Sajó Sándor: Rendületlenül!

Most értsd a nagy szót: rendületlenül,
És zengd és zúgd, mint vihar orgonája,
S míg elszántságod izzóvá hevül,
Most végre tettel mondj áment reája!
Hiszékeny, jámbor gyermeklelkeden
Most mélabúd is szent haragra váljon:
E zordon szó most hitvallás legyen,
Hogy van helyed még ezen a világon!

Riaszd föl, szent szó, Erdély bérceit,
Verj visszhangot rá, csöndes ősi Fátra:
Még messze út a jósolt végzetig,
Ti csahos falkák bősz kopói, hátra!
A Kárpátoknak minden orma áll még,
És minket véd ott minden sziklaszál -
Még ne ijesztgess, csalfa rémes árnyék,
Még ne kísértgess, nagyszerű halál!

- Most értsd a nagy szót, árva magyarom:
Halld, ezt zúgatják sűrű fejfaerdők;
Most ne mélázgass sápadt csillagon,
Most ércbe vésd a vérrel írt jövendőt!
Sírjukból most a holtak is kikelnek,
A sírgöröngy is megelevenül -
Tört sóhajából százezer kebelnek
Ez egy szót hallod: rendületlenül!

Egy intő szótul függ most végzeted;
Légy most, mint sorsod, zordon és komoly;
Bús zengéséből meg kell érzened:
Ki most jókedvű, Istent káromol;
Most forrjon benned szenvedésid árja -
S ki koncra éhen közeleg feléd,
Villámmal égesd sápadt homlokára
A gonoszoknak Káin-bélyegét!

Megvédvén vérrel ősid örökét,
Most állj ki érte igazsággal, ésszel;
Ha meg nem óvod minden kis rögét,
Halálos önvád bús tüzében égsz el!
Hályog van már az istenség szemén is,
Ha most se tudna áldón nézni rád -
Oh, akkor bűn már itt lent az erény is,
Ki van rabolva az egész világ!

Isten vagy ember - mindegy már, ki volt,
Ki felgyújtotta ezt a bús világot;
Az életösztön harsányan sikolt:
Helyedet most kell sorsdöntőn megállnod!
Elbukni csúful?... hess el, őrület!...
Még hinni kell, hogy jobb jövőnk derül...
Múlt és jövendő, hit és becsület -
Most mind ez egy szó: rendületlenül!

(1920)