Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázzák

Tull Ödön másolata Eduard von Engerth festményéről: I. Ferenc József királlyá koronázása Budán, 1867-ben
Tull Ödön másolata Eduard von Engerth festményéről: I. Ferenc József királlyá koronázása Budán, 1867-ben

1848 tavaszán Magyarországon alkotmányosan és békésen győzött a forradalom. Megalakult az első felelős magyar kormány, az országgyűlés pedig harmincegy törvényben megalkotta az átalakulás törvényes alapjait. Április 11-én Pozsonyban V. Ferdinánd király magyar nyelven megtartott beszédében jelentette be a törvények szentesítését. E sikerben nem kis szerepe volt a kedvező külpolitikai helyzetnek. A nyár közepére azonban változott a helyzet: a Habsburgoknak a magyaron kívül valamennyi felkelést sikerült fegyveres erővel leverni, így az udvar teljes figyelmét a „magyar probléma” megoldására fordíthatta.

Az áprilisi törvények azonban nem intézkedtek a nemzeti kisebbségek jogairól, s nem rendezték egyértelműen Magyarország és a birodalom viszonyát sem. E megoldatlan kérdések körül 1848 nyarától egyre szélesedő fegyveres konfliktus robbant ki. A forradalom átalakult szabadságharccá.

Ebben az időszakban a Monarchia trónján a gyenge és határozatlan V. Ferdinánd ült. Megváltozott a helyzet, amikor az udvari intrikák következményeként megtörtént a Habsburg trónváltás. Ferdinánd a hatalomról, Ferenc Károly pedig trónöröklési jogáról lemondott, így a mindössze 18 éves Ferenc Józsefet 1848. december 2-án, Olmützben, - ahová a császári család a forradalom elől menekült - Ausztria császárává kiáltották ki. Ez az uralkodóváltás a monarchikus elvek megerősítését és a reakció korszakának kezdetét jelentették.

Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel szemben. Kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, de hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek. Windisch-Grätzet felhatalmazta a közcsend és közrend helyreállítására. A királyváltást az országgyűlés elutasította, mondván a trón csak az előző uralkodó halálával üresedhet meg. A magyarság V. Ferdinándot tartotta továbbra is királynak. Ferenc József személyét nem utasították el, de feltétel lett volna, hogy felesküszik az alkotmányra, és betartja azt.

Fénykép a koronázási esküről. (Vasárnapi Újság, 1892/23)
Fénykép a koronázási esküről. (Vasárnapi Újság, 1892/23)

De ekkor még Ferenc József ezt nem teljesíti, sőt hatalma biztosítására az orosz cártól kért segítséget. 1849 nyarán a kimerült honvédsereg nem bírt az újjászervezett osztrák és a több irányból benyomuló orosz seregek túlerejével. A szabadságharc elbukott, de a polgári forradalom mégis elérte célját. A forradalom győzelmét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a forradalom vívmányait - a jobbágyok felszabadítását, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőség évtizedes követelését (amelyek a reformkor legfőbb törekvései voltak) - még a szabadságharc leverése utáni rémuralom és abszolutista kormányzat sem merte eltörölni.

A Függetlenségi Nyilatkozat után Magyarországon az a furcsa közjogi helyzet alakult ki, hogy király nem volt, de a trónfosztott uralkodó helyett sem választottunk újat. Ferenc József csapatai megszállva tartották az országot, s őket nem sokkal később követte az idegen hivatalnokok közigazgatási „megszállása” is. Az uralkodói hivatásában egy percig sem kételkedő császár neoabszolutista kormányzást folytatott, Magyarországnak a Bach- rendszer kilenc éve alatt gyökeres változásokat kellett elszenvednie. A jogeljátszási elmélet fennen hirdette, hogy Magyarország a nyílt lázadás és a forradalom miatt elvesztette alkotmányos, politikai és történelmi jogait. Megszűntek a vármegyei önkormányzatok, hivatalos nyelvvé a németet tették meg, az osztrák polgári- és büntetőkönyv lépett hatályba, a közéletet pedig a bürokratikus apparátus Bach-huszárjai uralták (a titkos rendőrség és a csendőrség segítségével).

Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázzák

Ferenc József a Lánchíd pesti hídfőjénél, ahol a koronázási dombon megteszi a négy kardvágást
Ferenc József a Lánchíd pesti hídfőjénél, ahol a koronázási dombon megteszi a négy kardvágást

Az osztrák-magyar viszonyt a rákényszerítés és a megtorlás jellemezte, mind Haynau rémuralma (1849-1851), mind Alexander Bach birodalmi központosítása (1851-1859) idején. Az állami felügyelet és a cenzúra erős volt, a gazdaságban jelentős változás nem mutatkozott. A magyar nemesség Deák Ferenc, a „nemzet prókátora” vezetésével passzív rezisztenciát alkalmazott a császárral szemben. Akik így gondolkodtak (és ők voltak többségben), azok nem adóztak, közéleti, hivatali kötelességeiket nem teljesítették. (Ma polgári engedetlenségnek lehetne nevezni egy ilyen „tüntetést”.)

Az 1850-es évek külpolitikai helyzete ugyanis Ausztria számára ismét igen kedvezőtlenül alakult. Kétfrontos harcot vívott európai nagyhatalmi pozíciójának megtartásáért. Miközben nemzetközi helyzete egyre inkább válságossá vált és nagy szüksége lett volna a passzív ellenállásba süllyedt magyar hon erőforrásaira, Ferenc József még mindig volt nem királya az országnak.

A helyzet tarthatatlansága miatt előbb menesztette Bachot és megpróbálta rendezni a viszonyokat. Kilátásba helyezte az országgyűlés visszaállítását, birodalmi gyűlés létrehozását. Ezeket az újonnan összeült magyar országgyűlés nem fogadta el. Ferenc József nagyobb kedvezmények bevezetésére kényszerült. A magyar nemesség úgy érezte, hogy lépnie kell. Deák Ferenc híressé vált Húsvéti cikkében üzente meg az uralkodónak, hogy a nemesség változást akar.

A magyar politikusok nem fogadták el az 1848. áprilisa előtti állapotok visszaállítását, az 1848-ban kiharcolt jogaik elismerését akarták. A következő évek ennek az óhajnak, és az uralkodó és tanácsadói köre merevségének összhangba hozásával telnek el. 1865. február végén már bizonyos volt a háború Ausztria és Poroszország között a német egység megteremtéséért folytatott versenyfutásban, ezért szükségessé vált a belső egység megteremtése, a mihamarabbi kiegyezés Magyarországgal. Az 1865. április 16-án megjelent híres „húsvéti cikk” programot adott arra, miként lehetne az osztrák-magyar kiegyezés kérdésében közelíteni az álláspontokat.

Székely Bertalan falfestménye a kecskeméti városháza közgyűlési termében. Andrássy Gyula gróf az esztergomi érsekkel megkoronázza I. Ferenc Józsefet
Székely Bertalan falfestménye a kecskeméti városháza közgyűlési termében. Andrássy Gyula gróf az esztergomi érsekkel megkoronázza I. Ferenc Józsefet

Az átrendeződés a birodalom duális átalakítását jelentette (a dualizmus kora); az osztrák császárság császári és királyi állammá vált (Osztrák - Magyar Monarchia), amelynek két fővárosa volt: Bécs és Budapest, s két önálló parlamenttel rendelkezett. Közös és független minisztériumok bonyolult rendszere alakult ki, többnyire eltérő belpolitikával, de közös külpolitikával, közös hadsereggel s az ezek fedezetéül szolgáló közös pénzüggyel. 1867. június 8-án koronázták Ferenc József császárt magyar királlyá. Ugyanezen a napon tették Erzsébet jobb válla fölé a Szent Koronát, amivel magyar királynévá koronázták.

A rendkívül népszerűtlen Habsburg-család tagjai közül egyedül az először 1857-ben Magyarországra látogató Erzsébet császárnét övezte szimpátia. A legenda szerint a szépséges Sisi magyarok iránt érzett szeretete, Andrássy Gyulával ápolt barátsága nagymértékben hozzájárult a két ország viszonyának rendezéséhez. A kiegyezés felé vezető hosszú út újabb mérföldköve volt az olasz, majd a német egység létrejötte. A birodalom helyzete a Solferinónál az olasz-francia, majd a Königgrätz-nél a porosz seregektől elszenvedett vereséget követően tovább gyengült.

I. Ferencz József királlyá koronáztatása.<br/>Székely Bertalan Erzsébet királyné számára készített eredeti vízfestménye a bécsi várlakban.
I. Ferencz József királlyá koronáztatása.
Székely Bertalan Erzsébet királyné számára készített eredeti vízfestménye a bécsi várlakban.

