Vietórisz József: Benczúr lelke

Mit keresnéd sírja mélyén
Szellemének kincseit?
Szebb hazában újra élvén,
Benczúr lelke nincsen itt!
Mért tapadsz a föld porához,
Mint a nyüzsgő hangyaboly?
Hogy nevének híven áldozz:
Bölcsejéhez vándorolj!

Mint a napnak fénysugára
Hogyha tiszta csepphez ért,
Megtörik rajt, s mind kitárja
Színpompája kellemét:
Mesterünknek tiszta lelkét
Istenszikra járta át,
S emberöltők ünnepelték
Színpompás mámorát!

Felvonulnak, lángra gyúlnak
Ifjúságunk álmai,
Szent varázsát, mély hatását
Nincs elég szónk áldani;
Egy virágban mennyi élet,
Egy alakban mily erő:
Jaj neked, ha meg nem érted,
Mért olyan szép s megnyerő!

Mert e szikrát drága prizma:
Benczúr lelke törte meg;
Nemcsak a fényt adja vissza,
Érzened kell, mily meleg!
A művésznél több az ember,
S érdemében még nagyobb;
Magyar szívünk büszkébben ver,
Mert e példa ránk ragyog!

Néked is szól, ha magyar vagy:
Volt nekünk már nagy nevünk,
S amilyen volt, épp olyan nagy
Lesz, ha el nem csüggedünk.
Eltiporhat a bitor had:
Önbizalmunk talpra áll,
S a dicső hit megdicsőit,
Mint a mestert a halál!

Nincs erőd ma szárnyra kelni?
Tegnap is volt szenvedés,
Nincs szíved ma ünnepelni?
Holnap is lesz ébredés!
Múlt s jövendő, lét s enyészet
Mind csak röpke pillanat:
Ám babérja a művésznek
Mindörökre megmarad!