- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Februári jeles napok
- Gróf Andrássy Gyula
Gróf Andrássy Gyula
„Politikában a szenvedély csak akadály, melyet az ész mellőzni rendel."
„A politikai pártok hasonlítanak a mágneshez: van egy oldaluk, amely vonz, és egy, mely eltaszít."
„Minden politikai, még inkább pedig fegyveres actionál igen jó, ha két dolog van az ember oldalán, az ember mellett. Az egyik a jog, a másik az erő. Az egyiket, a jogot talán lehet néha nélkülözni, a másikat sohasem."
„Minden oly politika, mely egy jelszó körül forog, rendszeresen meddő szokott maradni, és csak azt a stádiumot jelzi, midőn az emberek nem tudják, hogy mit kívánnak és ezt rejtik egy jelszó mögé."
„Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsesége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztilált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.” (Mikszáth Kálmán)
„... e kiváló férfiút, aki úgy Magyarország politikai életének, valamint a monarchia külügyi politikájának ma fennálló új alapját megteremtette, a jövendő nemzedékek is eszményképül fogják tekinteni.” (Széll Kálmán)
Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (Kassa, 1823. március 3. - Volosca (Fiume mellett), 1890. február 18.); magyar politikus, államférfi. A kiegyezés utáni magyar történelem egyik legemblematikusabb alakja, a dualizmuskori Magyarország első miniszterelnöke. Az egyik legkiválóbb magyar államférfi, aki az Osztrák-Magyar Monarchiában talán a legnagyobb karriert befutó magyar politikus volt. Igen változatos életpályán jutott el a külügyminiszteri székig és lett a monarchia második közös külügyminisztere.
Család
Az Andrássy család egyike a legősibb magyar családoknak. Eredetüket egészen az árpádi időkig vezetik vissza. A legenda szerint a régi székely család egy tagja szent István koronázási ünnepén, egy külföldi bajvívóval megküzdve annak fejét egy csapással kettészelte. A későbbi leszármazottak Hunyadi János és Mátyás király török hadjárataiban vitézkedtek. A grófi rangot Andrássy Károly császári és királyi kamarás és tábornok kapta 1779-ben Mária Terézia királynőtől. A család fokozatosan emelkedett a társadalmi ranglétrán, évszázadokon keresztül játszottak jelentős szerepet az ország történelmében.
Ifjúkora
Gróf Andrássy Károly és gróf Szapáry Etelka fiaként 1823. március 8-án született Kassán. Egyes források Tőketerebest jelölik meg születési helyként, mások szerint pedig Oláhpatakon született és Kassán anyakönyvezték.
Igen gondos, hazafias nevelésben részesült. A család hagyományosan ellenzéki szellemű volt. Középiskolai tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban végezte. Ifjúkorában a reformkor mozgalmas, haladásért, nemzetiségért, emberiségért felbuzduló közszelleme jelentős hatást gyakorolt rá. Fogékony lélekkel tette magáévá a kor eszméit, melyek hosszú, küzdelmes és viszontagságos pályáján mindvégig kalauzolták.
Fiatalon aktív részese lett a közéletnek. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Nagy hatással volt rá Széchenyi egyénisége és politikája, akivel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A gróf felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”.
Az alig 22 éves Andrássy, mint a felső-szabolcsi Tisza-szabályozó Társaság elnöke kezdte nyilvános pályáját. Ettől kezdve haláláig a tiszai munkálatok egyik vezetője, 1884-1890 között a Tiszavölgyi Társulat elnöke volt, függetlenül attól, hogy magyar miniszterelnöki, vagy közös külügyminiszteri posztokat töltött be a kiegyezés utáni Monarchia közéletében.
A szabadságharc idején
Az 1847-es országgyűlésen Zemplén megye követeként vett részt. Az ellenzék szűkebb tanácskozó testületének tagja, Kossuth politikáját támogatva több ízben is felszólalt az országgyűlésen. 1848. március 15-én tagja volt a Bécsbe utazó magyar delegációnak. 1848. áprilisában elfoglalta Zemplén megye főispánságát. Férfias jelleme és éleslátása már akkor nagy tekintélyt biztosított számára. A népképviseleti országgyűlésen a felsőház jegyzői tisztségét viselte egészen 1849. október 9-ig.
