II. Rákóczi Ferenc




Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc arcképe,<br/> 1710 körül
Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc arcképe,
1710 körül

„Si Deus pro nobis, quis contra nos"
(Ha Isten velünk, ki van ellenünk?)

„Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!"

„Nem félek kinyilatkoztatni ..., hogy egyedül a szabadság szeretete és a vágy, hazámat felmenteni az idegen járom alól, volt a célja minden tettemnek. Ha számkivetésbe megyek, megmarad a remény, mert utolsó leheletemig megőrzöm a nép szeretetét, a mely a nép szívében mindig élni fog irántam."

„...vérünket és javunkat szomjazó ellenségünk kegyetlensége igáját másként nyakunkból ki nem vethetjük, hanem egybekapcsoló közönséges karokkal."

„Kinek a földön nincsen hazája, annak az égben sincsen szállása."

„Az úr engem eszközül használa, hogy fölébresszem a magyarok kebelében a szabadságnak szerelmét..."

„Kívánatos, hogy az ifjúság szemei előtt elevenedjék meg Rákóczi legendaszerű alakja, s az ő kezéből vegye... a zászlót, mely ezt suttogja: „pro libertate".
(Prohászka Ottokár)

„Az országot kormányozva cselekedeteimet az igazságosság vezérelte. Jót tettem a szegényekkel [...], a balsorsot erős lélekkel viseltem, a sikerek nem tettek elbizakodottá, a közérdeket a magánérdekeim elé helyeztem, nappalaimat, éjszakáimat pihenés nélkül munkában töltöttem, megvetettem a gazdagságot, a közjó szolgálatát egészségem, életem, családom gyarapodása elé helyeztem. Adott szavamat szentül megtartottam."

„Mert éppen az adja meg a lét komolyságát, hogy egy olyan világban élsz, amelyben az a hang, amely az igazi útra hív, csak egészen halkan szól, ugyanakkor benned és körülötted ezernyi hangos szó mondja pontosan annak az ellenkezőjét."

„Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten."

II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. - Rodostó, 1735. április 8.) Magyarország vezérlő fejedelme, erdélyi fejedelem. Neve összeforrott az 1703-ban általa indított szabadságharccal, melyben Magyarország teljes függetlenségét kívánta visszaszerezni, hogy a Habsburg Birodalomtól független állammá váljék.

II. Rákóczi Ferenc igazi történelmi családban született. Apai ágon felmenői között erdélyi fejedelmek és felvidéki nagybirtokos főurak találhatók. A Rákóczi család ősei a 16. században az Abaúj megyei Felsővadász községben szereztek birtokot és nemességet. A család hamarosan a Felvidék egyik legjelentősebb famíliájává nőtte ki magát, és a 17. században már az erdélyi politika befolyásos képviselői. Ükapja, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem a korabeli Magyarország egyik leggazdagabb főura, a Rákóczi-család vagyonának és hatalmának megalapozója volt.

Dédapja, I. Rákóczi György fejedelem uralkodása alatt Erdély gazdaságilag és politikailag is megerősödött. Felesége a kor legbefolyásosabb asszonya, Lorántffy Zsuzsanna volt, aki a Rákóczi család új központjában, Sárospatakon alakította ki udvartartását. Ekkorra tehető a híres sárospataki Református Kollégium virágzása is. Nagyapja, II. Rákóczi György megszakításokkal 1648 és 1660 között volt Erdély fejedelme. E címe mellé - Báthory István nyomdokain haladva a lengyel koronát is meg akarta szerezni. A török porta engedélye nélkül indított hadjárata kudarcba fulladt, az Erdélyre támadó török-tatár hadakkal folytatott harcban életét vesztette. Feljegyezték, hogy a fejedelem hadvezérhez méltóan, bátran harcolt a csatában: 17 törököt vágott le, 5 lovat lőttek ki alóla, 150 testőre közül 20 maradt életben. Apai nagyanyja, Báthori Zsófia révén Báthori István, Zsigmond, András, és Gábor erdélyi fejedelmek szellemi örökségét is magáénak mondhatta.

