- Nyitóoldal
- Turul ábrázolások
- Szobrok
- A nemzeti áldozatkészség szobrai
A „nemzeti áldozatkészség" szobrai
A világháborús szobrok között különleges helyet foglalnak el az első világháború idején állított szobrok, a „nemzeti áldozatkészség szobrai”. Míg a háború utáni emlékművek az országos gyászt jelenítik meg és kötik össze az egyéni veszteséggel, addig ezek a szobrok a győzelembe vetett hitet jelenítik meg. A dicső múlt és a hősies jelen ábrázolása különbözteti meg élesen ezeket az alkotásokat a későbbi emlékművektől. Mai ésszel nehéz elképzelni, hogy milyen felfokozott lelkesedés jellemezte a háború kitörését. De ne felejtsük el, hogy a győzelem a háború kezdetén nemcsak a hivatalos propaganda sugallata volt, hanem a lakosság is komolyan hitt benne. Az optimizmust jól mutatja II. Vilmos német császár mondása, hogy „mire a falevelek lehullanak, otthon lesznek a katonák". Ha nem is ebben a lelkes kezdeti időszakban, de még egyértelműen abban az időszakban születtek a „nemzeti áldozatkészség szobrai”, amikor még úgy tűnt, hogy ez a háború megnyerhető a Monarchia számára. A szobroknak egyszerre kellett jelképezniük a fronton harcoló katonák hősiességét és az otthon maradt lakosság áldozatkészségét. Feladatuk az volt, hogy az otthon maradottakat a háborús erőfeszítésekhez, a győzelemhez, a sikerhez kösse. Míg a háború utáni szobrok a nemzeti és magángyász összekötő szimbólumai, addig a „nemzeti áldozatkészség szobrai” a nemzeti és egyéni büszkeséget hivatottak jelképezni. Az egész gondolat paradoxon volta abban áll, hogy a konkrét akció nem a háborúban valamit megnyerőnek, hanem a háborúban valamit elvesztőknek javára zajlik.
Hagyományos értelemben ezek nem is egy kész szobrot jelentenek, hiszen avatásukkor nem egy kész, befejezett alkotást avatnak fel. A nemzeti áldozatkészség szobrai a felavatás pillanatában nem tekinthetők befejezett műnek, végső formájukat az átadást követően az „alkotás” egy másik fázisában nyerik el, mégpedig a megalkotójától függetlenül. Ugyanis ezekbe a kizárólag fából készült szobrokba bárki - jótékonysági céllal vásárolt - szögeket vagy fém pikkelyt verhetett, így alakítva azt, mindaddig amíg ezek a szögek teljesen beborították a szobrot. Így alakították át a fából készült szobrokat vasszobrokká a jótékonyság szögei, illetve az adományozók nemes szándéka.
Azt, hogy a háborúhoz pénz kell, Montecuccoli óta mindenki tudja. „De volt a Montecuccolinak csak halavány sejtelme is arról, hogy a háborúhoz manapság mennyi pénz kell és mennyi katona!” - írták 1917 novemberében, a hetedik hadikölcsönt népszerűsítő kiadvány egyik cikkében. Mert elég hamar világossá vált, hogy az állam nem képes elegendő pénzt biztosítani a különböző hadi kiadásokra, illetve a háború okozta elkerülhetetlen károk enyhítésére. Ezért szükség volt a lakosság bevonására is. Az egyik alapvető pénzgyűjtő megoldás a hadikölcsönök kibocsátása volt. A katonai kiadások mintegy harmadát fedezték a kötvények. Az viszont már egy más kérdés, hogy a háború után a kötvények nagy részét nem váltották vissza. A másik megoldást a különböző jótékonysági akciók jelentették. A háború megkezdésétől egyre másra jelentek meg ezek az akciók a háború következményeinek ellensúlyozására: elsősorban a rokkantak, árvák, özvegyek megsegítésére. De ezeknél a szobroknál az adakozáson kívül megjelent valami más, valami többlet is. A közhangulat számára ugyanis nem volt elegendő a szegények, elesettek megsegítése. Már az első időszakban kialakult a „nemzeti áldozatkészség" kifejezés használata, mely kifejezés hűen tükrözi, hogy itt nem pusztán csak egy jótékonysági cselekedet valósul meg. Nagyon erős plusz motívumként jelent meg a hátországnak a katonai győzelemben való részvételének az óhaja is az adakozáson keresztül.
Ezeknél a szobroknál az adakozó nemcsak pénzt ad, hanem fizikai cselekedetével maga is részesévé válik az alkotásnak. A fizikai aktivitás pedig a hátország háborús erőfeszítésének kifejezésére szolgáló eszköz. További pluszt jelent a hagyományos szobrokkal szemben, hogy itt nem csupán egy egyszeri eseményről van szó, hanem egy sajátos, állandó ünnepségsorozatról. A szobrok szögelése nem egyszerre történik, hanem időben elnyújtva, egyfajta megkomponált rendszerességgel, pl.: a hét adott napján és órájában. Tehát a társadalom nem csak egyszer, hanem folyamatosan segíti a katonai erőfeszítéseket. És ezek az események természetesen mindig kiegészültek nemzeti vagy a hazafias jelzőkkel. Az adományozók névsorát emlékkönyvekben a legtöbb helyen megörökítették, illetve lehetőség volt névre szóló szegek beverésére is. Miután a név bevésése időigényes feladat volt, az a gyakorlat alakult ki, hogy az ilyen szegekre néhány napos határidővel előjegyzéseket vettek fel, így ez is meghosszabbította az akció időtartamát.
