- Nyitóoldal
- A Turul történelmünkben
- A nemes és szent Turul nemzetség
1.7. A nemes és szent Turul nemzetség eredete
A Turul dinasztia
A Turul-ház alapítása a mitológia homályába vész. Ősi krónikáink, legendáink alapján az uralkodóház eredete egészen Nimródig, (a magyar hagyományban Ménrótig) az Özönvíz utáni világ első királyáig vezethető vissza. Ókori és középkori krónikák azt vallják, hogy Nimród volt az egész földkerekség legelső királya. Koronája és vele együtt királysága az Égből szállott alá.
Nimród először Kézai Simon - aki IV. (Kun) László, a háromszor kiátkozott magyar király udvari papja volt - Gesta Hungarorumában tűnik fel a magyar történetírásban, mint a magyar nép őse. A Biblia szerint az özönvíz után életben maradt Noé három fiától származik az emberiség. Noé legrosszabb fia, Kám utódai közül Kús nemzette Nimródot. A mezopotámiai királyt hatalmas vadászként, és az erő szimbólumaként szokták ábrázolni. Számtalan legenda kapcsolódik nevéhez, közülük a legismertebb, hogy ő építtette a Bibliában is szereplő Bábel tornyát, bár ezt a Biblia nem erősíti meg.
Jó szokás szerint a „hálás utókor" Kézait is megvádolta a „kölcsönzéssel". Eszerint Nimródot egyszerűen csak „átvette" az Ószövetségből, hogy a magyarságnak megfelelő bibliai Őst szerezzen. Ám a vád itt sem szerencsés.
A keresztény egyházatyák a magyarokat és a hunokat egyöntetűen Noé másik fiától, Jáfettől származtatták. Kézai korában Nimród az egyházi irodalomban ellenszenves, negatív személy volt. Kézai mégis makacsul ragaszkodott ehhez a nem kedvelt személyhez. De gondoljuk csak el, egy katolikus pap, aki ideális őst választ nemzetének, az olyan személyt választ, aki „a népeket Isten ellen lázadásra vezette"? Ha nem meggyőződésből, hanem idealizmusból választ ideális őst, akkor vállalta volna, hogy saját kora divatos Biblia értelmezésével és egész keresztény műveltségével szembeszálljon? Mind a szerző, mind az áhított cél szempontjából nem ez az ideális megoldás. Márpedig amikor Kézai nyíltan megvallotta a magyarságnak Nimródtól való származását, mégis ezt cselekedte, vagyis minden bizonnyal más cél vezérelte, nem a mesterséges úton módon való ideális ős keresése.
Érdekes módon a Nagy Lajos korabeli Képes Krónika az egyházi tanítások alapján vitatja a Nimród legendát, de ennek ellenére Álmost továbbra is Nimródtól származtatja. Az Ótestamentumot minden középkori keresztény krónikás biztosan szóról szóra ismerte, és mégsem másolták le pontosan azt a családfát! Kézai tehát katolikus pap létére az egyház tanításainak ellentmondva, az ideálisnál rosszabb őst „választ"! Ez viszont csak azt valószínűsítheti, hogy az Árpád-ház ősidőkből származó „hivatalos" családfájának elején Nimród szerepelt.
Ezt erősíti a Tárihi Üngürüsz is, amelynek forrása lehet akár a megsemmisült magyar ősgeszta is, ami Székesfehérvár 1543-as elestekor a királyi könyvtárból kerülhetett a szultáni tolmács kezébe. A Tárihi Üngürüszben szerepel Ankisza neve, egyrészt mint a termékenység istennőjének neve, másrészt viszont úgy is, - és számunkra egyáltalán nem elhanyagolható módon - mint Nimród feleségének és mint Hunor és Magor anyjának a neve. Viszont azokban a a nyugati mintákban, melyekre történészeink úgy hivatkoznak, hogy ezek szolgáltak alapul a Nimród-hagyomány átvételére, egyáltalán nem szerepel Ankisza neve. A feltételezett ősgeszta után Ankisza neve először csak az 1908-as babiloni régészeti expedíció munkája során bukkant fel. E kutatás egyik résztvevője a nippuri templomkönyvtár tábláinak megfejtése során talált rá Ankisza nevére és a családi kapcsolatokra. Ez az eredmény egyértelműen igazolja az ősgeszta igazát. Így viszont a Nimród-hagyomány már nem lehet puszta betoldás, puszta átvétel, nem lehet egyszerűen csak a nyugati krónikásoktól átvett formai elemnek tekinteni.
