Felsőbüki Nagy Pál

„Követem az igazságot, védem a jogot,
mindenkivel jót akarok, senkitől sem félek.”
(Felsőbüki Nagy Pál)

„A derék nem fél az idők mohától,
A koporsóból kitör és eget kér,
S érdemét a jók, nemesek s jövendő
Századok áldják.”
(Berzsenyi)

„...nemzetiségünk megmentésében Nagy Pál az első bajnok;”
(gróf Széchenyi István)

Felsőbüki Nagy Pál (Nagy Pál Xaveri Ferenc, Fertőszentmiklós, 1777. október 7. - Bécs, 1857. március 26.) a reformkori nemzedék egyik első képviselője, kiváló szónok, nemesi politikus, országgyűlési követ, az MTA igazgatótanácsának tagja (1830).

Országgyűlési beszédei, bátor felszólalásai országszerte nagy közfeltűnést keltettek. Különösen az ifjúság köreiben nagy népszerűségre tett szert. Félelem nélkül szállt szembe Béccsel, a kormánnyal és hazája nagyuraival, ha az alkotmány védelméről, a parasztság terheinek enyhítéséről vagy a nemzeti nyelv jogainak kivívásáról volt szó. Támadta a bécsi minisztériumot, a nemzeti nyelvtől idegenkedő polgárságot és az üres szavakban kimerülő frázis hazafiságot.

A család őse Barcsay Benedek erdélyi származású nemes, akit Habsburg-hűsége és katolikus vallása miatt az erdélyi rendek és saját családjának tagjai szülőföldje elhagyására kényszerítettek. Az üldözött a Sopron vármegyei Csornán, a premontrei apátságban lelt menedékre 1605-ben. Először a lédeci uradalom vezetésével bízták meg, később pedig központi irattáruk felügyelője volt. Üldözői megtévesztésére a nyugodtabb élet reményében családnevét Barcsayról Nagyra változtatta. Hűsége jutalmául II. Mátyás a kihalt Vízlóbüki család birtokát és kúriáját adományozta neki. Nagy Benedek későbbi leszármazottai kiemelkedő szerepet töltöttek be Sopron és Vas vármegye életében.

Felsőbüki Nagy Pál, bár több forrás ettől eltérő dátumot jelöl, 1777. október 7-én született Nevegyen, a mai Fertőszentmiklóson, Somogyi Erzsébet és Nagy Sándor gyermekeként. A keresztségben a Pál Xavéri Ferenc nevet kapta. Édesapja Sopron vármegye főjegyzője, majd alispánja /1779-1799/ és országgyűlési követe. Egykori szülőháza ma az általános iskola alsó tagozatának ad otthont.

Gyermekkoráról, ifjúságáról kevés forrás szól. Tanulmányait a szülői háznál, a soproni gimnáziumban, majd a pozsonyi Akadémián folytatta. Pesten jogot hallgatott, itt szerezte ügyvédi oklevelét. Nagybátyja, az akkori királyi személyi személynök mellett gyakornokoskodott. Részt vett a napóleoni háborúkban, hősiesen harcolt a nemesi hadak soraiban, előbb kapitányi, később őrnagyi rangban.

Felsőbüki Nagy Pál szobra Fertószentmiklóson
Felsőbüki Nagy Pál szobra Fertószentmiklóson

A Felsőbüki Nagy-család birtokai Sopron és Vas megyében voltak. Bükön épült a Felsőbüki Nagy Pál-kúria is, 1790-ben Sitkén és Uraiújfalun szintén családi kastélyok álltak. Tisztes jövedelmet biztosító birtokai irányítását már fiatalon átvette. Korán felismerte az ország elmaradottságát, az elnyomó osztrák politika veszélyeit. Reformgondolkodásának kialakításában fontos szerepet játszott a „hazafiúi szégyen”. Szégyen az elmaradottság, a kulturálatlanság, a civilizálatlanság miatt. Szégyen amiatt, hogy mindez nem csupán a külső körülmények, hanem a nemesi, a főúri nemtörődömség, a tespedés, a tétlenség következménye. Úgy érezte tennie kell valamit. Tudta azonban, hogy a tenni akaráshoz, mások szemének felnyitásához fórumra van szüksége. Fórumra, ahol gondolatait kifejthette, követeléseit előadhatta. Ezt a fórumot az országgyűlés padsoraiban találta meg.

