Gróf Tisza István lesz a miniszterelnök

Benczúr Gyula:<br/>Gróf Tisza István portréja
Benczúr Gyula:
Gróf Tisza István portréja

„Tisza mint ember egyszerű, józan és hűséges volt. Keresztyén alázattal állott szemben az élet bús rejtélyével. Időközönként azonban valami titokzatos és félelmetes erő hatása alá került, ez kizárólag olyankor jelentkezett, mikor a politikai tűzvonalba lépett, és azt hitte, a nemzet léte veszedelemben van. (…) Én soha nem ismertem férfit, akinek minden gondolata és érzése annyira a magyarsághoz tapadt volna, mint az övé. Az volt a meggyőződése, hogy a magyar paraszt a világ legkülönb emberanyaga. Ő jobban látta, mint bárki más, a Szent István birodalma ellen felvonuló szörnyű istenítéletet, és mivel neki az volt a rendeltetése, hogy végső leheletéig megvédje a védhetetlen pozíciót, Nagy-Magyarország romjai alá fog temetkezni. Ez adta meg egyéniségének tragikus alaptónusát. (…) Vajon miért nem tettek a barátai semmit a megmentésére? Senki sem tudta volna megmenteni, mert ő nem volt az a férfi, aki testi épségéért hajlandó volna a legcsekélyebb erkölcsi áldozatot hozni.” (Herczeg Ferenc)

"Jellemző, hogy bár már elég sokan tudják, hogy ellenezte a háborút, közkeletű panel az, amely Tisza Istvánt mégis a háborús fanatizmussal azonosítja. Személye az ú.n. progresszív szemlélet számára még ma is mintegy a „feudális” Magyarország megtestesítője, holott aligha volt nála végiggondoltabban klasszikus liberális (szabadelvű) politikus. Tisza István a valóságban a szélsőséges, a radikális eszmék, a mindent ígérgető illúziós politikusok és értelmiségiek ellenfele volt - de mindig jogállami keretekben és szenvedéllyel áthatott szellemi eszközökkel. Szenvedélyesen szerette hazáját, a történelmi Magyarországot, amelyért minden célszerű lépésre - tehát a folyamatos reálpolitikára („megalkuvás”) is hajlandó volt. Egész életműve a veszélyeztetettség tudatában fakadt, s az egykori kedvező dualista magyar nemzeti pozíció fenntartását szolgálta. Hívő keresztyénként a személyesen is vállalt szociális gondolat is áthatotta. Kevés nálánál őszintébb híve volt az önkormányzatiságnak." (Tőkéczky László)


1877-től a berlini, a heidelbergi és a budapesti egyetemen végezte jogi tanulmányait. 1879-ben államtudományi doktori oklevelet szerzett Budapesten. Katonai pályára akart menni, de édesapja - Tisza Kálmán miniszterelnök - ellenállásán megbukott a terve.

1881-től tiszteletbeli főjegyző volt, 1886-ban a Szabadelvű Párt programjával képviselővé választották a vízaknai, 1892-ben az újbányai választókerületben. 1889-ben, a véderővita kapcsán a parlament egyik meghatározó egyéniségévé vált. Vitakészsége, felkészültsége és tudása révén pártja fő erőssége és az ellenzék rettegett ellenfele volt. Ekkor már kialakult a népszerűtlensége, mivel kemény és kíméletlenül éles harcmodorával sok ellenséget szerzett, soha meg nem alkudott a nézeteiben, tettre kész, akaratának érvényesítéséhez az erőszaktól sem visszariadó politikus volt. Részt vett a gazdasági életben, támogatta a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank megalapítását, amelynek 1890-ben az elnöke lett. 1893. és 1902. között a Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankjának elnöke volt. A Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank 1902-ben bekövetkezett bukását Tisza István számlájára igyekeztek írni. Tisztán került ki az ügyből, de még sokáig érezte az utóhatását.

1897-ben a király grófi rangra emelte. Ebben az időben tudományos dolgozatokat is publikált közgazdasági, közjogi és pénzügyi témakörökből. A századfordulóig liberális nézeteket vallott, majd a konzervatív szószólója lett. 1898. decemberében kemény csatákat vívott az ellenzékkel, elvállalta volna a házelnökséget is a tervezett házszabály-revíziós programjának megvalósítása érdekében. Édesapja és barátai tanácsára elállt szándékától, a kormánypárt tagjaként harcolt tovább az ellenzékkel. 1903-ban - Széll Kálmán miniszterelnök helyett - késznek mutatkozott az obstrukció erőszakos letörésére, a király megbízta az új kormány megalakításával, de kudarcot vallott.

