- Nyitóoldal
- „Magyarok cselekedetei”
- Donáth Gyula
Donáth Gyula
„Művész-életünk egyik legérdekesebb alakja halt meg benne. Mint ahogy szobrai nem jelentették a huszadik század stílusát, úgy emberi jellemvonásai is a régi Pestre emlékeztettek. Talán utolsó képviselője annak a művésztipusnak, amely a hetvenes-nyolcvanas évek Pestjébe oly bájos képet rajzolt. Első látszatra mintha csupa ellentétből szövődött volna össze alakja. Egész élete szakadatlan tréfa, de műhelyében csaknem kizárólag temetői síremlékek készültek. Szobrászata ment volt minden túlzástól, beszéde azonban a túlzások szakadatlan sora volt. Szidta a legújabb szobrászatot, de mindig azt mondotta művészete főerényének, hogy új. Nem keltett munkáival forradalmat : de a legtüzesebb felforgató hangján beszélt. Deres volt már a feje, de nem szűnt meg gyermekes kedvvel ugratni pajtásait. Egyszerű, olykor kopott ruhában járt, de szívesen hivatta meg magát rangos házakba. Azt mondották róla, hogy javíthatatlan bohém, de azt is, hogy mindig rendben voltak a takarékpénztári könyvecskéi. Ez a sok ellentét egygyé simult benne. Egygyé forrasztotta pedig az a különös, ma már kihaló elem, aminek kedély a neve.” (Művészet, 1909)
Donáth Gyula, (Donát Gyula) (Pest, 1850. március 13. - Budapest, 1909. szeptember 27.) a 19. század 80-as és 90-es éveinek egyik jelentékeny szobrásza.
A szobrászat iránt már gyermekkorától érdeklődött. Első mellszobrát 16 éves korában mutatták be a Pesti Műegylet kiállításán. Egy évvel később, 1867-ben kezdte meg komolyabb művészi tanulmányait a Müncheni Akadémián Joseph Knabl irányítása alatt. Ezt követően Drezdában Robert Hertel vezetése alatt bővítette ismereteit. Fejlődésére meghatározó fontosságúak voltak a G. Semper műtermében töltött bécsi és utána az M. Wagmüller alatt töltött müncheni évek. Tanulmányútjai Francia-, Spanyol- és Olaszországba is vezették.
1873-tól Bécsben díszítőszobrászként működött. E korszakának alkotásai: a király és királyné medaillonképe az 1873-i bécsi világkiállítás rotundáján és a műtörténeti múzeumon Athenodoros és Dioskorides szobra 1874-ben. Innen Münchenbe ment, majd 1880-ban hazatért.
1880-tól Budapesten élt és dolgozott. Sikeresen szerepelt az Operaház és a Pesti Vigadó szobraira kiírt pályázatokon. Első budapesti szobrai az Operaház díszítésére készültek a 80-as évek elején; Arezzo, Pergolese, Orlando di Lasso, Thalia állószobrai és az udvari páholy oszlopán a négy hangnemet személyesítő Quartett, melyekkel csaknem egyidejűek az Andrássy-úti Megyeri Krausz- és Sváb-paloták szobrászi díszei, köztük legkiválóbb a magyaros ízű csókolódzó párt ábrázoló kút-szobor, a Krausz-palotában, továbbá a Vigadó kistermének Füredi Mihály után mintázott népdal-szobra.
Napközben műtermében dolgozott, utána viszont a pesti éjszaka egyik közismert szereplője is lett. Esténként poénjai sorával szórakoztatta asztaltársaságát. Vérmérsékletére jellemző, hogy párbajra is kelt, ha az élet úgy hozta, és Donáth életében többször is úgy hozta, még pályatársakkal is.
1889-ben megnyerte a Huszár Adolf szobrászművész síremlékére kiírt pályázatot. Ezután elkezdett síremlékeket készíteni és hamarosan a főváros legelismertebb sírkőszobrászává vált. Szinte különös, hogy a jó kedélyéről és humoráról híres művész a síremlékek e mély érzésű, invencióban kifogyhatatlan alakjaiban fejezte ki leghiánytalanabbul magát. „Az örökké mókázó, mindig jókedvű és tréfás mester csakugyan ennek született. Bármennyire is ismerték vidám ötleteit, bármily széles rétegekben terjesztették is a lapok tört magyarságú adomáit: a temető borús világának mesteréül ismerte el mindenki. Oly természetes tudott lenni, hogy ezt senki sem fogta fel benne ellentmondásnak."
