- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Júniusi jeles napok
- Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázzák
Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázzák
1848 tavaszán Magyarországon alkotmányosan és békésen győzött a forradalom. Megalakult az első felelős magyar kormány, az országgyűlés pedig harmincegy törvényben megalkotta az átalakulás törvényes alapjait. Április 11-én Pozsonyban V. Ferdinánd király magyar nyelven megtartott beszédében jelentette be a törvények szentesítését. E sikerben nem kis szerepe volt a kedvező külpolitikai helyzetnek. A nyár közepére azonban változott a helyzet: a Habsburgoknak a magyaron kívül valamennyi felkelést sikerült fegyveres erővel leverni, így az udvar teljes figyelmét a „magyar probléma” megoldására fordíthatta.
Az áprilisi törvények azonban nem intézkedtek a nemzeti kisebbségek jogairól, s nem rendezték egyértelműen Magyarország és a birodalom viszonyát sem. E megoldatlan kérdések körül 1848 nyarától egyre szélesedő fegyveres konfliktus robbant ki. A forradalom átalakult szabadságharccá.
Ebben az időszakban a Monarchia trónján a gyenge és határozatlan V. Ferdinánd ült. Megváltozott a helyzet, amikor az udvari intrikák következményeként megtörtént a Habsburg trónváltás. Ferdinánd a hatalomról, Ferenc Károly pedig trónöröklési jogáról lemondott, így a mindössze 18 éves Ferenc Józsefet 1848. december 2-án, Olmützben, - ahová a császári család a forradalom elől menekült - Ausztria császárává kiáltották ki. Ez az uralkodóváltás a monarchikus elvek megerősítését és a reakció korszakának kezdetét jelentették.
Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel szemben. Kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, de hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek. Windisch-Grätzet felhatalmazta a közcsend és közrend helyreállítására. A királyváltást az országgyűlés elutasította, mondván a trón csak az előző uralkodó halálával üresedhet meg. A magyarság V. Ferdinándot tartotta továbbra is királynak. Ferenc József személyét nem utasították el, de feltétel lett volna, hogy felesküszik az alkotmányra, és betartja azt.
De ekkor még Ferenc József ezt nem teljesíti, sőt hatalma biztosítására az orosz cártól kért segítséget. 1849 nyarán a kimerült honvédsereg nem bírt az újjászervezett osztrák és a több irányból benyomuló orosz seregek túlerejével. A szabadságharc elbukott, de a polgári forradalom mégis elérte célját. A forradalom győzelmét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a forradalom vívmányait - a jobbágyok felszabadítását, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőség évtizedes követelését (amelyek a reformkor legfőbb törekvései voltak) - még a szabadságharc leverése utáni rémuralom és abszolutista kormányzat sem merte eltörölni.
A Függetlenségi Nyilatkozat után Magyarországon az a furcsa közjogi helyzet alakult ki, hogy király nem volt, de a trónfosztott uralkodó helyett sem választottunk újat. Ferenc József csapatai megszállva tartották az országot, s őket nem sokkal később követte az idegen hivatalnokok közigazgatási „megszállása” is. Az uralkodói hivatásában egy percig sem kételkedő császár neoabszolutista kormányzást folytatott, Magyarországnak a Bach- rendszer kilenc éve alatt gyökeres változásokat kellett elszenvednie. A jogeljátszási elmélet fennen hirdette, hogy Magyarország a nyílt lázadás és a forradalom miatt elvesztette alkotmányos, politikai és történelmi jogait. Megszűntek a vármegyei önkormányzatok, hivatalos nyelvvé a németet tették meg, az osztrák polgári- és büntetőkönyv lépett hatályba, a közéletet pedig a bürokratikus apparátus Bach-huszárjai uralták (a titkos rendőrség és a csendőrség segítségével).
Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázzák
Az osztrák-magyar viszonyt a rákényszerítés és a megtorlás jellemezte, mind Haynau rémuralma (1849-1851), mind Alexander Bach birodalmi központosítása (1851-1859) idején. Az állami felügyelet és a cenzúra erős volt, a gazdaságban jelentős változás nem mutatkozott. A magyar nemesség Deák Ferenc, a „nemzet prókátora” vezetésével passzív rezisztenciát alkalmazott a császárral szemben. Akik így gondolkodtak (és ők voltak többségben), azok nem adóztak, közéleti, hivatali kötelességeiket nem teljesítették. (Ma polgári engedetlenségnek lehetne nevezni egy ilyen „tüntetést”.)
Az 1850-es évek külpolitikai helyzete ugyanis Ausztria számára ismét igen kedvezőtlenül alakult. Kétfrontos harcot vívott európai nagyhatalmi pozíciójának megtartásáért. Miközben nemzetközi helyzete egyre inkább válságossá vált és nagy szüksége lett volna a passzív ellenállásba süllyedt magyar hon erőforrásaira, Ferenc József még mindig volt nem királya az országnak.
A helyzet tarthatatlansága miatt előbb menesztette Bachot és megpróbálta rendezni a viszonyokat. Kilátásba helyezte az országgyűlés visszaállítását, birodalmi gyűlés létrehozását. Ezeket az újonnan összeült magyar országgyűlés nem fogadta el. Ferenc József nagyobb kedvezmények bevezetésére kényszerült. A magyar nemesség úgy érezte, hogy lépnie kell. Deák Ferenc híressé vált Húsvéti cikkében üzente meg az uralkodónak, hogy a nemesség változást akar.
A magyar politikusok nem fogadták el az 1848. áprilisa előtti állapotok visszaállítását, az 1848-ban kiharcolt jogaik elismerését akarták. A következő évek ennek az óhajnak, és az uralkodó és tanácsadói köre merevségének összhangba hozásával telnek el. 1865. február végén már bizonyos volt a háború Ausztria és Poroszország között a német egység megteremtéséért folytatott versenyfutásban, ezért szükségessé vált a belső egység megteremtése, a mihamarabbi kiegyezés Magyarországgal. Az 1865. április 16-án megjelent híres „húsvéti cikk” programot adott arra, miként lehetne az osztrák-magyar kiegyezés kérdésében közelíteni az álláspontokat.
Az átrendeződés a birodalom duális átalakítását jelentette (a dualizmus kora); az osztrák császárság császári és királyi állammá vált (Osztrák - Magyar Monarchia), amelynek két fővárosa volt: Bécs és Budapest, s két önálló parlamenttel rendelkezett. Közös és független minisztériumok bonyolult rendszere alakult ki, többnyire eltérő belpolitikával, de közös külpolitikával, közös hadsereggel s az ezek fedezetéül szolgáló közös pénzüggyel. 1867. június 8-án koronázták Ferenc József császárt magyar királlyá. Ugyanezen a napon tették Erzsébet jobb válla fölé a Szent Koronát, amivel magyar királynévá koronázták.
A rendkívül népszerűtlen Habsburg-család tagjai közül egyedül az először 1857-ben Magyarországra látogató Erzsébet császárnét övezte szimpátia. A legenda szerint a szépséges Sisi magyarok iránt érzett szeretete, Andrássy Gyulával ápolt barátsága nagymértékben hozzájárult a két ország viszonyának rendezéséhez. A kiegyezés felé vezető hosszú út újabb mérföldköve volt az olasz, majd a német egység létrejötte. A birodalom helyzete a Solferinónál az olasz-francia, majd a Königgrätz-nél a porosz seregektől elszenvedett vereséget követően tovább gyengült.
A hosszas politikai folyamatot az uralkodó pár koronázása tetőzte be, 1867. június 8-án Ferenc Józsefet és feleségét országos ünnepségek közepette Magyarország és társországai királyává és királynéjává koronázták. A ceremónia azonban több újdonságot is tartogatott: a szertartásra nem Pozsonyban, hanem Budán, a Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban került sor, s a korábbi szokással ellentétben a király feleségét, „a haza jóságos gondviselőjét" nem a király után néhány nappal, hanem férjével egyszerre koronázták meg.
