- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Júniusi jeles napok
- Hunyadi János
Hunyadi János
„Nem beszélek sokat: nem szavak teszik vitézzé az embert. A csatasorban ismerszik meg, ki mit ér."
„Mi mindig azt kívántuk, hogy nyugalomban éljünk, de olyan nyugalomban, amely hazánk igazi békességét készíti elő."
„Futó ellenségnek aranyhidat kell verni!"
„Jó fegyvernökből a legerősebb vitéz, vitézből a legkiválóbb hadvezér lett.” (Antonio Bonfini)
„Ő a magyar történelem legnagyobb hőse, egyik legszebb, legtisztább jelleme. Mint ember, feddhetetlen, vallásos, túlság nélkül igazságos, nagylelkű, könnyen engesztelhető, kit bosszúra személyes sérelem nem könnyen ragad.” (Horváth Mihály)
„Jaj, elesett a keresztények védelmezője! Kialudt a keresztény világ lámpája…" (Ransanus)
„Hunyadi János minden vitéz ember példája" (Zrínyi Miklós)
„lehorgasztotta fejét, sokáig hallgatott, majd a követnek azt mondotta, hogy ámbár ellensége volt, fájlalja elmúlását, mert soha a világnak kezdetitől fogva ennek mása nem volt még a fejedelmi emberek között” (II. Mehmed szultán a Thuróczy-krónikában)
Hunyadi János (Kolozsvár, 1407 körül - Zimony, 1456. augusztus 11.) a középkori Magyarország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között kormányzója. Az egyszerű havasalfödi családból származó Hunyadi saját bátorságának és vitézségének köszönhetően már 32 évesen az ország egyik zászlós ura (szörényi bán) lett. Emberi és hadvezéri képességét mutatja: 1441-től 1456-ig részt vett minden jelentős ütközetben, melyet az ország vagy éppen a keresztény Európa vívott a törökökkel. Tizenöt éves dicsőséges hadvezéri pályája alatt negyvennél is több kisebb-nagyobb csatában győzte le a törököt, a hit és haza legádázabb ellenségét. A kiemelkedő hadvezér már kortársaitól méltán kiérdemelte a törökverő melléknevet.
Származása
Hunyadi János hiába a magyar hadtörténelem egyik leghíresebb alakja, származásáról és ifjúi éveiről mégis alig tudunk valamit. Származása körül a viták mind a mai napig folynak. E viták egyik oka az információhiány, de nagy szerepet játszottak ebben királlyá választott fia, Hunyadi Mátyás krónikásai is, akik arra törekedtek, hogy minél előkelőbb ősökre vezessék vissza a család származását.
Már saját korában két nézet élt származásáról. Ellenségei szerint „szerény és csekély állapotú nemzetségből emelkedett ki"; tisztelői szerint „nemes és fényes havasalföldi nemzetségből" (Thuróczi János) származott.
A mindmáig legelfogadottabb elmélet szerint Vajk havasalföldi bojár és Morsinai (Morzsinay) Erzsébet elsőszülött fia. Apja rokonságával együtt Oláhországból 1395 körül került hazánkba. Itt Luxemburgi Zsigmond király szolgálatába állt, mint udvari katona. Hűséges szolgálatai jutalmául a királytól 1409-ben megkapta Vajdahunyad-várát és a körülötte fekvő uradalmakat. A Hunyadi-család első ismert írásos említése Zsigmond 1409. október 18-án kelt adománylevele „Serbe fia Vajknak". A család ettől fogva nevezte magát Hunyadinak, bár ekkor még sok magyar az Oláh családnevet használta megnevezésükre. Az okmány János nevű fiát is megnevezte, aki 1407 körül születhetett már Magyarországon.