A hosszas politikai folyamatot az uralkodó pár koronázása tetőzte be, 1867. június 8-án Ferenc Józsefet és feleségét országos ünnepségek közepette Magyarország és társországai királyává és királynéjává koronázták. A ceremónia azonban több újdonságot is tartogatott: a szertartásra nem Pozsonyban, hanem Budán, a Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban került sor, s a korábbi szokással ellentétben a király feleségét, „a haza jóságos gondviselőjét" nem a király után néhány nappal, hanem férjével egyszerre koronázták meg.

Az ünnepségek a királyi palota tróntermében kezdődtek meg, ahol a képviselők felkérték Erzsébetet, hogy engedje magát megkoronáztatni. Ő így válaszolt: „Örömmel teljesítem a nemzetnek önök által nyilvánított kívánságát, s áldom az isteni gondviselést, hogy e magasztos percet megérnem engedte". Ünnepi beszédében a legendárium szerint komoly freudi elszólásba keveredett. Valószínűleg csillogtatni akarta történeti tájékozottságát és Széchenyit kívánta idézni („Magyarország nem volt, hanem lesz”) így szólt: „Magyarország nem volt, hanem nincs.” Szerencsére azért azóta ez nem bizonyosodott be.

A templomban Andrássy Gyula miniszterelnök az esztergomi prímás segédletével a felkent uralkodó fejére tette Szent István koronáját, majd az oltár elé lépve, ősi szokás szerint harsányan kiáltotta: „Éljen a megkoronázott király!" Az ünnepi gyülekezet visszhangozta az éljent. (Erzsébet királyné esetében jobb válla fölé tartották a koronát). A jeles alkalomból a templomban bemutatták Liszt Ferenc ez alkalomra írott Koronázási miséjét, a várakozó tömeg lelkesedését csak fokozta, hogy az újdonsült királyné a ceremóniát követően magyarul szólt az egybegyűltekhez. Harsogtak a trombiták, ropogtak az ágyúk, zengett a Te Deum. A lovagkort idéző fényes pompával vonult a koronázó menet végig a városon. Az élen a főváros és a megyék bandériumai tüzesvérű paripákon, aztán a főrendűek, koronaőrök, a keresztet hordozó püspökök teljes egyházi ornátusban, a miniszterek s fehér ménen őfelsége a koronával és Szent István palástjával.

A menet egész hosszában bámészkodó tömeg csodálta a múltat idéző pompát. Minden bizonnyal voltak olyanok is köztük, akik ellenszenvvel viseltettek az uralkodó iránt. De Ferenc József valószínűleg nem érezte ezt, s igyekezett a kibékülésnek személyes jelleget adni: teljes amnesztiát hirdetett, s a nemzettől koronázási ajándékként kapott ötvenezer aranyat - Deák tanácsára - az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái "felsegélyezésére" ajánlotta.

A marosvásárhelyi Kultúrpalota domborműve
A marosvásárhelyi Kultúrpalota domborműve

A magyar nemzet a koronázás alkalmával a királyi párnak ajándékozta a 18. században épült, közel száztermes gödöllői kastélyt a hozzá tartozó tízezer hektárnyi erdőterülettel. A nemes gesztust Sisi úgy viszonozta, hogy ezután az év egy részét nem Bécsben, hanem Gödöllőn vagy Budán töltötte. A ceremónia másnapján a király közkegyelemben részesítette a politikai vagy sajtóügyekben elítélteket, s a nemzettől koronázási ajándékként kapott ötvenezer aranyat - Deák Ferenc tanácsára - az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái javára ajánlotta fel.

A koronázási aktus egy nagyon szép ábrázolását láthatjuk a marosvásárhelyi Kultúrpalota eltávolított, majd visszahelyezett bronz-domborművén. Sidló Ferenc egyik kiemelkedő munkáját a restaurálást követően nyolcvan évi hányattatás után 2006-ban állították vissza. A dombormű 1921-ben került le a helyéről, amikor a román hatalom átvette a közigazgatást. Más bűne nem volt, csupán annyi, hogy Ferenc József megkoronázását ábrázolta. A dombormű központi alakja a térdeplő Ferenc József, akinek fejére Simor József hercegprímás, esztergomi érsek, és gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, nádorhelyettes helyezi a koronát.

Forrás: mult-kor.hu, wikipedia.org, mnl.gov.hu