Ipolyi Arnold

Ipolyi Arnold Benczúr portréján
Ipolyi Arnold Benczúr portréján

„Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, s kétesebb a jövő."

„...nekünk itt ez a kedves föld és nép, melyet hazánknak és nemzetünknek nevezünk, az egyedüli mindenünk, ez a tér, ez a föld az, melyet mindenekelőtt és minden irányban művelnünk kell."

„…nálunk ellenben a gondtalanság mellett a gőgös tudatlanság, s a tetszelgő álműveltség fanyar mosolyával nézik le az emlékeket…melyekhez hasonlót a mai czifraságaink ál- és pótdíszítményeivel nem vagyunk képesek alkotni…valahányszor ez azonban a népek történetében beáll, mindenkor a nemzetek hanyatlását jelzi, melyek a mint nem képesek többé az ősök nagy alkotmányait fenntartani, tisztelni és megérteni, azonnal megszűnnek képesek lenni azok folytatására, újak alkotására…”

„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti, s vesztesége az egész emberiségnek.”

„Őseink jobban értettek a közügyek viseléséhez, mintsem azok följegyzéséhez, jobban a történet csinálásához, mintsem annak megírásához."



Ipolyi Arnold (Ipolykeszi, 1823. október 18. - Nagyvárad, 1886. december 2.) nagyváradi püspök, történész, művészettörténész, folklorista, régész, akadémikus. A régi magyar hitvilág adatainak rendszerezője, a magyar művészettörténeti kutatás és a hazai műemlékvédelem megalapozója. Hatalmas műgyűjteményét részben a magyar államra, részben pedig az Esztergomi Keresztény Múzeumra hagyta. Ipolyi Gáspár esztergomi kanonok tiszteletére vette fel az Ipolyi nevet.

Élete

Stummer Arnold néven látta meg a napvilágot 1823. október 18-án a felvidéki Ipolykeszin Stummer Ferenc főszolgabíró és Szmrecsányi Arzénia legidősebb gyermekeként. A német eredetű család egyik őse, Stummer György 1741. október 28-án kapta meg Mária Teréziától címeres nemesi oklevelét, mert kitűnt katonai vitézségével. Édesanyja az egyik legősibb felvidéki család sarja volt. Ősei közt tartják számon a csodatevő Szmrecsányi Dénes karthauzi szerzetest, aki a 13. század végén szentség hírében halt meg. A családot szoros rokoni szálak fűzték az előkelő megyei dzsentri famíliákhoz, s tagjai jelentős megyei főhivatalokat viseltek. Apai nagyszülei Stummer Ignác Hont vármegyei számvevő, táblabíró és nádasi Tersztyánszky Anna, az anyai nagyszülei viszont Szmrecsányi Elek honti alispánja és horváti és disznósi Horváthy Ágnes voltak.

A jó eszű és testileg is szépen fejlett gyermeket szülei katonának szánták, őt azonban már tizenéves korában komoly történeti érdeklődés jellemezte. Tanárai hatására már ekkor erős vonzalmat érzett a papi pálya iránt. Szülei nem ellenezték választását. 13 éves korában fölvették az esztergomi főmegyei papnövendékek sorába. Előbb a Szent Imréről elnevezett pozsonyi előkészítő papnevelőben, majd a nagyszombati líceumban végezte tanulmányait. Mint a jeles tanulók általában, ő is Bécsbe, a Pázmáneumba került, ahol négy évig tanulta a teológiát. A bécsi egyetem légköre, a gazdag könyvtárak, múzeumok és képtárak kitűnő lehetőséget adtak az ifjú papnövendéknek műveltsége szélesítésére. Minden szabad idejét a külföldi művelt szépirodalom és nyelvek tanulmányozására fordította. Már itt elindult a történelemkutatás rögös útján. A történelmi tudományok közül különösen a magyar általános és egyházi történelmet tanulmányozta, kiemelt figyelmet fordítva történet-kútfői vizsgálatára.

1844-ben az esztergomi presbitériumba ment. Magántanulmányai mellett az általános és hazai jogtanban mélyedt el, mellyel a bécsi egyetem nyilvános előadásain ismerkedett meg. 1845-ben alszerpappá, 1847. augusztus 4-én miséspappá szentelték. Ekkoriban lett a Mednyánszky családnál nevelő, könyvtáros és levéltáros. Önképzésében nagy segítségére volt a bárói család gazdag könyv-, levél- és okiratgyűjteménye, melyek rendezésével is meg volt bízva. Növendékével Magyarország nagyobb részét beutazta, külföldi, különösen németországi utazásokat tett. Első segédlelkészi megbízását a Komárom melletti Szentpéteren kapta, ahonnan 1848 októberében Pozsonyba ment hitszónoknak.