Apja, I. Rákóczi Ferenc, Északkelet-Magyarország legnagyobb birtokosa volt. Édesanyja, Zrínyi Ilona a törökverő horvát bán, Zrínyi Péter leánya, Zrínyi Miklós, a hadvezér és költő unokahúga. Péter I. Rákóczi Ferenccel együtt részt vett a Habsburg-ellenes Wesselényi-féle szervezkedésben, s emiatt az életével fizetett. I. Rákóczi Ferenc édesanyjának, Báthori Zsófiának hatalmas váltságdíjjal sikerült megváltania az ekkor még csak 25 éves fia életét. Anyja, Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya, a költő Zrínyi Miklós unokahúga volt.

A két történelmi família, a Zrínyi és a Rákóczi család összekapcsolására 1666-ban került sor azzal a titkolt, ám nyilvánvaló céllal, hogy megerősítse a Wesselényi-féle összeesküvésben érintett nemesek közötti kapcsolatot. Az összeesküvés leleplezése után a fejedelem nagyapja, Zrínyi Péter fejét vették, I. Rákóczi Ferencet csak százezer, majd újabb kétszázezer arany lefizetése mentett meg a fővesztéstől. Az összeesküvés után óvatos királypárti politikát folytatott 1676-os haláláig.

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született a zempléni Borsiban I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona harmadik gyermekeként. A ma Szlovákiában található falucskát a véletlen tette nevezetessé: édesanyja Munkácsból Regéc felé tartott, s a helyi Rákóczi-kastélyban megszállva adott életet harmadik gyermekének. A kastélyban ma is megvan a kis szoba, amelyben a Mindenható - Rákóczi szavaival - „bevezette ebbe a nyomorúságos életbe". Édesapját nem ismerhette, ugyanis még az év októberében elhunyt. Haldoklásában aggódva gondolt gyermekei sorsára s végrendeletében I. Lipót császár különös oltalmába ajánlotta az árvákat. Nem sejthette, hogy ez a kérése hoz veszedelmet az árván maradt családra. A császár furfangos tanácsosai ugyanis azt magyarázták ki a kérésből, hogy az elhunyt fejedelem I. Lipótot óhajtotta gyermekei gyámjául. A tanács rejtett célja az volt, hogy a császári gyámság révén jogot nyerjenek az ifjú sorsának intézésére s rátehessék kezüket a Rákóczi-ház dús kincseire is.

Sarolta Amália hesseni hercegnő,<br/>II. Rákóczi Ferenc neje<br/> Mányoki Ádám festményén
Sarolta Amália hesseni hercegnő,
II. Rákóczi Ferenc neje
Mányoki Ádám festményén

Zrínyi Ilona csak nagy nehézségek árán tudta kieszközölni, hogy rá ruházzák gyermekei gyámságát. De a császár tanácsosai ragaszkodtak ahhoz, hogy Rákóczi és nővérének főgyámsága Lipótot illeti. Így az özvegyen maradt édesanya gondoskodhatott a két árva gyermek neveltetéséről, valamint a hatalmas Rákóczi birtok és vagyon felett is rendelkezhetett. A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc váraiban lakott, majd 1680-tól, a nagymama, Báthory Zsófia halála után végleg munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi haláláig megőrizte. Anyja mellett Kőrösy György szabolcsi nemes, Badinyi János zólyomi nemes és Bárkány János Ferences rendi szerzetes nevelték, tanították. Szó szerint testükkel védték a kis fejedelmet, nem csak tanították, de maguk főztek neki, s óvatos körültekintéssel vigyázták életét.

