- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Januári jeles napok
- Deák Ferenc
Deák Ferenc
„Jobban tudom szeretni e hazát, mint gyűlölni ellenségeinket."
„A hatalom csak eszköz, végcél a népek boldogítása."
„A jövő áldozatokat fog tőlünk kívánni, miket meg kell adnunk, de két dolog az, mit áldozatul hozni semmi esetben sem lehet: a haza függetlensége és a becsület."
„Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény."
„Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad."
„Nem tartom jó embernek, nem tartom jó magyarnak, ki e szegény, szenvedő hazát jobban ne szeretné, mint akármelyik fényes országát Európának."
„Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat; de az irigy sors megtagadta tőlünk legszebb áldását, a közértelmet és egyetértést."
„A szabadság és a rend érdekében szólani fogok, míg össze nem roskadok."
„Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem a közjót gyarapító tettek sorával kell szeretni”
„A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni."
„Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad!"
„Mindaddig, amíg a kormány maga példát nem mutat reá, hogy a törvényeket ő is tudja tisztelni s teljesedésbe hozni, mindaddig károsnak és idő előttinek tartom más tárgyakról tanácskozni."
„Tudományos vitatkozásoknál nem a személy, nem a tekintély, hanem egyedül az igazság bírhat döntő erővel."
„Erősen hiszem, hogy a törvények alkotásánál mind a józan közvéleményre, mind a jövendő korra figyelmezni kell. A köztársaságnak fő célja a közboldogság, a törvényhozásnak fő kötelessége olyan törvényeket alkotni, melyek minden polgárt boldogítanak."
„Nemcsak vágyainkról kell lemondani tudni, hanem szenvedélyeinket is kell fékeznünk, s a fölhevült indulatot keblünkbe visszafojtanunk, nehogy kitörése által magunknak kárt tegyünk, vagy mások iránt méltatlanok legyünk. Aki önmegtagadással nem bír, az vágyainak, szenvedélyeinek s indulatának rabja."
„Ennyi baj és veszély között kettőre lesz főként szükségünk: szilárdságra és óvatosságra. Engedni ott, hol az engedés öngyilkosság, koczkáztatni ott, hol arra szükség nem kényszerít, egyaránt bűn volna a nemzet ellen.”
Deák Ferenc (Söjtör, 1803. október 17. - Budapest, 1876. január 28.): politikus, országgyűlési követ. A 19. századi magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa. Az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere, a szabadságharc bukása után pedig a passzív ellenállás vezéralakja lett. „A haza bölcse” címet a kiegyezésben vitt szerepéért kapta meg honfitársaitól.
Köznemesi família hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja jómódú középbirtokos volt. Korán árvaságra jutott. Édesanyja Sibrik Erzsébet a szülésbe belehalt. Deák nagybátyja házához, egy szoptatós dajkához került. Ötéves korában pedig édesapját is elveszítette. Hertelendy György gyámsága alatt nevelkedett ezután. Csendes, zárkózott természetűvé vált. Keszthelyen kezdett iskolába járni, a premontreieknél, 1812-13-ban a pápai Királyi Algimnázium növendéke lett. Innen került a nagykanizsai piarista gimnáziumba, ahol 1817-ben végzett.
Grimm Vince kőnyomata
Antal bátyjához hasonlóan középiskolai tanulmányai befejezése után a jogi pályára készült. 1817 őszétől a Győri Királyi Tudományakadémián bölcseleti és jogi tanulmányokat folytatott. Képességeit mutatja, hogy már tizennyolc éves korában bárhol is felütötték előtte a Corpus juris-t, az elkezdett mondatot folytatni tudta. 1823 végén jelesen le is diplomázott, így húszesztendős korára végzett ügyvéd lett. Ezután Pesten juratus, majd Perlakon patvarista, majd hazatért Kehidára, ahol ügyvédként praktizált. Aktívan részt vett a megye közéletében, előbb mint tiszteletbeli ügyész, árvaszéki jegyző, utóbb elnök, táblabíró, s az egyik alispán követsége alatt mint az ő helyettese szolgálta a megyét; mindig fizetés nélkül.
Szabadidejében sokat olvasott és a magyar alkotmány- és jogtörténetet tanulmányozta. Kedvelte Berzsenyi Dániel és Kisfaludy Sándor költészetét, leginkább azonban Vörösmarty Mihály műveihez vonzódott.