Az előkelő származást megalapozó középkori elmélet szerint Luxemburgi Zsigmond, a király volt az apja. Vajk, a nevelőapja Morzsinai Erzsébettel a látszat kedvéért házasodott, a királyi jutalom révén pedig rövid idő alatt igen tehetős földesúrrá vált. Az elmélet mellett kardoskodók szerint Hunyadinak volt egy ugyancsak János nevű öccse, ilyen névadás pedig csak akkor volt szokásban, ha más apától származott a két testvér. Szerintük az ifjú János katonai nevelését a király legbizalmasabb hívére, a nagyhatalmú és befolyásos Ozorai Pipóra bízta. Zsigmond apaságával magyarázzák Hunyadi Mátyás kitartó igyekezetét a császári korona és természetesen a cseh királyi korona megszerzésére. Bonfini egyenesen a római Corvinusokon át a Valerius családig vezette vissza eredetét.
A törökverő hős havasalföldi felmenői miatt a román történetírás természetesen Hunyadi Jánosra és fiára, Hunyadi Mátyásra is született románként tekint. E felfogás nem veszi figyelembe, hogy a 15. századi havasalföldi nemesség szinte kizárólag kun nemzetiségű előkelőkből állt. De Hunyadi apja, Vajk már csak a neve alapján sem lehetett román nemzetiségű, aki saját magát és leszármazottait is magyar nemesnek, és a magyar király alattvalójának tartotta.
Az apródtól Nándorfehérvár főkapitányáig
Hunyadi János egészen fiatalon elhagyta szülőföldjét és apródként kezdte katonai pályafutását. Először Ozorai Pipó, majd Stefan Lazarević szerb despota szolgálatában állt, mellettük kezdett megismerkedni a török harcmodorral. 1427-től Újlaki László, később Csupor Demeter csapataiban szolgált.
23 évesen házasságot kötött Horogszegi Szilágyi Erzsébettel, a macsói bán húgával. E házasság arról tanúskodik, hogy köznemes származása dacára már ekkorra meglehetős tekintélyre tehetett szert. A házasságból két fiú, László (1431) és Mátyás (1443) született.
Zsigmond király kedvelt hívei közé tartozott. Zsigmond 1430-ban udvari lovaggá ütötte Hunyadit. Állandóan a király környezetében volt, még hosszú külföldi útjaira is elkísérte. Különös kegyként 1431-ben Zsigmond életének egyik legjelentősebb eseményére, a császári koronázására is Hunyadi Jánost és nem feleségét és leányát vitte magával Itáliába. A Zsigmond szolgálatában eltöltött hét év alatt kora legjobb zsoldosvezéreinél tanult, megismerte a kor legfejlettebb hadművészeteit. Itáliai útján megismerte a zsoldos (condottiere) típusú harcmodort és hadvezetést, a husziták elleni harcokban a husziták harci szokásait (szekértábor). Fontos volt számára az ütközetek elemzése. Ezeken át juthatott el stratégiájának lényegéhez: a siker alapja a támadás. Vitézségének, testi erejének, bátorságának köszönhetően gyorsan emelkedett a katonai és társadalmi ranglétrán. A császár környezete is hamar felfigyelt a legendásan küzdő fiatalemberre, a királyi tanácsban is helyet kapott.
Zsigmond halála után veje, Albert lett a király. A nagy társadalmi előrelépést Hunyadi számára ez az időszak hozta el. Albert a fenyegető török veszély megakadályozására Hunyadi Jánost 1439-ben szörényi bánná nevezte ki. Alig 32 évesen az ország egyik zászlósurává lépett elő.