„Vallomásai"-ban gyermekkoráról így emlékezik: „Te tetted (Isten), hogy ifjú koromban elöljáróimmal szemben igen engedelmes voltam; Neked pedig ártatlanságomban szolgálva és Téged szeretve, amennyire visszaemlékezem, a lehető legkevésbbé voltam ellenszegülő az ájtatosságnak koromhoz mért gyakorlatában. Sokszor megvigasztalódom, amikor gyermekkoromra és ifjúságom kezdetére gondolok; erősen hiszem ugyanis, Uram, hogy ártatlan voltam a Te szemedben; mert gyakran mondották nekem, hogy semmi gonosz hajlam sem volt bennem, mégis gyakran megbüntettek, mert rest voltam a tanulásban és inkább a fegyvereknek s a gyermeki játékoknak, különösen a háborúsdinak adtam magamat."

1682-ben édesanyja házasságot kötött a kuruc vezér Thököly Imrével. Thököly ekkor 25 éves fiatalember volt; felesége Zrínyi Ilona egy 39 éves kétgyermekes anyuka. Az esküvő után a fejedelem mostohaapját a törökök az erdélyi fejedelem jelenlétében „Magyarország királyává" nevezték ki: így az Erdélyi Fejedelemség mellett létrejött egy új rövid életű államalakulat: a Felső-magyarországi Fejedelemség. Két év múlva az erdélyi és császári seregek felszámolták Thököly országát. A Szent Liga hadjáratának része volt Munkács várának ostroma is, ahol Zrínyi Ilona védte a kurucok utolsó fellegvárát. Az ő hősiességének és szervezőkészségének köszönhetően a császári sereg három évi ostrom után, 1688-ban tudta csak bevenni az erősséget. Thököly ezalatt a török oldalán folytatott harcokat a felszabadító Szent Liga seregei ellen, kevés sikerrel.

A munkácsi vár feladása után Rákóczi Ferenc és testvére, Julianna neveltetését megvonták édesanyjuktól, s I. Lipót gondjára bízták. Ez tulajdonképpen egyet jelentett a családi birtokok teljes lefoglalásával és a gyermekek Habsburg-hű taníttatásának szándékával. Kollonich Lipót győri püspök (későbbi esztergomi érsek) lett az ifjú Ferenc hivatalos gyámja, aki személyesen vitte egy csehországi jezsuita intézetbe, hogy megfelelő nevelésben részesítsék. Az okos és szorgalmas diák nagy tudásra, európai műveltségre tett szert, de sokat szenvedett, a rideg, szeretet nélküli környezetben. 1694-ben Lipót császár nagykorúsította Rákóczi német-római szent birodalmi hercegi címét. (Ő maga később, nagyfejedelemként, az emigrációban is szívesebben használta a Sáros grófja címet.)

A tanulás évei után Rákócziban tudatosult, hogy császári kézre került birtokait csupán nagykorúságának elérésekor, 1698-ban kaphatja vissza. A birtok megmentésére és az önállósulás megvalósítására a megoldás a házasság volt. Így sógora, Aspremont Ferdinánd gróf tanácsára Rákóczi 1694-ben az udvar akarata ellenére házasságot kötött a 15 éves Mária Amáliával, Károly hessen-rheinfelsi uralkodó gróf leányával. Rákóczi maga is hajlott a rangjához illő házasságra, így tizennyolc évesen feleségül vette a számára addig teljesen ismeretlen, de különleges szépségű leányt. Az esküvőt 1694. szeptember 26-án tartották a kölni dómban, s a párt maga a választófejedelem, József Kelemen bajor hercegérsek adta össze a főoltár előtt.

E frigy által az ifjú Rákóczi egy messzi Árpád-házi leszármazottal kötött házasságot. Károly, az édesapa Árpád-házi Szent Erzsébet leszármazottjának tudhatta magát. Szent Erzsébet lánya, Zsófia ugyanis a Német-Római Császárság egyik legrégebbi dinasztiájának, a hesseni őrgrófnak lett a felesége. A nagy műveltségű apa ennek az ősi családnak volt kései leszármazottja, aki nemcsak magyar őseire volt büszke, de még nyelvünket is megtanulta.

