Bartal Klári: 1956

Tüzet sem raktak s kigyúltak a lángok,
Szemek szikráztak, fölizzott a szív,
Testvér lett az is, kit először láttál
S megittasultál, hogy a HAZA hív.

Különös ősz volt. Íze lett a szónak,
A kézfogásnak újra ereje,
Fájó gerinced gyógyította gyorsan
A friss szabadság édes melege.

Tegnapi őrződ ma "bajtárs"-nak hívtad.
Már nem riasztott az egyenruha,
De nem hitted, hogy bajban lesz majd társad,
Hisz ily' tiszta még nem voltál soha.

Szállt, szállt a Himnusz. A trikolor lengett.
Az egész nemzet csak egyet akart.....
S hogy megindultak keletről a tankok,
Nyugaton ez csak pár embert zavart.

Sokan eltűntek. Volt, ki messze szökve
Cipelte sebét s még ma is zokog,
Volt, aki vallott sosem ismert bűnről
És elszenvedte, mit érte kapott.

Sortűz is dördült. Az volt szerencsésebb,
Kit nem lengetett magasan a szél.
Az eltaposott nemzet fájdalmáról
Szavak helyett sok sírgödör mesél.

Iszonyú évek dermedt, hideg csendjén
Átizzik mégis örökre a láng:
Az az OKTÓBER minden őrizőnek
A ki nem húnyó, égő lármafánk.

2004. október