V. László

V. László 'A magyarok krónikájában'.
V. László 'A magyarok krónikájában'.

„Állj meg, boszú, megállj:
Cseh földön ül a rab;
Cseh földben a király,
Mindég is ott marad,
De visszajő a rab…!”
(Arany János: V. László)

„Jertek, a Felség vár, hogy adja esküjét:
Esküje hogyha véd, nincs ármány, nincs veszély!”
(Részlet Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából)



V. László (Komárom, 1440. február 22. - Prága, 1457. november 23.) Ausztria első főhercege, cseh és magyar király - aki lefejeztette Hunyadi Lászlót, Nándorfehérvár főkapitányát - neve Arany János balladájából és Erkel operájából vált az utókor számára közismertté.

V. László
V. László

Habsburg Albert, az első Habsburg-házból való magyar király és Luxemburgi Erzsébet házasságából született 1440. február 22-én Komáromban négy hónappal apja halála után. Ezért kapta az utószülött nevet. Ő volt az egyetlen olyan Habsburg-házi uralkodó, aki magyar földön született.

1440. január 1-jén a budai országgyűlés az elhunyt Albert és a még meg nem született László helyett Ulászlót választotta magyar királlyá. A hatalomvágyó édesanya azonban nem nyugodott bele a döntésbe. Elutasította Ulászló megválasztását, udvarhölgyével, Kottaner Jánosnéval a visegrádi várból ellopatta a Szent Koronát és május 15-én Székesfehérvárott megkoronáztatta csecsemő fiát. Nyomására a koronázást Szécsi Dénes esztergomi érsek hajtotta végre, így a koronázás formailag megfelelt a magyar szokásjog mindhárom feltételének. A gondot csak az jelentette, hogy a június 29-ére Budára meghirdetett országgyűlésen a rendek újból Ulászlót választották királlyá. Érvénytelenítették László koronázását és az igazi korona hiányában a Szent István-fej ereklyetartójáról levett koronával meg is koronázták Ulászlót.

Az özvegy gyermekével együtt Bécsbe menekült. László herceg aztán 1442-ben édesanyját is elveszítette. Távoli rokona, III. Frigyes német-római császár karolta fel az igen tekintélyes magyar, cseh és osztrák örökséggel is rendelkező gyermek uralkodót. Frigyes - a távolabbi célok elérése érdekében - gyakorlatilag fogva tartotta Lászlót. Így mindkét országban kormányzók irányították az ország ügyeit Hunyadi János, illetve Podjebrád György személyében.

Székely Bertalan: V. László és Cillei Ulrik
Székely Bertalan: V. László és Cillei Ulrik

A helyzet éveken át nem változott. Frigyes sem az ifjú királyt, sem a koronát nem adta ki. Végül politikai céljait felülírta a magyar, cseh és osztrák rendek szövetsége. A 16 ezres osztrák és cseh haderő megtette hatását, a császár a 13 éves Lászlót átadta Cillei Ulrik grófnak (Erzsébet unokafivérének). Az így kiszabadított gyermekkirály számára a „szabadság” természetesen nem jelentett valódi változást. Podjebrád György ugyan beleegyezett László cseh királlyá koronázásába 1453-ban, azonban régensként továbbra is a kezében tartotta az ország ügyeit. László ettől kezdve Prágában Pogyebrád György felügyelete alatt élt. Podjebrád György, majd később Cillei Ulrik gyámsága és befolyása alatt - egyaránt szoros őrizetben maradt, ahonnan soha nem nyílt számára kiút. A gyenge és befolyásolható László tanácsadói hatására addig példátlan módon Bécsbe hívta össze azt az országgyűlést, ahol 1453. január 1-jén újabb koronázás nélkül elismerték királynak. Hunyadi János kormányzói tisztsége formálisan ugyan megszűnt, de főkapitányként továbbra is ő maradt Magyarország tényleges ura. Magyar királyként semmit sem tett a török veszedelem ellen, az országba is csak 1455-ben látogatott először. Természetesen hazánkban sem uralkodhatott önállóan, valójában a két legjelentősebb bárói liga - a Garai-Cillei, illetve a Szilágyi-Hunyadi szövetség - megpróbálta őt kisajátítani a maga céljai számára.