Gróf Khuen-Héderváry Károly alakíthatta meg a kormányt, aki azonban megbukott négy hónapi miniszterelnökség után. A júniusi sikertelen kísérlet után, november 3-án gróf Tisza István először alakított kormányt, amely a magyar uralkodó osztályok érdekeit felismerte és szolgálta. Az ellenzék heves tiltakozása megerősítette azt az elhatározását, hogy keresztülviszi a házszabály-módosító programját, azonban egy hirtelen fordulattal megszűnt az obstrukció és a parlamentben helyreállt a rend. A költségvetés ügye rendeződött, letörte a vasutassztrájkot, megkötötte a német kereskedelmi szerződéseket. A házszabály-módosítást 1904. őszén vette elő újra, mire ismét kitört az obstrukció. Mivel célját nem tudta elérni, ideiglenes házszabályokat és párhuzamos ülések megtartását indítványozta. December 13-án erőszakkal megakadályozta az ellenzék a kitűzött ülés megtartását. Tisza István javaslatára a király feloszlatta az országgyűlést és új választásokat írt ki, amelyekből az Egyesült Ellenzék került ki győztesen.

1905. 02. 01-jén nyújtotta be lemondását, de csak június 18-án kapta meg felmentését az elhúzódó válság miatt. Az utána következő, báró Fejérváry Géza vezette darabontkormánnyal szemben semlegesnek mutatkozott, majd szembekerült vele a választójogi programja miatt. Nem értett egyet az általános választójoggal, szerinte a választóvá váló iskolázatlanok és a nemzetiségek szétzilálják az államelméletet. 1906. áprilisában, a koalíciós kormány megalakulása után a Szabadelvű Pártot feloszlatta és visszavonult a politikai élettől. 1907-ben megválasztották a dunántúli református egyházkerület főgondnokává.

1910. februárjában, a koalíciós kormány bukása után új kormánypártot alapított Nemzeti Munkapárt néven. Az 1910. évi választásokon pártja nagy győzelmet aratott, ő pedig képviselői mandátumot szerzett az aradi és az ugrai választókerületben is, amelyek közül az aradit tartotta meg.

Hivatal nélkül is vezető szerepet játszott a kormánypolitikában. Fő célja volt a haderőreform keresztülvitele és az obstrukció letörése. 1911-ben a "Magyar Figyelő" című folyóirat megalapításában játszott fontos szerepet, amely politikai, irodalmi, művészeti és társadalmi témákkal foglalkozott. A fokozódó obstrukció miatt végül 1912. májusában elfoglalta a képviselőház elnöki tisztségét, és munkapárti többséggel június 4-én letörte az ellenzék obstrukcióját. Június 7-én egy képviselő háromszor is rálőtt a képviselőházban, de célt tévesztett.

A király 1913. 06. 10-én másodszor is kinevezte miniszterelnökké, közben rövidebb ideig betöltötte a horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli és a király személye körüli miniszteri tisztséget is. 1913-ban "Igazmondó" címmel néplapot indított, hogy megismerjék eszméit és politikai nézeteit. Második kormányzása idején felgyorsult a háborúra való felkészülés, korlátozták az egyesülési és gyülekezési szabadságot, az esküdtszékek hatáskörét, valamint bevezették a cenzúrát és szigorú feltételekhez kötötték a terjesztést. Megegyezésre törekedett a nemzetiségekkel, mert felismerte a nemzetiségi mozgalmak erejét, de törekvései kudarcot vallottak, az ellenzék a magyarság érdekeinek feladásával vádolta. 1914. júniusában - a szarajevói merénylet után - kezdetben ellenezte az Osztrák-Magyar Monarchia háborús fellépését, azonban Berlin ígérete, hogy szövetséget köt Bulgáriával Románia ellen, megváltoztatta a hozzáállását.

Legfőképpen a katonai vezetés igényeinek kielégítésére irányult a tevékenysége. 1915-ben az ellenzék egyre inkább követelte távozását, de hivatástudata miatt ragaszkodott tisztségéhez. 1916. novemberében meghalt pártfogója, Ferenc József. Tisza István nem rokonszenvezett az új uralkodóval, IV. Károllyal, és a fokozódó társadalmi elégedetlenséggel értetlenül állt szemben. Végül nyíltan szembekerült a királlyal, és 1917. 05. 15-én távozni kényszerült a kormány éléről. Júniustól katonai szolgálatba lépett, októbertől az orosz harctéren a debreceni huszárezred parancsnoka volt. 1918. augusztusában és szeptemberben az olasz fronton szolgált, személye már a tömegek gyűlöletének tárgyává vált.

Október 17-én nyíltan beismerte a parlamentben a háború elvesztését, de nem gondolta, hogy ez forradalomba torkollhat. A nyílt utcán ismét sikertelen merényletet követtek el ellene. Nem vette komolyan a forradalom szervezőit, az "őszirózsás" forradalom győzelme után sem volt hajlandó menekülni. Október 31-én négy katonaruhába öltözött fegyveres a kora esti órákban behatolt Hermina úti villájába, és szóváltás közben lelőtte. Geszten temették el. 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává, 1915-ben a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság elnökévé választották.

Forrás: ezenanapon