Hevesy György

„Hevesy biztos intuícióval választotta ki mindig azokat a problémákat, amelyek döntő fontosságúak voltak és megértek a megoldásra.... A megoldáshoz már szükségesek a segédeszközök, de itt is a döntő tényező a kivételes képesség arra, hogy a problémát a kor színvonalához képest egyszerű eszközökkel és módszerekkel meg tudjuk oldani...Aki abban a szerencsés helyzetben volt, hogy hosszabb ideig tanítványa lehetett, az megtanulta egyszerű eszközökkel megoldani a problémákat, és alig volt oka panaszkodni, hogy a technikai segédeszközök hiánya miatt nem tudja problémáit megoldani. Matematikai apparátust alig használt tudományos munkáiban." (Szalay Sándor)



Hevesy György (született Bischitz György, Budapest, 1885. augusztus 1. - Freiburg im Breisgau, 1966. július 5.) Nobel-díjas, Copley-érmes magyar vegyész, a hafnium felfedezője.

A radioaktív nyomjelzés úttörője: nemcsak azért, mert ő fedezte fel a módszert - még az izotóp szó megalkotása előtt - hanem azért is, mert ő vitte diadalra, s tárta fel legfőbb alkalmazási területeit. A radioaktív nyomjelzés módszerével rejtett barlangok, vízfolyások, anyagok belseje kutatható, és mindenekelőtt az élő szervezet, amelynek máshogy hozzá nem férhető részeit és folyamatait lehet tanulmányozni segítségével.

Kikeresztelkedett zsidó családban született. Szülei Bischitz Lajos és Schossberger Eugénia (Jenny), mindketten gazdag polgári család sarjai voltak. Édesapja udvari tanácsos volt. György nyolc gyermek közül ötödikként jött a napvilágra. Budapesten nőtt fel, a Piarista Gimnáziumban érettségizett 1903-ban. A család neve nemesítés folytán 1904-ben Hevesy-Bischitz-re, majd Hevesy-re változott.

A Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetemen kezdte meg egyetemi tanulmányait. Két félév után Berlinbe ment tanulni. A Ph. D. fokozatot fizikából 1908-ban Freiburgban szerezte meg. Érdeklődése a kémia felé fordult. Tudományos pályafutása Zürichben, a híres műegyetemen indult, ahol Richard Lorenz mellett vállalt tanársegédi állást. A karlsruhei műegyetemen meglátogatta Habert, az ammóniaszintézis feltalálóját. Haber az olvadt cink oxidációjakor alkalmanként fellépő elektronsugárzás vizsgálatával bízta meg Hevesyt. A mérési metodikák elsajátítása céljából 1911-ben az angliai Manchesterbe utazott Rutherford laboratóriumába. Ez volt az a hely, ahol akkoriban egy merőben új fizika volt születőben, az atomfizika. Sok későbbi világhírű tudós dolgozott akkor itt. Hevesy első feladata az akkor még rádium-D-nek nevezett ólomizotóp izolálása volt. Bebizonyította, hogy az izotópokat nem lehet kémiai módszerekkel elválasztani, viszont ekkor gondolt Hevesy arra, hogy a rádium D-t ólom jelzésére lehet felhasználni, és így az ólom jelenlétét a sugárzás észlelésével tudja kimutatni. E módszert ma izotópos nyomjelzésnek nevezzük. Hevesy itt ismerkedett meg a dán Niels Bohrral is, akivel Hevesy egy életre szóló barátságot kötött.

1912-ben a budapesti Tudományegyetem bölcsészettudományi kara Hevesyt magántanárává habilitálta. Itt Gráh Gyulával az ólomatom öndiffúzióját vizsgálta szilárd ólomban, radioaktív ólomizotóp segítségével. Ez tekinthető a nyomjelzéses módszer első metallográfiai almazásának.

1913-ban bemutatta, hogy egy atommagnak stabil és radioaktív változata is lehet, ezeket ma izotópnak nevezik.

Az I. világháború alatt katonai szolgálatot is teljesített a Monarchia hadseregében Nagytétényben, majd Besztercebányán. Karpaszományos tizedesként katonai kórházak röntgenberendezésekkel való felszerelése volt a feladata. Ideje nagy részét ekkor is az egyetemen tölthette, s előadásokat tartott a radioaktivitásról és annak felhasználási lehetőségeiről.

