Radnóti Miklós


„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el."

„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra."

„Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot
annyira, hogy már néha nem is fáj -, undorodom csak."

„Fegyver s szerszám a toll."

„Ha valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek. Tegnap éjjel a polcokat néztem. A nagy életművek mind ezt bizonyítják... és ahogy születtem, - mert születtem valamire, különben miért lett volna az áldozat."

„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."

„Radnóti Miklós oly átlátszóan tiszta volt, hogy az ilyet nem szoktuk nagynak tekinteni életében; persze épp ez az átlátszóság az igazi nagyság.” (Weöres Sándor)

Radnóti Miklós (Budapest,1909. május 5.- Abda, 1944. november 10.) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője.

Radnóti Miklós mártír költőnk Glatter Miklós néven 1909. május 5-én asszimilált zsidó családban Budapesten született a Lipótvárosban. Édesapja Glatter Jakab Édesanyját, Grosz Ilonát és ikertestvérét születésekor vesztette el, melynek tragikuma mélyen beivódott szomorúságra, melankóliára hajló természetébe.

Édesapja családtagjai tanácsát követve 1911-ben újból megnősült, felesége az erdélyi származású Molnár Ilona lett, aki Radnótit úgy szerette, mint saját gyermekét, megteremtette számára a kellemes családi légkört. A költő nála öt évvel fiatalabb féltestvéréhez, Ágihoz is rendkívüli módon ragaszkodott, aki később Erdélyi Ágnes néven lett ismert újságíró és szépíró. Molnár Ilona és Erdélyi Ágnes Auschwitzban haltak meg, 1944-ben.

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni

A félárva kisfiú korán teljes árvaságra jutott, midőn 1921-ben, 12 éves korában édesapját is elvesztette. Radnóti Miklós csak édesapja halálát követően tudta meg, hogy az őt felnevelő asszony nem az édesanyja volt.

Neveltetését gazdag anyai nagybátyja, Grósz Dezső vette kézbe. Budapesti kereskedelmi iskolai érettségije után, 1927-ben nevelőapja kívánságára a csehországi libereci Reichenberg textilipari főiskolájára ment, ahol elvégzett egy tanévet. Bár két évet dolgozott nagybátyja vállalatánál, az ipari-kereskedelmi pálya nem vonzotta.

Az 1930-as években a Radnót falu nevét választotta családneveként apja szülőfalujának, Nemradnótnak (Gömör m.) a neve után, vagy még inkább az erdélyi Radnót faluét, ahol szüleinek üzletük volt és a költő is szívesen tartózkodott ott.

Irodalmi érdeklődése középiskolás éveitől elkísérte. Első nyomtatásban megjelenő versei az Új századok diákújságban láttak napvilágot. A Haladás kör irodalmi diákegyesületben is tevékeny részt vállalt. 1930-ban beiratkozott Szegeden a Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karának magyar-francia szakára. A szegedi évek sok tekintetben fordulatot jelentettek életében. Költészetére nagy hatással volt Sík Sándor paptanár, esztéta és költő, aki hamar felfigyelt tehetséges diákjára. Az ő expresszionista, haladó szemlélete, a szabad verselési formák alkalmazásai találnak kezdetben követendő példára Radnótinál is. Sík Sándor hamarosan fiaként szerette Radnótit, a költő későbbi katolizálásában is döntő szerepe volt.

Bekapcsolódott a falukutatás munkájába és egyik alapító tagja lett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. A szociális érzékenység hozta őt is kapcsolatba az illegális kommunista párttal, melynek szimpatizánsa, tagja azonban sohasem lett.

Első verseskötete, a Pogány köszöntő, a Kortárs című folyóiratban jelent meg Szegeden. 1931-ben pedig a második verseskötet az Újmódi pásztorok éneke címmel, melyet elkoboztak és vallásos izgatásért nyolc napi fogházra ítélték miatta. Sík Sándor tanára közbenjárására az ítéletet egy év próbaidőre felfüggesztették.