Nemcsak az elvi politizálásban vett részt, hanem a harcokban is. A horvátok betörésének hírére, mint a zempléni önkéntes nemzetőrök parancsnoka, fegyvert ragadott. Részt vett a pákozdi és schwechati csatában. 1848. október 9-én őrnaggyá és zászlóaljparancsnokká nevezték ki. Novemberben az Országos Honvédelmi Bizottmány ún. vizsgálóbizottsági feladatokkal bízta meg. Április elején újból csatlakozott a harcoló alakulatokhoz. Harcolt az isaszegi, a nagysallói csatában, majd Komárom várának felmentésénél. Pest-Buda visszafoglalásában is szerepet vállalt.
1849. nyarán Batthyány Kázmér gróf, forradalmi külügyminiszter a független Magyarország konstantinápolyi követévé nevezte ki. A jó diplomáciai érzékkel megáldott, a külföld számára is elfogadható magyar arisztokrata a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. A nagypolitika lehetetlenné tette küldetése sikerét. A világosi fegyverletétel után annyit azért el tudott érni, hogy a törökök nem szolgáltatták ki a magyar emigránsokat az osztrákoknak.
Száműzetésben
1849 novemberében Párizsba távozott. 26 éves, amikor a szabadságharcban való részvételéért halálra ítélték, sőt in effigie, azaz jelképesen felakasztották. A fiatal diplomatának a száműzöttek sorsa jutott. Testvérei szintén külföldön találtak menedéket. Párizsban, majd Londonban igyekezett európai kérdéssé tenni a magyar szabadságharc ügyét. 1857-ig rövid megszakításokkal Párizsban élt. Tevékeny tagja lett a magyar emigrációnak, diplomáciai kapcsolatait tovább építette és katonai tanulmányokat folytatott. Párizsban a hölgyek „szép akasztott" emberként emlegették. Tökéletes modorának köszönhetően sokuk kedvence volt. Özvegy és rendkívül gazdag édesanyja támogatta, még hátaslovat és hintót is tarthatott.
1856-ban Párizsban feleségül vette az ősi erdélyi főúri családból származó Kendeffy Katinka grófnőt. A remek retorikai érzékkel és csinos külsővel megáldott Andrássy és a szintén ünnepelt szépségnek számító Katinka szerelmi házasságot kötött. A házaspárnak három gyermeke született, még az emigrációban Tivadar, majd már itthon Gyula és Ilona. 1857-ben térhettek haza. Hazatérésüket az aggódó anya, gróf Szapáry Etelka érte el.
A szabadságharc bukása után a kényszerű távollét alatt gondolkodása, értékrendje megváltozott. A szabadságharc honvéd ezredese, a megtorlás „szép akasztott férfija" a nemzeti katasztrófát mélységesen fájlalta, de az eseményeket már tágabb nézőpontból, Ausztria szemszögéből is mérlegelte. Rá kellett döbbennie a régi reformkori igazságra: a terjeszkedő nagy nemzetek közé beékelt Magyarországnak szüksége van a Monarchiára. Ugyanakkor az is meggyőződése volt, hogy a Habsburg monarchia is csak a birodalom létével összeegyeztethető magyar törekvések kielégítésével nyerheti vissza nagyhatalmi pozícióját.
Csendesen, de határozottan, amnesztiát nem kérve tért vissza a magyar politikai életbe. Visszautasította Zemplén megye főispáni tisztét és az emigrációval való összeköttetését mindaddig fenntartotta, míg alkotmányosabb idők nem következtek. A politikai életbe csak 1861-ben kapcsolódott be ismét. Deák Ferenc köréhez csatlakozva az 1861. és 1865-68. évi országgyűléseken mint sátoraljaújhelyi képviselő vett részt. A reális kompromisszumot választva nagy szerepet vállalt a kiegyezés létrejöttében. Deák Ferenc híres húsvéti cikkét követő, kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője lett. Különös egyéniségével igyekezett a kiegyezés útját egyengetni az uralkodó megnyerése által. Már akkor őt tartották az egyetlennek, aki a hazafias eszméket az udvar körében is érvényre tudja juttatni. 1865. december 20. és 1866. április 16-a között a képviselőház alelnöke lett. Ezt követően a törvényhozás első alelnöke lett. E tisztségét 1867. április 16-ig töltötte be. Alelnöke az úgynevezett hatvanhetes országgyűlési bizottságnak is, melynek feladata a kiegyezés szövegezése volt.
