Székely Bertalan

Székely Bertalan: Önarckép
Székely Bertalan: Önarckép

„Terveim: családi boldogságot festeni, gyermekeket, szép asszonyokat, a hősies témákat sem elhanyagolni…”

„Aki nem tud firkálni, az rajzolni sem tud."



Ádámosi Székely Bertalan (Kolozsvár, 1835. május 8. - Cinkota, 1910. augusztus 21.) magyar festő, a XIX. század magyar festészetének kiemelkedő, európai rangú alakja, A romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet egyik legnagyobb képviselője. Történeti kompozícióiban, freskófestészetében visszatükröződő technikai, elméleti, esztétikai felkészültsége kora legműveltebb mesterei közé emelik.

Élete

Székely nemesi családból származott. Édesapja Székely Dániel kormányszéki fogalmazó, édesanyja Kelemen Johanna. Édesapja Kolozsvárott halt meg 1869-ben, 73 éves korában. A család őse Székely Bertalan 1592-ben kapta nemesi levelét Báthory Zsigmondtól.

Egri nők
Egri nők

A kolozsvári református kollégiumban tanult, tanulói pályája azonban 1848-ban tanítók hiányában félbeszakadt. Először mérnöknek készült és a bécsi műegyetemen tanult, de matematikai előtanulmányok hiányában itt nem boldogult. Ezért 1851-ben átiratkozott a művészeti akadémiára. 1851-55-ben Bécsben J. N. Geiger és K. Rahl növendéke volt.

1855-ben visszatért Erdélybe. Családja nem támogatta pályamódosítását, ezért évekig Brassóban és Nagyszebenben cégtáblát festett, rajzot tanított és régi képeket javított. Tehetségét Joseph Berres osztrák festő ismerte fel, aki szerepet játszott Munkácsy pályájának indulásában is. Ajánlására 1858-ban a csehországi Marchendorfba, az Aichelburg grófok birtokára került, ahol számos portrét festett. Itt 1858-ban meg is házasodott, felesége: Kudrna Jeanette.

1859-ben Drezdába ment, ezután Münchenbe utazott Pilotyhoz tanulmányai folytatására. Itt készült korai remekműve, az ifjúi lendületet és szakmai tudást egyaránt kifejező Önarckép. Ekkoriban hatott rá az akadémiai klasszicizmus, a lírai természetábrázolás és a naturalizmus is. Megfordult Berlinben, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Londonban.

Thököly Imre búcsúja
Thököly Imre búcsúja

Itthon kiállított képeinek sikere nyomán hazahívták, de 1862-ben hiába jött Pestre, nem kapott elég megbízást. Mivel az általa tervezett hazai művészeti Akadémia sem valósult meg, visszatért Münchenbe. 1863-ban VII. Károly császár menekülése című falképéért (München, Bayerisches Nationalmuseum) elnyerte a bajor kormány ösztöndíját. A díjból Hollandiába és Párizsba utazott. 1866-tól ismét Magyarországon dolgozott. 1869-ben Olaszországban járt tanulmányúton. E korszak freskófeladatai mellett főként portrékat, női figurákat, ismert Léda-kompozíciókat festett. Az 1880-1890-es években készültek legszebb tájképei.

Élete vége felé mindjobban lekötötték festőpedagógiai munkái. Nemcsak technikailag, de elméletileg, esztétikailag is a kor legműveltebb mestere volt, aki a tanításhoz szükséges minden adottsággal rendelkezett. 1871-től a Mintarajziskola tanára, 1902-től pedig igazgatója volt, majd 1905-ben a II. mester iskola igazgatójává nevezték ki. 1910. augusztus 21-én hunyt el, 75 évesen. Szadán van eltemetve. Korának legnagyobb elméleti műveltséggel bíró mestere volt, akinek irodalmi munkássága is jelentős.