1807-ig Sopron vármegyében tevékenykedett, szónoki tehetsége már itt is megmutatkozott. Már 1805-ben országgyűlési követnek jelölték, de ekkor még kisebbségben maradt. 1806-ban egy beadvánnyal fordult megyéjéhez, melyet mint „hazájának és megyéjének alázatos, legkisebb szolgája holtig való hűségének bizonyságára" vetett papírra. Ebben a magyarságot fenyegető három nagy veszedelemről szól. Benne első helyen az idegenek nemesítését említette, a második gond a betelepítés, míg a harmadik a külföldi mesterlegények konkurenciája volt. A beadványban szót ejtett még a vallási türelmetlenségről is, és már ekkor foglalkozott a magyar nyelv sürgető ügyével.

Az 1805-ös kudarc után két évvel, harmincéves korában már bejutott az országgyűlés követei közé, ahol ritka szónoki tehetséggel elmondott felszólalásaival nagy feltűnést keltett. Beszédeiben a magyar nyelv politikai és közéleti érvényesülését követelte. Szót emelt a jobbágyság fokozódó kizsákmányolása ellen, ostorozta az osztrák kereskedelmi és vámpolitika Magyarországot elnyomó rendszerét, valamint azt a hibás pénzpolitikát, amely a papírpénz rohamos elértéktelenedését okozta. A magyar nyelv érdekében tett felszólalásait rokonszenvvel fogadták, de a jobbágyság helyzetének javítása céljából elmondott beszédei miatt képviselőtársaitól sorra támadások érték. Indítványait a főurak, a maradiak nagy közönnyel, szánakozó gúnymosollyal „non stultiset - ne eszelősködjék” felkiáltással mellőzték. Az ellenzék és az országgyűlési ifjúság viszont ujjongott, tapsolt örömében. Éltették az eddig ismeretlen Sopron megyei képviselőt. Országos elismertségét jelzi, hogy a kor ünnepelt ódaköltője, Berzsenyi verset írt hozzá. Kazinczy Ferenctől Széphalomról üdvözlő és hódoló hangú levelet kapott; tisztelői megfestették arcképét.

A nagy sikerek mellett dorgálásban is részesült. Az udvar elsősorban a vám és pénzpolitika ügyében tett felszólalása miatt fejezte ki vele szemben rosszallását. Ezért I. Ferenc külön kihallgatásra - ad audiendum verbum regium - rendelte. Ezen Nagy Pál fiatalságából fakadó meggondolatlanságnak tekintette magatartását, okulásul külön dorgálásban részesítette. Nagy Pál így válaszolt: „Felség én fiatal vagyok, mégsem vagyok meggondolatlan. Azt mondom, amit meggyőződésem diktál, és ha idősebb leszek, sem fogok meggyőződésem ellenére beszélni."

Később az udvar megkísérelte valamilyen udvari hivatallal saját pártjára állítani, de ő ezt elutasította. Hajthatatlansága azt eredményezte, hogy a kormány utasítást adott Eszterházy herceg Sopron megyei főispánnak, hogy követté választatását minden eszközzel gátolja meg. Így az 1808. és 1812. évi országgyűléseken nem vehetett részt.

Az országos szereplés lehetőségétől megfosztva, megyéjében folytatta tevékenységét. Elsősorban az ő érdeme volt, hogy Sopron megye 1822/23-i nemzeti ellenállás idején az alkotmányvédő megyék közé tartozott.