Nimród a bábeli nyelvzavar után Perzsia egyik tartományába, Evilátba költözött, ahol felesége, Enéh két ikerfiút szült neki, Hunort és Magyart. Ettől a két fiútól és a szolgálatukban álló vitézektől származtak a hunok és a magyarok. Hunor és Magyar legendája a magyarság Csodaszarvas-mondája, amely a magyar nép és/vagy uralkodó nemzetsége eredetét meséli el. Eszerint Hunor és Magyar egy csodálatos szarvast üldözve elhagyták királyságukat, és új lakóhelyre, a Meotisz szigetére költöztek, mivel jól védhető, mocsár veszi körül és csak keskeny helyen lehet be illetve kijutni belőle. Itt hosszú ideig laknak, „amíg a föld már nem bírhatja őket”, és elfoglalják a környező területeket. A Kézai-krónika szerint Hunor és Magor népe a mai Krím-félszigeten megerősödött, és a Dulo dinasztiával szövetségben elfoglalta Szkítiát és 108 tartományra osztotta. Ezt a történetet több mint húsz középkori magyar krónika megismétli, sőt még német krónikás is átvette. A hun-magyar rokonság, illetve azonosság eszmerendszere történelmünk elfogadott ténye volt. Krónikáink sorra úgy emlékeznek meg Atilláról, mint a Turul-dinasztia ősatyjáról. A mai hivatalos történetírás szerint mégis az Atillától származás tudata nem egyéb, mint hamis, utólagos dicsőség keresés, csupán hízelgés az Árpád-ház felé.
A csodaszarvas mondáját legszebben Arany János „Rege a csodaszarvasról" című költeményével idézhetjük (Buda halála, 6. ének) meg. Arany János a magyar hagyományok alapján állít emléket a hun hősöknek. Nem nézte le a hagyományok becsét, krónikáink tudósításait. Nem tartotta mesének a magyar eredetmondát, és nem a krónikaírók fantáziájának tudta be a hun-magyar folytonosságot.
„Szkítiának első királya Magóg volt... Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Atilla király... Ugyanezen Magóg király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, akinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai." (Anonymus)
Kézai után három és fél évszázaddal a magyar hadtudományi irodalmat megteremtő Zrínyi Miklós (1620-64) műveiben Attilát mint a sikeres hadvezért és uralkodót állítja példaként kortársai elé. „Én vagyok a magyarok legelső királya utolsó világrészről én kihozója! Én lehetek tehát magyarnak példája Hírét, birodalmát, hogy nyújtsa szablyája." Kiemeli, hogy - Nagy Sándorral szemben - Attila „maradandó és örökös királyságot csinála magyarnak”, amit a kései utódoknak már csak folytatni kellene, a régi jó magyarok (vagyis a hunok) mintájára.
Kölcsey Ferenc még a Himnuszban is megemlékezik a hun ősökről (Bendegúz a mondák szerint Attila hun király apja volt):
'Isten kegyelméből a magyarok első királya, Bendegúznak fia, nagy Nimród unokája'
'Népem, ha úgy szeretheted önmagad, mint én szerettelek, örökké élsz.'
„Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére."
