- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Áprilisi jeles napok
- Gróf Széchenyi István, „a legnagyobb magyar
Gróf Széchenyi István, „a legnagyobb magyar”
„Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát.”
„Az ember annyit ér, amennyit használ."
„A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.”
„...minden kifejlődés, előmenetel, erő, érték és szerencsének legmélyebb sarkalatja a KIMŰVELT EMBERFŐ."
„Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember."
„A magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi."
„Minél magasabban születik az ember, minél gazdagabb, értelmesebb és függetlenebb, annál nagyobbak kötelességei embertársai, hazája irányában."
„Ha más nemzeteknek több a kincsük, legyen minékünk több erkölcsünk és hazafiúi szeretetünk."
„Felemelkedésünk és boldogulásunk csakis a hitelen alapulhat, mégpedig a tág értelemben vett hitelen, hogy tudjunk „hinni ’s hihetni egymásnak.”
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit"
„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.”
„Tisztelek minden véleményt - kivéve a megvásároltakat - ezeket megvetem."
„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen."
„Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk."
„Minden becsületes szívnek legszentebb a hon."
„Én Magyarország férfias felvirulása után sóvárgok. Minden, bármi hasznos legyen is egyébiránt, mi e végcélhoz nem vezet, nem közelít, nem elégíti ki lelkem szomját.”
„Mióta élek, kimondhatatlan vágy létezik lelkemben, Magyarország kifejtése, a magyar nemzet feldicsőítése él minden csepp véremben."
„Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni - ahhoz való tulajdon és talentum nélkül."
„Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretném hinni - lesz!"
„Azokért élünk, akiket szeretünk,
Azokért, akik igaznak tartanak,
A jövőért élünk, a szépért, s a jóért, amit tehetünk."
Gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. - Bécs, Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere. Eszméi, tevékenysége és hatása által a modern, új Magyarország egyik megteremtője. A magyar politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja. A Hungarikum Bizottság 2014. március 18-án szellemi hagyatékát mint egyedülálló nemzeti értéket, hungarikummá nyilvánította. Életműve nemcsak saját korában volt kiemelkedő, hanem az utókor számára is példamutató. Állandó és kitartó munkálkodása a jobbítás érdekében csodálatra méltó. Cselekvő hazaszeretete minden magyar számára példaértékű. Nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény alapítója és névadója. Szinte páratlan dolog, hogy személye nem osztja meg a magyarságot, ma is általános tisztelet övezi. Életműve a magyarság csúcsteljesítményei közé tartozik. Írásai, szellemi hagyatéka, megvalósult fejlesztései révén kezdődött a modern, polgári Magyarország kiépítése. „…kinél nagyobb magyart nemzetem évkönyveiben nem ismerek, s kinek nevét, a Széchenyi István nevet csak buzgó hálával és hű lelkesedéssel emlegetendi minden magyar, amíg lesz magyar.” - mondotta 1840-ben Kossuth a pesti megyegyűlésen.
a Herrengasse 5 sz. ház falán
Széchenyi István az ország egyik leggazdagabb arisztokrata családjából származott. Apja Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum és Könyvtár megalapítója, anyja a Georgikont alapító Festetics György gróf nővére, Julianna volt.
A főúri családok tradícióit követve 1808-ban katona lett. Rendhagyó módon szülei úgy határoztak, hogy a Napóleon elleni háborúhoz igényelt családonkénti 1 fő helyett mindhárom fiúkat katonának adják. Így a korhatár, a 18. születésnapja előtt vett részt a legfiatalabb Széchenyi fiú, István is az utolsó nemesi felkelésben (1809) és az azt követő napóleoni háborúkban. Bátor katonaként olyan futárszolgálatokat is teljesített, amelyeknél az ellenséges vonalakon kellett átkelnie. A napóleoni háborúk ideje alatt többször kitüntették. Mint katona sokfelé járt a világban, széles látókörre tett szert. 1813 október 16-19 között fiatal huszártisztként részt vett a Napóleon vereségével végződő lipcsei, vagy másképpen a „népek csatájában". A katonai pályán eltöltött 17 sikeres év után 1826 február 15-én főhadnagyi rangjáról azért mondott le, hogy szabadon nyilváníthassa ki politikai véleményét.