1830 és 1848 közt végig meghatározó közreműködéssel vett részt a reformjavaslatok kidolgozásában. 1833-36 között - és később 1839-40-ben - Zala megye országgyűlési követe volt a pozsonyi diétán. Hamarosan az ellenzék egyik vezére lett; a jobbágyság helyzetének javításáért és a szólás, valamint a sajtó szabadságáért küzdött. Később ő lett a liberális ellenzék vezérszónoka. A Magyar Tudományos Akadémia 1939-ben választotta tagjai közé. 1845-ben a Védegylet tagja lett. Politikai nézeteit tekintve Kossuth és Széchenyi eszméi között állt. 1847/48-ban ismét követnek választották. Az 1848-as áprilisi törvények elfogadása után, a Batthyány Lajos vezette első felelős magyar kormány igazságügyi minisztere, a miniszterelnök jobb keze lett. Miniszterként higgadtan, a törvényesség kérlelhetetlen híveként politizált. Számos alkalommal próbált közvetíteni a bécsi udvar és a pesti kormány között. Jellasics támadása után belátta erőfeszítései hiábavalóságát, ezért távozott miniszteri székéből.
A szabadságharc idejére visszavonult birtokaira. 1849 után Deák neve évekig nem szerepelt a politikában, Kehidán remeteként élt. Történelmi szerepe azonban nem ért véget. A „haza bölcse” hitelessége, következetessége és remek gyakorlati érzéke alapján a magyar közélet vezéralakja lett. A „nemzet prókátorát” még a császári udvar is tisztelettel kezelte.
Magatartásával egyértelműen a nemzeti és az alkotmányos szellem megtartását sugallta. Ha ez a szellem ébren marad, „kedvező pillanatban egy tollvonással lehet helyreállítani a magyar alkotmányt”, de ha a népből kihal a lelkesedés ezen a legmagasabb javak iránt, „sem a sors kedvezése, sem az uralkodó kegyelme nem adhatja vissza” a szabadságot.
A passzív ellenállás hasznos gyakorlati végrehajtására mutatott példát Vörösmarty halálakor. A kormány nem engedélyezett nyilvános gyűjtést a költő árváinak javára, ezért Deák közel nyolcszáz levelet küldött szét híveihez és tisztelőihez. Felhívására pár hónap alatt hatalmas összeg, mintegy százezer forint gyűlt össze.
A múlt század hatvanas éveiben az adott politikai helyzetben elvben háromféle megoldást lehetett elképzelni: Magyarország vagy beolvad a Habsburg-birodalomba, vagy teljesen önállóvá válik, vagy kiegyezik. A nemzet óriási többsége a beolvadást nem akarta, de a teljes függetlenséget kivívni nem tudta, csak a kiegyezés politikája érvényesülhetett. Ezt a szükségszerűséget nem az utókor vetíti vissza abba a korba, hanem az akkori emberek is így éreztek, és ez az érzés 1861-től csak növekedett.
Deák 1854-ben visszatért Pestre és az 1850-es évek második felében és 1860-as években újra az ország kulcsembere lett. A császári elnyomás időszakában ő vezette a Béccsel szembeforduló magyar ellenzéket. Azt vallotta, hogy ragaszkodni kell a ’48-as elvekhez, az ország alkotmányos önállóságához, így magát az alkotmányt kedvező pillanatban egy tollvonással helyre lehet állítani. Az 1860-ra összehívott országgyűlésben a mérsékelt oldal vezére lett. Azt hangoztatta: ha a császár elismeri az 1848-as törvényeket jogosnak és valóságosnak, akkor lehetséges a kiegyezés. E kérdésben még barátjával, az Olaszországban élő Kossuthtal is szembeszállt.
