Munkácsy Mihály

Hans Temple: Munkácsy Mihály portréja.<br/>(A Krisztus Pilátus előtt című festményén dolgozik, 1887)
Hans Temple: Munkácsy Mihály portréja.
(A Krisztus Pilátus előtt című festményén dolgozik, 1887)

„Az ember sohase tudja, mi lesz a leglelkesebb és biztatóbb inspiratiónak a végeredménye."

„Gyermekkorában tud csak igazán élni az ember! Ami azután következik, már csak a robot."

„A haláltól nem szabad félni. Úgy lehet, mire odajutunk, fényesebb lesz, mint az élet."

„...legnagyobb dicsőségemnek azt tartom, ha hazámnak mint hű fia, hírét és dicsőségét növelhetem...."

„Én, ami a megrendeléseket illeti, csak annyit fogadtam el egyelőre, aminek minden megerőltetés nélkül megfelelhetek, illetőleg tudni illik a mennyiséget, mert ha minőségről van szó, akkor nem beszélhetek könnyűségről."

„Sosem próbáltam isteni személyt festeni, mivel ami isteni, azt az ember nem képes megfesteni. Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni."

„A nép nem gyűlöl senkit, csak az uralkodók és az uralkodó osztályok tartják, szítják bennük a gyűlöletet. Ha egyszer békében hagynák a népet, de mindenütt, s megpróbálnánk az ő érzelmeik szerint élni, öt-tíz év alatt olyan egységes hatalom állna itt a Duna mellett, hogy szeretném én azt látni, aki erőt tudna venni rajta!" (Dallos Sándor: A nap szerelmese)


Munkácsy Mihály (Munkács, 1844. február 20. - Endenich, Németország, 1900. május 1.) magyar festőművész, a 19. század magyar festészetének nemzetközileg is elismert mestere, az Ásító inas, a Rőzsehordó nő, a Siralomház, a Krisztus trilógia és számtalan más, méltán világhírű festmény alkotója.

Ásító inas
Ásító inas

Munkácsy Mihály 1844. február 20-án vagyontalan kispolgári családban Magyarország északkeleti részén, Munkácson látta meg a napvilágot. Apja, Lieb Leó, egy több évszázada Magyarországon élő bajor eredetű, de elmagyarosodott család leszármazottja. Anyja greifenbergi Reök Cecília, egy evangélikus vallású, magyar kisnemesi család sarja. A népes család az akkori kistisztviselők szerény életkörülményei között élt. Az apa kincstári sótiszt volt Munkácson, később Ung és Bereg vármegyék táblabírája. Az anya a háztartással és a gyermekekkel foglalatoskodott. A szabadságharc idején apja Munkács rendfenntartásért felelős tanácsának tagja. Családját biztonságos helyen akarta tudni, ezért 1848 végén Miskolcra költöztette őket. A forradalom leverése után apját a forradalomban történt szerepvállalása és a Kossuth-kormánynak végzett szolgálatai miatt börtönbüntetésre ítélték.

A korán árvaságra jutott Munkácsy gyermekeket anyai nagybácsik és nagynénik vették magukhoz. Mihályt a Reök család nevelte fel. Reök István ügyvéd a szabadságharc után hallgatásra kényszerítve, szerény viszonyok között élt Békéscsabán. Az anyagi helyzet javítására a 11 éves Mihályt asztalosinasnak adta, aki 14 éves korára kitanulta az asztalosmesterséget. De festői hajlama már kiskorában megmutatkozott, inkább a rajz és a festés érdekelte. A bútorokra rózsákat, tulipánokat és minden mást festett, amit fantáziája diktált.

Segédlevele megszerzése után Aradra ment. Nyomorgott, megbetegedett s visszatért nagybátyjához Gyulára. Lábadozása alatt rajzolni tanult az ott élő német festőtől, Fischertől. Találkozott a vándorfestő Szamossy Elekkel, aki meglátta benne a tehetséget. Rendszeresen tanította rajzra és festészetre, miközben módot talált a tanítvány hiányos műveltségének pótlására is. Szamossy kastélyról kastélyra járva régi képeket restaurált vagy arcképeket festett. A mester tanítványaként Munkácsy is vándorolt az országban: restaurált, portrét festett.

