Benczúr Gyula

Benczúr önarcképe
Benczúr önarcképe

„Tanuljanak csak a fiatalok a régi mesterektől, az nem nyomja el az egyéniséget. Aki pusztulásra való, az úgyis elpusztul. S ha az ember tud és nincs is egyénisége, legalább jó középszerű dolgokat csinál, s az is valami.”



Benczúr Gyula (Nyíregyháza, 1844. január 28. - Dolány (ma Benczúrfalva), 1920. július 16.) magyar festőművész, a 19. századi magyar akadémikus történeti festészet egyik jelentős alakja, az MTA tiszteleti tagja (1910). A korszak festészetének legkiemelkedőbb képviselőjeként tartották számon Benczúr Gyulát. Saját korában a szakma és a közönség elismerését élvezte és sokan szerették a műveiből áradó fennkölt romantikát. Gazdagon áradó, minden témára alkalmas festői tehetsége a müncheni akadémia talajából nőtt ki. A művészeti felsőoktatással még nem rendelkező Magyarországon példát tudott mutatni technikai felkészültségben. Tanítványainak, még a tőle eltérő felfogásúaknak is, mindenkor szabad utat biztosított.

Benczúr Gyula 1844. január 28-án Nyíregyházán született, Benczúr Vilmos és Laszgallner Paulina második gyermekeként. Apai dédapja, István, a Nógrád megyei Vanyarcon volt evangélikus lelkész. Édesapja gyógyszerész, jó hírű rézmetsző, édesanyja holland kereskedők leszármazottja volt.

Benczúr Gyula díszmagyarban
Benczúr Gyula díszmagyarban

A család 1846-ban Kassára költözött az anyai rokonokhoz. Itt az evangélikus elemi, illetve a premontrei gimnázium tanulója. 1858 és 1860között a kassai reáliskola növendéke, festőtanára Klimkovics Béla. Középiskolai tanulmányai mellett egyidejűleg festeni és rajzolni is tanult a Klimkovits testvérek magániskolájában. Az ő tanácsukra nem Bécsbe vagy Párizsba, hanem a müncheni képzőművészeti akadémiára jelentkezett, aminek 1861-től lett a növendéke. Tanárai Johann Georg Hiltensperger és Hermann Anschütz.

Tehetsége igen korán megmutatkozott, amint azt a korabeli Pesti Napló előfizetőinek készült kiadásban, „A magyar festőművészet albumá”-ban olvashatjuk:

„Mint 'csodagyermek' kezdte meg művészi pályafutását és azon kevesek közül való, akik be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ötéves volt 1849-ben, tarka változatosságban robogtak el gyermeki szeme előtt a háború képei: honvédek, kozákok, huszárok, társzekerek, s ő szépen lerajzolgatta azokat egy kis füzetbe. Nem volt az gyermekies pamacsolás, hanem az életnek jellemző visszatükrözése olyannyira, hogy már akkor akadt vevője egy orosz ezredes személyében, a ki két rubelt adott neki arcképéért s felajánlotta a kis Gyula szüleinek, hogy a háború befejezte után magával viszi a fiút Szent-Pétervárra, hogy a saját költségén kiképeztesse ott - orosz művésznek. A gondviselés jót akart a magyar művészettel, mivelhogy az orosz ezredes elesett egyik legközelebbi csatában és Benczúr megmaradt hazájában."

