Szent László vizet fakaszt

A legenda szerint Mátraházán is Szent László király fakasztotta a sziklából a vizet

Úgy tartja a legenda, hogy egy tikkasztó, forró nyári napon László királyunk éppen a Mátraalján hadakozott a kunokkal, azonban a napok óta szűnni nem akaró forróság és a vízhiány miatt kénytelen volt seregével visszavonulni, és a Bene-patak völgyében álló fák árnyékában meghúzódni. Dicső lovagjait a szomjhalál környékezte, pont, ahogy magát a királyt is. Az uralkodó néhány emberével együtt azonban mégis nyeregbe pattant, és a kiapadt patak mentén vágtatott egyre feljebb és feljebb a bércek felé, vizet azonban sehol sem talált. Olyan tikkasztó hőség járt a vidéken, hogy a vitézek nyelve már odaszáradt a szájpadlásukhoz. Egy óriási sziklához érve László király leszállott lováról, felnézett az égre és a Jóisten kegyeiért fohászkodott. A királyt kísérő vitézek is letérdepeltek, ők is imádkoztak. A fohász befejeztével a király odalépett a hatalmas sziklához, s finoman megérintette kardja hegyével. Láss csodát, a sziklából víz buggyant elő. A vitézek táncoltak, tapsoltak örömükben, hogy megmenekültek a szomjhaláltól. A Nap sugarai ezer színben ragyogtak a frissen feltörő forrásvíz tükrén, csak úgy hívogatták a kitikkadt harcosokat. A királyt kísérő lovagok értesítették a sereg többi tagját, kik bár lelkük utolsó leheletével, de elvágtattak az Isten fakasztotta forráshoz. A szomjas vitézek sisakjukban fogták fel a kristálytiszta forrás üdítő cseppjeit. Immár vége volt a perzselő szomjúságnak. A Jóisten újból megmutatta, milyen kedves neki László király.