Békésy György Nobel-díjas biofizikus

„Mikor Svájcban éltem, ott minden csendes, biztos és nyugodt volt, az életben maradás nem jelentett problémát. Magyarországon más a világ. Ott az élet állandó küzdelmet jelentett szinte mindenért, de a küzdelem nem eredményezett pusztulást. Egyszer elveszítettük, máskor megnyertük, de mindig életben maradtunk. Az embernek szüksége van erőpróbára, és ez Magyarország egész történelme folyamán adva volt.”



Békésy György (Georg von Békésy) (Budapest, 1899. június 3. - Honolulu, Hawaii, 1972. június 13.) magyar származású Nobel-díjas biofizikus.

1961-ben orvosi Nobel-díjat kapott „a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos fölfedezéseiért”.

Békésy György 1899. június 3-án született Budapesten. Édesapja dr. Békésy Sándor (1860-1923) kolozsvári születésű gazdasági diplomata, édesanyja Mazaly Paula (1874-1974). Iskoláit - apja kiküldetései miatt - Münchenben (1904-1909), majd Konstantinápolyban, jezsuita iskolában (1909-1910) végezte. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a Werbőczy Gimnáziumban (1910-1911)és Zürichben (1911-1915) végezte. 1916-tól a Berni Egyetemen vegyészetet tanult, ahol 1921-ben szerzett kémikusi oklevelet. „Abban az időben az volt az érzésem, hogy mindenkinek vissza kell mennie abba az országba, ahol született, és vállalnia kell a tragédiát, ha már olyan hazába született, amely sok háborút elveszített. Ha egy ország sok háborút el is veszített, mindig megvan a lehetősége az újjáépítésnek; és ez volt az, amiben én is részt kívántam venni, ez lehetett a fő oka annak, hogy visszatértem Magyarországra, holott akkor alig tudtam jó magyarsággal beszélni, és nem voltam képes sohasem helyesen betűzni.”

Hazatérése után a Budapesti Egyetemen az Eötvös tanítvány Tangl Károly professzor mellett 1923-ban ledoktorált fizikából.

„A doktori diploma elnyerése után nem tudtam mihez kezdeni. Nincs kellemetlenebb helyzet, mint amikor az egyetemi tanulmányok befejezése után senki sem kívánja felhasználni tudásunkat. A keresgélés kellemetlen volt. Rájöttem, hogy az egyetemen tanultaknak kevés értéke van, mert nem lehet aprópénzre váltani. Kétségbeesésemben úgy döntöttem, hogy keresek egy jó laboratóriumot, és ott ingyen fogok dolgozni mint kezdő. Ez a megoldás bevált. 1920-ban a háború után Magyarországon az egyetlen jól felszerelt laboratórium az Állami Posta Kísérleti Állomás volt.”

Végül is 1924-ben így talált munkát a Postakísérleti Állomáson, s két év megszakítással egészen 1948-ig az Állami Posta Kísérleti Állomáson dolgozott, ahol a távközléssel kapcsolatos kutatásokat végzett. Ez a kutatás keltette fel az érdeklődését a fül működésével kapcsolatban. A telefonkagyló tökéletesítésén dolgozva jutott el a belső fülbeli idegi átvitel mechanikai jellemzőinek fölfedezéséhez. (Békésy ezzel a munkájával alapozta meg a tudományos világ elismerését, az 1961-ben elnyert Nobel-díjat). Ott tervezte meg és készítette el az első magyar elektroncsöves audiométert dr. Török Bélának, a Szent János Kórház fülész főorvosának ötlete alapján. (Ennek korszerűsített változatát ma is gyártják, és világszerte Békésy-féle audiométer néven ismerik.) Az 1930-as években a Magyar Rádió stúdióinak akusztikus tervezését is ő végezte el. 1933-ban a Tudományegyetem magántanárává habitálták, 1940-ben ugyanitt kinevezték a Gyakorlati Fizikai Intézet professzorává.

A második világháború idején, 1944. április 3-án bombatalálat érte a Posta Kísérleti Állomást, laboratóriuma elpusztult. Az egyetemen számos berendezést és fölszerelést elrejtettek a hadak elől, s így a harcok múltával tovább folytathatta munkáját. Ezt azonban hamarosan az egyre nagyobb anyaghiány és az infláció beköszöntével a krónikus pénzhiány megnehezítette, majd lehetetlenné tette.

1946 őszén a stockholmi Karolinska Intézet meghívására - munkahelytől fizetés nélküli kutatószabadságot kérve - Svédországba utazott, hogy a füllel kapcsolatos kutatásait folytassa. A következő év szeptemberében elfogadta a Harvard Egyetem meghívását, és hazai munkáltatójának engedélyével az Egyesült Államokba ment. Békésy 1948 áprilisában újra kérte szabadsága meghosszabbítását, de már nem kapta meg. A proletárdiktatúra megszüntette itthoni állásait és még akadémiai tagságát is visszavonatták. Emiatt emigránssá vált és már soha többé nem tért vissza Magyarországra.

Az Egyesült Államokba utazott, és ott dolgozott 1966-ig a Harvardon. Miután laboratóriuma leégett a Hawaii Egyetem meghívását fogadta el 1966-ban, itt dolgozott haláláig.

Számos egyetem díszdoktora is volt, és nemzetközileg elismert szakértőként tartották számon a közép-amerikai indián kultúrák területén is. Élete utolsó éveiben súlyos betegségekkel küzdött. Nem sokkal 73. születésnapja után Honoluluban halt meg. Végakaratának megfelelően hamvait a Csendes-óceánba szórták.

Forrás: magyarerzelmek.multiply.com; puskas.hu