Katonai, követi feladataival kapcsolatban sokat utazott. 1815 őszén Angliában tanulmányozta az angol alkotmányt (amely ideálja lesz), az ipari gépeket és a lótenyésztést. Ebben az időben bizonyos termékeket csak halálbüntetés terhe mellett lehetett Angliából kihozni. Ilyennek számított például az a gázfejlesztő gép is, amelyet Széchenyi első angliai útjáról hozott haza: 4 dukáttal sikerült megvesztegetnie a határőrt. 1817-ig beutazta Olaszországot, Franciaországot, Angliát, Görögországot, a kisázsiai partokat. Magyarországi útjai közül különösen fontos volt számára Erdélyben tett utazása. Itt kötött barátságot 1821-ben báró Wesselényi Miklóssal, aki nagy hatással volt Széchenyire. A magyar nyelvre is ő tanította. Utazásaik során szerzett tapasztalataikról mindketten írásban is beszámoltak. Széchenyi könyvet írt többek között a lótenyésztés, a selyemhernyó-tenyésztés fontosságáról, az eperfa-ültetvények hasznáról, a csatornázás fontosságáról.
A fejlett nyugat-európai államokban látottak és tapasztaltak arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán segítsen, s erre megnyerje nagybirtokos osztálya tagjait, elsősorban az arisztokratákat. Munkásságát áttekintve érthetjük meg Kossuth Lajos 1840 június 9 -én, Pest megye közgyűlése előtt mondott szavait: „Hazáját mondhatatlanul szereté, szereté ama keser-édes búskomolysággal, mely nemzeti jellemünk sajátsága. E honszeretet azonban gróf Széchenyinél henye sopánkodásban nem párolgott el. Ujjait a kornak üterére tette és megértette lüktetéseit. És ezért, egyenesen ezért tartom őt a legnagyobb magyarnak; mert nem ismerek senkit históriánkban, kiről el ne mondhatnók, hogy százados hatásra számított lépései sem korán, sem későn nem érkeztek. - Ki korán jő, izoláltan áll és az egyedül állónak lépteit maradandó hatás nem követheti. A ki későn jő, fényes nappal gyújt gyertyavilágot s még hálát adhatunk, ha működése csak haszontalan. - Gróf Széchenyit a kor szükségeinek hatalma alkalmas perczben ragadta meg. Ő korának nyelvévé lőn; ő a nemzet jobbjai gondolatának szavakat adott. És hatásának titka itt fekszik. Ha kész anyagot, kész fogékonyságot nem talál nemzetében - nem győzött volna meg senkit". Igaz, Kossuth egykori szavaiból saját hallgatósága félreérthetetlenül kiérzett bizonyos politikai mellékízt. Kossuth szavai azt is sugallták: „a gróf immár pusztán történelem, a jelennek nincs dolga vele." De mára már csak a tiszta szállóigévé nemesült mondat maradt meg, minden mellékzönge nélkül.
Már 1822-ben meghonosította angliai mintára Pesten a lóversenyeket, és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet. Az 1825-ben megnyílt országgyűlés alsó táblájának ülésén Felsőbüki Nagy Pálnak, az elkorcsosodó főurakat ostorozó beszéde hatása alatt szót kért és egyévi jövedelmének felajánlásával megvetette a Magyar Tudományos Akadémia alapjait. Széchenyi beszédét követően többen nagyobb összegekkel támogatták egy magyar tudós társaság felállításának tervét. Az 1827: XI. tc.-ben az után kimondták, hogy az „önként és szabad adakozással összeszedetett tőke vagyonból Magyar Tudós Társaság állíttassék föl". 1826-ban lemondott tiszti rangjáról, hogy az ne akadályozza nézetei szabad kifejtésében. 1827-ben Pesten megalapította a Nemzeti Kaszinót azzal a céllal, hogy elősegítse a főurak nemzeti alapon történő politikai állásfoglalásának kialakulását. 1828-ban jelent meg első könyve (Lovakrul).
1830 január 28-án jelent meg „Hitel" című munkája, mely Magyarország polgári átalakulásának gazdasági-társadalmi program összefoglalója. A „Hitel"-lel az volt a célja, hogy rádöbbentse a nemességet: az ország társadalmi-gazdasági átalakítását saját jövőjének érdekében is végre kell hajtania. Központi gondolata: a magyar gazdasági életben hiányzik a befektetés, mert nincs hitel. A hitel hiányában a birtokos nem tudja korszerűsíteni elavult gazdaságát. Hitelt a birtokos azért nem kap, mert az ősiség elavult intézménye akadályozza a nemesi birtokok szabad adásvételét. Gátja a modernizálásnak maga a nemesség kiváltságrendszere, az alacsony értékű robotmunka és a feudális ipari-kereskedelmi-szolgáltatási rendszerek együttese. Vádolja a nemességet, mivel az visszaél a jobbágyok - „a haza legszámosabb" és így legfőbb tekintetre méltó részének, „minden terhek türelmes viselőjének" - munkájával. Kritikusan tárgyalja Magyarország elhelyezkedését a Habsburg Birodalomban, mégis az ország felemelkedésének akadályozó tényezőit inkább nemzeti hibáinkban, nem pedig a bécsi kormányban keresi. A nemesség önkritikátlan, eltelik nemzeti múltjának dicsőítésével, ezért önkritikus látásmódra, kiművelt emberek sokaságára van szükség.
