Szőke István Atilla: EMESE ÁLMA

Emese asszonyként, áldott állapotban,
Álmot lát az éjjel, hittel megáldottan,
Sólyomárnyú madár repdes épp fölötte,
Szétterjeszti szárnyát, mint az ég küldötte.

Kéklő türkiz-csőrét csókolja reája,
Arany napsugártól csillog rőt ruhája,
Emese méhéből sebes patak fakad.
Csillámló csermely-csík, csodás ezüst szalag.

Majd tovább kanyarog körötte pusztaság,
Immár zúgó folyó, rohan, ömlik tovább:
Bőgve, kavarogva sziklákba váj utat,
S folyammá duzzadva üzenetet mutat:

„Boldogságos Anya, puha, meleg fészek,
Belőled nagy dicső királyok születnek!”
Emese érti az álom üzenetét,
Megmaradásunknak ősi feltételét.

Tüzes-táncú Napból fenséges Turul száll,
Siklik mozdulatlan, bizony el nem kószál,
Teljes alakjával mutatja az utat,
Arra, merre majd a lenyugvó Nap halad.

„Értjük már az utat- szól Ügyek csendesen,
Szívdobbanva vár, hogy fia megszülessen,
S Emese éltet ád kicsiny gyermekének,
Ügyek dalol, szava büszke férfiének.

Nevet adnak néki, Álmos lesz a neve,
Mert az újszülöttet álom jövendölte,
Turul-béli Álmos, nem jöttél hiába,
Elvezeted néped, Atilla honába.