Mikszáth Kálmán








„A szív jó tanácsadó lehet, de csak annak, akinek sok a vesztenivalója."

„Az isten kamrájában a remény áll a legnagyobb zsákban, s mindig ki van a madzagja oldva, hogy mindenki belenyúlhasson."

„Az igazság szép dolog, jó dolog, de akinek hatalma van, nem szorul rá."

„Keveset beszélj, fiam, vagy semmit. Ha valamit elhallgatsz, amit el kellene mondani, azt még mindig elmondhatod, de ha valamit elmondasz, amit el kellett volna hallgatnod, azon többé nem segíthetsz."

„Megy az idő, forog a világ, kopik az ember."

„Istenem, de nehéz okos embernek lenni!"

„Az igazsággal szemben minden hasonlat sántít."

„A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni."

„Nem a póráz teszi a kutyát hűségessé."

„Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp!"

„Az író olyan, mint a havasi kürt, csak messziről jó hallgatni."

„Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük."

„A népszerű emberek végzetes természete, hogy többre becsülik azt, ami nincs még meg, mint ami már megvan."

„Mert az meglehet, hogy megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt, hanem hát az a nagy hiba, hogy úgy látszik, a jelent kell még a legjobban megbűnhődnie - valamikor."

„A tanuló azt hiszi, hogy nehéz a munkája, pedig ő csak a kocsi, és a tanító a ló."

„Aki egyszer mandátumhoz jutott, az végképp elszokik a munkától, úgyhogy abból nem lehet többé semmi, csak képviselő."

„A politikus műve csalhat, a művészé nem. A beszéd lehet hazug, az ecset soha."

„A magyar nemzet a politikai pártoskodás nemzete. Azon terméketlen harcok elfoglalnak mindent… A szemközt álló pártok szenvedélye nem kímél senkit és semmit; és míg minden párt saját pártbelijének hibáját is erénynek tünteti föl, ellenben az ellenpárt erénye is hiba lesz előtte."

Skuteczky Döme: Mikszáth Kálmán és felesége a horpácsi kúria teraszán
Skuteczky Döme: Mikszáth Kálmán és felesége a horpácsi kúria teraszán

Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. - Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.

A magyar regény és novellairodalom nagy művésze neves és művelt felmenőkkel bíró családban született 1847. január 16-án Palócföldön, egy Nógrád megyei kis faluban, Szklabonyán. Életpályája a magyar történelem két tragikus pólusa közé feszül. Szülőfaluja nevét az író 1910-es halála után tiszteletből Mikszáthfalvára változtatták, majd 1920 után Sklabiná lett a neve.

Az 1848-as forradalom majd szabadságharc eseményei a gyermek és ifjú történelmi legendakincsének részeivé nemesedtek; utolsó éveiben az idős író pedig már egy megroppanó, háborúval terhes világ előjeleit érzékelhette. Felnőttként, alkotó emberként az 1880-as, 90-es évtizedekben teljesedett ki életpályája, az ő időszaka ez. Mikszáth maga a magyar századvég.

Életműve nemcsak elválaszthatatlanul összekapcsolódik azzal a korszakkal, amelyben létrejött, de mi több, meghatározóan alakította is, úgyszólván Mikszáth a magyar századvéget saját arculatára formálta, és hagyományozta ránk műveiben.

Szobra Budapesten
Szobra Budapesten

A mikszáthi életút első állomása, a szülőhely Szklabonya Trianon óta a határ másik oldalán, Szlovákiában található. Szülőföldje fontos szerepet játszott írói pályafutása során. A középiskola alsó hat osztályát a rimaszombati református gimnáziumban végezte. Selmecbányai református líceumban érettségizett. A pesti egyetemen négy évig jogot tanult, azonban diplomát nem szerzett. Majd Balassagyarmaton lett tisztviselő. Itt ismerkedett meg leendő feleségével Mauks Ilonával. Balassagyarmat lett az ifjúkori pályakezdés helyszíne, sikertelen közéleti próbálkozásokkal, személyes kudarcokkal, keserű tapasztalatokkal, és persze lényeges írói élményekkel. A város rövid idő után (1871-73) útra bocsátotta kezdő íróját, hogy aztán az ünnepelt művészt (1909-10) nagy tisztelettel fogadja.

1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. Mikszáth el akart válni a feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Felesége nem akart válni így az akkor még sikertelen író azt hazudta, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el.

A nyomorból a Szegedi Napló szerkesztőségének meghívása mentette ki. Itt két évig dolgozott, majd visszatért Pestre. Az elkövetkező 25 esztendőben a Pesti Hírlapnál dolgozott.

Első novelláskötetei (Tót atyafiak, 1881; A jó palócok, 1882) hozták meg a várva várt sikert, a népszerűséget. Anyagi helyzete rendeződött, így ismét megesküdhetett 1882-ben szeretett feleségével.

