1. 1. Bevezető gondolatok

Benczúr Gyula rajza 'A magyar nemzet története' bevezetőjéhez

Manapság ismét divat lett a nemzetek életében az „ősi történelem". Minden nemzetnek szüksége van saját mítoszra, mert a nemzeti mítosz a nemzet megmaradásának az alapja. Amelyik nép még nem rendelkezik vele, vagy nem tartja sajátját elég mutatósnak, az mindent megtesz érte, hogy dicső ősi múltját megalkossa, bizonygassa és életben tartsa szerte a nagyvilágban. Nálunk úgy látszik, éppen fordított folyamat játszódik le. Nekünk, magyaroknak nem kell semmit sem kitalálnunk, hiszen különösen sok szép értékes szimbólummal rendelkezünk, amelyek évezredes történelmünkre utalnak. Nekünk valódi történelmi eseményekre visszatekintő mítoszaink vannak és nincs szükségünk téves, vagy hamis, kitalált történetekre. Gazdag múltunkból bőven van, aminek emlékét ápolhatjuk, aminek hagyományát újra és újra átadhatjuk a következő generációknak és megismertethetünk velük másokat is, illetve megőrzésük minden korban alapvető kötelességünk. Megmaradásuk, máig tartó, bár egyre halványuló tiszteletük mégis a nemzet múltjához való ragaszkodását mutatják. És mégis, mintha szégyellnénk ezeket. Pedig még Theodore Roosevelt (1858-1919), az Egyesült Államok elnöke is ezt mondta az 1910-ben Magyarországon tett látogatásakor: „Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért." Mégis a történelem viharai, nemzeti tragédiáink sorscsapásai szétzúzták, pszichikai és érzelmi tartalmuktól megfosztották és halott jelekké alakították át hagyományos nemzeti szimbolikai értékeinket. Mára már talán csak a piros-fehér-zöld nemzeti színeknek maradt meg valami gyenge érzelmi tartalma, amellyel a magyarság még azonosíthatja magát. De egyre többet hallani olyan hangokat is, amelyek szerint még a nemzeti színeink használata is „túlzott magyarkodásnak" számít.

Nyilvánvaló: egyetlen népnek sem lehet érdeke, hogy letagadja saját, valóságos nemzeti múltját, legfeljebb, ha az silány, szégyellni való. Ez utóbbi pedig ránk, magyarokra egyáltalán nem áll! Éppen ezért teljesen érthetetlen, ha mégis erre az útra tévedünk. Amennyire elítélendő a hamis őskeresés, ugyanannyira hibás, saját magának jóvátehetetlen károkat okozó magatartás, ha egy nép letagadja saját pozitív hagyományait. A hamis hagyomány elvetendő, de nehogy ezt tegyük az igazival, mert Kolozsvári Grandpierre Endre szavaival „aki a népet múltjától fosztja meg, az jövőjét rekeszti el". Minden nemzet megérdemli az „igaz” történelmét, melyből szükség esetén erőt meríthet, vagy hibáiból tanulhat. Igaz, bizonyos köröknek minden időben fűződhet érdeke ahhoz, hogy eltagadja valamely nép őshonosságát, ősi voltát. A történelmi birtokpereknek ez a sajátos vetülete következett be a magyar történelemben is.

Ebben a világban különösen fontos, hogy ragaszkodjunk a gyökereinkhez. És e ragaszkodás kifejezésére mi lenne alkalmasabb, mint a magyarság ősi ereklyéje, egyik legkorábbi ismert jelképe a Turulmadár. Ez az ősi, több ezer éves múltra visszatekintő madár volt a legyőzhetetlen, a bátor, a hibátlan, a csodálatos, az isteni. Ezért is válhatott belőle jelkép, az önálló magyar nemzeti identitás és a nemzeti összetartozás ősi jelképe, a magyar uralkodók jelképe. Története a magyarság életében sokszínű és örökké aktuális.

E madár mítoszának ismerete sok mindent megmagyaráz, történelmünk eseményeit érthetőbbé teszi, mert annak szerves része. A Turulmadár - a mítoszbeli és a létező, a valós - Álmos korában a magyarság számára a Szentlélek jelölője, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy az akkori kereszténység még egészen más kellett, hogy legyen, mint a mai római katolikus vallás.

Egy szép tányér egy szép Wass Albert idézettel

A Turul szobrok lenyűgöző látványa már korábban is felkeltette érdeklődésemet. Eleinte csak saját magam szórakoztatására gyűjtöttem a képeket, majd elhatározássá érett bennem a gondolat, hogy e gyűjteményt minél teljesebbé tegyem, és másokkal is megosszam. Eleinte nem hittem, hogy ilyen mennyiségű szobor létezik a történelmi Magyarország területén, azt pedig, hogy ennyit sikerül is összegyűjtenem, még álmomban sem gondoltam. (A történelmi Magyarország 1018 települése szerepel jelenleg a gyűjteményben.) A sok-sok szép kép nélkül, és alkotóik áldozatos munkája nélkül ez a gyűjtemény sem jöhetett volna létre, köszönet érte mindenkinek, akit illet! Egyúttal tisztelettel kérem mindazoknak a segítségét, akik akár képpel, akár egy egy szoborhoz tartozó ismertetéssel, korrekcióval tudnak és kívánnak is hozzájárulni e kis gyűjtemény bővítéséhez, hitelesebbé tételéhez, azok tegyék ezt meg a láblécben feltüntetett kapcsolati lehetőségen keresztül. Minden segítséget előre is nagyon köszönök!