A magyar nemzet szent uralkodó dinasztiája Atilla személyében indult útjára, aki okleveleiben saját magát így nevezi meg: „Atilla, Bendegúz fia, a nagy Nimród unokája, aki Engadiban nevelkedett, a hunok, gótok, médek, dánok királya, a földkerekség félelme (féltője) és Isten ostora." A Képes Krónika híradása szerint a 400. évben választottak királlyá, így őt tekinthetjük a magyarok első királyának. Kézai krónikájában részletesen leírta Atilla király tetteit, akinek a Kárpát-medencébe való bejövetelét a magyarok honfoglalásának tekintette. Atilla uralkodásáról krónikáinkban ezen felül is igen részletesen olvashatunk, fiairól már kevesebbet, és a Kárpát-hazán kívüli történetekről pedig csak igen keveset, éppen annyit, hogy a folytonosság meg ne szakadjon.
Attila halála után a legendák szerint a vérvonalat a Csillagösvény legendás királyfija, Attila Réka nevű feleségétől született Csaba fia viszi tovább. Más források Ellák, Ernakh (453-503) nevű fiát említik. A kettő valószínűleg ugyanaz a személy. Csaba királyfi a székely népmondákban hagyományozódott ránk napjainkig, szájról szájra. A székely himnusz is utal rá.
Csaba királyfi létét máig vitatják. Egyes források szerint csak kitalált személy volt, más nézet szerint méltóságnévként több személyt takart, s megint más források egyértelműen állítják, hogy ő volt Attila, a hun király legkisebb fia.
Csaba királyfiról a krónikások elmondják, hogy apja halála után 15 ezer hunnal Görögországba, majd Szkítiába menekült. Egy nagyjából 3 ezer fős hun népcsoport maradt csak Pannóniában, akik magukat székelyeknek nevezték. Ezek előtt esküdött meg Csaba, hogy baj esetén visszatér hozzájuk segíteni rajtuk. A székelyek közt máig él a hiedelem, hogy Csaba a Hadak útján vitézeivel visszatér. Csaba valószínűleg Atilla Irnik nevű, legkisebb fia, aki méltóságnévként viselhette ezt a nevet.
Az Árpád-ház további családfája a krónikáink szerint Csaba fia Ed, Ed fia Ügyek (Ügek), Ügyek fia Előd, Előd fia Álmos. Más krónikák kihagyják Elődöt. Mivel Attila 453-ban bekövetkezett halála és Álmos 819-es születése közötti időt nehéz lenne kitölteni négy nemzedékkel, a névsor hiányos, de a mitológiában az ilyesmi előfordul.
Tehát egyértelműen leszögezhetjük, hogy a hun-magyar rokonság, illetve azonosság eszmerendszere évszázadokon át történelmünk elfogadott ténye volt. Krónikáink sorra úgy emlékeznek meg Attiláról, mint a Turul-dinasztia ősatyjáról. Most már csak az a kérdés, tudjuk-e bizonyítani krónikáink okfejtéseit.
Szerencsére ebben a témakörben is volt olyan kutató, akiknek előítélet mentes tudományos tevékenysége nem zárja ki eleve mondáink hitelességét. Ez alapot biztosít ahhoz, hogy a mai kor embere is megérthesse a mítoszaink mögött megbúvó történelmi valóságot, hogy igazolást nyerjen: mondáink, krónikáink valós történelmi eseményeket tartalmaznak.
Az egyik fogódzó az Attila-Álmos genealógia vizsgálatánál az úgynevezett óbolgár királylajstrom, a bolgár királyok VII. századi feljegyzések alapján 765 táján készült genealogiája. (A kora középkorban „bolgár” név alatt nem a mai balkáni szláv népet értették, hanem a hunok Volga-menti törzsét, ahonnan a nevük is származik.) Bár ez a királylista eredetileg görög nyelvű, hengeres oszlopra vésett felirat volt, végül is egy 15. századi cirill betűs, szláv kódexben maradt fenn. Hóman Bálint is hivatkozik rá "Magyar történet"-ében. Legújabb megfejtője és magyarázója Omeljan Pritsak (Az óbolgár királylajstrom és a protobolgárok nyelve, Wiesbaden, 1955).