Rőzsehordó
Rőzsehordó

Szamossytól elválva Gerendásra költözött nagybátyjához. Itt készítette 1863-ban első festményét, a Levélolvasást. Ez év őszén Pestre került és bekapcsolódott a város szerényen bontakozó képzőművészeti életébe. Ekkor vette fel a Munkácsy művésznevet. A hivatalos iratokban huszonnégy éves koráig Lieb Mihály néven szerepelt, 1880-ig Munkácsiként írta a nevét. 1868-ban kérvényezte a Munkácsy név felvételét: „Én magyarországi Munkácsy születésű levén s már több évek óta el hagyva családi Lieb nevemet mint festő - Munkácsy néven működöm. Hogy eddig törvényesen át változtathattam volna nevem attól kiskorúságom tartott vissza, most azonban be töltve a 24. évet bátorkodom mély tisztelettel folyamodni a Munkácsy mint felvett név törvényesítésért." A Belügyminisztérium Lieb Mihály „munkácsy illetőségű festész” vezetéknevének „Munkácsy”-ra kért átváltoztatását 1868-ban engedélyezte 1868-ban.

Pesten festőbarátai tanácsaikkal támogatták, második művét, a Regélő honvédet Than Mórˇ át is festette. Megismerkedett Ligeti Antal festőművésszel, aki önzetlenül támogatta festői pályája elindulásában. Közbenjárására a Képzőművészeti Társaság havi díjat folyósított Munkácsynak. Pártfogói segítségével 1865 elején Bécsbe került Rahl mesterhez, akinek közbenjárására felvették a Képzőművészeti Akadémia előkészítő osztályára. Itt festette a Rubens-hatásokat tükröző Húsvéti locsolás című képét.

1865 júliusában a tandíj befizetésének elmulasztása miatt kizárták az akadémiáról, visszatért Gerendásra nagybátyjához. Itt festett képei közül a Búsuló betyár a hazai hagyományokhoz, Madarász Viktor modorához igazodása miatt jelentős.

1866-ban Münchenbe ment, ahol abban az időben a magyar festők többsége dolgozott. A következő évben ösztöndíjat kapott báró Eötvös Józseftől, az új magyar kormány kultuszminiszterétől. Az ösztöndíjjal meglátogatta a párizsi világkiállítást, ahol Courbet művészetéből egész életére döntő benyomásokat szerzett.

Siralomház
Siralomház

A későbbiekben Münchenben és Düsseldorfban is tanult. Düsseldorfban az életképfestő Ludwig Knaustól tanult, aki szívesen fogadta és egyengette pályáját. Megfestette az önállósulás első fontos emlékét, az Ásító inast.

1869-ben festette első világhírt hozó művét, a párizsi Salon aranyérmével kitüntetett Siralomházat, amelyhez a magyar szabadságharc utáni betyárvilágból választotta témáját. A képet azon melegében jó pénzért megvette egy amerikai műkedvelő és magával vitte Philadelphiába. E nagy keresettel egyszerre vége lett az addigi nyomorgásának és ifjú kora ellenére Európa-szerte híres festő vált belőle. A francia kritika magasztalta, nevét a legnagyobb mesterek nevei között kezdték emlegetni. Most már nyugodtan mehetett Párizsba, s egyre másra születtek meg óriási kompozíciói.