Munkássága

1859 telén Münchenben, a Pilotynál végzett tanulmányai idején festette ifjúkori Önarcképét. E korai remekműve a realista magyar portréfestészet egyik kiemelkedő alkotása. Az alkotó ifjúi lendületét és szakmai tudását egyaránt megmutatja. Itt készült első jelentős történelmi kompozíciója, a II. Lajos király holttestének megtalálása is. 1861-ben festette Dobozy és hitvese című történelmi képét. E témát kortársa, Madarász Viktor is megfestette, ám míg ő a menekülés mozgalmasságát hangsúlyozza, Székely inkább tragikus hősei jellemére összpontosít. Ettől kezdve mind jobban kibontakozott egyéni stílusa, amelyet az akadémikus komponálás, pontos szerkesztés, lélekelemzés és az anyagok természethű ábrázolása jellemzett.

Vérszerződés
Vérszerződés

1862-ben készítette Greguss János arcképét. A monumentális festészet problémái foglalkoztatták. 1866-ban alkotta a Mohácsi vész, a következő évben pedig az Egri nők című nagy sikert aratott történelmi képeit, melyeknél érezhető az utalás a szabadságharcra.

Pályáját kezdetben a szabadság és függetlenség eszméi határozták meg, de a kiegyezés után a történelem átértékelődött szemében. Jó példa erre az V. László és Czillei (1870) című történelmi kompozíciója, mellyel egy dekadens világot láttat. 1869-ben Olaszországban járt tanulmányúton. Ez idő tájt sok illusztrációt készített Eötvös József, Petőfi Sándor és egyéb költők, írók költeményeihez. 1871-ben festette A nő élete című 12 részes tusfestmény-ciklusát, 1875-ban készült egyik legjelentősebb és egyben fő műve, a Thököly búcsúja.

1879-ban fejezte be utolsó nagyszabású történelmi munkáját a Zrínyi kirohanását, amely 1883-ban Ipolyi-díjat nyert.

A század utolsó évtizedeiben több nagyobb freskó-megbízásnak tett eleget. 1887-1889-ben festette a pécsi székesegyházban két freskóját és ugyanott a Szt. Mór-kápolna faliképeit, 1889-1890-ben Lotz Károllyal és Deák-Ébner Lajossal a tihanyi apátság freskóit, 1890-1896-ban a Mátyás-templom több freskóját, 1896-1897-ben a kecskeméti városi tanács dísztermének freskóit. A Vajdahunyad vár részére tervezett Csodaszarvas regéjét bemutató freskósorozat (1900-1902) nem került kivitelezésre. Ugyanúgy nem realizálódtak a Zeneakadémia számára tervezett freskósorozatai sem, betegeskedése miatt. Az Akadémia számára is több arcképet készített.

Szada, Régi református temető
Szada, Régi református temető

Székely Bertalan a 19. századi magyar festészet kiemelkedő, európai rangú alakja, nemzeti romantikánk fő képviselője. Elsőként kísérelte meg komoly művészi igénnyel összefoglalni a festészet majd minden műfajában az 1848 utáni magyar társadalom érzéseit. Kortársai egy része - Benczúr, Lotz - a hatalom mellé állt, mások, mint Munkácsy, Madarász, Mednyánszky, a nép felől közelítettek témáikhoz. Székely középen állt, nemesi demokrata volt, soha nem lett plebejus festő. A történelemben a harcos erényeket, az emberi méltóságot és a bátor tetteket értékelte, a kapitalizmusban csak romlott kozmopolitizmust látott. Nagysága abban rejlik, hogy mindennek dacára elkerülte a régi megoldások átvételét, de a történelem illusztrálását is. Történeti képein a nemzetnek a szabadságharc bukása miatt érzett fájdalmát, portréin, aktjain a 19. századi magyar szépségideált fogalmazta meg.

Emlékezete

A Műcsarnok 1911-ben és 1956-ban nagyszabású emlékkiállítást rendezett műveiből. Székely Bertalan szellemi örökségének emlékhelyéül egykori szadai műterme, lakóháza és kertje szolgál. Ez ad otthont a nevét viselő művészeti központnak.