Szegedi szobra
Szegedi szobra

1934-ben doktori disszertációjával, melyet Kaffka Margitról írt, „Kaffka Margit művészi fejlődése" címmel, felhívta magára a figyelmet az irodalomtörténet körében. Frissen szerzett tanári diplomáját (1935) nem tudta értékesíteni, mert nem kapott állást. Ez az esztendő mégis változást hozott a magánéletében, mert házasságot kötött gyerekkori szerelmével, Gyarmati Fannival, aki szerelmes verseinek ihletője volt. Harmonikus, boldog házassága sokat jelentett a költő művészi fejlődésében is. Budapesten éltek és ő fordításokkal, házi tanítóskodással, valamint alkalmi munkákkal kereste meg a kenyeret. A Nyugat harmadik nemzedékének elismert tagja lett.

Költői pályafutásának fordulópontjaként értékelik az 1936-ban megjelent Járkálj csak halálraítélt című verseskötetét. 1937-ben Baumgarten- jutalmat kapott. Párizsban többször is járt feleségével együtt, magánemberként avagy a Pen-club meghívására. Itt került kapcsolatba a világirodalommal, így ismerkedtek meg Pierre Robin francia költővel, és vettek részt a Spanyol Köztársaság mellett szervezett szolidaritási tüntetésen 1937. július 24-én. Hispánia, Hispánia című versében a spanyol nép szabadságküzdelme mellett teszi le a voksát. Ekkor még nem sejthette, hogy az ő élete is ugyan úgy fog bevégződni, mint a másik nagy spanyol író társáé, Garcia Lorcaé, akit a falangisták agyonlőttek a spanyol polgárháború kezdetén. Hozzálátott Guillaume Apollinaire francia költő verseinek fordításához, amelyet Vas Istvánnal együtt jelentettek meg 1940-ben.

1937. októberétől 1943. március közepéig vezetett Naplójában életének apróbb eseményeit, az irodalomról, a környezetéről vallott őszinte megnyilatkozásait nyomon követheti az olvasó. Mind irodalmi stílusáért, mind történelmi dokumentumként értékes alkotás ez. 1938-ban jelent meg Meredek út című könyve, és 1940-ben látott napvilágot az új hangot megütő Ikrek hava című prózai írásait tartalmazó könyve, valamint a Válogatott versek kötete.

Költészetének reprezentatív műfaja az ecloga, ez a klasszikus verselési forma (Theokritosz-Virgilius), melyben párbeszédes formában tükröződik vissza a pásztoridill vagy politikai tartalom. Radnóti írta az egyetlen magyar eclogaciklust, mely nyolc verset tartalmaz. Ezekben a költő életének központi témái rajzolódnak ki: a költészet értelméről, a háborúk borzalmairól, a halállal való szembenézésről vallott nézetei.

Emléktáblája egykori lakhelyén, a Pozsonyi út 1. szám alatt
Emléktáblája egykori lakhelyén, a Pozsonyi út 1. szám alatt

Különösen megrázóan szép a Hetedik ecloga, melyet a bori munkatáborban írt feleségéhez, Fannihoz. Ebben az ódai szárnyalású, de monológikus formában megírt eclógában tárja elénk a tábor naturalista képeit, fogolytársai álmokba való meneküléseit, saját maga emlékezéseit, feleségéhez fűződő szerelmét, amelyből erőt merít a további kitartáshoz.

1940-1944-ig többször is behívták, mint katonát munkaszolgálatra, szolgált Szamosveresmarton, Margittán, Királyhágón, Élesden, majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban. Közben hosszabb-rövidebb időt otthon tölthetett. A háborús évek alatt inkább műfordításokkal foglalkozott, mivel a cenzúra néhány versét nem engedélyezte kinyomtatásra.

Nézeteit a zsidóságról Komlós Aladárnak, az Ararát című zsidó évkönyv szerkesztőjének címzett 1942-ben keltezett levelében így fogalmazta meg: „Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem és meghatározójának”. Radnóti megpróbálta megőrizni méltóságát, választott hivatását: alkotott, írt, fordított. Nem volt hajlandó elfogadni a bélyeget. „A zsidóságom „életproblémám”, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam… Az én “nemzetem” nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék, - megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is, kiszorítva az irodalomból…" - írja Radnóti.