Ez a dokumentum csupán vázlatosan tartalmaz egy-egy nevet, hosszú nemzedéksorok kihagyásával. Célja „mindössze" annyi, hogy a sztyeppei nomád nemzetségek elágazásait számon tartsa, eligazodást nyújtson az egymáshoz való rokonságban. Számunkra mégis jelentős, mert megőrizte Atilla nemzetségének alakulását. A Kr. előtti 3. században találjuk a lista első emberét, Touman ázsiai hun uralkodót, akit fia, a papkirály Mao-tun követ, akiknek uralkodása alatt kialakult Ázsia területén a hunok első nagy birodalma, a keleti hun (kínaiul hiungnu) birodalom.
Az ázsiai hun birodalom a kínaiak győzelmét követően összeomlott. Több mint négyszáz év elteltével azonban a hunok újra jelentős tényezővé váltak a történelemben, a Kr. utáni 4. század végén megjelentek Európában. Az újra életre kelt hun birodalom fejedelmei Mao-tun utódai voltak. Az óbolgár királylajstromban Mao-tunt az európai hun (Dulo) dinasztia ősatyjának tartott Avitochol követi i.sz. 153-ból, aki a bolgár-szlovén hagyomány szerint 300 évig uralkodott. Vannak, akik szerint ez volt Attila eredeti neve. Az Avitochol név jelentésére több magyarázat is ismert. Egy lehetséges magyarázat az avit-ogli szótő alapján, - ami szó szerint ős-fit jelent - hogy egy mitikus név, de lehet az is, hogy éppen egy mitikus ős tiszteletére kapta Attila az Avit-ogli nevet. Ez utóbbit erősíti, hogy a kicsinyítőképzős forma sok nyelvben a "vki fia" jelentéstartalommal bír, és a gót atta 'atya' jelentésében is megfelel a török avit 'ős'-nek. Mennyivel szemben hangzik ez így, mint az "atyácska" fordítása az Atilla névnek, az Árpád-Árpácska összevetésről már ne is beszéljünk!
A következő uralkodó a nemzetséglistán az az Irnik, akiről jól tudjuk, hogy Atilla nagykirály legifjabb fiúgyermeke volt. Az a tény, hogy maga Atilla nem is szerepel a lajstromban, csupán azt bizonyítja, hogy annak célja kizárólagosan az óbolgár királyi ház elágazásainak a rögzítése volt. Atilla halála után birodalma bomlásnak indult, idősebb fiai (Ellák és Dengezik) visszaszorultak keletre, s nyomtalanul elnyelte őket a történelem viharos tengere.
Irnikről jegyezte fel 448-ban Attila udvarában járva Priszkosz rétor, hogy egy jóslat szerint ő lesz a hatalmas hun király nevének, családjának és hatalmának fenntartója, aki népét megmenti a szétszóródástól és a birodalmat újra felvirágoztatja. És a jóslat valóra vált. A hun birodalom megdőlt, de a vezetésre termett Irnik fejedelem összefogta a Fekete-tengertől és a Kaukázustól északra, az Al-Duna és a Volga közötti területen lakó onogur, hun és bolgár (azaz „keverék”) népeket, és a hun birodalom romjain ezzel megalapította az onogur-bolgár birodalmat, létrehozta a Pontus-vidéki ogur vagy bolgár hatalmat.
Miután „Kis-Szkitiában” Irnik népe összeolvadt a hun birodalom Kárpátokon kívüli rokon népeivel, a szabirokkal, a „kuturgurokkal”, „uturgurokkal”, - amint ezeket Priszkosz rétor nevezi - ő lett az V-VII. századi „bolgár” hatalom első megszervezője. Az utrigur név jelentése „harmincogur”, a kutriguré „kilencogur”, az onoguré „tízogur”, azaz az ogur felbomló és újraegyesülő törzsszövetségeinek történetét jelzik, amelyek a Hun Birodalom idején és utána egy ideig a sztyeppén nagy számban laktak. Ezt a birodalmat az avarok hódítása szüntette meg 568. körül.
