- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Novemberi jeles napok
- A magyar tudós társaság születésnapja
A Magyar Tudós Társaság születésnapja - 1825
„Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.”
(Széchenyi István 1825. november 3-i felszólalásából)
1825. november 3-a a magyar nemzet, a tudomány, a törvényhozás és a mecenatura történelmi egymásra találásának emléknapja.
Már az 1791. évi országgyűlés is programjába vette egy tudományos akadémia felállítását, és utána is voltak próbálkozások, de az ötlet csak 34 évvel később valósulhatott meg. A pozsonyi országgyűlésen határozták el a magyar rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. Ezen az ülésen Felsőbüki Nagy Pál lelkesítő beszédének hatására gróf Széchenyi István egy Tudós Társaság létesítésére összes birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel. „Én szavazattal nem bírok, én nem vagyok országnagy, de földbirtokos. Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, ugy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék." Széchenyi példáját nyomban követte három másik nemes, Vay Ábrahám, gróf Andrássy György és gróf Károlyi György.
Széchenyi István a hazai politikai élet egyik legmarkánsabb, legkiemelkedőbb alakja volt. Nevéhez fűződik többek közt a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása is. A Hitel, Világ és a Stádium című munkáiban reformprogramját fejtette ki. Emellett számos tett bizonyította elkötelezettségét: a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása, a Lánchíd megépítése, a Duna és a Tisza szabályozása a gőzhajózás érdekében, a lóversenyzés, a modern malomipar és a vasútépítés előmozdítása. Felajánlásával adományozások sorát indította el. Példáját arisztokraták, köznemesek, polgárok követték. Az erdélyi kormányzó, Teleki József 1826. március 17-én családja pesti könyvtárát ajánlotta fel, hogy a Tudós Társaság munkájának háttereként szolgáljon. A Magyar Tudományos Akadémia létesítését kimondó törvény két évvel később szentesíttetett, az Akadémia szervezése pedig öt évvel később nyert befejezést.
Más országok tudományos akadémiáit kivétel nélkül mindenütt az uralkodók alapították és királyi adományból, állami támogatással fejlődtek ki. Csak a mienk volt kivétel. Nálunk a Magyar Királyság magyar és nem magyar származású értelmisége, polgárai, nemesei, arisztokrata vezetői, az egyházak főpapjai tettek igen sokat azért, hogy a 19. század első negyedének végére megszülessen az elhatározás a Tudós Társaság létrehozására. Igaz ekkor nekünk már régen nem volt nemzeti királyunk. Ez a tény ad egyszerű magyarázatot arra, hogy miért is késett ilyen sokáig nemzeti intézményeink alapítása.
Az új intézmény indulásakor Széchenyi a hangsúlyt a magyar nyelv művelésére helyezte. Ezt a célt rögzítették „A honi nyelv kimívelésére felállítandó Tudós Társaságról vagy is Magyar Akadémiáról” hozott 1827. évi XI. törvénycikkelyben is. Alapszabályának első pontja kimondja: az intézmény célja, „hogy a tudományok és szép művészségek honi nyelven míveltessenek”. Egy olyan országban, ahol a hivatalos nyelv 1844-ig a latin volt, különös jelentősége lett ennek a szempontnak. A közös nyelvhasználat ugyanis elfedett számos olyan ellentétet, feszültséget, amelyek a nemzeti nyelv használata során azonnal felszínre kerültek. Így a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása után sorra alakultak a Magyar Királyságban élő népek kulturális szervezetei. Trianon után ezek váltak az újonnan létrejövő államok nemzeti intézményeinek alapjaivá.
A Magyar Tudós Társaságnak, majd 1858-tól használt nevén Magyar Tudományos Akadémiának olyan tekintélyes, kiemelkedő személyiségek lettek későbbi elnökei, mint például Eötvös József, Eötvös Loránd, Szentágothai János.
A Magyar Tudományos Akadémia címer-allegóriája címen ismertté vált olajfestményt Johann Ender 1831-ben készítette. A képet a megrendelő Széchenyi István 1834-ben a Tudós Társaságnak ajándékozta. Az allegória egy elvont fogalmat képszerűen, vagy egy önmagában láthatatlan elképzelést egy látható képben jelenít meg; egy elvont valóságot érzékelhetővé tesz. A neves osztrák festő a legnagyobb magyar megbízásából készített képen a XIX. század első felében a magyarság megjelenítésére legalkalmasabbnak a Turult tekinti. A kép közepén méltóságteljes nőalak áll, amely a nektárt osztó Hébével azonosítható. (A nőalak modellje állítólag az alapító gróf Széchenyi István későbbi felesége, Seilern Crescentia grófnő volt.) Hébé az ifjúság istennője a görög mitológiában, Zeusz és Héra gyermeke. Az ő feladata volt a fiatalságot és örök életet biztosító nektár őrzése és annak felszolgálása az Olümposzon. A festményen a nőalak felemelt jobb kezében a tudás nektárjával telt kelyhét tartja, és a turul éppen inni készül a tudás kelyhéből. Hébé bal kezét egy pajzson nyugtatja, amelynek közepén az ország címere látható, és a pajzs peremén Attila és I. Leó pápa híres találkozását láthatjuk. Szépen fejezi ki a kép a kor gondolkodását a dicsőséges közös múltról, a hun-magyar azonosság kérdéséről. Ender rajza nyomán Stöber Ferenc metszette acélba. Ennek lenyomata díszíti az Évkönyvek címlapját. Egészen napjainkig számos akadémiai kiadványon megtalálható. Első hivatalos leírását 1834-ben az Akadémia folyóirata, a Tudománytár közölte (1. kötet 245. p.)