A „Hitel"-ben kifejtett gondolatait taglalta a két következő munkájában, a „Világ"-ban és a „Stádium"-ban. Ez a három mű egyfajta egységet teremt, egymást követő, egymásból következő művek. Sürgeti a jobbágyság helyzetének javítását, az ősiség eltörlését, a parasztság szabad birtoklási jogát, az iparés kereskedelem szabadságát. Burkolt formában, de már megjelent a jogegyenlőség és a közteherviselés - vagyis a nemesség kiváltságai feladásának- gondolata is. Az arisztokraták nagy része Széchenyi ellen lépett fel; gyalázkodó állásfoglalásukat írásban Dessewffy József foglalta össze. A Hitel taglaltja címen (1830), ez serkentette Széchenyit a „Világ" (1831) című válasziratának közzétételére. Ez a mű a „Hitel" bővebb kifejtése, itt világosabban fejtette ki a nemzeti átalakulás útját és teendőit. A „világ” szó itt a világosságra, a Hitelben leírtak megvilágosítására utal.
Az 1831-i nagy parasztmozgalom, a kolerafelkelés után újból tollat ragadott. „Stádium" című művében tizenkét törvényjavaslatba foglalta világos követeléseit, korának reformprogramját. A „Stádium" nyomtatását a cenzúra megtiltotta. Csak külföldön került sajtó alá, 1833 őszén jutottak belőle becsempészett példányok Magyarországra. A három mű dicsőségét így énekli meg Arany János Széchenyi emlékezete című versében:
„Hitel, Világ és Stádium! ti, három -
Nem kézzel írt könyv, mely bölcsel, tanít,
De a lét és nemlét közti határon
Egekbe nyúló hármas pyramid!"
„Politikai programm-töredékek” című írását Széchenyi egy anekdotával fejezte be. Amikor hivatalba lépett, egy hölgy azt mondta neki: mivel már most vagy a hazát, vagy a kormányt kénytelen lesz megcsalni, az istenért, csak a hazát ne csalja meg. Széchenyi megnyugtatta a hölgyet, hogy egyik felet sem csalja meg, hanem mind a kettőnek használni fog az által, hogy saját érdekeikre figyelmeztetni fogja őket. Mire a hölgy azt felelte, hogy „az lesz a sorsa, hogy sem odafent, sem idelent nem fognak neki hinni”. Ezzel az anekdotával Széchenyi egész politikai pályáját jellemzi.
Írásai mellett nagyrészt vállalt a gyakorlati tevékenységekből is. 1830. szeptember 4-én megtette első útját Bécs és Pest-Buda között az angol vállalkozók által alapított Első Duna Gőzhajózási Társaság első gőzhajója, az „I. Ferenc". A Társaság életében jelentős változásokat hozott Széchényi. Tervei között szerepelt a Duna hajózhatóvá tétele és a folyami közlekedés megteremtése a Fekete-tengerig s azon át Konstantinápolyba. Példájára több magyar arisztokrata vásárolta meg a Társaság részvényeit. 1833-ban a Társaság egy másik, a „Duna" nevű (később „Argó"), 1834-ben még egy harmadik, „Pannónia" nevű gőzhajót is üzembe állított. A Társaság beszerzett egy tengerjáró gőzöst, s azzal Odesszába, illetve Konstantinápolyba tett utakat. 1835-ben megszerezték az Óbudai szigetet. Ez téli kikötőül és hajóépítő műhelyként szolgált.
A fiatal Széchenyinek számos kalandja volt főúri és kevésbé főúri hölgyekkel. A sportos testalkatú, ifjú huszárkapitányt hírhedt szoknyavadászként emlegették. Kalandjainak sora annak ellenére tisztázatlanok, hogy Széchenyi nagyon részletes naplót vezetett. Halála után ugyanis titkára és hű munkatársa, Tasner Antal a naplók köteteiben az inkriminált részeket kivágta vagy tussal olvashatatlanná tette.