A miniszterelnök
Amikor a bécsi udvar elfogadta a feltételeket, Ferenc József Deák javaslatára 1867. február 17-én Andrássyt nevezte ki az új magyar kormány miniszterelnökévé. Mindegyik politikai oldal elfogadta Andrássy személyét. Deák Ferenc ez alkalomból ezt mondta róla: „az isteni kegyelemtől Magyarországnak adott providenciális államférfiú".
Az Andrássy-kormány miniszterei: Andrássy Gyula (miniszterelnök és honvédelmi miniszter), Wenckheim Béla (belügyminiszter), Lónyay Menyhért (pénzügyminiszter), Horvát Boldizsár (igazságügy-miniszter), Festetics György (a király személye körüli miniszter), Eötvös József (vallás- és közoktatásügyi miniszter), Gorove István (földművelés-, ipar-, és kereskedelemügyi miniszter), Mikó Imre (közmunka- és közlekedésügyi miniszter) és Bedekovich Kálmán (horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter) voltak és 1871. november 14-ig kormányozták az országot.
1867. június 8-án Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázták. A szertartáson Andrássy látta el a nádor feladatait, ő és Simon János hercegprímás, esztergomi érsek helyezte a koronát a király fejére. Történelmi jelentőségű eseménynek számított, hogy a „szép akasztott" férfi a magyar szabadságharc leverőjét, az osztrák császárt koronázta meg. A koronázás ténye fényesen bizonyította a korona és a nemzet közt való belső viszony helyreállítását.
Andrássy 1867. február 17-e és 1871. november 14-e között volt miniszterelnök és egyben hadügyminiszter is. Nem kis feladatot vállalt magára a miniszterelnöki tisztség elfogadásával. Kormányzása kezdetén a dualista rendszer s benne Magyarország egyenrangúságának megszilárdítása, a polgári államrend kiépítése volt a legfontosabb feladat. A kiegyezés valóra váltása érdekében egy rendszerváltást kellett megvalósítani. A korábbi rendi államot polgári állammá kellett formálni. Ez leginkább az első kormány feladata volt, de működési ideje alatt közel sem ért a végére. Sok feladat volt, és az államélet sok területén. A legnagyobb feladat azoknak az alapvető jogi, politikai és gazdasági kereteknek a megteremtése volt, melyek hosszú távra lehetővé tették az ország irányítását. Horvát Boldizsár igazságügyi miniszter így jellemezte a helyzetet: „Ha mindenre törvényeink volnának, akkor könnyű volna ezt az országot kormányozni, de a baj éppen az, hogy törvényeink minden téren hiányoznak.”
Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt ekkor még a kiegyezés ellenzőinek tábora is igen erős volt.
Az Andrássy-kormány működésének négy éve során nagyjából kétszáz törvényt alkotott az igazságszolgáltatás és a közigazgatás polgári átalakításáról, az oktatás színvonalának emeléséről, a közlekedés fejlesztéséről vagy például a főváros modernizációjáról.
Miniszterelnöksége alatt vetették meg a modern polgári államrendszer alapjait. Eötvös József megalkotta a nagyon modern nemzetiségi törvényt, megszületett a véderőtörvény, életre hívták a korlátozott önállóságú honvédséget, 1868-ban megtörtént a horvát-magyar kiegyezés, felállították az Állami Számvevőszéket a pénzügyek ellenőrzésére. Miniszterelnöksége idején alapozták meg a modern polgári államrendszert, polgári törvénykezési rendtartás született, és bevezették a kötelező elemi oktatást is, valamint kettéválasztották a közigazgatást és az igazságszolgáltatást.