Szobra Bükön
Szobra Bükön

A sikeres helyi politizálás eredményeképpen az 1825-ös országgyűlésre megyéjében egyhangúlag - még a főispáni jelölést meg sem várva - kiáltották ki követüknek. Így Felsőbüki Nagy Pál ismét megjelenhetett a pozsonyi diétán. Éppen azon az országgyűlésen, amelyről utólag már eudjuk, hogy a „reformkor" nyitányát jelentette. Egyben pedig azt is tudjuk, ez az országgyűlés volt Nagy Pál közéleti pályájának tetőpontja. Az ezt megelőző diéták egykori tekintélyes vezére, Vay József ekkor már nem élt, helyét a vezéri szerepben senki nem töltött be. Nagy Pál, a közvélemény és az ifjúság bálványa azonban mégis egyfajta vezérszónoki tisztet kapott. Szónoklataiban elítélte a német tanácsosokat, Bécset, felszólalt az alkotmány védelmében, az adózás és a magyar nyelv ügyében.

Az alkotmány megszilárdításáért folytatott küzdelemben a képviselők súlyos vádakkal, még hazaárulással is illették a bécsi tanácsosokat. Az alkotmány megsértését tárgyaló feliratot Nagy Pál vezetése alatt állították össze és küldték fel a királyhoz.

A leghevesebb vitát az adó ügye és a jobbágyok helyzete váltotta ki. „Nagy Pál, ki már az 1807-ki országgyűlésen is lelkesen szólott az adózó nép érdekében, most újra megragadta az alkalmat, s hatalmas szónoklattal sürgeté a rendeket az adózó nép állapotának javítására. Indítványa felette mérsékelt, inkább csak emberies, mint szabadelvű vala. A többi rendekkel együtt még maga is azon véleménynek lévén ápolója, hogy a nemesi kiváltságok az alkotmány lényegéhez tartoznak: indítványa csak addig terjedt, hogy, maga az ősi alkotmány fenntartása érdekében, szüntessék meg a rendek mind azon visszaéléseket, melyek az úrbéri viszonyokban a jobbágyokat oly súlyosan terhelik, s adják meg a népnek mind azt, mit az alkotmány korlátai közt megadni lehet.” Javaslatait a nemesek túlnyomó többsége ellenszenvvel, közönnyel fogadta. „A nemes lelkű szónoknak, bár csak a kiáltóbb visszaéléseket ohajtá megszüntetve látni, epés kikeléseket, méltatlan gyanúsításokat kellett maga ellen hallania. Sokan a kiváltságok e vakbuzgó védői közől, nemes tűzű beszédét végre félbenszakasztván, s őt az alkotmány felforgatójának gáncsolván, csoportosan hagyták el a termet. De épen e fellobbanó harag, mely a különben legkedveltebb, legnépszerűbb szónok ellen kitört, kétségtelen bizonyítványa annak, hogy leggyöngébb s betegebb oldalukon érzék magokat találva e túlbuzgó kiváltságosak.” A felháborodás mértéke érezhetően kisebb volt az 1807. évi országgyűléshez képest. A rendek gondolkodásában történtek bizonyos változások, „…a szónok szavai már nem hangzottak el nyomtalanul: haragjok mutatá, hogy érzik a gáncs súlyát. A diadalnak, melyet a szabad nép és szabad föld elve 1848-ban végre teljesen kivívott, ez volt első stádiuma.”

A század elejétől folyó nyelvújítási harc, a nemzeti irodalom újjáéledése ráirányította a nemzet és így a képviselők érdeklődését is a nemzeti nyelv ügyére. Érthető hát, hogy ez az országgyűlésen is teret kapott, s a sérelmek és kívánalmak között előkelő helyet foglalt el. Nem volt senki, aki ne akarta volna a nemzet nyelvét hivatalossá tenni, a közigazgatásban a latin és a német helyébe emelni. „A legértelmesebbek s élükön Nagy Pál minden alkalmat megragadtak, melyben a nemzetiség érzelmének szilárdítására hathatnának, s az elődök által oly bűnösen elhanyagolt nemzeti nyelv ügyét az országnak szívére kötheték.”

