Embery Árpád: A Vas-Székely szobornál

A'Vasszékely' egykor...

Él itt egy nép, mely a magyarral egy lett,
Erős, mint földje, melyet bérc fog át,
S mely, mint mesés bölcsőjű, múltú nemzet
Túlélte rég az ország közjogát.
Szegény, mint völgyei, melyek befutják,
S habár ez ősi föld nem volt édeni,
Elsőnek szállta meg hadaknak útját,
Ha trónt s hazát kellett megvédeni!

(…)

És jön a behívó királyparancs…
Elsírja titkon földi végzetét…
Egy néma csók a könnyező sok arcra

S felölti gyorsan dús fegyverzetét…
Szétnéz a zsindelyes kis házi tájon…
Hiába minden! Másképp nem lehet…
Indul, elhagyva bízvást, oh de fájón
Hitvest, anyát, szerelmet, gyermeket…!

(…)

És vitte gőzkocsi hős harci vágya,
Hol falvak égnek… Ágyú menydörög…
Fel, fel a zord észak fagyos honába,
Hol bús a lengyel, zsarnoklánc csörög…
Volhynia hősvéritatta síkján,
A Dnyeszter partján és a Bug terén,
Kárpáti szikla közt szuronnyal írván
A második székely hőskölteményt!

...és ma is hirdeti:
'A székely hősök halhatatlanok'

Aztán az Adria felé viszonzón…
A jéghegyek közt dél babérja nő…
Regés, bús alvilág lesz szép Isonzónk
S kopár Doberdó síkja vérmező…
Szent Gabrielnek arca meg nem ingott…
Ily vastenyérbe tette pallosát
S a győzedelmi kar végig suhintott
E hitszegők lakozta poklon át…!

(…)

S áll még Gyimes, Ojtoz, Úz völgye megvéd,
Magyar testvéreim, ne féljetek!
Mienk e föld, e szép magyar hazánk még,
Míg napkeletre laknak a székelyek!

Ne búslakodjatok apátlan árvák
S ti sorsotokra büszke özvegyek,
Sóhajaid az utat megtalálták,
Siráimotokra megnyílnak az egek…
Hogy nagyjaink megilletődve lássák
Törcsvár szoros Leonidászai
Dicső, csodás föltámadását
E „Vas-Székely”-ben fölcsillámlani!

(…)

Kik e világharc minden nagy csatáin
Küzdöttek, mint Károlykeresztesek,
Ifjú királyunk székely katonái,
Honvédeim s ti 82-esek!
Jövel! Ragyog a fogadalmi oltár!
Gyopárt a Hargitáról hozzatok…!
Te élsz, hazád mártírpajzsa voltál…
A hős halottak halhatatlanok!!!