Az ünnepségek a királyi palota tróntermében kezdődtek meg, ahol a képviselők felkérték Erzsébetet, hogy engedje magát megkoronáztatni. Ő így válaszolt: „Örömmel teljesítem a nemzetnek önök által nyilvánított kívánságát, s áldom az isteni gondviselést, hogy e magasztos percet megérnem engedte". Ünnepi beszédében a legendárium szerint komoly freudi elszólásba keveredett. Valószínűleg csillogtatni akarta történeti tájékozottságát és Széchenyit kívánta idézni („Magyarország nem volt, hanem lesz”) így szólt: „Magyarország nem volt, hanem nincs.” Szerencsére azért azóta ez nem bizonyosodott be.
A templomban Andrássy Gyula miniszterelnök Simon János hercegprímás, esztergomi érsek segédletével a felkent uralkodó fejére tette Szent István koronáját, majd az oltár elé lépve, ősi szokás szerint harsányan kiáltotta: „Éljen a megkoronázott király!" Az ünnepi gyülekezet visszhangozta az éljent. (Erzsébet királyné esetében jobb válla fölé tartották a koronát). Történelmi jelentőségű esemény volt, hogy a „szép akasztott" férfi a magyar szabadságharc leverőjét, az osztrák császárt koronázta meg.
A jeles alkalomból a templomban bemutatták Liszt Ferenc ez alkalomra írott Koronázási miséjét, a várakozó tömeg lelkesedését csak fokozta, hogy az újdonsült királyné a ceremóniát követően magyarul szólt az egybegyűltekhez. Harsogtak a trombiták, ropogtak az ágyúk, zengett a Te Deum. A lovagkort idéző fényes pompával vonult a koronázó menet végig a városon. Az élen a főváros és a megyék bandériumai tüzesvérű paripákon, aztán a főrendűek, koronaőrök, a keresztet hordozó püspökök teljes egyházi ornátusban, a miniszterek s fehér ménen őfelsége a koronával és Szent István palástjával.
A menet egész hosszában bámészkodó tömeg csodálta a múltat idéző pompát. Minden bizonnyal voltak olyanok is köztük, akik ellenszenvvel viseltettek az uralkodó iránt. De Ferenc József valószínűleg nem érezte ezt, s igyekezett a kibékülésnek személyes jelleget adni: teljes amnesztiát hirdetett, s a nemzettől koronázási ajándékként kapott ötvenezer aranyat - Deák tanácsára - az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái "felsegélyezésére" ajánlotta.
A magyar nemzet a koronázás alkalmával a királyi párnak ajándékozta a 18. században épült, közel száztermes gödöllői kastélyt a hozzá tartozó tízezer hektárnyi erdőterülettel. A nemes gesztust Sisi úgy viszonozta, hogy ezután az év egy részét nem Bécsben, hanem Gödöllőn vagy Budán töltötte. A ceremónia másnapján a király közkegyelemben részesítette a politikai vagy sajtóügyekben elítélteket, s a nemzettől koronázási ajándékként kapott ötvenezer aranyat - Deák Ferenc tanácsára - az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái javára ajánlotta fel.
A koronázási aktus egy nagyon szép ábrázolását láthatjuk a marosvásárhelyi Kultúrpalota eltávolított, majd visszahelyezett bronz-domborművén. Sidló Ferenc egyik kiemelkedő munkáját a restaurálást követően nyolcvan évi hányattatás után 2006-ban állították vissza. A dombormű 1921-ben került le a helyéről, amikor a román hatalom átvette a közigazgatást. Más bűne nem volt, csupán annyi, hogy Ferenc József megkoronázását ábrázolta. A dombormű központi alakja a térdeplő Ferenc József, akinek fejére Simor József hercegprímás, esztergomi érsek, és gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, nádorhelyettes helyezi a koronát.
Forrás: mult-kor.hu, wikipedia.org, mnl.gov.hu