Munkácsy ebben a nyüzsgő kulturális légkörben találkozott korának leghaladóbb tanaival, de a palotájában zajló túl mozgalmas élet elől menekülve gyakran Barbizon-i tájak nyugalmát kereste barátja, Paál László festőművész társaságában. 1872-1873-ban Munkácsy a luxemburgi Colpachban, a műkedvelő De Marches báró birtokán dolgozott. Az ekkor született művei - a „Cigányok az erdőszélen”, „Köpülő asszony”, a „Rőzsehordó nő” - életművének napjainkban legismertebb darabjai. A váratlan, gyors siker után depressziós lelkiállapotba került. A báró halála után Munkácsy feleségül kérte az özvegyet és Párizsban telepedett le. 1873-ban a bécsi világkiállításon nagy sikert aratott életképeivel (Éjjeli csavargók, Köpülő asszony).

Bármerre járt a világban, sokszor hazalátogatott. Magyarországi látogatásának emlékei alapján festette a magyar tájakat bemutató képeit (Poros út).

Az 1870-es évek második felében Munkácsy már a párizsi „felső tízezer" legkedveltebb festői közé tartozott. Az egykori asztalosinasnak már saját palotája volt Párizsban az Avenue de Villiers-en. Kora leghíresebb szalon-összejövetelei zajlottak itt, ahol a világ minden valamirevaló előkelősége megfordult. A vendégek méltó fogadásáról felesége Cecile Papier gondoskodott. Az estélyek során a festő műtermét is felkereshették a megjelentek.

Újra együtt a Trilógia a debreceni Déri Múzeumban
Újra együtt a Trilógia a debreceni Déri Múzeumban

A költséges életmód rákényszerítette Munkácsyt, hogy tíz évre szóló, anyagilag előnyös, de a művészi fejlődést előnytelenül befolyásoló szerződést kössön a 19. század legjobb műkereskedőjével, Sedelmeyerrel. A továbbiakban Munkácsy képeinek témáit és stílusát a műkereskedelem és az általa kiszolgált előkelő közönség igénye határozza meg. Mindenesetre e szerződés után tíz éven át a legfoglalkoztatottabb festők közé tartozott. Eltávolodott a népies, realista életkép műfajától és megfestette legszebb szalonképét, a Műteremben-t. E korszak első nagyméretű műve a Milton volt. Az Európában és Amerikában egyaránt világsikert hozó képet 30000 frankért adta el Sedelmeyernek.

A képpel elnyerte a párizsi világkiállítás nagy aranyérmét és 1879-ben megkapta az uralkodótól a Vaskorona Rend III. osztálya kitüntetést. Munkácsy a kitüntetésre hivatkozva kérelmezte a magyar nemességet. Korábban ezzel a kitüntetéssel csak osztrák lovagi rang járt együtt, Tisza Kálmán miniszterelnök ennek ellenére méltányosságból javasolta a cím megadását. Ferenc József 1880. december 12-én jóvá is hagyta a rendkívüli karriert befutó festő magyar nemesi címét.

Ebből az időszakból származott nagy biblikus kompozíciója, a Krisztus Pilátus előtt című hatalmas képe, majd a Golgota is. A Krisztus életére vonatkozó képek óriási szenzációt keltettek. Külön kiállításokban vitték őket végig Európában. Szinte "gyártotta" képeit, melyek egy részét műkereskedője már a festőállványról eladott. A könyvelési adatokból következtethetően Munkácsy képeinek nagyjából a fele ismert, így érthető, hogy évről évre kerülnek elő eddig ismeretlen Munkácsyk.

Stróbl portrészobra
Stróbl portrészobra

A század utolsó két évtizedére festőisége elerőtlenedett. Festői ereje már nem a nagy vállalkozásokban, hanem kisebb igényű tájkép tanulmányain, portréin érvényesül (Haynald Lajos arcképe). Tájai többnyire műteremben készülnek, de folytatják a plein air festészet barbizoni hagyományait. Az impresszionizmustól viszont határozottan elhatárolja magát. Egészségi állapota fokozatosan romlott, hátgerinc bántalmai miatt kénytelen fürdőhelyeken kezeltetni magát. Számos "szalonképet", a nagypolgári életből vett jelenetet festett. Munkácsy a 19. század egyik legnagyobb arcképfestője lett (Muffos arckép, Liszt, Haynald)

