Munkácsy Mihály

Hans Temple: Munkácsy Mihály portréja.<br/>(A Krisztus Pilátus előtt című festményén dolgozik, 1887)
Hans Temple: Munkácsy Mihály portréja.
(A Krisztus Pilátus előtt című festményén dolgozik, 1887)

„Az ember sohase tudja, mi lesz a leglelkesebb és biztatóbb inspiratiónak a végeredménye."

„Gyermekkorában tud csak igazán élni az ember! Ami azután következik, már csak a robot."

„A haláltól nem szabad félni. Úgy lehet, mire odajutunk, fényesebb lesz, mint az élet."

„...legnagyobb dicsőségemnek azt tartom, ha hazámnak mint hű fia, hírét és dicsőségét növelhetem...."

„Én, ami a megrendeléseket illeti, csak annyit fogadtam el egyelőre, aminek minden megerőltetés nélkül megfelelhetek, illetőleg tudni illik a mennyiséget, mert ha minőségről van szó, akkor nem beszélhetek könnyűségről."

„Sosem próbáltam isteni személyt festeni, mivel ami isteni, azt az ember nem képes megfesteni. Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni."

„A nép nem gyűlöl senkit, csak az uralkodók és az uralkodó osztályok tartják, szítják bennük a gyűlöletet. Ha egyszer békében hagynák a népet, de mindenütt, s megpróbálnánk az ő érzelmeik szerint élni, öt-tíz év alatt olyan egységes hatalom állna itt a Duna mellett, hogy szeretném én azt látni, aki erőt tudna venni rajta!" (Dallos Sándor: A nap szerelmese)


Munkácsy Mihály (Munkács, 1844. február 20. - Endenich, Németország, 1900. május 1.) magyar festőművész, a 19. század magyar festészetének nemzetközileg is elismert mestere, az Ásító inas, a Rőzsehordó nő, a Siralomház, a Milton, a Krisztus trilógia és több más világhírű festmény alkotója.

Ásító inas
Ásító inas

Munkácsy Mihály 1844. február 20-án Munkácson látta meg a napvilágot, az akkori Magyarország északkeleti részén. Apja, Lieb Leó, egy több évszázada Magyarországon élő bajor eredetű, de elmagyarosodott család leszármazottja. Anyja, Reök Cecília, egy magyar kisnemes leánya. A népes család az akkori kistisztviselők szerény életkörülményei között élt. Az apa kincstári sótiszt volt, az anya a háztartással és a gyermekekkel foglalatoskodott. 1848-ban a család Miskolcra költözött. A vagyontalan kispolgári családban világra jött fiú korán árvaságra jutott, így édesanyja rokonai, a Reök család nevelte fel. Festői hajlama már kiskorában megnyilatkozott. A hivatalos iratokban huszonnégy éves koráig Lieb Mihály néven szerepelt, 1880-ig Munkácsiként írta a nevét. 1868-ban kérvényezte a Munkácsy név felvételét: „Én magyarországi Munkácsy születésű levén s már több évek óta el hagyva családi Lieb nevemet mint festő - Munkácsy néven működöm. Hogy eddig törvényesen át változtathattam volna nevem attól kiskorúságom tartott vissza, most azonban be töltve a 24. évet bátorkodom mély tisztelettel folyamodni a Munkácsy mint felvett név törvényesítésért."

Reök István ügyvéd a szabadságharc után hallgatásra kényszerítve, szerény viszonyok között élt Békéscsabán. A fiút 11 éves korában gyámja asztalosinasnak adta. Mestere durvaságai, a fenyítések okozta testi-lelki nyomorúság egész életére és kedélyére kihatott. 1858-ra kitanulta az asztalosmesterséget, de inkább a rajz és a festés érdekelte. Az asztalosműhelyben nem elégedett meg a bútorok egyszerű befestésével. Rózsákat, tulipánokat és minden mást festett rájuk, mindent, amit képzelő ereje éppen diktált. Segédlevele megszerzése után Aradra ment. Nyomorgott, megbetegedett s visszatért nagybátyjához Gyulára. Lábadozása alatt rajzolni tanult az ott élő német festőtől, Fischertől.

Rőzsehordó
Rőzsehordó

Megismerkedett Szamossy Elek festőművésszel, aki korábban Rahl növendékeként a bécsi Művészeti Akadémián tanult. Szamossy magához vette és rendszeresen tanította rajzra és festészetre, de mindeközben módot talált a tanítvány hiányos műveltségének pótlására is. Szamossy vándorfestő volt, aki kastélyról kastélyra járva régi képeket restaurált vagy arcképeket festett. A mester tanítványaként Munkácsy is vándorolt az országban: restaurált, portrét festett. Szamossytól elválva nagybátyjához Gerendásra költözött. Itt készítette 1863-ban első festményét, a Levélolvasást. Ez év őszén Pestre került és bekapcsolódott a város szerényen bontakozó képzőművészeti életébe. ekkor vette fel a Munkácsy művésznevet. Pesten festőbarátai tanácsaikkal támogatták, második művét, a Regélő honvédet Than Mór át is festette. Megismerkedett Ligeti Antal festőművésszel, aki önzetlenül támogatta festői pályája elindulásában. Közbenjárására a Képzőművészeti Társaság havi díjat folyósított Munkácsynak. Pártfogói segítségével 1865 elején Bécsbe került Rahl mesterhez, akinek közbenjárására felvették a Képzőművészeti Akadémia előkészítő osztályára.