De a jogszabályokat nemcsak megalkotni, hanem betartatni is kellett. Ez az első években jelentős nehézségekbe ütközött. Hosszú küzdelem vette kezdetét a közgondolkodás átalakításáért, a társadalom mentalitásának megváltoztatásáért. Évszázadokon keresztül nemzeti erénynek számított a központtal szembeni ellenállás, az ősi jogok védelme.
Már miniszterelnöksége idején nagy figyelmet fordított a külpolitikai eseményekre. Több kérdésben is kinyilvánította véleményét és egyre többször fordult elő, hogy a birodalmi politikában a magyar gróf akarata érvényesült. 1870 nyarán többen javasolták, hogy a Monarchia III. Napóleon oldalán kapcsolódjon be a francia-porosz háborúba. Így kívántak revánsot venni a négy évvel korábbi königgrätzi vereségért. Andrássynak sikerült rávennie az uralkodót a semleges státus fenntartására. A villámgyors porosz győzelem később őt igazolta.
Fontos szerepet játszott Hohenwart osztrák miniszterelnök megbuktatásában is, aki a cseh érdekek mellett az Osztrák Magyar Monarchia föderalisztikus átalakítását tervezte. Andrássy Gyula erélyesen lépett fel a cseh törekvésekkel szemben - azokban ugyanis a dualista rendszer felszámolását, és ily módon Magyarország érdeksérelmét látta.
Andrássy tekintélyének és befolyásának növekedése nyomán a Monarchia külpolitikája egyre inkább németbarát fordulatot vett. A változás pedig megingatta az erős porosz ellenes érzéseket tápláló Beust külügyminiszter székét is. Ferenc József 1871 novemberében szánta el magát leváltására, és éppen azt a férfit állította a bécsi diplomácia élére, akit két évtizeddel korábban jelképesen felakasztatott. A magyar miniszterelnöki székbe gróf Lónyay Menyhért került.
A közös külügyminiszter
Andrássy 1871. november 14-én vált meg miniszterelnöki tisztségétől, és még aznap a Monarchia külügyminiszterévé nevezték ki.
E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának addigi irányvonalát, megszüntette az ország elszigeteltségét, közeledett a Német Császársághoz, az Orosz Birodalomhoz és Olaszországhoz is. Bismarck kancellárral baráti viszonyt ápolt. Később főleg a magyar közvélemény nyomására szakított az oroszbarát politikával, és a Monarchia semleges maradt az 1877-78-as orosz-török háborúban.
Az 1878-as berlini kongresszus összehívása és megtartása volt Andrássy Gyula külpolitikai tevékenységének legkiemelkedőbb eseménye. Mint a monarchia első megbízottja olyan tanácskozásokon, melyeken Bismarck, Gorcsakov, Beaconsfield lord vettek részt, nemcsak kitűnően állta meg a helyét, hanem képes is volt álláspontjának érvényt szerezni. A konferencia gátat vetett a háború következtében a Balkán felé megindult orosz térfoglalásnak. A Balkán helyzetét rendező nagyhatalmi konferencia során az Osztrák-Magyar Monarchia lehetőséget kapott Bosznia-Hercegovina megszállására, hogy a magyar határok közelében egy állandó forradalmi tűzhelyet eloltson és hogy a monarchia megvesse lábát a Balkán-félszigeten. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálat érte. 1878. október 7-én még aláírta a francia- és oroszellenes kettős szövetségi szerződést Németországgal, majd egy nap múlva lemondott tisztségéről. Ez a szerződés a kiegyezés után kétségtelenül legnagyobb műve. Míg a kiegyezés a monarchia belső nyugalmát biztosította, a szerződés pedig a külső politikájában szerzett szilárd alapot.
A miniszteri posztról távozott, de továbbra is megmaradt országgyűlési képviselőnek. Élete végéig hű maradt a dualista politikai rendszerhez. Tekintélyét inkább társadalmi téren gyümölcsöztette, delegációkban, felszólalásokban, olyan belső reformkérdéseknél, mint a főrendiház újjászervezése (1885.), féltékenyen őrizte a kiegyezés sérthetetlenségét.