Hunyadi László búcsúja
Hunyadi László búcsúja

1865-től Piloty osztályának növendéke. Osztálytársa volt többek között Szinyei Merse Pál és Wagner Sándor is. Ebben az időszakban született a Hunyadi László búcsúja és a Rákóczi Ferenc elfogatása című történeti festménye. Az előbbivel 1866-ban nagy sikert aratott Pesten, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat műcsarnokában a párizsi világkiállításra szánt műalkotások között állítottak ki. Utóbbi, 1969 készült festmény ábrázolókészségét, technikai tudását tanúsította. Egyidejűleg több arcképet is készített Etelka nővéréről és Benczúr Gézáról. II. Lajos bajor király megrendelésére festett alkotásai közül jelentős XVI. Lajos és családja a versailles-i palota megrohanásakor, valamint XV. Lajos és Dubarry (1874) című festménye (Magyar Nemzeti Galéria). A fiatal Benczúr már otthon, a szabadságharc eszméivel rokonszenvező kassai családban fogékonnyá vált a magyar történelem rebellis hagyományai iránt. Képességei, érdeklődési köre is e műfaj művelésére predesztinálták. Ifjú korától haláláig kitartó érdeklődéssel tanulmányozta, jelenítette meg a magyar történelem nagy eseményeit.

Történelmi tárgyú hazai festményein nyomon követhető az a változás, amely a XIX. század második felének történelemszemléletében és értelmezésében végbement. A Hunyadi László búcsúja című korai alkotása még ahhoz a vonulathoz tartozott, amely az 1848-49-es szabadságharc bukását követően a régmúlt történeti eseményeit a jelenkori jogfosztottság, igazságtalanság, mártíromság szimbólumaként örökítette meg. A Hunyadi- és Rákóczi-kép még a szabadságeszme hordozója, és a soron következő nagy mű, a Vajk megkeresztelésének első megfogalmazása és vázlata is a szabadság gondolatát dicsőítő eszmekörben fogant.

Budavár visszavétele
Budavár visszavétele

1869-ben kerül sor első párizsi útjára, majd önálló műtermet bérelt Münchenben. A Vajk megkeresztelése vázlatával 1870-ben megnyerte az állami történeti festménypályázatot. 1873 feleségül vette Karolina Maxot, a cseh származású, bajor nemessé emelt Gabriel Cornelius Ritter von Max Gábriel Max festőbarátja húgát. 1874 és 1879 között négy gyermekük született. 1874-ben második párizsi tanulmányútjára utazott II. Lajos bajor király megbízásából. Meglátogatta Paált, Munkácsyt, Mednyánszkyt, Zichyt. 1875-76-ban itáliai tanulmányút következett. Ennek hatása tükröződik a Vajk megkeresztelése, 1875-ben elkészült művén, mellyel 1878-ban a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert.

1876-ban magyar állampolgárságához ragaszkodva a müncheni Képzőművészeti Akadémia tanára lett. 1876 és 1881 között II. Lajos linderhofi és herrenchiemseei palotáiba fest képeket, a király páváit festi. 1879-ben a Ferenc József rend lovagja. Bacchánsnő című képével a Képzőművészeti Társulat nagydíját nyeri el.

Vajk megkeresztelése
Vajk megkeresztelése

Több tanári állást is ajánlottak neki Weimarban és Prágában is, de ő szívesebben fogadta el a magyar kormány ajánlatát, az ekkor alapított budapesti festészeti mesteriskola vezetését. A képzőművészeti akadémiai képzés feladatát ellátó intézmény igazgatói címét 1883-tól egészen haláláig betöltötte. Hivatalosan igen elismert, népszerű és korának legjobban fizetett mestereként dolgozott, akit megrendelésekkel, művészeti és közéleti kitüntetésekkel halmoztak el.

Kevés vallás témájú kompozíciót találhatunk az életművében. Egyházi megbízatásait mind hazaköltözése után kapta. Közülük legismertebb munkák a Fasori Evangélikus templom és a Szent István Bazilika oltárképei, illetve az 1910-es évek Krisztus- jelenetei. A Madonna a gyermek Jézussal azonban több kisebb, vagy kevésbé ismert munkájának lett motívuma.

Művészetét mindinkább a pompás kosztümök, hatásos jelenetek külsőleges ábrázolása jellemezte. Működése nyomán a reprezentatív portré a századforduló kedvelt s tanítványai által tovább művelt műfaja lett. Az előkelő világ arcképfestője lett, portrét festett a királyról, a királynéról, Rudolf trónörökösről, Andrássy Gyuláról, Tisza Kálmánról, Trefort Ágostonról, hercegekről, miniszterekről, vagyonos polgárokról, összesen mintegy 150 arcképet.