Néhány évtizeddel később Eötvös Loránd így foglalt állást: „A cél tisztán áll előttem. Az Akadémia alapszabályaiban azt olvassuk, hogy célja a tudomány és irodalom magyar nyelven művelése és terjesztése, történetének szelleme pedig ezt súgja: törekedjünk arra, hogy nemzetünk magyar, de nemcsak magyar, művelt is legyen, s mint ilyen, megállja helyét a számban nagyobb, hatalomban erősebb európai nemzetek között. […] Az akadémia nem olyan intézet, melyet reformkísérleteknek volna szabad alávetni; céljának, irányelveinek nem évtizedeken, de évszázadokon keresztül változatlanoknak kell maradniuk. Nem olyan, mint a hajó, mely ismeretlen tengeren kalandos felfedező útra indul: inkább olyan, mint a világitó torony, mely a tévedező hajósnak a biztos kikötő helyét mutatja.”
Az 1895. évi közgyűlés elnöki megnyitóján az Akadémia szerepéről és a tudomány feladatáról Eötvös Lóránd így szólt: „Nálunk a legtöbben elismerik az irodalom e magasabb céljainak jogosultságát, de bizony sokan hamisan ítélnek a tudomány fennkölt feladatairól. A magyar nyelv, magyar irodalom, magyar történet nemzeti szempontból kedveltek, ami rendjén is van, a természettudományok elég népszerűségnek örvendenek, mert alkalmazásaik hasznos voltát mindenki belátja, a többi tudományokról azonban sokan azt tartják, hogy azok, mint hasznot nem hajtók, csak a szobatudósok kellemes időtöltésére valók. Pedig nemzeti felvirágzásunkat alig fenyegeti nagyobb veszély, mint ha a tudományok értékét aszerint latolgatjuk, amint azok egy vagy más mellékcél elérésére szolgálatot tesznek; mert amint igaz az, hogy a tudomány hatalom, mely nélkül Európában ma egy nemzet sem élhet, úgy bizonyos az is, hogy a tudományban haladni csak az tud, ki az igazságot magáért az igazságért és nem mellékérdekből keresi.”
1925-ben, az Akadémia alapításának centenáriumán az országgyűlés törvénybe iktatta Széchenyi István és a Magyar Tudományos Akadémia történelmi érdemeit.
Berzeviczy Albert - az Akadémiát eddig a leghosszabb ideig, 31 évig irányító elnök - 1925. november 3-án, az MTA alapításának százados ünnepén, megnyitó beszédében a következőket mondta:
"...mi szokva vagyunk - éspedig helyesen - ezt a korábbi időpontot (1825. november 3-át) tekinteni az Akadémia születésnapjának, annál is inkább, mert így még szorosabban csatoljuk Akadémiánk történetét Széchenyi dicső nevéhez."
A magyar tudomány napja
A Magyar Tudósok Világtalálkozóján 1996-ban született meg a gondolat, hogy minden évben november 3-án ünnepeljük a magyar tudományt. A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére pedig 1997-ben kormányrendelet született, amely november harmadikát a Magyar Tudomány Napjává Nyilvánította. A magyar társadalom pedig ettől kezdődően a jeles esemény emlékére november harmadikán a tudomány és annak művelői előtt tiszteleg. A rendelet indoklása szerint a kormány ezzel kívánja segíteni a közgondolkodásban a tudós-központú értékrend kialakítását és elismerni a tudomány művelése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységet. Ezen a napon adják át a Simonyi Károly-, a Zrínyi Miklós-, a Wigner Jenő- és a Fáy András-díjat is.
Széchenyi István felajánlása nem volt hiábavaló. A felajánlás óta eltelt csaknem 200 év alatt Magyarország nagyon sok tudóst, feltalálót adott a világnak. A magyar tudósok dicsőséglistája végtelen. E honlap oldalain közülük jó néhánnyal találkozhatunk. Elég, ha csak olyan neveket említünk, mint a marslakók nagy fizikus generációjából pl Kármán Tódor, Neumann János, Szilárd Leó nevét, akikről ugyan budapesti utcát nem neveztek el, de a Holdon kráterek őrzik neveiket.
Enrico Fermi, a híres olasz fizikus felesége így vélekedett a marslakókról: „Magyarország 10 millió lakosával ugyanakkora hatást gyakorolt Amerika tudományos felemelkedésére 1930. és 1950. között, mint a 60 milliós Németország."
Telegdi Bálint, a fiatalon kivándorolt Wolf-díjas kísérleti részecskefizikus így emlékezett vissza pályakezdésére: „Külföldön egy fiatal magyarnak érdemes volt titokban tartani származását, mert ha magyar volta kitudódott, túl sokat vártak el tőle. Hiszen akkor tudták, hogy ő a marslakók egyike, akiknek felsőbbrendűek a szellemi képességeik, és egymás közt mások számára teljesen érthetetlen nyelven képesek kommunikálni."
De hasonlóan kiemelkedő jelentőségű a magyar Nobel díjasok sora: Szent-Györgyi Albert(1937), Hevesy György (1943), Békésy György (1961), Wigner Jenő (1963), Gábor Dénes (1971), Polányi János (1986) és Oláh György (1994).
„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat s a többi teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje” - írta az Akadémia megalapítója, Széchenyi István 1830-ban.
Forrás: sztaki.hu; mta.hu