferencet - a későbbi kuruc mozgalom vezérét - a vár eleste után a csehországi Neuhausba küldte az udvar a jezsuitákra és Kollonich Lipót esztergomi érsekre bízva nevelését.
Thököly fél évvel később szabadon távozhatott, sőt a Porta 9 ezer embert is adott neki, korábbi pozícióit azonban már nem tudta visszaszerezni. Erdélyből kiverték, s a törökök 1687-ben ismét elfogták és Isztambulba vitték.
A gróf szerencsecsillaga 1690-ben, Apafi Mihály halála után aztán még egyszer felragyogott. II. Szulejmán szultán megbízásából - a havasokon keresztül - betört Erdélybe, Zernyestnél megverte a császári hadakat, majd Keresztényszigeten török támogatással fejedelemmé választatta magát. Thököly uralma azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, mivel Bádeni Lajos császári hadvezér később könnyűszerrel kiszorította a kurucokat az országból. A vállalkozásnak egyetlen pozitívuma volt, hogy a bujdosó vezér a Zernyestnél elfogott Heister osztrák tábornokért cserében később kiválthatta Bécsből Zrínyi Ilonát.
Thököly a török seregben harcolt tovább a Habsburgok ellen: 1691-ben a császáriak által megnyert szalánkeméni csatában a török lovasságot vezette, 1697-ben pedig részt vett a török vereséget hozó zentai csatában is.
Az 1699-es karlócai béke értelmében Thököly utolsó éveit emigrációban, a kis-ázsiai tengerparton élte le, a szultántól tekintélyes kegydíjat, birtokot és viddini gróf címet is kapott. Eközben kurucai továbbra is fáradhatatlanul szervezkedtek a Habsburgok ellenében. Még megérte, hogy mostohafia, II. Rákóczi Ferenc 1703-ban kibontotta a szabadságharc zászlóit, de abban már nem volt szerepe. A szomorú végkifejletnek sem lehetett már szemtanúja, ugyanis 1705. szeptember 12-én, alig 48 esztendős korában Izmit városában - az egykori nevén Nikomédiában - befejezte életét.
Thökölynek a nikomédiai örmény temetőben nyugvó hamvait 1906-ban hazahozták, a budapesti Deák téri templomban ravatalozták fel, majd a késmárki evangélikus templomban temették el. Az egykori sír helyén 1906-ban emlékoszlopot emeltek. A Nemzeti Panteon Alapítvány megbízásából 2014-ben elkészült a Képzőművészeti Egyetem Szobrász tanszékén Thököly Imre törökországi emlékművének rekonstrukciójához a bronz Turul szobor.
Thököly Imre gróf, a bujdosó kurucok legendás vezére pályafutása csúcspontján felső-magyarországi fejedelmi címet és oszmán hűbéres koronát is kapott. Thököly sikertelen harcai után - feleségével, Zrínyi Ilonával együtt - török földre emigrált, azonban élete végéig még számtalanszor megpróbálkozott a visszatéréssel. Utólag már elmondhatjuk, hogy Thököly a nagyhatalmak erőviszonyait, a köztük nyíló esélyeket tévesen mérte fel, így megbukott, de fellépése a 150 éves egyensúly, a három részre szakadás felszámolását, így a magyar állam fennmaradását segítette.