A családon belüli tiltott szerelem tekintetében apja nyomdokába lépett, aki bátyja halála után annak feleségét vette nőül. Istvánt komoly lelkiismeret furdalása sem akadályozta meg, hogy bátyja, Pál feleségével, a szép Caroline Meade grófnéval ne folytasson szerelmi viszonyt.
1824-ben találkozott Seilern Crescence osztrák grófnővel, Zichy Károly gróf feleségével. Kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Kapcsolatuk 11 éven át tartó heves udvarlása - melyről a férj is tudott - Zichy gróf 1834-es halála utánért révbe. A gyászév leteltével 1836. február 4-én házasodtak össze. Az ifjú feleség ekkor már hétgyermekes anya volt, akinek legkisebb gyermeke a Széchenyivel történt házasságkötésekor még alig múlt másfél éves, a legidősebb, Zichy Karolina Jozefa is csak 16 éves volt. Házasságukból három gyermek született, de közülük lánya csak 2 hetet élt. Crescence igazi társa, támogatója lett Széchenyinek minden közéleti tettében.
1836-ban Széchényi kezdeményezésére Sopronban, majd Pesten alakult részvénytársaság gőzgéppel működtetett hengermalom építésére. Utóbbi napi 17 tonna lisztet állított elő. Meghajtó gőzgépe a maga 30 lóerejével a legnagyobb volt az országban. Széchenyi még részt vett a Kereskedelmi Bank alapításában, foglalkozott a magyar színház kérdéseivel; példájával és ösztönzésével elősegítette a bortermelés és selyemhernyó-tenyésztés fokozódását, színvonalát; királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozásának hatalmas munkáját, 1840-es években a Tisza szabályozás megindítása, a balatoni gőzhajózás életre hívása emelkedik ki gyakorlati tevékenységeiből. A Lánchíd is Széchenyi nevéhez kapcsolódik. Széchenyi volt a motorja az építkezésnek. Ez volt az első állandó híd Pest és Buda között. Itt kötelezték először a nemeseket hídpénz fizetésére. A híddal Széchenyi dédelgetett tervét is siettetni kívánta: az ország fővárosává emelni Pest-Budát; ezt a Szépészeti Bizottmányban kifejtett működésével maga is segítette. A Várhegy-alagút megépítésének terve ugyancsak Széchenyitől ered.
Miközben gyakorlati munkája a polgári követelmények kielégítésére irányult, politikai programjában egyre inkább megtorpant, szembefordult a haladás új és erőteljesebb követőivel. Először barátjával: Wesselényivel hasonlott meg, már az 1830-as évek elején. Az első reformországgyűlés (1832-36) harcaitól távol tartotta magát, de Kossuth Lajos 1841. január 2-án megindított „Pesti Hírlap"-ja már nyílt fellépésre késztette, valójában a radikalizálódás ellen. „Kelet Népe" című művében a forradalomtól rettegve vádolja Kossuthot, hogy „izgatásával" veszélyezteti a békés reformtörekvéseket, hogy „a szívhez szól, ahelyett, hogy az észhez szólna". Miközben Kossuth higgadt, de határozott válaszában visszautasította Széchenyi vádjait, az 1830-as évek Széchenyijét tartja „a legnagyobb magyarnak."
A polgári átalakulást a főnemesség vezető szerepével összeegyeztetni kívánó Széchenyit, az uralkodóház és a monarchia hívét a következő években is mélységes szakadék választotta el a liberális nemesség radikalizálódó vezetőitől. Az MTA 184-i nagygyűlésén tartott ünnepi beszédében a nemzeti mozgalom előrehaladását elemezve elítélte az erőszakos magyarosítást. Ezt a helyes álláspontját is azonban elsősorban a monarchia széthullásától való félelem diktálta. Kossuth gazdasági kezdeményezéseit: a Védegylet, a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Gyáralapító Társaság alapításait is azért támadta, mert attól tartott, hogy ezek Béccsel való összeütközés és a forradalom felé viszik az országot.