1849 elején gróf Pálffy Lipót Ferdinánd volt pozsonyi főispán hívására Bécsbe ment gyermeke nevelőjéül; de még ezen év végén a Pozsony vármegyei Zohor lelkészévé nevezték ki. Apja hirtelen halála után Ipolyi kénytelen volt a népes család eltartásáról gondoskodni. Két fivére, Gyula és György, mint a szabadságharc volt honvédei, munkát sehol sem vállalhattak, két leánytestvére még nevelésre szorult, Lajos nevű testvére pedig, aki az 1848-as forradalom és szabadságharc idején Békés vidékének volt kormánybiztosa, Törökországba menekült.

1858. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1861. december 20-án rendes tag lett. Az Akadémia munkájába aktívan bekapcsolódott, az archeológiai bizottság előadója lett. Az Akadémia ünnepélyes ülésein évenként egy-egy előadással szerepelt. Előadásainak tárgya a középkori Magyarország műemlékeihez kötődött. Jellemző a kultúra egészét átfogó szemléletére, hogy minden műemlék minden egyes kis részlete a kor (vagy korszak) stílusának jellemző jegyeit viseli, ezért mind egyformán fontos.

Bartakovics Béla egri érsek hívására 1860 tavaszán a törökszentmiklósi plébániára került. Ez jelentős változást hozott életében. Bécs árnyékában a Morva folyó menti szlovák faluban és főúri barátai körében alig hallott magyar szót. Új hivatalában viszont a magyar nemzeti érzés látványos ébredésének lehetett tanúja. Olyan alföldi faluba érkezett, ahol tüntetőén hazafias üdvözlőbeszéddel fogadták, és nem kerülhette el, hogy bekapcsolódjon a város társadalmi és politikai életébe: azonnal megválasztották az akkor alakuló „olvasó és társalkodó egylet elnökéül". Még abban az évben pápai tiszteletbeli kamarás lett.

1862-ben tagja volt a török szultán könyvtárában található corvinák felkutatására szervezett magyar küldöttségnek. A második látogatás alkalmával a könyvtárteremben egy nagy halom kódex várta őket. Ipolyi így emlékezik: „Legnagyobb rész becses régi 14. és 15. századi latin, görög, sőt kiril pergamen kézirati codexek voltak. Ezek közül nevezetesen kilencz darab ismét Mátyás király codexeinek jellegét [...] veres bársony kötést, ennek kapcsain és a képek festményeiben a magyar birodalom, valamint a Hunyadiak czímerét mutatta. Sőt egy kép Mátyás király alakját is felismerhetően mutatta." Nagy volt az öröm az Akadémián is. Ígéretekben sem volt hiány, de sem pénzt nem gyűjtöttek, sem más hivatalos lépést nem tettek a becses művelődéstörténeti emlékek megmentése vagy megszerzése érdekében. Hosszú évekig ott penészedtek a Kubbe-alti vizes és dohos termeiben, míg végül a szultán az orosz-török háború után Magyarországnak ajándékozta az értékes könyveket.

1863-tól mintegy fél évtizeden keresztül Eger volt Ipolyi működésének színtere. Egri kanonokként részt vett a hatalmas és gazdag káptalani birtok gazdasági életének irányításában. Mint legfiatalabb kanonokra sokféle pénzügyi, adminisztrációs feladatot bíztak. Bár a terhes és fárasztó hivatali munka sok idejét elvette, később püspöksége idején mégis hasznát vette a gazdasági és pénzügyekben való jártasságának. Egyik életrajzírója feljegyezte, hogy a pénzügyek intézését jelentős sikerrel vitte, a hivatal átszervezésekor ő vezette be a modern könyvvitelt. A tudományos munkálkodást nem hagyta abba az egri évek alatt sem. 1864-ben a királyi dániai északi archeológiai intézetnek Koppenhágában, a morva-sziléziai császári és királyi társulat történeti osztályának és a tartományi rendek levéltári intézetének lett tagja. 1865-ben teológiai doktor, 1867-ben borsmonostori apát, a Kisfaludy Társaság tagja, a germán nemzeti múzeum választmányának és az osztrák birodalmi geológiai intézetnek levelező tagja. Ez évben a magyar történelmi társulat megalakításában nagy része volt és annak kezdetén harmadik, 1877-től második és 1878-tól első elnöki tisztét viselte.