„A síremléket a kegyelet rendeli meg, az ünneplő emlékezés, a dicsőítő gyász. A síremlék megrendelője azt akarja, hogy az emlék beszédes, pompás és – egyszerű legyen. Legyen kompromisszum a hiúság vasárjának követelményei és a hiúság temetőjének parancsa között. Fejezze ki azt, hogy minden elmúlt, és hirdesse azt, hogy az. emlék mégis örökké él. A sírok csendjének, a halottak némaságának közepette ne legyen bőbeszédű és mondjon el mégis mindent." És ezeknek a követelményeknek Donáth tökéletesen megfelelt.
Finoman elgondolt, érzelmi elemekkel töltött művei a kerepesi temetőt díszítik. Legnevezetesebbek: Huszár Adolf szobrász emléke a keresztre támaszkodó párkával, a Frohner, Linzer család, továbbá a régi egyiptomi stílusú Moskovitz- emlék a zsidó temetőben, Ligeti Antal festő, Vajda János költő síremléke a lantra hulló haldokló hattyúval, Pulszky Ferenc Minerva hermája, Péterffy Jenő író, Kamermayer polgármester emléke az ülő Klióval, Lipthay Béla báró emléke a fáklyát oltó hatalmas géniusszal, Csemegi Károly jogtudós, valamint Petényiné Megyeri Krausz Paula síremléke a sírlámpákból olajat kiöntő fenséges nőalakkal. Vajda János költő és Ligeti Antal festőművész eredeti síremlékét is Donáth mintázta, de az idők során mindkét mű megsemmisült.
Temetői alkotásai között gyakran találkozunk az antik mitológiák szereplőivel, Huszár Adolf sírjára a Moirák egyikét, Athropost, Kamermayer Károlyéra a történelem múzsáját, Kliót, Péterfy Jenőére pedig Minerva alakját formázta meg.
Az 1890-es évek közepétől emlékműszobrokat is készített. Tőle származik a nemes egyszerűségű Erzsébet királyné szobor Bártfán, vagy az erőteljes, monumentális Werbőczy szobor Budapesten. Szobrokat faragott az Opera (Arezzo és Pergolese alakja), a Honvédelmi minisztérium (Zrinyi) a Vigadó, az Igazságügyi palota számára.
Ő készíthette el az I. Ferenc József által a magyar nemzetnek ajándékozott tíz szobor egyikét, a budapesti Ferenciek terén 1908-ban felavatott Werbőczy-szobrot. A szobrot 1945. május 6-án - mint „a korai magyar feudalizmus és a kiváltságos nemesség fővédnökének, a jelképpé lett Tripartitum szerzőjének szobrát” - ledöntötték.
A 90-es évek végén Feszty Árpád kezdeményezésére ő készítette a bánhidai millenniumi emléket. A szárnyait kitáró, nyitott csőrű bronz turul-madár, fején aranyozott Szent-Koronával, karmai között karddal már 1896-ban elkészült, anyagi okok miatt azonban csak 1907-ben állították fel - a bánhidai csata 100. évfordulóján. Ez lett Európa legnagyobb madarat ábrázoló szobra, a madár kiterjesztett szárnyai mintegy 15 méteresek, a kard 14 méter hosszú.
A budai várban a sikló melletti, hat méter magas Turul-szobor szintén Donáth Gyula alkotása.
Donáth készítette az Igazságügyi palotán a Vádló és Védő patetikus alakjait is.
Több-kevesebb eredménnyel vett részt az 1900-as évek nagy emlékszobor-pályázatain, mint az Erzsébet-, Kossuth- és Vörösmarty-pályázatokon. A Szépművészeti Múzeum modern szoborgyűjteményében két szobra képviseli: a Halál géniusza (bronz), Tanulmány fej a Lipthay-síremlékhez (márvány).
Bár minden feladatot magas szakmai szinten oldott meg, az 1900 körül bekövetkezett ízlésváltozást már nem tudta követni, ekkor háttérbe szorult.
Elismert, köztiszteletben álló szobrászként halt meg 1909-ben. Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben van. Annak ellenére, hogy élete folyamán számos rendkívüli síremléket alkotott, a temető szobrászának sírja szerény, minden fényűzést kerülő.