1890-ben nősült másodszor, miután négy gyermekének anyját elveszítette. Ürmösi Kata Piroska mindvégig hű segítőtársa maradt férjének.

A millenniumra 1896-ban festette meg a Budavár visszavétele című művét. Mitológiai jeleneteket (Bachásnő, Perseus és Andromeda stb.) virágok közé helyezett puttókat (Mályvák között, Venus galambjai stb.) s számos önarcképet is festett.

Benczúr Gyula szobra a szegedi Patheonban
Benczúr Gyula szobra a szegedi Patheonban

Állami aranyérmet nyert a berlini jubileumi kiállításon. 1887-ben q legmagasabb, a "Pro Litteris et Artibus" művészeti díj kitüntetettje lett. 1888-ban a bécsi akadémia tiszteletbeli tagjává választja, Bécsben a "Kaiser Preis" kitüntetettje. Münchenben aranyérmet nyer.

1906-ban a főrendiház örökös tagjává nevezték ki. Az 1907-ben befejezett Ezredéves hódolat című képével egész Európában feltűnést keltett. 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett.

Mikszáth Kálmán tanácsára a ma már Szécsényhez tartozó Dolány (ma Benczúrfalva) faluban vett egy birtokot, az egykori Wattay-kastélyt, ahol 1910 és 1920 között, a haláláig alkotott. Élete utolsó éveiben a Budai Várba tervezett nyolc képből álló történelmi tárgyú képsorozaton dolgozott, amelyből kettőt tudott elkészíteni.

Hetvenedik születésnapja alkalmából az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat örökös tiszteletbeli tagjává választják. A Tanácsköztársaság alatt felfüggesztik mesteriskolai állásából.

A hivatalos körök által mindvégig elismert festő 1920. június 16-án hunyt el birtokán. Halála után itt talált örök nyugalomra és a falut az ő tiszteletére 1927-ben Benczúrfalvának nevezték el. Az eklektikus stílusú, 1925-ben emelt mauzóleum Jánszky Béla alkotása. A síremlék domborművét Stróbl Alajos készítette. Síremlékén a felirat: „A lélek él"

1921-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat a Műcsarnokban megrendezte a Benczúr Gyula és tanítványai című kiállítást. Az első és mindmáig legnagyobb életműbemutatón Benczúr 183 festményét és 153 rajzvázlatát mutatták be.

Síremléke Benczúrfalván
Síremléke Benczúrfalván

Műveit a Magyar Nemzeti Galéria, valamint több vidéki és külföldi múzeum őrzi.

Benczúr munkásságával nagyban hozzájárult a hazai kulturális élet formálásához és a magyar nemzeti öntudat megszilárdításához. Életműve csodálatra méltóan tükrözi a XIX. századtól fejlődő hazafias közgondolkodást, sőt máig ható példát ad a hazaszeretet, és az országért vállalt önfeláldozó, hősi helytállás terén. Benczúr Gyula emberi és művészi hitvallásával megtestesítette azt az ideált, aki a nehéz idők ellenére képes volt szembeszegülni a hivatalos politikai széljárással, a vérzivataros történelmi múlt nem eltántorította, hanem megsokszorozta tetterejét. A magyar művészet történetében ő volt az a festőművész, aki élére tudott állni azon szellemi mozgalomnak, amely az 1867-es kiegyezést követően fel tudta támasztani a magyarságban szunnyadó, mélyen eltemetett nemzettudatot, és a dicső történelmi múltból képes volt példát meríteni a hazafiság múlhatatlan erényeiből. Vitathatatlan tény, hogy éppen a magyar értelmiség meghatározott körei - többek között írók, festők, szobrászok - műveik révén érték el a közgondolkodásban, hogy a Habsburgokkal szemben kialakuló passzív ellenállás jelenségei a függetlenségi törekvések fölerősödéséhez vezethessen.