Füredi Richárd alkotása
Füredi Richárd alkotása

1869-ben a fővárosba költözött, miután az ország prímása a pesti központi papnevelő kormányzójává és a pesti egyetemen a hittan-szak igazgatójává nevezte ki. A szeminárium rektoraként azonnal több újítást vezetett be. Kötelezővé tette az egyházi régészet és műtörténet oktatását, műgyűjteményét pedig - festményeket és más régiségeket - a papi szeminárium folyosóin helyezte el, hogy mindenki megtekinthesse, s hogy „állandó épülésül szolgáljon". Amikor a magyar papnövendékek mellett helyet adott a Monarchia távoli részeiből érkező rutén, román és galíciai görög katolikus növendékeknek is, megindította a már kicsinek bizonyuló központi épület bővítését. A tevékeny főpap elgondolásai és újításai mögött békés felekezeti és nemzeti együttélést elősegítő nevelési módszer körvonalai sejlenek fel.

Ugyanabban az évben a Szent István- és Szent László Társulatok alelnöke lett. E katolikus irodalmi egyesületek körében is aktív tevékenységet fejtett ki, új feladatokat tűzött ki és magasabb színvonalra emelte kiadványaikat. Mint egyik méltatója írta, „a Jó és olcsó könyvkiadó Társulatból" - aminek eredetileg tervezték - ő fejlesztett a nemzeti életben méltó helyet elfoglaló irodalmi és tudományos intézetet, melyet anyagilag is talpra állított. Kölcsönt vett fel, amelyből tankönyveket adott ki. Ezzel kettős célt valósított meg, egyfelől „az országban lakó minden nemzetiségek" számára vallásos szellemű iskolai tankönyveket biztosított, másfelől pedig, ezek jövedelméből tudományos kiadványokra is jutott pénz.

1869-ben a pesti központi papnevelő kormányzójává és a pesti egyetemen a hittan-szak igazgatójává nevezték ki, a fővárosba tette át lakását. Ugyanabban az évben a Szent István- és Szent László Társulatok megválasztották alelnökükké és ő ezen katolikus irodalmi egyesületek körében nagy tevékenységet fejtett ki, új föladatokat tűzvén ki és magasabb színvonalra emelve kiadványaikat. Ugyanekkor megkezdte a műkincsek gyűjtését és rövid idő alatt régi festményekből jelentékeny gyűjteményt létesített, melynek legbecsesebb részét az országos képtárnak ajánlotta föl. 1871. szeptember 23-án besztercebányai püspökké nevezték ki és székét a következő év május 2-án foglalta el. 1872-ben az országos képcsarnok számára 60 régi festményt ajándékozott.

A közélet kiemelkedő jelentőségű eseményeinek számítottak a Történelmi Társulat vándorgyűlésein elhangzott előadásai. Ezek a tanulmányok ma már egy-egy tudományterület - az ipar- és hadtörténet, a művészettörténet és a régészet, vagy éppen a műemlékvédelem - klasszikusnak tekintett, utat nyitó és irányt kijelölő olvasmányai. Életművének egyik méltatója így értékel: "a nemzeti kultúra minden fontosabb kérdésében hallatta szavát [...] a hazai művelődés lelkiismeretének legtisztább tolmácsa volt!" 1879-ben az országos közoktatási tanács elnöke lett, míg a képzőművészeti társaság elnöki tisztét 1880 és 1885 között viselte.

Besztercebányai püspöksége idején az egyházmegye kormányzásán kívül elsőrendű feladatának tekintette az ifjúság korszerű nevelésének ügyét. Felesleges költekezések helyett inkább iskolákat alapított. Az akkor még meglehetősen ritka leánynevelés fellendítésére "nőtanodát" létesített. Itt mai fogalmaink szerint is igen korszerű oktatás folyt, mert szakmát is tanultak a leányok. Az iskolához hímzőműhely csatlakozott, ahol szegény sorsú nők is munkaalkalmat nyertek a miseruhák hímzésével. A fiúknak a püspöki palotában rendezett be egy jól kiszerelt asztalosműhelyt, ahol a műbútor-asztalosságot, díszítő- és faragóipart sajátították el az ifjak.