A millenniumi előkészületek idejében készült az egyetlen magyar történelmi tárgyú képe, a budapesti Országház elnöki fogadótermében látható Honfoglalás. A honfoglalás szimbolikus jelenetének megfestésének gondolata Jókai Mórtól származik még 1882-ből. Jókai szerint a képnek azt a politikai üzenetet kell bemutatnia, hogy Árpád nem hódítóként érkezett, hanem méltóságteljes vezérként népének hazát szerezve békében kíván élni az itt élőkkel. A békekötés fontos mozzanat volt, mivel ez a jogi aktus lett a magyar államiság jogalapja, minden további történés forrása, ezredév legitimitásának záloga.

Végül Munkácsy csak nyolc évvel később kapott hivatalos megrendelést az Országháztól, amikor már folytak az építkezések. A kép Anonymus Gesta Hungarorumának azt a jelenetét ábrázolja, amelyben Szvatopluk követei tizenkét fehér lóért cserébe egy nyaláb füvet Alpár homokjáról és egy korsó Duna vizet adnak át Árpád fejedelemnek. A kép egyben a kettős honfoglalás elméletét is tükrözi, amely szerint Árpád valójában nem idegeneket, hanem magyarokat talált az új hazában. Ezek a magyarok pedig - akik ujjongva fogadják Árpád magyarjait - az egykor Attila uralma alatt itt élt hunok leszármazottai voltak. A mű önemésztő viaskodások, évekig tartó reménytelen küzdelmek és átfestések árán öltött testet. A képhez szükséges régészeti tárgyakat, emberi típusokat is Magyarország határain belül kereste és találta meg (Szentes, Csongrád, Kolozsvár, Vajdahunyad, Tiszadob, Tőketerebes). Munkácsy egészségi állapota fokozatosan romlott, állandó fejfájás gyötörte, szellemi színvonala is rohamosan hanyatlott.

Pásztor János Munkácsyról készített mellszobra
Pásztor János Munkácsyról készített mellszobra

De még élete vége felé is jutott neki nagy feladat. 1886-ban a bécsi kormány Munkácsyt bízta meg a Kunsthistorisches Museum egyik 100 m2-es mennyezetpannójának elkészítésével. A reneszánsz apoteózisa végül 1890-re készült el.

Munkácsy utolsó nagy munkája az Ecco homo! (Íme az ember)! volt. Mint a bibliai képek mindegyike, ez is mélyen megható kompozíció; de a mester végzetes betegsége már nyomokat hagyott a nagy vászon egyes részein. A nagyon beteg művész utolsó erejét összeszedve, barátai biztatására, több tanítványa segítségével fejezte be az elkezdett művet. A képen hetvenhárom életnagyságú alak látható.

Az Ecce Homo eljutott Bécsbe, Brüsszelbe, Angliába és Írországba is, ahol James Joyce is megnézte. Az akkor 17 éves író a következőket vetette papírra: „Az egész képet csodálatos, mély, néma drámaiság hatja át, s egy varázsütésre megelevenedhet, megvalósulhat, konfliktusba robbanhat ki... Csak az tud ilyen képet festeni, aki ízig-vérig ismeri az embereket."

A trilógiával fejezte ki Munkácsy a keresztény Európához való tartozásunkat. Azokat az érzéseket és esendőségeket eleveníti meg a Bibliából, amelyek minden keresztény embert megindítanak. Prohászka Ottokár mondotta: „A Krisztus megmutatás rendi képviselői és munkásai között vannak prófétai lelkek, akik nem testből és vérből, nem rendből és törvényből, hanem az Isten kegyelméből valók és akiknek inspirációja, intuíciója páratlan, akik ott látnak, ahol mások csak sejtenek és akik ott alkotnak, ahol mások csak tapogatódznak. Ilyen géniusz volt Munkácsy Mihály."