Különösen élessé vált a helyzet Albert király váratlan halálával. Az ország király nélkül maradt; a török támadások megismétlődése napirenden volt, az ország pedig a királyválasztás kérdésében két pártra szakadt. Az özvegy királyné még csecsemő fia, László számára követelte a királyi koronát. Mások álláspontja - köztük Hunyadié is - az volt, hogy amikor az ország védelme a legnagyobb erőfeszítést kívánja meg, olyan királyt kell választani, akiben már az adott pillanatban megvannak az uralkodáshoz szükséges tulajdonságok, aki az ország haderejét saját hatalmával növelni tudja. Így került előtérbe Ulászló lengyel király, aki el is fogadta Magyarország koronáját. Időközben az özvegy királyné a kis Lászlót megkoronáztatta, így az országnak két királya lett. A párthívek ádáz gyűlölettel álltak egymással szemben, a gyűlölet nagyobb volt, mint a haza szeretete. Ennek következtében polgárháború tört ki az országban akkor, mikor a határmenti várak nagy része már a törökök kezén volt és támadásuk minden pillanatban várható volt.
Hunyadi nem avatkozott a polgárháborúba, inkább a veszélyben forgó határok védelmére készült. Ulászlótól a Szörényi bán címe mellé 1440-ben megkapta Erdély vajdája és Nándorfehérvár (a mai Belgrád) főkapitánya címet is. Így egy kézben egyesült az ország déli, leginkább fenyegetett határainak védelme. Érdemei alapján rövid idő alatt hatalmas birtokadományokban is részesült. Élete végére összesen mintegy 4 millió katasztrális hold tulajdonosa volt. Ekkora földterület magyar földön sem előtte, sem utána nem volt egy kézben. Óriási vagyona jövedelmét elsősorban a török háborúk céljaira fordította. Életcéljának tekintette hazája védelmét és a török kiűzését. Közel két évtizeden át a törökellenes harc fő szervezője volt. Ez a törekvése a kor önző feudális nagybirtokosai fölé emelte. 1441-től sorozatos győzelmeket aratott a törökök felett, 1441-ben megzabolázta a Rácországban dúló törököket, és Szendrőnél megverte Isák (Iszhák) béget. Olyan súlyos csapást mért a Dunán átkelő, a déli megyéket pusztító török csapatokra, hogy azok hosszú időkre felhagytak a dunai átkeléssel. Ehelyett Erdélyre támadtak tetemes zsákmány reményében.
Szentimrénél ugyan Hunyadi még a rendelkezésére álló csekély haderővel vereséget szenvedett a sokszoros túlerővel szemben, de hitét nem vesztette. Székelyekből és a magyarokból új hadsereget toborzott, maga mellé vette vajdatársa, Újlaki Miklós csapatait és a török által támadott Nagyszeben felmentésére sietett. Közben a magyarok értesültek, hogy Mezit bég mindenáron Hunyadit akarja élve vagy halva kézre keríteni. Kemény Simon, egy derék magyar vitéz arra kérte Hunyadit, cseréljen vele lovat, ruhát és fegyverzetet, állítsa egy csapat élére, hogy ő kerüljön a török támadás középpontjába. Hunyadi pedig ezalatt az ellenséget megkerülve oldalról támadjon rájuk. Hunyadi nehezen fogadta el az ajánlatot, de végül engedett. Ruhát, lovat, fegyvert cseréltek, a törökök pedig minden erejükkel arra a csapatra támadtak, amelynek élén Hunyadit vélték. Nagy volt közöttük a diadal fölötti öröm, amikor látták, hogy a magyar vezér kemény küzdelem után elesett. De a vezér halálát nem a sereg megfutamodása követte. Sőt Hunyadi oldaltámadása teljes sikerrel járt. A hírre, hogy Hunyadi él s ő áll a támadó sereg élén a törököket rémülettel töltötte el és teljesen megbénította ellenállásukat. Húszezer török holtteste maradt a csatatéren, köztük Mezit bégé s tömérdek zsákmány és fogoly esett a győztes magyar hadsereg kezébe. E győzelem emlékére Hunyadi utóbb a tövisi völgyben pálos-kolostort építtetett. Kisfaludy Sándor drámájában így siratta el Hunyadi Kemény Simont: „Helyettem, óh, nemes barát, / Elestél s mentve lőn hazád, / Dicsőn és szabadon, / Ha él, virágzik nemzeted, / Az véren váltott érdemed: / Örök hír hamvadon."