Bőkezű adományozóként nagyobb összegekkel támogatta az egyházi intézményeket. Besztercebányán restauráltatta a fennhatósága alá tartozó műemlékeket, pl. a helyi Szent Borbála-kápolnát, a körmöcbányai és a korponai templomot). Magángyűjteményéből 1872-ben 60 képet adományozott az Országos Képcsarnoknak, régészeti gyűjteményét 1886-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.

1880-ban valóságos belső titkos tanácsos, a Vaskorona-rend I. osztályú lovagja és az archeológiai társulat tiszteletbeli elnöke. 1886. február 18-án nagyváradi püspökké nevezték ki. Július 12-én foglalta el a Szent László által alapított püspöki széket. Hatalmas műgyűjteményét (pl. 521 festmény, 40 gobelin, 83 perzsaszőnyeg, 219 ötvösmunka stb.) és 14 000 kötetes könyvtárát Nagyváradra szállította. De már öt hónap múlva, december 2-án szélütés hirtelen véget vetett munkás életének. Földi maradványai a nagyváradi székesegyház kriptájában pihennek.

Váratlan halála után a gyűjteményt 1896-ban a Nagyváradi Múzeumban állították ki a millennium tiszteletére. Végrendeletében összes vagyonát egyházi és kulturális célokra hagyományozta. Bár gyűjteménye egy része ma is a nagyváradi állami múzeumban látható, Ipolyi gyűjteményéből alakult meg a püspöki székhelyen az esztergomi Keresztény Múzeum.

Tudományos munkássága

Tudósi hitvallása: „Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s az által üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen s kétesebb a jövő”.

A zohori plébánián eltöltött évek alatt kezdte meg Ipolyi tudományos munkálkodását. Pozsony és Bécs közelsége lehetővé tette, hogy rendszeresen látogassa az ottani könyvtárakat.

A Bartakovics Béla érsek aranymiséje alkalmából 1865-ben készült díszes album szerzője és szerkesztője. A bélapátfalvi ciszter apátság első leírója. Úttörő érdemei vannak Ipolyinak az egri vár régészeti feltárásában is. Az 1860-as években az ásatásokhoz levéltári kutatásokat végzett, így segítette Balogh Jánost, aki 1881-ben könyvet adott ki az egri vár történetéről. Ipolyi volt az első, aki hosszabb tanulmányt írt a várban található székesegyházról.

Lakásán értékes régiséggyűjteményt hozott létre, amelyet 1868-ban az Orvosok és Természetvizsgálók Régészeti Szakosztálya gyűlésén be is mutatott. A szakosztály gyűlése, melyen mint a szervező bizottság elnöke és mint az MTA tagja vett részt, fontos esemény volt a hazai műemlékvédelem megszervezésében. Ipolyit Toldy Ferenc az első magyar művészettörténésznek nevezte.

Mintegy félszáz tanulmánya a középkor addig szinte teljesen ismeretlen emlékeivel foglalkozott a népköltészettől a régészeten át a művészettörténetig számtalan szakterületen.

A magyar nép ősvallása iránti érdeklődése már tanulóéveiben kezdődött. 1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatot hirdetett egy olyan mű megírására, amelyben minden együtt van, amit "a régi magyarok vallására vonatkozólag kifürkészni lehet". A felkészülést személyes néprajzi gyűjtőmunkájának megindításával és egyben egy népes gyűjtőtábor megszervezésével kezdte. Erre a több mint háromszáz tételt meghaladó kéziratos mese-, monda-, népszokás- és néphitgyűjtésre mitológiai művében gyakran hivatkozott. Ezekben az években jelentek meg Erdélyi János nagy hatású gyűjteményei, a Népdalok és mondák kötetei. A Magyar Mythológiában felhasznált szövegeket 1846 és 1853 között jegyezte le Ipolyi, de még további öt esztendőn keresztül folytatta a gyűjtést, és így a gyűjtemény összesen több mint ezer szöveget tartalmaz. 1852-ben jelent meg első történeti témájú tanulmánya, illetve első egyháztörténeti írásai is. A Magyar Mythologia 1854-ben jelent meg, és a tudományterület ma is megkerülhetetlen alapművének tekinthetjük. 1987-ben reprintben is megjelent.