A háború után kutatásokat végzett a Budapesti Állatorvosi Főiskola kémia tanszékén, majd később aktívan tanított. Kármán Tódor felkérésére elvállalta a Műegyetem fiziko-kémiai tanszékének vezetését. A Tanácsköztársaság bukása után megvonták tőle az előadói jogot. „A történelemcsinálás legérdekesebb időszakát hagyjuk magunk mögött, bár ezek nem a legkedvezőbbek a tudományos kutatás számára, mely nyugalmat és az állandóság légkörét igényli. Engem személy szerint ezek a körülmények nem gátolnak munkámban, a tudományos kutatás iránti szeretetem sokkal erősebb, mint politikai érdeklődésem.” vallotta Hevesy Rutherfordhoz írt levelében. Ugyanitt így jellemzi a kor tudománypolitikáját: „A politikai szenvedélyek különösen magasra szöktek, és az egyetemi ügyeket összekeverték a politikával, olyannyira, ahogy ez a nyugati országokban teljesen ismeretlen. Mindezek arra vezettek, hogy lemondjak professzori állásomról, amelyre nem rég kineveztek, és Koppenhágába jöjjek dolgozni Bohrral, ahogy mindig szerettem volna.”

E helyzetből Niels Bohr meghívására a koppenhágai laboratóriumba utazott. 1922-ben itt fedezte fel a periódusos rendszer még hiányzó és oly régóta, sokak által keresett, 72. kémiai elemét. Az elem a felfedezés helyéről, Koppenhága régi latin neve után, a hafnium nevet kapta 1923-ban. Ugyanebben az évben kezdte meg első kísérleteit a nyomjelzés biológiai alkalmazására, kezdetben növényeken, természetes ólom- és tóriumizotópokat használva.

Hevesy 1924-ben megnősült és feleségül vette Pia Riist, aki egy dán hajótulajdonos lánya volt. Egy fiuk, George Luis és három lányuk született: Jenny, Ingrid és Pia.

Hevesy és felesége 'botlatóköve' egykori lakásuk előtt Freiburgban
Hevesy és felesége 'botlatóköve' egykori lakásuk előtt Freiburgban

1926-ban a freiburgi egyetem meghívta a fizikai-kémia tanszékre. Az itt töltött nyolc év alatt kezdte meg a nyomjelzés alkalmazását állati szövetekben, aminek során sikerült kimutatnia, hogy a tumorsejtekben a bizmutkoncentráció lényegesen magasabb, mint az egészségesekben. 1932-ben felismerte a mesterséges úton előállított izotópok gyakorlati jelentőségét, nevezetesen, hogy a Joliot-Curie-féle részecskebombázással a nem aktív elemek is radioaktívvá tehetők, és az így keletkező sugárzás mérése alapján mennyiségük meghatározható. Ez az aktivációs analízis.

A nácizmus hatalomra jutásakor elhagyta Németországot, és ismét Koppenhágában telepedett le. Szinte kizárólag orvosi, biológiai, biokémiai témákkal foglalkozott, olyannyira, hogy sokan kollégái közül szentül hitték, hogy nagy tudású orvossal dolgoznak együtt.

1942-ben a németek megszállták Dániát. Akkor már Otto Hahn uránhasításos kísérletei nyomán az atomtudósok között ismert volt az atombomba elkészítésének lehetősége, ezért a neves atomtudósokra mindenütt figyeltek. A szövetségesek segítségével Bohrnak sikerült az Amerikai Egyesült Államokba szöknie, Hevesy pedig Svédországot választotta.

A legenda szerint Bohr őrizte a zsidóbarátnak bélyegzett Max von Laue és a zsidó származású német tudós, James Franck Nobel-díját. Dánia náci megszállásának napján Hevesy a Nobel-díjakat savban feloldotta, és egy üvegcsében elhelyezte Bohr egyik laboratóriumában. A háború után az oldatból kinyerte az aranyat, a Nobel Társaság pedig ugyanabból az aranyból újraöntötte a két tudós medálját.

Munkássága az izotópok mesterséges előállítása után teljesedett ki. A deutérium felfedezését követően nehézvíz segítségével sikerült kimutatnia, milyen csere bonyolódik le az aranyhal és a víz között. A mesterséges radioaktivitás felfedezése után nyomban elkezdte alkalmazni a P32 izotópot, először a csontváz vizsgálatára, és kimutatta ennek állandó megújulását. Ilyen irányú vizsgálódását hamarosan kiterjesztette más szervekre is. Mérte a megújulás sebességét, mértékét, a különféle molekulák útját, képződését a szervezetben, és közben szélesítette az alkalmazott izotópok körét.

1940-től mind gyakrabban dolgozott Stockholmban, ahol a világháború után letelepedett. Itt biológiai vizsgálatai számára jobb feltételeket talált, mint a koppenhágai elméleti fizikai intézetben. Ebben az időben főként a DNS képződés iránt érdeklődött, és ez elvezette bizonyos rosszindulatú daganatok vizsgálatához is. Ekkor már teljes mértékben kibontakozott a nyomjelzés jelentősége, amit a tudományos világ azzal ismert el, hogy Hevesynek ítélte oda az 1943-as kémiai Nobel-díjat, amire 1924 és 1936 között hét alkalommal javasolták.

