Dalmady Győző: Hazafias eszmény

Szabad, erős, boldog Magyarország
Te vagy az eszményem!
Daliás nép, mely ura magának,
Ellenáll az idők viharának,
Hit lakik szívében.

Budavári híres palotában
Dicső, nagy királyok,
Kik az ősök példáin hevülnek,
A hazáért tűzbe lángba mennek,
Hisz az ő hazájok!

Magyar eszme, mely a hon javánál
Egyebet nem ismer:
Megértik a négy folyam hosszába,
Visszadörgi a hatalmas Tátra,
Hirdeti a tenger!

Dús határ, mely párját nem találja
A földkerekségen,
Folyamai tejjel mézzel folynak,
Fellegeit nem látja a gondnak,
Mert maga az éden!

Igazság és becsület uralma
A végső kunyhóig!
Szeretet, mely különbséget nem tesz,
Elhagyottat fölemel, védelmez,
Tévedőt meghódít.

Tudomány és művészet napfénye
A derült égbolton!
Kegyelet a hősök emlékének,
Kik e földet vérrel szentelték meg!
A nagyoknak templom!

Lélek és tűz, olyan mint a régi,
Annál is merészebb:
Versenyétől, nem fél a világnak,
Tiszteletet szerez ott magának,
És a magyar névnek!

Dicső ország! álom szép országa,
Te vagy az eszményem!
Hol keressem napsugaras képed?
A múltban-e vagy a jövő évek
Távoli ködében?

Akárhol vagy: nem mond le a dalnok
Rólad semmi áron!
Ábrándjait elzengi dalában:
Vigasztald a nemzetet bújában,
Legalább mint álom!