Ipolyi Arnold elképzelése Szent István koronájáról
Ipolyi Arnold elképzelése Szent István koronájáról

Csengery Antal kemény bírálatának hatására felhagyott a mitológia kutatásával. Elsősorban történelemmel, régészettel és művészettel foglalkozott. Ő tekinthető a magyar műemlékvédelem megteremtőjének, miután a bécsi székhelyű Central Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale Ipolyit bízta meg a pozsonyi helyhatósági kerület műemlékeinek összeírásával. Magyarország műemlékeit feldolgozó kutatómunkájának első eredménye a Csallóköz műemlékeinek topografikus feldolgozása; átfogó, művészettörténeti szemlélettel nemcsak az épületeket írta le, hanem az azokon látható összes képző- és iparművészeti tartozékot is. Később célul tűzte ki az önálló magyar műemlékvédelmi intézményrendszer kialakítását, s az ország összes jeles emlékeinek lajstromba vételét. Kezdeményezésére 1872-ben alakult meg a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, ebből jött létre később a Műemlékek Országos Bizottsága.

Rómer Flórissal együtt megalapította a Magyar Történelmi Társulatot és 1867-ben megindította folyóiratát, a Századokat. A 19. század egyik legjelentősebb magyar műgyűjtője volt. Tervszerű, tudós gyűjtő volt, aki a gyűjtést a műemlékvédelem kiegészítő tevékenységének tekintette.

Ipolyi észlelte a történetírás és történettudomány közötti különbségeket. Erre utal megjegyzése: „Őseink jobban értettek a közügyek viseléséhez, mintsem azok följegyzéséhez, jobban a történet csinálásához, mintsem annak megírásához." Ugyanakkor élesen bírálta az európai humanista történetírókat, akik római tógában léptetik fel hazájuk jelentéktelen cézárjait, ciceróit. Magyarország történelmi örökségének teljes feltárására törekedett. 1869-ben már jól látta, hogy milyen hátrányba került a magyar történettudomány: „A nemzet történetének legjobb írói is, iskola és mester nélkül, csak, mint megannyi naturalisták és autodidakták nevelkedtek."

Ipolyi hatására az Akadémia archeológiai bizottsága foglalkozni kezdett a Szent Korona és a koronázási jelvények vizsgálatával is, mert megállapították, hogy „a magyar szent korona eddig megjelent leírásai s ábrái sem a valóságnak, sem a műarcheológiai tudomány mai állásának nem felelnek meg, s emiatt több fontos kérdést megoldatlanul hagynak".

A Ferenc Józseftől kapott engedély alapján a vizsgálatra 1880. május 9-én került sor különféle hivatalos személyiségek, főrendi és képviselőházi küldöttek, koronaőrök, miniszterek és az ország prímása jelenlétében. Az állandó fegyveres őrizet alatt végzett vizsgálat kiderítette, hogy a korona régebbi leírásai, a róla készített rajzok valóban nem felelnek meg a kor követelményeinek. Az akkor készült rajzok, amelyek a jóval később megjelent kötetet díszítették, majd száz éven keresztül egyedüli forrásai voltak a regáliák kutatásának.

Sírja Nagyváradon a Székesegyházban
Sírja Nagyváradon a Székesegyházban

Ipolyi jelentése hat évvel később készült el. A püspök - kételyei ellenére - a „hivatalos” álláspontnak megfelelően foglalt állást, miszerint a korona felső része lehetett az a fejék, amit Szent István kapott II. Szilveszter pápától. Meg is kísérelte rekonstruálni a latin korona képét, kiegészítve a nyolc apostolt tizenkettőre, amilyen az szerinte lehetett.

Emlékezete

Halálának századik évfordulóján az esztergomi Keresztény Múzeumban emlékülés tartottak tiszteletére (1986. december 12-én). Emlékére a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Ipolyi Arnold-érmet (1947?-ben), az OTKA a magyarországi alapkutatások támogatási rendszerének elméleti és gyakorlati továbbfejlesztésében kifejtett sok éves munkásság elismerésként Ipolyi Arnold Tudományfejlesztési Díjat (1995-ben) alapított (ez utóbbit minden évben a Magyar Tudomány Napján - az MTA alapításának emléknapján, november 3-án - adják át). Róla nevezték el az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskolát és 1999-től ő Törökszentmiklós város könyvtárának névadója.

Füredi Richárd 1930-ban készült alkotása Szegeden a Dóm árkádjai alatt a tudós nagyváradi püspököt díszruhában, mellén kereszttel ábrázolja. A díszesen megmunkált szobortartó konzolt címerek díszítik, ezek között az elöl lévő Ipolyi Arnold püspöki címere. Felirata: 1823-1886 IPOLYI ARNOLD TÖRTÉNETÍRÓ