1959-ben elnyerte „Atoms for Peace", vagyis „Az atom békés felhasználásáért” díjat. Ezt a díjat az Egyesült Államokban 1957-ben adták ki először Niels Bohrnak és a második ilyen díjat 1958-ban Hevesy György kapta.

Hevesy  emlékérem a természettudományok tanításában legeredményesebb tanároknak
Hevesy emlékérem a természettudományok tanításában legeredményesebb tanároknak

A legnagyobb büszkeséget akkor érezte, amikor 1939-ben a Royal Society választotta tagjai sorába és kitüntették a Copley-éremmel. A Copley-érem a Royal Society legrégibb és legmagasabb kitüntetése. 1709-ben hozta létre Sir Godfrey Copley, aki 1691-től volt a Társaság tagja. A díjat csak a Társaság tagja kaphatta meg a tudomány legtöbb területén elért jelentős felfedezésért. Hevesy erre sokkal büszkébb volt mint a Nobel-díjra. Mert mint mondta - „A közönség azt hiszi, hogy egy kémikus számára a Nobel-díj a legnagyobb kitüntetés, amit tudós elnyerhet, de nem így van. Negyven-ötven kémikus kapott Nobel-díjat, de csak tíz külföldi tagja van a Royal Societynek és azok közül is csak ketten (Bohr és Hevesy) kaptak Copley-érmet.”

A magas kitüntetések után is folytatta egyre szélesebb körű tudományos tevékenységét. A nyomjelzés segítségével újabb és újabb területeket hódított meg az orvostudomány számára. Főként az anyagcsere különféle folyamatait vizsgálta (például vas anyagcsere), folytatta a tumorok kutatását, és idős korában hozzálátott a hematológia tanulmányozásához is.

Örömmel fogadta a nem éppen bőséges hazai elismerést, az Akadémia tiszteleti tagságát 1945-ben, valamint az ELTE és a Műegyetem honoris causa doktorságát. 1920 után nem volt kapcsolata a hivatalos Magyarországgal, de szeretett hazalátogatni, és kiterjedt levelezést folytatott általa becsült tudósokkal.

Akkor volt elemében, ha kutatómunkával foglalkozhatott, arról beszélgethetett. 76 éves koráig volt aktív kutató, és ezalatt megírt négy monográfiát és csaknem 400 közleményben számolt be eredményeiről.

Új tudományágat alapított, a nukleáris medicinát, és egész életét a kémiai, fizikai-kémiai, biológiai, orvosi megismerésnek, továbbá a gyógyító alkalmazásnak szentelte.

Nyolcvanéves korában halt meg Freiburgban. A család kívánságára 2001. április 19-én szülővárosában, Budapesten ünnepélyes keretek között helyezték hamvait örök nyugalomra. Ő volt az első magyar Nobel-díjas, akit szülőföldjén helyeztek végső nyugalomra.

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

Hevesy György nagysága nem pusztán a szakmai zsenialitásából, felkészültségéből ered, hanem a látásmódjából, a problémamegközelítő képességéből és tudása sokrétűségéből. Napjainkban sok szó esik a kutatási problémák multidiszciplináris megközelítéséről, több szakterület együttműködésének szükségességéről. Hevesy György ennek a szemléletnek előfutára, kiemelkedő egyénisége volt: egyszemélyes, több szakterületet reprezentáló „tudóscsoport".

Emlékezete

Hevesy Györgyről nevezték el a 10444 de Hevesy kisbolygót, valamint a hold északi pólusvidékén krátert neveztek el. Turán általános iskola viseli nevét.

Hevesy Györgyről neveztek el egy előadótermet a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Intézetében.

Hevesy György nevét viseli a Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság, amely a nukleáris medicinával foglalkozó orvosok tudományos társasága. Kétévenként rendezett tudományos kongresszusukon Hevesy Emlékérmet adományoznak a szakma legkiválóbb hazai és külföldi képviselőinek.

Egykori freiburgi lakása előtt látható Gunter Demnig német szobrász alkotása, a „botlatókő". A botlatókő a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő, a járdába süllyesztett, rögzített 10×10 centiméteres réz emléktábla az áldozatok egykori lakhelye előtt. Ezek a kövek nevükhöz híven rövid időre megállítják és - a személyes történetek bemutatásával - emlékezésre, elgondolkodásra késztetik az arra járókat, a véletlenül „beléjük botlókat”.