A nagyszebeni ütközet hatására az oláh vajdák ismét elismerték Magyarország fennhatóságát a törökökkel szemben. A feldühödött szultán még ugyanazon év nyarán újabb sereget küldött Erdélybe, de Hunyadi a Vaskapu-szorosnál, Karánsebes táján azt is tönkreverte.
E nagy győzelemnek híre bejárta egész Európát. A pápa Hunyadiban egyenesen Isten által kiválasztott vezért látott, akinek vezetése alatt biztos a keresztény fegyverek győzelme. Nagy mozgalmat indított, hogy a nyugati keresztény államok mielőbb egyesüljenek és közös erővel támadjanak a törökökre. Fáradozásainak azonban alig volt visszhangja. Egyedül a magyar nemzet volt az, mely fellelkesedve Hunyadi győzelmein, támadó hadjáratra határozta el magát, amelynek Ulászló király maga állt élére. A hadjárat 1443 júliusában kezdődött és 1444 januárjában a Kunovica hágónál ért véget. Ez volt a hosszúhadjárat, mely nem az időtartalmáról, hanem a megtett útról kapta nevét. Kétezer kilométer egy harmincötezres sereggel ellenséges területen oda és vissza páratlan teljesítmény. Célja Drinápoly, a törökök európai központjának elfoglalása volt. A hadárat során - az előzetes terveknek megfelelően a török csapatokat még gyülekezésük előtt külön-külön sikerült megverni. Több győzelemmel eljutottak a Szlatica-szorosig. A magyarok átkeltek a Dunán s Bolgárország fővárosán, Szófián át a Balkán-hegyláncig vonultak előre, miközben több török sereget megsemmisítettek és több ezer főnyi foglyot, valamint tömérdek zsákmányt ejtettek. Közben olyan páratlan katonai tettet hajtottak végre, hogy alig két nap alatt négy kemény ütközetben mintegy kétszeres túlerővel szemben négy győzelmet arattak. A hideg, az utánpótlás hiányai miatt a sereg 1444 január végén visszaindult Belgrádba. A török békét kért, a Váradon, illetve Szegen aláírt békével visszakerült Szendrő.
A sorozatos győzelmek azt a reményt keltették, hogy a törököt ki lehet verni Európából. Úgy tűnt, a Balkán „felszabadítása”, illetve a Bizánci Császárság maradékának megmentése mögé jelentős erőket felvonultató szövetség kovácsolódhat össze I. Ulászló mellett a Cesarini bíboros, pápai legátus képviselte Szentszék, Velence, Burgundia, illetve Kasztrióta György (más néven Szkander bég) albán fejedelem, Brankovics György szerb despota, valamint VIII. Ióannész bizánci császár részvételével. De kellemetlene meglepetés következett: a nemzetközi összefogásból egyedül a magyarok teljesítették a vállalt feladatot.
1444. november 10-én a várnai csatában az I. Ulászló és Hunyadi János által vezetett keresztény szövetséges hadsereg súlyos következményekkel járó vereséget szenvedett. A csatában az esküjét megszegő ifjú, alig 20 éves uralkodó is elesett. Sokan úgy értelmezték a történteket, mint jogos isteni büntetést az esküszegésért. E nézetet később több magyar történetíró is magáévá tette. Hunyadit Vlad havasalföldi vajda elfogta, és csak a nádor háborús fenyegetésére bocsátották szabadon.