Az első ilyen alkotást Bécsben állították fel 1915. március 6-án. A hárfából készült szobor egy középkori lovagot ábrázolt. Erről terjedt el aztán magyar szóhasználatban a vashonvéd elnevezés. A későbbiek folyamán is ezek a szobrok legtöbbször katonákat ábrázoltak. Mindössze három szobor ismert, amely nem katonát mintáz meg. Ezek a nyitrai vasturul, a pöstyéni vaskorona s a soproni vaságyú néven ismert alkotások. A jótékonysági célon túl ezek az alkotások megtestesítették az ideális hős alakját is, akit a katonák példaképüknek tekinthettek.
A történeti Magyarország területén 1915. május 23-án, Pozsonyban állították fel az első ilyen jellegű szobrot, melyet aztán számos hasonló követett. Összesen két turulos nemzeti áldozatkészség szobor ismert. Az egyik a Nyitrai vasturul, a másik a jóval kevésbé ismert temesvári honvédszobor
Budapesten a Deák téren 1915 szeptemberében állították fel Sidló Ferenc szobrászművész Mátyás-korabeli páncélos vitézt ábrázoló lovas szobrát. „... a nagyközönsség hazafias áldozatkészségére bízassék amaz eszme megvalósítása, hogy ezt a faemlékművet a nagyközönség nevével ellátott pikkelyes ércszegekkel borítsa be úgy, hogy e falóból a nagyközönség áldozatkészsége teremtse meg azt a monumentális ércszobrot, amely mint a világháború emléke hirdetője legyen a nemzet áldozatkészségének.” Két korona ellenében kerültek fel a bronzpikkelyek, melyekre a vásárlók sokszor a saját nevüket is felvésették. Két év alatt 450 ezer korona gyűlt össze a hadirokkantak, illetve az elesettek családjának megsegítésére.
A szobor ötletét az Európa-szerte elterjedt, a magyar néprajzi szakterminológiában vastuskónak nevezett objektum adta. Ennek lényege, hogy nevesebb városok bizonyos pontján álló fába a vándor-mesterlegények szöget vertek be annak emlékére, hogy megfordultak ott. A szokás német nyelvterületen született, majd Közép-Európában is elterjedt. Európában több vastuskóról tudunk, egy a Pozsonyi Városi Múzeum gyűjteményében is megtalálható, ahová még 1930-ban került. A történelmi Magyarország számos városában álltak vastuskók, így Pesten, Pozsonyban, Pécsett, Székesfehérváron Győrött, Temesváron, Aradon. Valamennyit a XVIII-XIX. században állították. A győri vastuskó ma is eredeti helyén látható, a Széchenyi tér 4. számú lakóház sarkán. Az egykori székesfehérvári Vértes Vitézt, a vastuskót pedig a Szent István Király Múzeum gyűjteményében őrzik.
'A székely hősök halhatatlanok'
A dicső múlt és a hősies jelen egyetlen szoborban való megjelenítését a kolozsvári Kárpátok őre testesíti meg, amely ugyan egy világháborús honvédet mintáz meg, de a Kárpátok őreinek eredete egészen Szent István királyig vezethető vissza, így utal a dicső múltra is.
Meg kell még említeni az 1917-ben készült Vasszékely szobrot, amely még magán viseli az áldozatkészség szobrainak jegyeit, de már a 82. Székely Gyalogezred azon katonáinak állít emléket, akik hősiesen megállították, majd (ha csak ideiglenesen is) visszaverték az Ojtozi szoros környékén a Kárpátokon át a Székelyföldre betörő orosz, majd román csapatokat. Erdélyi István őrmester tervezte, Herman Ottó szakaszvezető, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő honvéd faragta (valamennyien 82-esek). Az eredeti szobor cserfából készült, majd minden négyzetmiliméterét odaszögezett acélpikkelyekkel borították - innen az eredeti elnevezés: Vasszékely. Megjelenése is inkább a háború után készült emlékművekhez teszi hasonlóvá, szemben az erőt és éberséget megjelenítő áldozatkészség szobraival. A Deák-téren 1917. december 8-án felállított szobor létrejöttében jelentős szerepet játszott Embery Árpád. A szobor talapzatára minden égtáj felé bevésték Embery Árpád zászlós, udvarhelyi főgimnáziumi tanár verssorait. Dél irányában ez állt: „Magyar testvéreim, ne féljetek, / Míg napkeletre laknak székelyek!" Északon ma is ez olvasható: „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok". Itt idézzük meg A Vas-Székely szobornál című versét.