Vízkelety Béla alapján Canzi Ágost litográfia V. László eskütétele
Vízkelety Béla alapján Canzi Ágost litográfia V. László eskütétele

1456 augusztusától Hunyadi János halála után a ligák egyensúlya felborult, az V. Lászlót leginkább befolyásoló Cillei Ulrik pártja pedig megpróbálta egyértelműsíteni a helyzetet. Szinte azonnal vita robbant ki a korábban önkényesen lefoglalt javak és erősségek tulajdonjogát illetően, melyben a Garai-Cillei-liga igyekezett döntő csapást mérni megrendült riválisára. A szóban forgó ingóságok között természetesen a déli végvárrendszer kulcsa, a nyár során a Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János hősiességével megtartott Nándorfehérvár számított a legfontosabbnak. A török felett aratott diadal után a vár Hunyadi László - az új családfő - nagybátyja, Szilágyi Mihály birtokában volt. A veszély elmúltával a király magának követelte a várat. Akarata érvényesítése érdekében egy keresztes haddal 1456 szeptemberében a Délvidékre vonult, és Futakra országgyűlést hívott össze. Itt László nem a „törökverő” hadvezér örökösét, Hunyadi Lászlót, hanem saját nagybátyját és gyámját, Cillei Ulrikot nevezte ki új országos főkapitánynak.

Az országgyűlés után a király és főkapitánya meg is jelent seregével Nándorfehérvár átvételére, Hunyadi azonban csupán V. Lászlót és Cilleit engedte be a várba. Itt az események később tragikus fordulatot vettek. A gróf és a fiatal családfő közötti végül szóváltások tettlegességig fajultak. A vita fegyveres összetűzéssel zárult, amelyben Hunyadi László és hívei megölték Cillei Ulrikot. Cillei halála az egymással szemben álló feleknek egyaránt érzékeny veszteséget jelentett, de a súlyosabb csapást mégis a Hunyadiak szenvedték el. A gyilkossággal ugyanis abba a gyanúba keveredtek, hogy a főhatalom kisajátítására törnek, amivel sok ellenséget szereztek. Hunyadi János több egykori szövetségese is elpártolt a törökverő vezér fiától. A gyilkosságtól megrettent király ugyan teljes büntetlenséget ígért Hunyadinak. Ennek tudatában 1457 márciusában a Hunyadi-párt vezetőivel és híveivel megjelent Budán. V. László ígéretét kényszer hatása alatt tett cselekedetnek nyilvánította, és március 14-én elfogatta Hunyadi Lászlót és kíséretét. A vezetőket halálra ítélte, de közülük csak Hunyadi Lászlót fejeztette le. Tartva a lázadástól május végén először Bécsbe menekült, majd Prágába ment, ahová a fogoly Hunyadi Mátyást is magával vitte. Prágában teljesen váratlanul elhunyt. Halálát hosszú ideig Podjebrád mesterkedésére vezettek vissza, ám későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a király fehérvérűségben - leukémiában - szenvedett. A prágai Szent Vitus székesegyházban temették el.

Szobra Révkomáromban
Szobra Révkomáromban

A tizenhét éves király éppen menyasszonya fogadására készült, amikor megbetegedett és 36 órás görcsös vonaglás után 1457. november 23-án, a Hunyadi László mentességére tett esküjének első évfordulóján meghalt. Másnap felravatalozták, ám a szemén, nyelvén, testén látható sötét foltok és a lágyékduzzanatok miatt nem tették szokásos módon több napos közszemlére, már 25-én eltemették a prágai Szent Vitus-székesegyházban. De már a sírba tétele előtt a legkülönfélébb híresztelések keltek szárnyra mind halála okát, mind okozóját illetően. Sokan a legképtelenebb feltevéseknek is hitelt adtak. A közvélemény Isten bubópestis vagy szifilisz képében jelentkező büntetéséről beszélt, a legelterjedtebb vélekedés szerint azonban Podjebrád György mérgeztette meg, hogy helyébe léphessen. Nemrégiben aztán kiemelték és megvizsgálták az eltemetett csontvázat, s arra az eredményre jutottak: V. Lászlót nem megmérgezték, hanem leukémiához hasonló rákos megbetegedésben halt meg. A szaknyelven blasztomatózisnak nevezett betegség sajátossága, hogy áldozata teljesen egészségesnek tűnik, de az első tünetek fellépte után 1-2 napon belül meghal.

V. László halálával kihalt a Habsburg-dinasztia alberti ága, így Csehországban Podjebrád György, Magyarországon pedig - a szegedi egyezmény értelmében - Hunyadi Mátyás került trónra, a császári család másik ága azonban III. Frigyes, majd az ő utódai alatt sem tett le arról, hogy ezeket a koronákat visszaszerezze.