A csatavesztés nem csüggesztette el. A pápához szóló így írt: „Megfontolva a háború természetét, melyben életemet kora ifjúságom óta töltöm, úgy találom, hogy közös sorsa hadviselőknek: hol nyerni, hol veszteni, a mennyei Gondviselő akarata szerint. Ítéljen Isten azok fölött, kik nekünk segítséget ígértek... és ígéreteikkel cselt vetettek. Bennem a fájdalom, melyet érzek; csak növelni fogja a bátorságot... Az, aki a bűnösöket megbünteti, az igazságtalanság bosszúállója a töredelmes szenvedőktől nem fogja megvonni irgalmát, ... rá fogja bírni Szentségedet is, hogy a keresztény népnek megfogyott, de meg nem törött erejét segítségével mielőbb felélessze. Bocsánatot kérek, ha merészebb vagyok, mint talán illenék. De az, aki régóta ezen ügynek szenteli életét, talán fel van jogosítva arra, hogy a szerénységet félretegye. Azért tehát tanácsolom, felhívom, kérem, intem Szentségedet, nyújtson segítséget... A vallás, a kereszténység ügyéről van szó, melynek szolgálatában megvetem az életet és halált. Végső leheletemig nem fogok felhagyni törekvésemmel, hogy hazámon segítsek, s lemossam róla a gyalázatot.”
Hunyadi, mint Magyarország kormányzója
A várnai csatavesztés után nagyfokú bizonytalanság lett úrrá az országban. Ellentétes hírek keltek lábra a királyról, Hunyadiról, Julián pápai követről. Sorsukról hosszú ideig senki sem tudott bizonyosat. Aztán kiderült, Hunyadi ugyan a csatatérről megmenekült, de hazatérőben az oláh vajda - félve a szultán bosszújától - elfogatta és ki akarta szolgáltatni a szultánnak. A magyar rendek határozott fellépése után a vajda szabadon engedte Hunyadit. Ulászló sorsát azonban sokáig bizonytalanság lengte körül. (Többeknek pont ez a bizonytalanság volt az érdeke!)
A rendek ezért ideiglenesen 1445-ben öt főkapitányra bízták az ország irányítását; természetesen közéjük választották Hunyadit is. A sokfejű kormányzás azonban nem bizonyult szerencsésnek. Hunyadi ezért azt javasolta, hogy mivel Ulászló halála már biztosnak tűnik, ismerjék el Albert fiának, Lászlónak királyságát. Ameddig pedig a kis király ténylegesen át nem veheti az uralkodást, az országgyűlés válasszon kormányzót. 1446. június 5-én a rákosi országgyűlés elfogadta Hunyadi javaslatait és óriási lelkesedéssel őt választotta meg Magyarország kormányzójává, szinte teljes királyi hatalommal. 1447 szeptemberében Buda vára is Hunyadié lehetett. 1448 februárjában hercegi címet kapott, de ezt soha nem használta.
Kormányzóként három sürgős feladat hárult rá: a haza megvédése a török veszéllyel szemben, a király kiszabadítása Frigyes német király gyámsága alól, valamint az önkényeskedő urak megrendszabályozása. Hunyadi mindhárom irányban sokat tett és ért el.
Az országot ekkor nem csak a Porta, hanem III. Frigyes német-római császár is fenyegette. „Hazánknak a pogányok támadása nem árt annyit mint az ő (III. Frigyes) váratlan ellenségeskedése! ... jogtalanul visszatartja a királyt és a koronát, sőt újabb foglalásokat tesz, királyi és egyházi jövedelmeket bitorol, a népet zsarolja, várakat épít, a templomokat megszentségteleníti..." - írta 1446 októberében a pápának. Hunyadi, hogy meggátolja birtokszerzéseit Nyugat-Magyarországon megüzente a háborút III. Frigyesnek és hadaival megszállta és elfoglalta a császár tartományait, majd Bécs ellen indult. Végül a császár időhúzási célzattal békét ajánlott.
1448-ban egy törökellenes magyar - szerb - albán szövetség élén kísérelte meg ismét az oszmán hatalom visszaszorítását a Balkánról. Győzelmi sorozata után, az árulás következtében elvesztett második rigómezei ütközet során kétszer is fogságba került. Brankovics szerb fejedelem súlyos feltételek mellett bocsátotta szabadon, többek között idősebb fiát, Lászlót, túszként kellett Brankovics kezébe adnia.