Amikor Kossuth 1847 elején a Hetilapban levonta az 1846-i galíciai parasztfelkelés tanulságait s a jobbágyfelszabadítás és a közös teherviselés egyszerre történő, azonnali megoldását történeti kényszernek nevezte, Széchenyi ezt forradalmi izgatásnak látta és a Politikai programtöredékek című röpiratában parasztlázítással vádolta meg ellenfelét és felszólította, hogy lépjen le a politika mezejéről. 1847 őszén pedig, mikor Kossuth Pest vármegye követe lett, Széchenyi Moson vármegyében követté választatta magát, hogy az alsó táblán ellensúlyozza Kossuth előtte oly károsnak tetsző irányító szerepét. - Az 1848 február, márciusi forradalmi hullám megrémítette. 1848. március 16-án írja a Naplóban: „Terhel-e valaminő felelősség ezekért a mozgalmakért? - Azt tanítottam: hozzátok rendbe a vén házat, tisztítsátok meg a szennytől, mely körülveszi etc. Az érintettek nem végezték el ezt... Kossuth és társai pedig jobbnak látták 'felgyújtani'!" Annál nagyobb örömmel fogadta a vértelen forradalom győzelmét, az uralkodó által szentesített polgári átalakulást, s maga is részt vállalt a Batthyány kormány munkájában, s mint közlekedésügyi miniszter nagy energiával látott hozzá, hogy megteremtse közlekedési programjának előfeltételeit.
1848 augusztus végére testileg-lelkileg összeroppant. Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek fokozódó kiélesedése felizgatta. Bécs ultimátumát, mely Magyarország önállóságának teljes megszüntetését követelte, felzaklatott idegrendszere nem bírta elviselni. „Vég nélkül szemrehányásokat teszek magamnak, amiért 1825-ben felléptem az országgyűlésen. - Én vagyok az oka, hogy Kossuth és Batthyány így felvetődhettek. - Isten bocsássa meg nekem! Nemesen gondoltam el és békésen képzeltem!" Jellasics támadása is küszöbön állt, és Széchenyi mind katonailag, mind belpolitikailag gyengének ítélte a magyar ellenállást. Attól rettegett, hogy az egész ország vérbe borul, alkotásai elpusztulnak, a minisztereket meggyilkolják. Nemzete sorsát Széchenyi katasztrofálisnak ítélte, s bűntudata szétrombolta elméjét.
Egyre határozottabban jelentkeztek rajta az elmebaj tünetei és egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után 1848. szeptember 5-én háziorvosa kíséretében vonult be a Bécs melletti döblingi elmegyógyintézetbe, ahol hosszú éveket töltött. Itt elkerülte az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlást. Lényegében a titkosrendőrség „vigyázó” felügyelete alatt, de mégis szabadon tevékenykedhetett. Korábbi írásait javítgatta, sajtó alá rendezte, újabb írásai is megjelentek. 1857-re derült fel annyira, hogy megkísérelje újból papírra vetni gondolatait. Feljegyzéseiben (amelynek Károlyi Árpád a Nagy Magyar Szatíra címet adta) leszámolt Bécshez fűzött illúzióival. Rapszodikus párbeszédekben rögzítette gondolatait. Ez a gyilkos vitairat nevetségessé tette s magyarországi abszolutizmus kegyetlen és ostoba rendszerének kieszelőit. A Nagy Magyar Szatíra kéziratban maradt, de lényeges gondolatait felhasználta a kormány által sugalmazott és a Bach-rendszer eredményeivel dicsekvő röpiratra írt válaszában. A „Blick auf dem anonymen Rückblick" („Pillantás a névtelen visszapillantásra") név nélkül jelent meg Londonban 1859-ben.
Széchenyi Bécs felé, Kossuth visszahúzza a magyar szamarat
Széchenyi valóságos sajtóközpontot rendezett be a gyógyintézetben. Memorandumokat juttatott el az angol, a francia kormányhoz. Röpiratokat írt, hogy Bécset engedményekre kényszerítse az 1859. évi válság idején. A rendőrség felfigyelt politikai tevékenységére, házkutatást tartottak, majd értésére adták: tisztában vannak azzal, hogy a gyógyintézetet politikai menedékhelynek használja fel. „Ideje, hogy egy kétségbeesett döntéssel kivonjam magam ezekből az üldöztetésekből!... Csupa kétségbeesés vagyok... Nem tudom megmenteni magam!” - írja Széchenyi.
Széchenyi a lelki terrort nem volt képes elviselni, és 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjszakán, húsvét éjjelén főbe lőtte magát, önkéntes halálával szabadult meg üldözőitől. „A sors borzasztó iróniája, mely a legnemesb, a leghatalmasabb szellemek egyikét, egy büszke nemzetnek legbüszkébb fiát, a 'legnagyobb magyart' tébolydában hagyja elveszni.” - írta Kecskeméthy Aurél. Halálának körülményei máig tisztázatlanok. Egyes kutatások a gyilkosságot sem zárják ki (voltak erre utaló nyomok!). Igaz, hogy labilis idegállapota miatt már korábban is kísérelt meg öngyilkosságot (még 1848 szeptemberében), de 1860-ban, ha az ő kezében volt is a pisztoly, elképzelhető, hogy a kezét más tartotta! Temetése az abszolút rendszer elleni tiltakozássá növekedett.
