- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Márciusi jeles napok
- Paál László halála
Paál László
„Az ember egy porszem a természet megfoghatatlanságához képest."
„A leggonoszabb ember is meg tud, - bárha csak pillanatokra is - szelídülni."
„... idegen nyelvet nem tudni nem szégyen, de a magunkét gyalázat, már ennél csúnyább dolog nincs."
„Nincs nehezebb, tövisesebb pálya a művészetnél, de nincs szebb sem,
ha az ember arra jutott, hogy lelke minden költészetét ki tudja fejezni."
Paál László (Zám, 1846. július 30. - Charenton-le-Pont, Franciaország, 1879. március 4.) a 19. századi magyar művészet egyik legjelentősebb alakja. A barbizoni iskola, a plein air tájképfestészet sajátosan magyar egyénisége. Elsősorban erdőrészleteket ábrázoló, mély intuícióval, lírai realizmussal festett olajképeivel írta be nevét a magyar művészettörténetbe.
Székely származású, a 19. századra elpolgárosodott nemesi családban született 1846. július 30-án a Hunyad vármegyei Zámon. Édesapja Paál József postamester, édesanyja Fülöp Lujza, báró Nopcsa László fogadott leánya volt. 1848 szeptember hó 22-én születtek meg ikertestvérei, Gyula és Berta. A család nemesi címe a gyergyó-csomafalvi Paál Jánoshoz köthető, aki 1655. június 28-án kapta a nemeslevelet II. Rákóczi Györgytől.
Magántanulóként kezdte tanulmányait. Csak 1855-ben hagyta el a szülei házat, addig otthon tanult és csak évvégén vizsgázott Aradon. Még az első gimnáziumot is mint magántanuló végezte el. Az aradi minoriták hazafias szellemű iskolájában vizsgázott 1850 júniusában, minden tárgyból jelesen. Később aztán romlottak eredményei, kétszer osztályt is kellett ismételnie. Rajztehetsége már itt kibontakozott. A sok elégséges közt szinte kiragyog a rajzból nyert dicséretese. Már nyolcadikos korában - minden bizonnyal apja tudta nélkül - azt vallotta osztályfőnökének, hogy a festői pályára készül és ezt a vágyát nem győzhették le apja érvei, a ki féltette fiát a művészpálya nehézségeitől.
Aradi tanulmányai alatt ismerkedett meg 1862-ben Munkácsy Mihállyal és részben az ő hatására kezdett festeni. Első mestere Böhm Pál volt. Apja kívánságára az érettségi után, 1864-ben jogi tanulmányokba kezdett Bécsben. Érdeklődése azonban inkább a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára irányította. Miközben apja úgy tudta, hogy jogot tanul, ő az Akadémia előkészítő osztályára járt. Majd 1866-ban felvételt nyert az Akadémiára, ahol Albert Zimmermann növendéke lett. Korai munkái az akadémizmus szellemében készült részletező formatanulmányok. 1868-69-ben két képével szerepelt a budapesti téli tárlaton. 1869-ben állami ösztöndíjjal Münchenbe, majd 1870-ben Hollandiába ment. A régi holland mesterek tanulmányozása felszabadító hatással volt művészetére.
Életfelfogása, gondolkodása korához képest meglepően nemes, tiszta és határozott. Húgához írt egyik levelében írja: „Kérlek édesem mindenekelőtt ismerkedj meg a magyar nyelv- és irodalommal, megjegyezvén magadnak, hogy idegen nyelvet nem tudni nem szégyen, de a magunkét gyalázat, már ennél csúnyább dolog nincs".
Munkácsy hívására Düsseldorfba ment, majd 1871-ben J. S. Forbes angol műgyűjtő révén rövid időt Londonban töltött. Itt ismerkedett meg Constable képeivel, amelyek hatására színei világosodtak. Munkácsy segítségével 1872-ben Franciaországba utazott és Barbizonban telepedett le. 1873-ban a bécsi világkiállításon Erdei út c. képével díjat nyert.
Festészetének kizárólagos témája a táj. Kedvelt motívumai az erdei utak, csöndes, kicsit misztikus hangulatú erdőbelsők. Képeit a szabadban festette. Ez vezette el a színes árnyékok és az atmoszferikus hatások tanulmányozásához, bár az impresszionizmus problémái nem foglalkoztatták. Művészete lényegében a barbizoni festészet törekvéseihez kapcsolódik, melynek stílusát sajátosan egyéni ízzel fejlesztette. Hosszú, súlyos betegség után életének harmincharmadik évében a Párizs melletti charentoni elmegyógyintézetben halt meg 1879. március 3-án. Charenton-le-Pont-ban temették el. Emlékét a „festők településének" is nevezett Párizs környéki Barbizonban bronztábla őrzi, amelyet halálának 50. évfordulóján a nevét viselő Magyar Művészeti Társaság helyezett el egykori lakóháza falán.
Hagyatékát Párizsban 1880-ban elárverezték. Képei csak későn, 1902-ben megrendezett gyűjteményes kiállításával jutottak el Magyarországra, így hatása nem érvényesülhetett festészetünkben. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Ismertebb festményei: Est a fontainebleau-i erdőben; Kazlak; Nyárfák, Békák mocsara; Pusztai táj; Erdő belseje; A berzovai út.
Lázár Béla, Paál László művészetének kutatója írja: „Csupa érzékenység, csupa líra ez az ember. Ami őt a természetben kora ifjúságától kezdve érdekli, maga a táj, amelyet hangulata megelevenít, képzelete élővé varázsol. Mint ember is a finom részletezés, a szubtilis érzések, a gyöngéd hangulatok elemzője volt. A világot álmaihoz alkalmazta, a természet csak annyiban létezett számára, amennyiben benne álmainak megfelelő képet talált… Ez egyéniségében gyökerezett, fizikumához volt kötve, érzékeny szívéhez… ingerlékenységéhez, hangulatának gyors átsugárzó erejéhez, világlátásának sajátos tónusához…”
Forrás: hung-art.hu