Fontosnak tartom, hogy múltunkról minél többet tudjunk, és arról minél többet beszéljünk, egyszer talán még ki is beszéljük. Ennek szellemében megpróbálom a Turul - mítoszt úgy bemutatni és értelmezni, ahogyan én látom, és ahogyan én ismertem meg azt az ismeretek csaknem kimeríthetetlen tárházának, az internetnek a böngészése közben. Így aztán e munkánál akár szó szerint is érthetjük Ipolyi Arnold püspöknek, a magyar művészettörténet-kutatás egyik úttörőjének szavait: „Ezen munka csak kévékbe kötözése a böngészett kalászoknak."

Úgy vélem, hogy ma a ránk zúduló ismeretáradatban egyre inkább elbizonytalanodunk. Olvasunk, egyre többet olvasunk, és mégis úgy érezzük, hogy hiába tudunk egyre többet, mégis az egészből egyre kevesebbet értünk. Egyrészt az átlagember számára megoldhatatlan feladatot jelent a különböző szakmák által bemutatott álláspontok nyomon követése, szakmai értelmezése, hiszen legtöbbünk nem rendelkezik kellő szakirányú végzettséggel. És akkor arról még nem is szóltam, hogy ezek sokszor egymástól eltérnek, sőt nemegyszer még azt is kijelenthetjük, hogy egymásnak teljes mértékben ellent is mondanak. Ennek ellenére szilárd meggyőződésem, hogy mindannyiunknak - akiket a megfelelő iskolai háttérrel, vagy a nélkül is foglalkoztat a kérdés - nagyon sokat kell még illesztgetnünk a kirakós játék darabkáit, hogy közelíthessünk az igazi, a valós, a megtörtént történelmünkhöz. Dümmerth Dezső „Az Árpádok nyomában" című könyvében írja: „A Habsburgok... egyenesen szuggerálni akarták a magyarságot, hogy saját történetét ne önmaga belső valóságának szemléletéből, hanem a német igények képzelt, külső teóriáinak szemszögéből ítélje meg, azt sugalmazva, hogy ez a nemzeti elfogultság nélküli - tárgyilagosság -." Történészeink azóta is adósak e „tárgyilagosság" valóban tárgyilagos felülvizsgálatával. De addig marad az így is történhetett volna változatok sora... Éppúgy értem az így is történhetett volna meghatározást a hivatalos álláspontra is „megalapozottsága okán", mint a laikusok sorának írásaira, ugyanezen ok miatt. Egyre növekszik a kételkedés az iskolában tanult és tanított történelemmel szemben. Ha meggondoljuk, a laikusok egyre fokozódó számát is az magyarázza, hogy a vitathatatlanul sok érdeklődő az igazságot szeretné tudni, s nem hisz a hatalmi érdekek által irányított, hivatalosan jóváhagyott álláspontokban. Ez a kis összeállítás első része sem vállalkozik többre, mint megpróbálkozni egy ilyen így is történhetett volna változat felvázolásával a magyarság IX.-X. századi történetéről a Turulmadár segítségével. Kicsit más, mint a megszokott, de akár még így is történhetett... E feldolgozás keretein túl nő, hogy a magyar nép történetét a magyarság kialakulásától a Kárpát-hazába visszaérkezésig - akár fő vonalaiban is - végig kövessük. Így pl. nem kerülhet terítékre - bár történelmünk lényeges elemei - a magyarul beszélő nép kialakulása, az őshazák kérdése, a finn-ugor elmélet. A második rész az összegyűjtött Turul ábrázolásokat mutatja be, míg a harmadik rész a szobrokhoz, alkotókhoz, emlékhelyekhez, történelmi eseményekhez kapcsolódó visszatekintést tartalmazza.

Nem lévén sem történész, sem nyelvész, sem az egyéb, idevonatkozó kiegészítő tudományok művelője, tájékozottságom arra természetesen nem elég, hogy tudományosan foglalkozzam a témával, így erre értelemszerűen nem is vállalkozom. De érdeklődésem arra talán elegendő, hogy az elérhető anyagokat összegyűjtsem, rendszerezzem, kérdéseket fogalmazzak meg, eltérő nézeteket összegezzek, esetleg állítsak szembe egymással. Ezek talán még érdekesek is lehetnek a hozzám hasonló amatőr érdeklődők számára.

Hogy a téma aktuális-e? Nincs-e már belőle túl sok, nem unalmas-e egy kicsit? Vagy éppen ellenkezőleg, lehet hogy még mindig túl keveset beszélünk róla? Úgy gondolom, hogy ameddig történelmünk egyik legjelesebb, máig ható eseményéről ilyen keveset és ilyen ellentmondásosan ismerünk, addig minden ilyen és ehhez hasonló írásnak is megvan a maga helye és szerepe! A szöveg fogalmazása közben többször jutottak eszembe Arany János örökérvényű sorai: „Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!"

„Egy nép a történelmi ismerete, származása és kultúrája nélkül olyan, mint egy fa gyökerek nélkül.” (Bob Marley) Ezért minden nemzet életében alapvető fontosságú kérdés, hogy az illető közösség hogyan tekint saját múltjára, tagjai mennyire vannak tisztában a hagyományaikkal, az ősök hadi, politikai, kulturális törekvéseivel. Elhisszük-e és hatnak-e a téves és hamis eszmék, vagy van még halvány remény? Mert egyáltalán nem mindegy, hogy egy nép mit hisz a saját múltjáról, még ha esetleg nincs is teljes bizonyosság! S főként nem mindegy, hogy mit enged meg hinni, vagy éppen mit enged meg elhitetni mások által magáról, igencsak kétes érvek alapján! Hiszen valós történelmünk nélkül csak gyökereiket veszített, helyüket, szerepüket nem találó, zavart lelkületű állampolgárként élhetünk saját hazánkban.

„Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg; s akármi más kezdődjék ezentúl: az a régi többé nem leszen." /Kölcsey Ferenc/