Nagyon jó kapcsolat alakult ki Széchenyi és Felsőbüki között. Nagy Pál 1825. november 3-i felszólalása hatására ajánlotta fel Széchenyi István gróf egyévi jövedelmét egy tudományos akadémia felállítására. A beszédét ugyan az idők folyamán elhomályosította Széchenyi merész felajánlása. De még napjainkban is az Akadémia megalapításáról mindenkinek Széchenyi István neve jut eszébe. Pedig bizonyos, hogy Széchenyiben Nagy Pál beszéde gyújtotta fel a hazafiúi indulatot, s ennek hatására cselekedett. Felsőbüki Nagy Pál méltán megérdemeli, hogy az Akadémia megállapításában és a reformkor egyéb vívmányainak megalapozásában játszott szerepéről megemlékezzünk.

1830 után házassága és anyagi helyzete megromlott, első feleségétől elvált, a pereskedés után eladta barokk kastélyát, és egy szerényebb kúriába költözött. Megismerkedett Klein Izabellával, aki négy gyermekkel ajándékozta meg. Tehát, mint apának 5 gyerekről kellett gondoskodnia, 2 fiú és 3 lány taníttatása az akkori időben sem volt könnyű, anyagi helyzete egyre rosszabb lett, eladósodott.

Személyes és családi ügyeinek intézése is nehézségekbe ütközött. Adósságai fejében birtokai eladására kényszerült. Eladott birtokai pótlására 1830 végén a kancelláriához, majd 1831-ben a királyhoz fordult. A kérvény ügye 12 éven át húzódott, 1838-ban született meg az adományozásról a királyi döntés, és még 4 évre volt szükség ahhoz, hogy az adománylevelet is megkapja. A 470 holdas birtok egy Bükhöz közeli település mellett Csepregen terült el. Ekkor konzervatívnak és királypártinak bélyegezték. De mi volt mögötte? Ezt csak ő és családja tudta. Mindenesetre a Pálffy birtokok zárgondnokaként biztos fizetést kapott. Ez lett a család biztos megélhetési forrása, de később talán ez volt a halálának oka is. Történt ugyanis, hogy Pálffy gróf fia megvádolta és beperelte, ő tévedésből nem jelent meg a tárgyaláson, ahol nagy összegű kártérítésre ítélték, és az adósok börtönébe került.

Igaz barátai ugyan kimentették börtönéből, de a sok megpróbáltatás miatt szélütés érte és Insendorfban meghalt. Nem érte meg, hogy bebizonyították ártatlanságát. Holttestét Bükkön temették el a templom előtti sírkertben.

De visszakanyarodva a politikusi pályára az 1832-es országgyűlésen Niczky János mellett ismét ő képviselte Sopron vármegyét, de népszerűségét teljesen elvesztette, gyanakvás kísérte minden tettét. Ellenfelei szerint a korábban a haladás ügyét szolgáló szónoklatait ezután már felváltották a kormányt segítő szónoklatok. Országgyűlési magatartása azonban nem utal egyértelműen a kormány iránti elkötelezettségére, a gyanú nem igazolódott egyértelműen: Nagy Pál az alapvető kérdésekben hű maradt korábbi önmagához.

Követutasításának megfelelően a haladó ellenzék tagjaival „vállvetve" küzdött a jobbágysors javításáért. Az elkészült törvények szövegezési vitájában úgy tűnt, hogy a rendek többségével szemben a királyt támogatta. Azonban ezekben a kérdésekben saját, évek alatt érlelt és megfogalmazott álláspontja mellett állt ki. Támogatta továbbá az örökváltság, az úriszék reformja s a jobbágy személyes és vagyoni biztonsága ügyét is. Elveihez való hűségét jelzik felszólalásai a lengyelek ügyében, s kedvelt régi témájában: az arisztokrácia ostorozásában. Indulatoktól túlfűtött beszédet tartott a hitbizományok eltörlése mellett, bár hallgatóságának ekkor egyszerre felvillanhatott, a Pálffy birtokok zárgondnokaként támadta a hitbizományokat, s ezt az „állást" a kormánynak köszönheti.