Sarolta Amália édesanyja, az ősrégi Leiningen-Westerburg családból származó Alexandra grófnő közeli rokonságban állott I. Lipót császár feleségével, Eleonóra Magdolnával, a pfalzi választófejedelem leányával, de távoli rokonai voltak az angol királyi udvarban is. Sarolta Amália nagynénjén, az orléans-i hercegnén keresztül még XIV. Lajos francia királlyal is rokonságba kerül. A házasságnak köszönhetően az udvar kénytelen volt Rákóczi rendelkezésére bocsájtani a lefoglalt birtokait. Hamarosan birodalmi hercegi címét is visszakapta. Feleségével visszavonultan élt magyarországi birtokain, távol a politika mozgalmaitól, de még így is állandó császári megfigyelés alatt.

Az 1697-ben kitört hegyaljai felkelés Rákóczi birtokait is érintette (Tokaj vára, stb.), s még a neve is gyanúba keveredett, de a bécsi udvarnál tett látogatása meggyőzte I. Lipót királyt hűségéről.

A kortárs szóhasználatban „magyar módra vágott”, azaz vörös-fehér sávozott zászlón a fejedelem jelmondata olvasható: Iustam causam deus non derelinqvet (Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten). A zászló másik oldalán a fejedelem nevének rövidítése látható.
A kortárs szóhasználatban „magyar módra vágott”, azaz vörös-fehér sávozott zászlón a fejedelem jelmondata olvasható: Iustam causam deus non derelinqvet (Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten). A zászló másik oldalán a fejedelem nevének rövidítése látható.

Feleségével eperjesi házában vagy nagysárosi kastélyában időzött, amikor az általános hazai elégedetlenség felkeléssé nőtt. Előbb 1697-ben a Hegyalján, majd az új évszázad beköszöntével az egész keleti Felvidéken. „Heródes nem rettegett jobban a Gyermektől, mint a Habsburg-házi I. Lipót és udvara II. Rákóczi Ferenctől" - írja Benkő Samu a Vallomások előszavában, s valóban: amikor kitudódott, hogy a herceg felvette a kapcsolatot XIV. Lajos francia királlyal, Bécs pánikszerűen elfogatta, hűtlenségi pert koholt ellene. Rákóczi életét önfeláldozó segítség mentette meg (utóbb fej- és jószágvesztésre ítélték), lengyel földre menekült, ahonnan 1703 júniusában - Vallomásaiból idézve - „megkezdte hazája felszabadításának művét; a saját maga és a nyomorult nép szenvedéseitől indítva". A brezáni kiáltvánnyal kezdetét vette a szabadságharc.

„Az Isteni Gondviselés elküldött engem puszta hazámba fegyverért, szabadságért kiáltó szózatnak. Meghallotta ezt a kiáltást mindenki, a szabadság neve megmozgatta a nemes szíveket, sereglettek és fegyvert fogtak a szabadság visszanyerésére. De ez a szózat nem volt abban a helyzetben, hogy a katonáknak zsoldot, ruhát, fegyvert és lovakat adjon. A néptől kellett tehát kérnünk, hogy adni tudjunk neki. De ugyanez a nép volt katona is, mégis adókkal kellett terhelni, kényszeríteni kellett, hogy eleséget szállítson, ne hagyja abba a föld művelését, és ugyanakkor elviselje a háború fáradalmait.” - összegzi a helyzetet Rákóczi.