Itt ér össze a két történet, mondáink és a korabeli történészek elbeszélései ezen a ponton találkoznak egymással. Ugyanis a magyar eredetmonda történetének elemei megjelennek az Atilla udvarában is megfordult Priszkosz rétornál, akitől átvette a gót-római Jordanes és a bizánci Prokópiosz is. Prokópiosznál olvashatunk az Utrigur és Kutirgur testvérpárról. Az óbolgár király-jegyzék alapján nemcsak Utrigur és Kutrigur, de Magor is létező személyek - Attila legkisebb fia, Irnik onogur-bolgár fejedelem leszármazottai.
A királyjegyzék szerint még a VI. század első felében Kutrigurtól származik a Gordász és Muagerisz testvérpár. Ez utóbbi görög nevet több kutató is Muager, Mager, Moger néven jegyzi nyelvünkön, amiből már szinte adódik a magyar népnév. Az addig a hun birodalom részeként élő magyar nép és uralkodó nemzetségének önálló néven nevezett története valahonnan innen indítható. Bizánci források szerint Gordász Bizáncban felvette a keresztséget, de az új hitet népével s főleg fivérével nem tudta elfogadtatni, ezért Muagerisz hun vezér megöli testvérét.
A következő században, 635. táján Kovrat a Dulo-dinasztiából (vagyis Attila családjából) szabadította föl népét az avar uralom alól. Kovrat onogur birodalma azonban halála után újabb hódítóknak, a nyugati türkök népéből kibontakozó kazároknak a hatalmába került. Kovrat Öt fiát ma már név szerint ismerjük. Közülük a harmadik, Iszperik szervezte meg az új (mai) Bolgárországot az Al-Dunánál. Negyedik fia, Küver (Kuber) a történeti források tanúsága szerint 670 tájékán Pannóniába vezette népét, a mai székelyek valószínű őseit.
A számunkra legfontosabb a legidősebb fiú Batbaján, aki kénytelen volt elismerni a kazár kagán főségét, s népével együtt betagozódni annak birodalmába. Az onogurok népe a kazár főség alatt a szabírokkal szövetségben egyesült. Ez a történelmi tény jelenti az első bizonyságot arra nézve, hogy Batbaján az Árpád-ház egyik őse lehet. A Konstantin bizánci császár előtti magyar követség a X. század közepén ugyanis elárulta, hogy az ő népük régi neve hajdan „erős szabír” (szavartü aszfalü) volt. Mivel nagyon jól tudjuk, hogy ezt a népet - még a kazárok uralma alatt - magyar néven a Turul-dinasztia tagjai szervezték meg, nem lehet kétséges számunkra, hogy a dinasztia egyik őse Kovrat legidősebb fia, Batbaján lehetett.
A Kárpát-medencébe érkező Küver népe azokon a területeken telepedett le, amelyet az avarok még nem használtak. Az is valószínű, hogy a kagán az újonnan jötteket a határszélekre tömörítette. Küver az avar kagán helytartója lett, az országban lakó idegenek - köztük görög származásúak - helytartója. Egy belső hatalmi harc következtében azonban népe egy részével hiteles történelmi források tanúsága szerint Görögországba, Thesszaloniké környékére volt kénytelen visszavonulni. A görögök ellen harcolva Thesszaloniké városát kívánta elfoglalni. Vállalkozása azonban nem sikerült. Kudarcát nem sokkal élte túl, és sohasem tért vissza az otthon maradottakhoz. A vele együtt kivonult nép is ott maradt Görögországban. Küver népének nagyobb része továbbra is avar uralom alatt maradt.
Küver sorsa nagyon emlékeztet a székely nép emlékezetében fennmaradt Csaba-mondabeli királyfi sorsára, aki a székely monda és Kézai krónikája szerint is népével Görögországba ment, de onnan nem tért vissza. A mondában Csaba Attila fiaként szerepel, a történeti források azonban nem tudnak Attila ilyen nevű fiáról. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna egy ilyen nevű (esetleg melléknevű, becenevű) leszármazottja a hun királynak. (Fekete Antal: Keresztneveink, védőszentjeink című könyve szerint a Csaba név jelentése nomád pásztor, esetleg ajándék.) Küver és Csaba azonossága nem bizonyítható, de gyanítható, hogy a görög forrásban szereplő Küver vezér sorsa indította el a Csaba monda keletkezését.