A vesztes háború után szinte már természetes, hogy a győzelembe vetett hitet tükröző nemzeti áldozatkészség szobrait a Magyarországtól elcsatolt területeken megalakult új államok katonái sorra elpusztították. Azonban mindez hiábavaló volt. Nem számít, hogy egyetlen ilyen szobor sem maradt meg eredeti helyén, nem számít, hogy életre hívásuk eredeti szándéka mára már teljességgel idejét múlt, az új évezred első éveiben az eredeti szobor másolatát mégis két helyen is felállították. Az utókor ugyanis felismerve az idők szavát, átértelmezte az alkotás eredeti funkcióját, más politikai kontextusba helyezte azt, s ezzel új nemzeti szimbólumot alkotott.
2000. március 15-én a székelyudvarhelyi Vasszékely szobor bronzból készült másolatát (Szabó János helyi szobrászművész alkotását), 2002-ben pedig a kolozsvári Kárpátok Őrét Szilvásváradon, a Szalajka-völgyben állították fel újra.
A Kárpátok Őrét 1915. augusztus 18-án Ferenc József születésnapján leplezték le Kolozsvár főterén. Az eredetileg fából készült alkotást a jótékonyság és áldozatkészség ezer meg ezer kis vasszege borította, a honvéd alakját szinte összefüggő vasburkolat takarta. Így lett a fahonvédból vashonvéd. De hát volt is helye a szegenkénti 100 koronának.
A szobor amellett, hogy művészi szempontból valóságos remekmű volt, pompásan oldotta meg azt a funkciót is, hogy a szegek beverésével ne lehessen lerontani a szobor művészi értékét. A szűrön levő cifrázatok, magyaros motívumú díszek, mintha csak arra lettek volna predesztinálva, hogy a megjelölt helyre beékelt szegek még emeljék a szobor díszességét.
A szobor alapgondolata egészen a honfoglalás idejéig tekint vissza az időben. Ekkor Árpád fejedelem egy éber katonai védelmi rendszert alakított ki. Éjjel-nappal strázsáló őrökkel zárta le a Kárpátok hágóit. Az akkori sorsfordító időkben ezzel is védte a Kárpát-medencei magyarságot. Amíg ez a védelmi rendszer működött, őseinket nem tudták megtámadni. A Kárpátok őre intézményt István király alapította, és a székelység a határőrizetért cserébe autonómiát kapott. A székely családok férfitagjai közül sokan ottvesztek a Kárpátok bércein, a számos betörési kísérlet során az évszázadok folyamán. Az ő emléküket megörökítendő avatták fel első ízben 1915-ben a "Kárpátok Őre" emlékművét. A Kárpátok Őrét Szeszák Ferenc aktualizálva világháborús katona alakjában fogalmazta meg. A népfölkelő magyar parasztot képzelte el a mester, amint a tél keserves hideg napjaiban puskával kezében őrt áll a magyar határ felett. A rendes katonasapka alól hósapka látszik ki, mint ahogy védekeznek is a katonák a tél borzalmai ellen.
Úgy tervezték, hogy a jótékonysági akció befejeztével a nagy háború eme érdekes emléke méltó keretben megőrizve, vagy múzeumban elhelyezve szolgáljon tanulságul az utókornak. De a szobor alig élte túl harmadik születésnapját, 1918 decemberében a városba bevonuló román csapatok lerombolták. Nyilvánvalóan avval a szándékkal, hogy a szobrot és az általa hirdetett gondolatot örökre kiirtják.
Ám 2002. november 17-én Szilvásváradon, a Szalajka-völgyben felavatták a kolozsvári Kárpátok Őre szobor fénykép és egyéb írásos források alapján elkészített másolatát. Még az egykor fölé emelt tetőzetet tartó székelykaput imitáló építmény is elkészült a hitelesség megtartásáért. A mű a mindenkori Kárpátok-őreinek kívánt emléket állítani, akik Magyarországot és egyben egész Európát védték annak idején. A trianoni döntést megelőlegezetten ledöntött és feldarabolt szobor másolatát polgári erők elkészíttették. A szobor ugyanaz, csak a hangsúly került át a harcos, a székely honvéd népfölkelő alakjára, az „ezeréves hazát védelmező” Kárpátok Őrére. Egy új mítoszt alakult így ki a szobor körül: ma már Trianon, s a magyarok szétszórattatásának jelképévé, „az ezeréves határokat” védelmező szimbolikus alakká vált. Méreteit tekintve a szobor 2,65 m magas, 1,15 m széles, kb. 2 tonna súlyú. Készítője, Horváth-Béres János kaposszerdahelyi faszobrász, egy 230 éves tölgyfából faragta az új szobrot.
Az emlékmű felállításának mai üzenete, hogy figyelmeztesse a Kárpát-medencében élő magyarokat: létezésünk és megmaradásunk feltétele az összefogás, állandó védelmünk biztosítása és érdekeink megalkuvás nélküli képviselete (…)