Nagycenken, a községi temető közepén álló Széchényi mauzóleum kriptájában nyugszik Széchenyi István és felesége, Seilern Crestentia. A sírkamrában 47 Széchényi leszármazott kapott helyet. Itt található az a vasládika, amelyben Széchenyi István - az öngyilkos (?) golyó által kiszakított - koponyacsontja látható.
A hagyatékában fennmaradt Disharmonie und Blindheit (Diszharmónia és vakság) című befejezetlen munkája arról tanúskodik, Széchenyi eljutott oda, hogy az 1848-49-i magyar tragédiáért elsősorban Bécset tegye felelőssé; az ellenzék reformmozgalmáról itt több megértéssel írt, mint életében bármikor. - Széchenyi nagy utat járt be. Osztályából elsőnek ismerte fel a polgári reformok szükségességét, s ha nem is hibátlan következetességgel, de nyíltan hirdette azokat; gyakorlati tevékenységével segítette megvalósításukat. Élete végén szembefordult az addig általa sérthetetlenként tisztelt Habsburg-házzal is. Életművében sok a következetlenség. A Habsburg ellenforradalommal kiegyezésre törekvő nemesség csak a forradalomellenes nézeteit, illetve így értelmezett gondolatait népszerűsítette. A proletárforradalomtól rettegő véres ellenforradalom pedig egészen szemérmetlenül Széchenyi forradalom-ellenességével igyekezett magát igazolni. Népének szeretete, az emberi haladásba vetett hite, áldozatkészsége, akaratereje, alkotó szenvedélye, szívós gyakorlati munkássága a magyar történet nagyjai sorába emeli. Méltán viseli a „legnagyobb magyar" nevet.
Budapesten, a Roosevelt téren felállított 4 mellékalakos, 15,8 m magas, bronzból és gránitból készült szobrát Engel József 1880-ban alkotta. A vörös gránitalapzatot Weber Antal tervezte. A mellékalakok Széchenyi sokoldalú tevékenységének jelképei: Minerva a kereskedelem, Neptun a hajózás, Vulcanus az ipar és Ceres a földműves allegóriája.
1982-ben avatták fel gróf Széchenyi István szobrát Kecskeméten, az Aradi vértanúk terén. A két és fél méter magas szobor Kiss István alkotása. Széchenyi előtt, a műkő asztalon a XIX. századi Nagy-Magyarország plasztikus bronzból készült térképe. Ebben az időben még nem lehetett a történelmi Magyarországot köztéren ábrázolni, ezért az elcsatolt részek mintegy lefolynak - kívül esnek - a Széchenyi által épített Magyarország területétől.
Életművét leginkább egy Tőle származó idézettel foglalhatjuk össze: „Dolgozni és munkálni kell naponta szünetlen. Van becse, felette nagy becse a szónak is, nem tagadhatni; de a tett, százezreknek egy célra törekvő tette emelheti ki nemzetünket felette alacsony állásából."
„Amit 150 évvel ezelőtt mondott, írt és tett az ma is (mutandis mutatis...) élő valóság, ma is időszerű - nem az egyes tervezetek vagy az alkotások technikai vagy tárgyi kivitelezésének módjaiban, hanem- abban az egész nemzet érdekeit, javát és jövőjét szolgálni vágyó elkötelezettségben, amihez hasonlót ritkán látott a magyar történelem." (Mustos N. István az Eötvös Társulat centenáriumi közgyűlésén elhangzott előadásának zárszava, 1991)
Zárszóul pedig álljon itt Bethlen István miniszterelnök értékelése: „Gróf Széchenyi Istvánt vallom a magyar politikai gondolkodás nagymesterének és bármennyire bámulom Kossuth Lajos titáni szellemét, azt tartom, hogy egy ellenséges népektől körülvett, szorongatott és létéért oly nehéz küzdelmet folytató kis nemzet, mint a magyar, csakis Széchényi tanításainak nyomdokain haladva lesz képes a viharok között megállni."
Forrás: gr-szechenyi.hu; mult-kor.hu; wikipedia.org