1865 júliusában a tandíj befizetésének elmulasztása miatt kizárták az akadémiáról, visszatért Gerendásra nagybátyjához. Itt festett képei közül a Búsuló betyár a hazai hagyományokhoz, Madarász Viktor modorához igazodása miatt jelentős. 1866-ban Ligeti biztatására Münchenbe utazott, felvették az Akadémiára. Mestere Wagner Sándor volt, de nagyobb hatást tett reá Kaulbach művészete. Több, itt festett képe közül az Árvízzel Kaulbach, a Lotz-modorhoz kapcsolódó „Vihar a pusztán"-nal a hazai körök elismerését vívta ki.

Siralomház
Siralomház

1866-ban Münchenbe ment, ahol abban az időben a magyar festők többsége dolgozott. A következő évben ösztöndíjat kapott báró Eötvös Józseftől, az új magyar kormány kultuszminiszterétől. Az ösztöndíjjal meglátogatta a párizsi világkiállítást, ahol Courbet művészetéből egész életére döntő benyomásokat szerzett.

Düsseldorfban az életképfestő Ludwig Knaustól tanult, aki szívesen fogadta és egyengette pályáját. Megfestette az önállósulás első fontos emlékét, az Ásító inast.

1869-ben festette első világhírt hozó művét, a párizsi Salon aranyérmével kitüntetett Siralomházat, amelyhez a magyar szabadságharc utáni betyárvilágból választotta témáját. A képet azon melegében jó pénzért megvette egy amerikai műkedvelő és magával vitte Philadelphiába. E nagy keresettel egyszerre vége lett az addigi nyomorgásának. A francia kritika magasztalta, nevét a legnagyobb mesterek nevei között kezdték emlegetni. Most már nyugodtan mehetett Párizsba, s egyre másra születtek meg óriási kompozíciói. Tartja a kapcsolatot a Barbizonban dolgozó barátjával, a magyar tájképfestő, Paál Lászlóval. Gyakran járt Barbizonba festeni, tájkép festészetének legmagasabb színvonalú időszakát ekkor élte. Az itt született művei - a „Cigányok az erdőszélen”, „Köpülő asszony”, a „Rőzsehordó nő” - életművének napjainkban legismertebb darabjai.

Újra együtt a Trilógia a debreceni Déri Múzeumban
Újra együtt a Trilógia a debreceni Déri Múzeumban

Az 1872-1873-ban Munkácsy a luxemburgi Colpachban, a műkedvelő De Marches báró birtokán dolgozott. A váratlan, gyors siker után depressziós lelkiállapotba került. A báró halála után Munkácsy feleségül kérte az özvegyet és Párizsban telepedett le. 1873-ban a bécsi világkiállításon nagy sikert aratott életképeivel (Éjjeli csavargók, Köpülő asszony).

Magyarországi látogatásának emlékei alapján festette a magyar tájakat bemutató képeit (Poros út).

Az 1870-es évek második felében Munkácsy már a párizsi „felső tízezer" legkedveltebb festői közé tartozott. Az egykori asztalosinasnak már saját palotája volt Párizsban s itt a világ minden valamirevaló előkelősége megfordult. A költséges életmód rákényszerítette Munkácsyt, hogy tíz évre szóló, anyagilag előnyös, de a művészi fejlődést előnytelenül befolyásoló szerződést kössön a 19. század legjobb műkereskedőjével, Sedelmeyerrel. A továbbiakban Munkácsy képeinek témáit és stílusát a műkereskedelem és az általa kiszolgált előkelő közönség igénye határozza meg. Mindenesetre e szerződés után tíz éven át a legfoglalkoztatottabb festők közé tartozott. Eltávolodott a népies, realista életkép műfajától és megfestette legszebb szalonképét, a Műteremben-t. E korszak első nagyméretű műve a Milton volt, amely elnyerte a párizsi világkiállítás nagy aranyérmét. Az Európában és Amerikában világsikert hozott képet 30000 frankért adta el Sedelmeyernek.

Stróbl portrészobra
Stróbl portrészobra

Ebből az időszakból származott nagy biblikus kompozíciója, a Krisztus Pilátus előtt című hatalmas képe, majd a Golgota is. A Krisztus életére vonatkozó képek óriási szenzációt keltettek. Külön kiállításokban vitték őket végig Európában.