Hazatérve Hunyadi az ország erőinek egyesítését és a központi hatalom megerősítését tűzte ki célul, ebben a törekvésében Vitéz János volt a segítőtársa. 1450-ben a császárral kötött egyezményben Hunyadi elismerte V. László trónigényét. 1453-ban az ifjú V. Lászlót felnőtté nyilvánították, Hunyadi lemondott kormányzói tisztségéről. A hatalmat a király kezébe adta, de országos főkapitányi tisztét és temesi ispánságát megtartotta. Szolgálatai elismeréseként a király Beszterce örökös főispánjává, grófjává teszi, és címerét kibővíti az ún. besztercei oroszlánokkal.
1454-ben Krusevácnál Feriz bég seregét verte tönkre és javaslatot tett egy százezer harcosból álló sereg szervezésére és a török Európából való kiűzésére. Támogatója nem akadt, a török megindult, és ostrom alá vette Nándorfehérvárt.
A végső csata
1456. július 21-22-én Hunyadi János saját seregével és a Kapisztrán János által toborzott keresztesekkel fényes győzelmet aratott a szultán többszörös túlerőben lévő seregén - ami nándorfehérvári diadal néven vonult be a magyar történelembe.
Elterjedt vélekedés szerint ez a győzelem már Európában is visszhangra talált, s a nagy diadal tiszteletére azóta minden délben, Európa-szerte meghúzzák a harangokat. A déli harangszó elrendelése azonban szűk egy hónappal megelőzte Hunyadi győzelmét. Azonban a győzelem emlékére vezette be III. Callixtus pápa az Urunk színeváltozása ünnepet az egész egyházban.
Hunyadi nem sokkal élte túl győzelmét. Augusztus 5-én lebetegedett, a pestis rövid időn belül teljesen legyengítette. Kapisztrán János hallgatta meg Hunyadi utolsó gyónását, ő imádkozta a haldoklók fohászát, amikor Zimonyban, családtagjaitól és barátaitól övezve búcsút vett a földi élettől. „Isten veled, égi csillag! - adja da Capistrano szájába a búcsúztatót a humanista történetíró, Ransanus. - Jaj, elesett a keresztények védelmezője! Kialudt a keresztény világ lámpája… Te, drága Jánosom, valóban boldog vagy: mi szerencsétlenek itt maradunk a siralom völgyében. Ó, Jánosom, Isten veled!” - hangzik a nekrológ végszava.
„Korra és nemre való tekintet nélkül okkal siratta sokáig mindenki nyilvánosan szerte Magyarországon. Némelyek a bátor harcost gyászolták jajongva, a katonák a győzhetetlen hadvezért, és valamennyien a haza atyját.” - írta Bonfini.
A nagy törökverő hős, Hunyadi János emlékére írt Janus Pannonius vers Csorba Győző fordításában így szól:
Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János
álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt.
Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon:
lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt.
Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén
sok hős járta be, - ám égbe csak ez maga szállt.
Hunyadi János földi maradványait végakaratának megfelelően pompás temetéssel a gyulafehérvári, Árpád-kori Szent Mihály székesegyházban fivére mellé helyezték végső nyugalomra. Sírját a tragikus fordulatokban bővelkedő erdélyi történelem során a 17. században török, tatár és oláh martalócok több alkalommal is feldúlták.
Hunyadi János halálával az egyik legnagyobb hadvezér távozott az élők sorából, aki gyakorlatilag egész életét, vagyonát, politikai és katonai tehetségét a török elleni déli határvédelemnek szentelte. Történelmi tény, hogy a nándorfehérvári diadal olyan fénypontja hadtörténetünknek, amelyre méltán lehetünk büszkék. Több mint kétszáz évig, Montecuccoli 1664. évi szentgotthárdi győzelméig ugyanis nem lesz példa arra, hogy magyar haderő a szultán vezette oszmán fősereget katonailag legyőzze, illetve megfutamodásra kényszerítse.