Weiner Albert: 1956-ban...

1956-ban
mindnyájan egyek voltunk abban,
hogy rabláncunkat nem hordjuk tovább,
s a megszállók és bábjaik hadát
elűzni innen van elég erőnk..
és lesz még boldog, szép magyar jövőnk.

1956-ban
együtt voltunk, a kar, a karban
és együtt mondtuk eskünk szövegét,
hogy szabadságért harcol most a nép
és jaj annak, ki fegyvert fogva ránk,
elnyomná ismét szent magyar hazánk!

1956-ban
a Himnusz szállt a harci zajban
és véráztatta barikádokon,
a Nemzeti Dal szólt az ajkakon...
hogy „Talpra magyar!” – szentül esküszünk:
mi rabok többé soha nem leszünk!

1956-ban
elmondtuk versben, zengtük dalban,
hogy bús tegnapra víg holnap köszönt.
Mert nem kívánunk újabb vérözönt,
hisz’ elhullott már annyi jó magyar,
s a nép most békét, megnyugvást akar.

1956-ban
az októberi nagy viharban
már verve volt a Vörös Góliát,
s a szabad világ bennünket csodált.
De Szuez miatt magunkra hagyott
S az orosz ismét orvul ránk csapott.

1956-ban
a novemberi csatazajban
az éteren át küldtük jajszavunk,
hogy gyilkosoknak karmában vagyunk,
és gyarmattá lesz ismét a haza,
ha győzni fog az árulók hada.

1956-ban
a nemzetmentő szörnyű harcban
a halál könnyen, gyorsan aratott.
A hősként elhullt több ezer halott
Még évtizedek múltán is perel,
Mert halálukért senki sem felel!

1956-ban
legázoltan is hittünk abban,
hogy annyi vér és szenvedés után,
egy eljövendő jobb kor hajnalán
a szent szabadság napja felragyog,
s a KERESZT, legyőz minden CSILLAGOT!

(1996. október, a Negyvenedikre emlékezőn)