Deák munkássága készítette elő a kiegyezést, annak gondolatiságával és konkrét részleteivel együtt. 1865. április 16-án megjelentette a híres húsvéti cikket. Következetessége és kitartása eredményeként a kiegyezés 1867-ben csakugyan létrejöhetett. Erőfeszítései nyomán megszületett a dualista rendszer, mely ugyan a had- és pénzügyek terén is „engedett a negyvennyolcból”, ezzel együtt azonban biztosította Magyarország modernizációjának és felzárkózásának a törvényi kereteit. Volt benne annyi önzetlenség és bölcs előrelátás, hogy a kiegyezési törvények megszületését követően a vezetést átengedje a nála 20 évvel fiatalabb Andrássy Gyula grófnak. Érdemei azonban nem merültek ki a kiegyezés tető alá hozásában, hosszú ideig ugyanis gyakorlatilag az ő személyes tekintélye biztosította az Andrássy-kormány eredményes működését a függetlenségpárti közvélemény és a kossuthi emigráció ellenében.
A kiegyezéstől - amint Kossuth híres Kasszandra levelében megjövendölte - háborús katasztrófához vezetett a történelem útja. Ez letagadhatatlan. Deák azonban aligha tehető felelőssé olyan eseményekért, amelyek négy évtizeddel halála után következtek be. Nem Deák és a kiegyezés felelőssége, hogy az utódok képtelenek voltak megváltoztatni, amit meg kellett volna változtatni, és megerősíteni azt, amit meg kellett volna erősíteni.
Utolsó országgyűlési szónoklatát 1873 júniusában, a pápai csalhatatlanság ügyében tartotta, ezután azonban idős kora és megromlott egészsége miatt visszavonult a politikától.
„Deák Ferenc szónoklata olyan volt mint Mozart zenéje" - írta róla Podmaniczky Frigyes. Logikus, tiszta érvelése, egyszerű nyelvezete, páratlan erejű, sallangmentes mondatai lenyűgözték hallgatóit. „Deák Ferenc beszédeit, valamint Mozart zenéjét, mintaképek gyanánt tanulmányozni kell, lemásolni lehet azok egyes részeit, de utánozni soha semmi esetben, - mert mindkettőnek művészete a gondolatok gazdagságában s azon fenséges egyszerűségében rejlik, mellyel magasröptű eszméiket a szónoklat vagy a zene által megörökíteni tudták." Deák Ferenc a szónoklat, Mozart a zene területén fenséges egyszerűségük által utolérhetetlen eszményképekként tündökölnek, míg a szónoklatért lelkesülni s a zenéért hevülni képesek lesznek az emberek.
A magyar nemzet Deák Ferenc iránti szeretetét nem csak a „haza bölcse” cím fejezi ki. A pesti nép szinte népmesei alakként tartotta számon őt. Sokan tudni vélték például, hogy nyaranként nem az otthonául szolgáló szállodában lakik, hanem reggeltől estig a Városligetben ül, ahol az egyszerű emberek is fölkereshetik panaszaikkal.
72 éves korában Budapesten halt meg január 28-ról 29-re virradó éjszaka szívinfarktus következtében. A törvényhozás másnapi ülésén Deákot a nemzet halottjának nyilvánította, hathetes gyászt rendeltek el. A király külön kéziratban csatlakozott az országos gyászhoz.
A hatalmas tekintélynek örvendő politikus temetése szinte uralkodónak kijáró pompával ment végbe február 3-án. A „haza bölcse” a Fiumei úti sírkert (Kerepesi temető) egyik mauzóleumában nyugszik. Ravatalánál egy Habsburg-királyné imádkozott, „sírkápolnájának küszöbére” egy Kossuth Lajos küldött cipruságat - ilyen találkozás nincs több történelmünkben. „Építsük tovább Deák Ferenc emlékét - a boldog és erős Magyarországot." -búcsúzott tőle Jókai Mór.
Deák azon kevés politikusaink közé tartozik, aki hazánk történelmének két nagyon fontos korszakában is - a reformkorban és a kiegyezést követő dualizmusban - meghatározó szerepet töltött be.
„Három hatalmat ismerek, melynek véleményemre és annak tervszerű nyilatkozataira nézve felelősséggel tartozom: mindenekelőtt az Istent, azután saját lelkiismeretemet és az ország közvéleményét. Nagy fontosságot tulajdonítok ezen utolsónak is, de ha Isten és saját lelkiismeretem előtt tisztán állok, fájdalmasan bár, de nyugodt lélekkel tűröm a közvélemény kárhoztatását. Nincs nagyobb csapás, mintha valaki saját lelkiismeretével jön meghasonlásba."