Szobra Horpácson, a kúria előtt
Szobra Horpácson, a kúria előtt

A Petőfi Társaság, a Kisfaludi Társaság valamint az MTA mellett a Szabadelvű Párt képviselőjeként a parlamentnek is tagja. A Pesti Hírlapban Országgyűlési karcolatokat jelentetett meg A Tisztelt Házból címmel (ironikus hangnem). Egyre inkább kiábrándul kora politikájából, ekkor műveiben ennek az érzésének ad hangot. Ezután novellái, elbeszélései, regényei gyors egymásutánban követték egymást. Legismertebb művei: A gavallérok, Beszterce ostroma, Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon, A Noszty fiú esete a Tóth Marival, Mikor a mécs már csak pislog (novelláskötet), Különös házasság, A fekete város.

Népszerűsége nőttön nőtt, szinte már Jókaiéval vetekedett. Utolsó éveiben egyre távolabb került a politikától.

Írói hitvallása: „Egy történetnek mindig igaznak kell lennie, ha jóravaló író beszéli. Csakhogy nem úgy, ahogy megtörtént, hanem csak úgy, ahogy megtörténhetett volna."

Horpács az író választott nógrádi otthona volt. Valóságos menedék volt az idős, egyre súlyosodó betegséggel küszködő ember nyugalomra vágyó művésznek. Itt visszatalált atyafiai közé, hajdanvolt gyermekkora meghitten ismerős hangulataihoz, sőt elmenekülhetett a világvárossá dagadó Budapest számára mindjobban idegenné váló környezetéből. 1904-ben vásárolta meg a 420 holdas birtokot. A földszintes öreg kúria mellé 1906-ban helyi építőmesterekkel új kastélyt építtetett. Az épület homlokzati falán - a klasszicizáló korinthoszi oszlopokon nyugvó timpanon alatt - a Jókai Mór dombormű nem pusztán arra a tanítványi megbecsülésre utal, amit Mikszáth szeretett elődje iránt érzett, de arra a tényre is, hogy az építkezést az író a Jókai Mór élete és kora című monografikus jellegű életrajzi munkájának tiszteletdíjából fedezte.

Mikszáth Kálmán Emlékház Szklabonyán
Mikszáth Kálmán Emlékház Szklabonyán

„Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk... Ez az én igaz hazám."

A jellegzetes mikszáthi humor szemléltetésére álljon itt néhány idézet:

„Mikor a magyar ember világra jön, akkor is isznak, mikor a világból kimegy, akkor is isznak; hát miért legyen ő aztán közbül józan?"

„Elég nagy baj háramlott a világra, hogy Éva evett az almából és Ádámot megkínálta, de hát még milyen lett volna, ha teszem azt, Ádám eszik belőle és Évát meg nem kínálja?"

„... a házasság olyan, mint a koszt: aki kocsmai koszton van, házi kosztra kívánkozik, aki házi koszton van, annak a kocsmai után fut a nyála."

„Minden új miniszter olyan, mint a fölvágatlan dinnye. A külső kérgéről alig lehet megítélni, hogy jó lesz-e."

„A rossz országgyűléseket is jóvá teszik - a rosszabbak."

„Sok ember egybevéve sokkal ostobább, mint csupán egyetlenegy ember, ha nagyon ostoba is."

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

„Én nem hiszem például, hogy a paradicsomban a kígyó tanította volna meg Évát az almaevésre, de élek azzal a gyanúperrel, hogy Éva tanította meg a kígyót a sziszegésre és marásra."

„Mert a mese nagyobb úr a történelemnél is, aki pedig ítélőbírája a királyoknak. De a mese a történelmet se respektálja, azt gyúr a királyokból, ami neki tetszik.”

Utolsó évtizedeiben írt novelláira jellemző az elégikus hangnem. Mikszáth élete meglehetősen eseménytelen volt. Utolsó éveiben egyre távolabb került a politikától. Magányosnak érezte magát, az 1908-ban indult Nyugat folyóirat körül csoportosuló új írói nemzedékkel nem talált kapcsolatot. 1910-ben a 40 éves írói jubileumi ünnepségek után néhány nappal, 1910. május 28-án váratlanul meghalt.

A horpácsi Mikszáth-fundus és a kastély sem kerülhette el a történelem fordulóit, 1950-ben államosították, a leszármazottakat kitelepítették, de - minden bizonnyal Mikszáth hírnevének köszönhetően - megőrizhette irodalmi kegyhely jellegét. 1954 óta múzeumi funkciót tölt be, ma Magyarország egyetlen Mikszáth emlékmúzeuma.

Befejezésül álljon itt Ady Endre méltatása: „Minden írása krisztusi cselekedet, fölemel, megkacagtat, feledtet, s példát ad alkalmas idegrendszerű lényeknek, hogyan kell az életet elviselni tudni szépen, bölcsen, emberien.”