1943. május 2-án az izraelita vallást elhagyva, Gyarmati Fannival közösen a római katolikus hitre tért át, ám a zsidótörvények értelmében továbbra is zsidónak számított. Áprilisban más szerzők művei mellett az ő verseit is betiltották, köteteit bezúzták. 1944 nyarán ismét behívója érkezett, ezúttal a szerbiai Bor rézbányáiba vitték. A kényszermunkával töltött napok nehezek, a körülmények mostohák voltak, de a Heidenau lágerben közvetlen életveszély nem fenyegette a foglyokat. A költőben a feleségéhez való hazatérés reménye és egy kis, kockás füzet tartotta a lelket. Itt, a Lager Heidenauban születtek meg német felügyelet alatt az olyan remekművei, mint a Gyökér, a Levél a hitveshez, az Á la reherche, a két utolsó ecloga. Nem tudhatta, csak sejtette, hogy életének lángja kihunyó félben van. Megszállottként írt és írt:

Radnóti emlékhely Abdán
Radnóti emlékhely Abdán

„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek."
(1944. május 19.)

A bori bányákat 1944 augusztusában kezdték kiüríteni a visszavonuló németek. Szeptember 17-én háromezer legyengült és beteg embert indítottak Németország felé. A költő szerencsétlenségére az első csoportba jelentkezik (a második csoport ott maradt). Menetközben íródott meg a négy Razglednica:(szerb szó, jelentése képeslap). Belső erő hajtotta, hogy mindent még papírra vessen noteszébe, amely ott lapult viharkabátja zsebében.

Részlet a Razglednicákból:

„Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint a húr, ha pattan.
Tarkólövés.-Igy végzed hát te is,-
súgtam magamnak, csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem.-
Der springt noch auf,-hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.
(Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)

S a vég valóban így következett be. Huszonhárom társával együtt, akik már fölállni sem voltak képesek, 1944. november 10.-én kioltatik a magyar irodalom fiatal költői tehetségének lángja, mindössze 35 évesen.

Halálának pontos körülményei nem teljesen ismertek, de egyes források szerint Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester ötfős kerete 1944. november 4-én vagy 9-én Abda község határában agyonlőtte a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt. A feltételezett gyilkosok egyikét sem végezték ki, büntetésüket a bori lágerekben tanúsított kegyetlenségükért kapták a keretlegények. Marányi Ede Fehér Lajos néven először Argentínába szökött, majd 1962-ben visszatért Európába, ahol nemsokára meghalt.

A tömegsírban megtalált utolsó verseinek kézirata -Bori napló néven ismeretes-, mint posztumusz kötet jelent meg 1946-ban „Tajtékos ég" címmel. Ezt még részben maga a költő kezdte el összeállítani. Végső nyughelyére 1946. augusztus 14-én helyezik el a Kerepesi temetőben.

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

Radnóti Miklós a magyar modern líra egyik kimagasló képviselője, akinek emberiessége, a béke iránti vágya és az otthon , a haza iránti szeretete csodálatos erővel, plasztikus módon szólal meg költeményeiben. Mint műfordító is a legjelesebbek közé tartozott, és korai, tragikus halála nagy vesztesége lett a magyar irodalomnak. Népszerűsége a legnagyobbakkal vetekszik és költői, írói hagyatéka elevenen él tovább.

Élete költői és emberi magatartásának gyönyörű hitvallását maga adja meg a "Járkálj csak, halálraítélt!" című versében.

„Ó, költő tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói, és oly bűntelen,
jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok."

„Radnóti Miklós nemcsak egy izgalmas művet, tökéletesen nagy verseket hagyott ránk örökbe, hanem az emberi és művészi helytállás zavarba ejtő, képtelen és mégis kötelező példáját." (Vas István)

Forrás: ujmagyarevezred.nl, maszol.ro