Az 1832-36-os országgyűlés tehát egyértelműen törést jelentett pályafutásában, ettől kezdve egyre jobban visszahúzódott. Az 1839-40-es országgyűlésen még ő megyéjének egyik követe, de jelentős szerepet már nem játszott. Így találták őt az 1848. év nagy eseményei, de ezekben már Nagy Pálnak semmi része nem volt. Életének hátralevő szakaszát birtokaira visszahúzódva csendes elvonultságban, a magány és a keserű megbántottság jegyében élte le. Képességei és múltja alapján diadalmas vezér lehetett volna, de megtört lélekkel halt meg 1857. március 26-án, Bécsben.

Az 1848-49-es forradalom bukása után megerősödtek azok a hangok, melyek szerint Nagy Pál nem volt köpönyegforgató, csak az idő haladt el mellette. Nem tudta követni az ő lassúbb változást kívánó gondolkodása a forradalmi változásokat. Ő csak a forradalmi fejlődés lendületét kívánta fékezni. Így vélekedett Horváth Mihály is: „Ő ugyan még nem hanyatlott, még semmit sem vesztett lángszelleme hajdani erejéből: most is elragadá még hallgatóit, midőn akár a nemzetiségről, akár az alsóbb néposztály állapotáról s ennek javítása szükségéről szólott, de hatalma mind e mellett sem volt már a régi, követtársai között. Ő ezen utolsó évek alatt nem haladt párhuzamban a radikalizmus felé hajló reformmozgalmakkal, minek következtében a szabadelvűség fénykövét s avval együtt a többség bizalmát is mindinkább elvesztette. Ő a javítások legtöbbjeit nemcsak nem ellenzé ugyan, sőt egyike volt azok legbuzgóbb pártolóinak, egyike a nemesi kiváltságokból származott visszaélések legszigorúbb ostorozóinak, de az ő eszménye csak az ősi, aristokratai, bár fattyúkinövéseitől megtisztított, alkotmány maradt, ennek határain túl ő egy lépést sem volt hajlandó tenni, s a divatosakká válni kezdett demokratikus irányú, radikál reformeszmék benne határozott ellenzőre találtak.”

A publicista Csengery Antal így írt róla 1858-ban, a Vasárnapi Újság hasábjain: „Nagy Pál váratlanul lőn meglepetve a gyors nemzeti ébredés által. Politikai színeváltozást vetettek a szemére, holott csak körük változott a világítás, melyben feltűnt. A szemüveg lett más, melyen keresztül bírálták, ő ugyanaz maradt, ki azelőtt volt.”

Már jóval halála után, 1880-ban történt, hogy a negyvenes évek ismert publicistája, Frankenburg Adolf visszaemlékezéseiben fölelevenítette Nagy Pál kormány - kapcsolatairól szóló gyanúsításokat. Nagy Pál fia Felsőbüki Nagy István országgyűlési képviselő elutasította a gyanúsítást, és az emigráns Kossuthoz fordult, kérve, hogy mint szemtanú nyilvánítson véleményt a vitás kérdésben. Kossuth válaszába elutasította Frankenburg állításait, szerinte Nagy Pál reformer volt, újító, aki a politikai jogegyenlőségért is harcolt. A zárgondnokságról pedig így írt: „nevetséges volt azt feltenni, hogy egy olyan szellemi óriás, aki oly sokat ér, magát ily potom árért eladja, s tekintélyét és a köztiszteletet, mely őt környezé, ily potomságért elvesztegesse”.

Felsőbüki Nagy Pál minden bizonnyal egy kiváló szónoki képességgel megáldott, gyújtó hatású beszédre mindig kész pozitív gondolkodó ember volt, de a szó igazi értelmében nem volt forradalmár. A sors pedig hosszú élettel áldotta meg, így meg kellett érje, hogy egykor forradalmi gondolatain túllépjen az idő.

Forrás: fertoszentmiklosiskola.hu; asztaloszsolt.eoldal.hu