Munkácsy ravatala Budapesten, 1900. május 8-án
Munkácsy ravatala Budapesten, 1900. május 8-án

A művet nagyszabású millenniumi ünnepségek keretében mutatták be először az Andrássy út 129. számú épületben kialakított bemutató teremben. Munkácsy sikerei csúcsán látogatott haza, abban a reményben, hogy itthon katedrát szerez magának és letelepszik. A nemzet tárt karokkal, ünnepelve fogadta, ám a sors közbeszólt és kitört rajta régi, lappangó betegsége. Nem csak látásának romlása, hanem a rátörő idegrohamok is megnehezítették mindennapjait. Amikor 1897-ben rátámadt az egyik hűséges inasára, családja külföldre szállította gyógykezelésre. Gyógyintézetek során át jutott végül az endenichi elmeintézet végállomásáig, ahol élő halottként töltött három évet. 56 évesen, 1900. május 1-én ragadta el a halál. Endenichben a szanatóriumban ravatalozták fel, amiről így számolt be a Vasárnapi Ujság: „Virágot, rózsákat hoztak, azzal vették körül halottas ágyát. Fejtül állították az ő remek "Golgotha" képének egyik részletét, a fölfeszített Krisztussal, a kereszt lábánál kesergőkkel. Oldalt a halottas ágynál a "Krisztus Pilátus előtt" metszete függött. A halottat feketébe öltöztették, kezébe kis feszületet adtak. A halott arcza beesett, s olyan fehér lett, mint a haja és szakálla. ... "

A hír megrázza az egész országot, s a gyászt mindenki magáénak érezte. A korabeli iratok szerint több mint 300 ezren rótták le kegyeletüket a világhíres magyar festőművész holtteste előtt. Temetése május 9-én volt a Kerepesi úti temetőben. A búcsúbeszédet festőtársa, Telepy Károly mondta. József főherceg hatalmas babérokból és pálmákból font gyönyörű koszorút helyezett sírra az alábbi szavak kíséretében: „Hazánk nagy fiának, a lángésznek, a nagy alkotónak, hálás megemlékezésül!" „A 'via crucis' véget ért. A mester hosszas és kínos szenvedései után most már megnyugodhatik. Porai a hazai földdel vegyülnek össze, azzal a földdel, melyből alkotásaihoz színt, erőt és lelkesedést merített. Emlékének nemzet adózik soha el nem múló kegyelettel” - írta a Vasárnapi Ujság. Móricz Zsigmond így írt festői pályájáról 1910-ben: „A munkácsi kis árva, elhagyatva, száz baj között, semmi nélkül indult el a világon. És a nagy-nagy művész az egész emberiség gyásza mellett szállott a koporsóba. És ez a kettő ugyanaz az egy személy volt. Ez a mai világ mesehőse! És ez az út nyitva, minden ifjú előtt.”

Emlékezete

Munkácsy síremléke
Munkácsy síremléke

Síremlékét 1911. június 18-án avatta fel Andrássy Gyula az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elnöke. A Telcs Ede által készített emlékmű felállításához jelentős összeggel járult hozzá a keresztény egyház is ezzel fejezve ki a Krisztus Trilógia elkészítése iránti köszönetét. A sokadalom soraiban ott volt az uralkodó család legmagasabb képviselete, József királyi herceg családjával valamint a kormány, a törvényhozás két háza, a főpapság, Magyarország szellemi életének, irodalmának, tudományos világának és művészetének képviselői. „A síremlék antikizált nagyvonalúságával, szűkszavúságával, póz nélkül való egyszerűségével kitűnően jellemzi Munkácsy nagyszabású művészetét." - írja Lyka Károly.

Művészetének a legrangosabb magyar képzőművészeti díj is emléket állít. 1950-ben alapították meg a Munkácsy Mihály-díjat a kiemelkedő magyar képzőművészeti és iparművészei tevékenység elismerésére.

Békéscsabán már a temetését követően két nappal utcát neveztek el róla. 1951 óta nevét viseli a múzeum és 1994-től a világon egyedülálló emlékház.

2009-ben krátert neveztek el róla a Merkúron.