Ezt a feltevést a régészet is erősíti. Ugyanis a kései avar kori régészeti leletek új népet - szaknyelven a griffes-indások népet - határoztak meg a kárpát-medencei avar birodalom keretein belül. Nagy számban találtak onogur településeket az Alföldön, a Dunántúlon és Alsó-Ausztriában egészen az Enns folyóig. Az itt található - a székelyekre, illetőleg valamelyik szervezeti egységükre utaló - helynevek valószínűsítik, hogy az onogurok valóban székelyek, illetőleg a székelyek ősei voltak. Nincs okunk hát komolyan kételkedni abban, hogy ez a griffes-indások népe tulajdonképpen az Attila családjába tartozó Kuber onogurjait takarhatja.
Eszerint a székelyek azok a magyarok, akik László Gyula kettős honfoglalás elmélete szerint a 670. körüli években jöttek a Kárpát-medencébe. Régészeti és helynévi adatok alapján úgy tűnik, hogy a székelység az alsó-ausztriai határra települt a legerősebben. Alsó-Ausztriában is vannak oklevéllel igazoltan a honfoglalás előtti korból származó magyar helynevek (wangariorum marcha, Ungarbach).
Ha ezek a feltevések megállják a helyüket, akkor Álmos nem származhatott mástól, mint az Attila családjába tartozó Kovrat onogur nagyfejedelem Batbaján nevű fiától, aki Szkítiában maradva kazár uralom alá került, de akinek utódai sikeresen lerázták magukról ezt az igát, s nagy birodalmat, a történelmi Magyarországot hozták létre dicső királyaik vezetésével. Ehhez még hozzátehetjük, hogy Álmos dinasztiájának felemelkedését és dicsőséges uralkodását megjósoló Turul mondához kísértetiesen hasonló jóslat jövendölte meg Attila legkisebb fiának, Irniknek a születése kapcsán is, hogy a hun nagykirály dinasztiáját egyedül ez a fia fogja fenntartani és dicsőségben, további generációkban folytatni. A két jövendölés között már csupán azért is kapcsolatot kell feltételeznünk, mert mindkettő végeredményben Atillát tartotta ősének.
Fentiek nem bizonyítják kizárólagosan Attila és Álmos vérségi kapcsolatát, de mindenképpen erősítik a krónikáinkban foglaltakat. Mindenesetre az a tény, hogy idegen források Álmost Atillával egyenesági származási kapcsolatba hozzák, nem lebecsülhető jelentőségű.
A rokonság eredetét illetően azonban a mai napig átjárhatatlan a szakadék a hazai tudomány és a közvélemény között. Az érdeklődő laikusok nagy tábora megingathatatlan meggyőződéssel vallja, hogy az azonosság történeti alapokon nyugszik, s az eseményeknek nagyjából úgy kellett következniük, ahogy azok a nagy magyar krónikások műveiben olvashatók.
Összefoglalva tehát O. Pritsak és az óbolgár királylajstrom alapján a hun dinasztia élén az ázsiai ág szerepel, név szerint:
- Touman ázsiai hun uralkodó i. e. III. század,
- majd őt követi fia, Mao-tun fejedelem a hun birodalomalapító i. e. 207-174,
A minket foglalkoztató európai ág pedig így fest:
- Avitochol i. u. uralkodó 153 A bolgár-szlovén hagyomány szerint 300 évig uralkodott
- Balambér 375. (Rövid idö leforgása alatt Balambér a Volgától az Al-Dunáig mindent meghódított s az Al-Duna mellékén
ütötte fel sátorát.
- majd Balambér fia Mundzuk, majd innen hiányzik fia, Atilla
- majd Atilla fia Irnik (Csaba) fejedelem
- Utána Magor („Magyar”?)
- majd Kovrat 605-665,
- utána fia Batbaján 665,
- majd Ügek
- és Álmos.