A század utolsó két évtizedére festőisége elerőtlenedett. Festői ereje már nem a nagy vállalkozásokban, hanem kisebb igényű tájkép tanulmányain, portréin érvényesül (Haynald Lajos arcképe). Tájai többnyire műteremben készülnek, de folytatják a plein air festészet barbizoni hagyományait. Az impresszionizmustól viszont határozottan elhatárolja magát. Egészségi állapota fokozatosan romlott, hátgerinc bántalmai miatt kénytelen fürdőhelyeken kezeltetni magát. Számos "szalonképet", a nagypolgári életből vett jelenetet festett. Munkácsy a 19. század egyik legnagyobb arcképfestője lett (Muffos arckép, Liszt, Haynald)

De még élete vége felé is jutott neki nagy feladat. 1886-ban a bécsi kormány Munkácsyt bízta meg a Kunsthistorisches Museum egyik 100 m2-es mennyezetpannójának elkészítésével. A reneszánsz apoteózisa végül 1890-re készült el. Közben a magyar kormánytól is megbízást kapott. A millenniumi előkészületek jegyében felkérték a Honfoglalás szimbolikus jelenetének megfestésére Budapesten az épülő Parlament számára. A képhez szükséges régészeti tárgyakat, emberi típusokat is Magyarország határain belül kereste és találta meg (Szentes, Csongrád, Kolozsvár, Vajdahunyad, Tiszadob, Tőketerebes). Munkácsy egészségi állapota fokozatosan romlott, állandó fejfájás gyötörte, szellemi színvonala is rohamosan hanyatlott.

Pásztor János Munkácsyról készített mellszobra
Pásztor János Munkácsyról készített mellszobra

Munkácsy utolsó nagy munkája az Ecco homo! (Íme az ember)! volt. Mint a bibliai képek mindegyike, ez is mélyen megható kompozíció; de a mester végzetes betegsége már nyomokat hagyott a nagy vászon egyes részein. A nagyon beteg művész utolsó erejét összeszedve, barátai biztatására, több tanítványa segítségével fejezte be az elkezdett művet. A képen hetvenhárom életnagyságú alak látható.

A művet nagyszabású millenniumi ünnepségek keretében mutatták be először az Andrássy út 129. számú épületben kialakított bemutató teremben. Munkácsy sikerei csúcsán látogatott haza, abban a reményben, hogy itthon katedrát szerez magának és letelepszik. A nemzet tárt karokkal, ünnepelve fogadta, ám a sors közbeszólt és kitört rajta régi, lappangó betegsége. Nem csak látásának romlása, hanem a rátörő idegrohamok is megnehezítették mindennapjait. Amikor 1897-ben rátámadt az egyik hűséges inasára, elszállítják külföldre gyógykezelésre. Gyógyintézetek során át jut végül az endenichi elmeintézet végállomásáig, ahol 1900. május 1.-én bekövetkezett haláláig élő halottként töltött három évet. 56 évesen ragadta el a halál. A hír megrázza az egész országot, s a gyászt mindenki magáénak érzi.

Az Ecce Homo eljutott Bécsbe, Brüsszelbe, Angliába és Írországba is, ahol James Joyce is megnézte. Az akkor 17 éves író a következőket vetette papírra: „Az egész képet csodálatos, mély, néma drámaiság hatja át, s egy varázsütésre megelevenedhet, megvalósulhat, konfliktusba robbanhat ki... Csak az tud ilyen képet festeni, aki ízig-vérig ismeri az embereket."

Munkácsy síremléke
Munkácsy síremléke

Halála után 11 év elteltével avatták fel a Telcs Ede készítette emlékművét, melynek gyűjtéséhez nagy összeggel járult hozzá a keresztény egyház is ezzel fejezve ki a Krisztus Trilógia elkészítése iránti köszönetét. A sokadalom soraiban ott volt az uralkodó család legmagasabb képviselete, József királyi herceg családjával valamint a kormány, a törvényhozás két háza, a főpapság, Magyarország szellemi életének, irodalmának, tudományos világának és művészetének képviselői. „A síremlék antikizált nagyvonalúságával, szűkszavúságával, póz nélkül való egyszerűségével kitűnően jellemzi Munkácsy nagyszabású művészetét." - írja Lyka Károly.

A trilógiával fejezte ki Munkácsy a keresztény Európához való tartozásunkat. Azokat az érzéseket és esendőségeket eleveníti meg a Bibliából, amelyek minden keresztény embert megindítanak. Dr. Prohászka Ottokár mondotta: „A Krisztus megmutatás rendi képviselői és munkásai között vannak prófétai lelkek, akik nem testből és vérből, nem rendből és törvényből, hanem az Isten kegyelméből valók és akiknek inspirációja, intuíciója páratlan, akik ott látnak, ahol mások csak sejtenek és akik ott alkotnak, ahol mások csak tapogatódznak. Ilyen géniusz volt Munkácsy Mihály."