Greguss Imre: Rákóczi lovon
Greguss Imre: Rákóczi lovon

„Majdnem egész Magyarország egyesült II. Rákóczi Ferenc… zászlói alatt… az abszolutizmus és az elnemzetietlenítés ellen” (Szekfű Gyula). Főúr, köznemes, magyar és nem magyar jobbágy, németajkú városi polgár egyaránt készek voltak fegyvert fogni az immár elviselhetetlen Habsburg-önkény ellen. II. Rákóczi Ferencnek sikerült egy táborba szólítania jobbágyot és nemest - ahogyan Emlékirataiban írta: „a magyar nép és a nemesség között fennálló gyűlölet” ellenére. Az 1705. évi szécsényi országgyűlésen a magyarországi konföderált rendek vezérlő fejedelmükké választották Rákóczit. Az ónodi országgyűlésen megtörtént a Habsburg ház trónfosztása. „Eb ura fakó, József császár nem királyunk!"

1711-ig váltakozó sikerrel, mindvégig nagyon kedvezőtlen nemzetközi helyzetben, magára hagyva küszködött a Nagyságos Fejedelem a magyarok függetlenségéért. A szabadságharcot lezáró szatmári béke Rákóczinak három hetet adott a hűségeskü letételére. Ő ezzel nem élt, inkább a keserű emigrációt választotta.

Előbb Lengyelországba, majd Franciaországba menekült. A magyar országgyűlés az 1715. évi 49. törvénycikk értelmében számkivetettnek nyilvánította őt és híveit. Az emigráció első éveit a franciaországi Grosbois-ban, a kamalduli szerzetesek kolostorában töltötte. Amikor az Oszmán és a Habsburg Birodalom között háború tört ki, úgy tűnt Rákóczi ismét politikai szerephez juthat. De a fejedelem későn érkezett Konstantinápolyba. Akkor már a két háborús fél között folytak a pozsareváci béketárgyalások. Rákóczi személye így török szempontból súlytalanná vált. A szultán a fejedelem és hívei számára kényszerlakhelyet jelölt ki. 1720-tól Rákóczi így Rodostóban (a mai Tekirdagban) élt követőivel. Élete alkonyán az asztalosságban és más hasznos munkálkodásban lelte örömét a messzi Márvány-tenger partján. Több államelméleti és vallásos művet írt, mint például az Elmélkedések, az Emlékiratok, a Vallomások, vagy az Értekezés a hatalomról.

Harca jóllehet nem járt sikerrel, de volt benne siker is, mert így a Habsburgok Erdélyt elismerték önálló fejedelemségként és nem gyarmatosították. Történelmünkben nehezen találni II. Rákóczi Ferencnél tisztább jellemű, tiszteletre méltóbb, rokonszenvesebb államférfit. Emléke a magyarság körében ma is a tisztalelkű és becsületes vezető példájaként él tovább, mivel a felkínált közkegyelmet nem volt hajlandó elfogadni, s végig kitartott a magyar függetlenség ügye mellett.

„Egyedül a szabadság szeretete és a vágy, hazámat felmenteni az idegen járom alól, volt a célja minden tettemnek. Ha számkivetésbe megyek, megmarad a remény, mert utolsó leheletemig megőrzöm a nép szeretetét, a mely a nép szívében mindig élni fog irántam."

II. Rákóczi Ferenc rodostói emigrációjában halt meg 1735-ben. A fejedelem hamvait hosszas előkészítő munka eredményeként 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.

Féja Géza népi írónk így összegzi Rákóczi életművét: „Elsőrangú ítélőképességét és széles látókörét mindvégig megőrizte. Mindig csúcsról nézte az életet és az eseményeket, nem akadt meg érzelmek kátyúiban, széles tér volt neki az élet, s a maga természetes helyére tett mindent. Nem hevítették elfogultságok, indulatok, szellemi elsőbbsége fensőbbségében, tántoríthatatlan igazságszeretetben s tárgyilagosságban nyilatkozott meg. A magyarországi háborúról írt emlékirata tökéletes mű; még egyszer feltámadt benne szellemének ősrétege, a vezérlő fejedelem öntudata, vallomásaiban azonban már egészen elszakadt a földtől…”