Nagyon büszke volt katonai címeire, tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának is. Szerette és pártolta a művészetet, kastélyában rendszeresen fogadta a kor szabadon gondolkodó íróit és a művészeit. Egy anekdota szerint egy fogadáson egy diplomata szemrehányást tett neki, hogy a társaság más tagjainak rovására túl sok időt beszélgetett Munkácsyval. Andrássy gúnyosan kérdezett vissza, vajon tudja-e az illető, hogy Rembrandt korában ki volt a külügyminiszter?
Fiatalkorában sokat rajzolt, ez a későbbiekben művészetpártoló tevékenységében éledt újjá. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnökeként egyik megálmodója volt a modern főváros arculatának. Saját kastélyait - a tőketerebesit, a tiszadobit, a dobrinit - is ő maga tervezte meg.
Az Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja lett, aranygyapjas vitéz, első osztályú spanyol grand és számos rendjel tulajdonosa.
Utolsó nyilvános szereplése 1889. március 5-én volt. Ezután kínzó betegsége mindjobban erőt vett rajta, de még megérte népszerűségének visszatérését és tapasztalta a részvétet, amellyel az egész ország kísérte hosszas betegségének fázisait. Hatvanhat éves korában halálos betegen az Adria partjára, az Opatijához közeli voloskoi kastélyába vonult vissza, itt is hunyt el 1890. február 18-án. Halálakor az egész nemzet gyászolt. Budapesten az Akadémia csarnokában ravatalozták fel. A gyászszertartáson Erzsébet királyné és Ferenc József is részt vett. Hamvait Tőketerebesen helyezték örök nyugalomra. A mauzóleumban Kendeffy Katinka és Andrássy Gyula szarkofágját és előtte leányuk igen megható szobrát, amint szüleit siratja, Zala György készítette.
Érdemeit törvénybe iktatták (1890. III.t.cikk.), lovas szobrát pedig a király, a közös miniszterek jelenlétében 1906. december 2-án leplezte le, ahol Széll Kálmán emlékbeszédében így méltatta: "Andrássy Gyula diplomatának született és Európa legnagyobb államférfiaival egyenrangúnak bizonyult. Új alapokra fektette az egész külügyi politikát. Új irányzatokat jelölt ki Nyugat és Kelet felé való nemzetközi viszonyainkban. Jelleme tiszta, mint a színarany és erős, mint a sziklafal. S aki a legnagyobb európai nemzetek legnagyobb államférfiaival együttműködött a világot érdeklő nagy kérdésekben: agyának minden gondolatában, szívének minden dobbanásában magyar volt és magyar maradt, aki hazáját szerette mindenek fölött."
Budapest legszebb sugárútját is róla nevezték el.
Nem teljesedett be Széll Kálmánnak az Andrássy szobor avatásakor mondott jövendölése, mely szerint a jövendő nemzedékek is eszményképül fogják tekinteni. A Horthy korszak már igazából nem tudta őt helyén kezelni. A liberalizmus, amelyet személye képviselt, ebben az időszakban nem igazán volt jó ajánlólevél. A második világháborút követő közel fél évszázad során elsősorban a szlávellenes és németbarát politikust látták benne, ezért határozottan elutasították. Olyan hevességgel, hogy még a nevével összefüggő emlékeket is eltörölték. Az Andrássy útról eltávolították a névtáblákat, a sugárutat átnevezték Sztálin, majd Népköztársaság útjára. A dicsőségét hirdető ércszobor a Kossuth térről egyenesen az olvasztókemencébe került. Sírját nem koszorúzták, nevét még az emlékezetből is majdnem kitörölték.
A Kossuth tér rekonstrukciója során szobrát az eredeti formájában és helyén újra felállították. 2016. szeptember 13-án avatták fel.
Nevét viseli egyebek között a budapesti Andrássy Gyula német nyelvű intézmény, amely az első Németországon kívüli német intézményi akkreditációval rendelkező egyetem.
Álma egy hatalmas, egységes, szabadelvű, királyához hű, Ausztriával egyezségben, Németországgal szövetségben, Keleten uralkodó Magyarország volt. Ha az 1867-ben megújult magyar államnak Deák Ferenc volt a nagy tervezője, akkor Andrássy Gyula volt az első szerencsés kezű építőmestere. „Az alkotmányos kormány férfiainak hivatása nézetem szerint: hűséges szolgái lenni a fejedelemnek és hazának".