Eötvös József


Stetka Gyula: Eötvös József portréja
Stetka Gyula: Eötvös József portréja

„Ott hol mondhatja: szabad vagyok, ott hazáját fogja találni minden ember."

„Vigyázzon mindenki magára, mielőtt meghajlik; nehéz ám felegyenesedni!"

„A boldogsághoz semmi sem szükségesebb, mint, hogy életünk egy meghatározott célja legyen."

„Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanítunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, amelyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad."

„Parlamenti kormány mellett a legfontosabb kérdések nem annyira a közjó, mint a pártok szempontjából tekintetnek."

„Az emberi szívnek boldogítóbb érzete nincs, mint boldogságot látni, melynek alkotói mi vagyunk."

„Hidd el barátom, ami rossz és alávaló történt ezen a világon, azért nem csak azok felelősek, akik mindezt gonoszságukban eltervezték, hanem nagyobbrészt azok a becsületes emberek is, akik gyengeségből tűrték az alávalóságot! A gonoszok nem önmagukban erősek, hatalmuk a jók gyengeségében rejlik."

„Akinek nincs merészsége, hogy felszólaljon meggyőződése mellett, annak a jósága ingó nád csupán, amely hajlongva sóhajtozik a viharban, de csüggedt szavával nem tartóztathatja fel a szélvészt!"

„Egészen csak az szabad, ki maga felett egészen uralkodik.”

„A világon nem a tudomány, a szeretet művel csodákat."

Báró vásárosnaményi Eötvös József (Buda, 1813. szeptember 3. - Pest, 1871. február 2.) magyar jogász, író, az első felelős magyar kormány, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság első elnöke. Eötvös Ignác politikus fia, Eötvös Loránd fizikus apja.

Eötvös József 1813. szeptember 3-án született Budán báró Eötvös Ignác és báró Lilien Anna palotahölgy fiaként. Apai ágon elődei nemzedékről nemzedékre a Habsburg-önkényt készségesen, nem ritkán kegyetlenül szolgáló katona és hivatalnok arisztokraták voltak. Anyja finom érzékű és finom kultúrájú német arisztokrata asszony volt, aki Goethe és a német szentimentalizmus szeretetét, az érzelmes önzetlenség eszményét oltotta belé. Az ifjú Eötvös szellemi fejlődésére nagy hatást gyakorolt házitanítója, Pruzsinszky József, a magyar jakobinus mozgalom résztvevője, aki egyenesen a börtönből került az úri házhoz nevelőnek. Mint a a francia felvilágosodás híve, korán felkeltette növendéke érdeklődését a politika és a filozófia iránt.

Középiskolai tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban (ma: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) végezte. Bámulatosan jó tanuló volt, aki mindig többet tanult, mint amennyire tanították. Egyetemi tanulmányait a pesti egyetemen bölcselet és történelem szakokon.

Eötvös József tizenöt éves korában már költőnek tudja magát. Barátjával, a későbbi történész-államférfi Szalay Lászlóval együtt látogatást tett Kazinczynál, aki szívélyesen fogadta őket. Az elegánsan szentimentális Kazinczyban és követőiben találja meg az első példaképeket. Kölcseyt mindvégig mesterének vallja.

Jelen volt az 1832. évi országgyűlésen Pozsonyban, miközben ügyvédi vizsgáját letette. Ezt követően Fejér megye aljegyzője (1834-1835), majd az udvari kancellária fogalmazója (1835-1837) és eperjesi királyi táblabíró (1837). A népellenességig császárszolgáló Eötvös bárók leszármazottjának bárhol próbálkozzék is, magától kínálkozik a karrier. De Eötvös nem karriert akar, hanem szolgálni a népet, amely méltán gyűlöli az apját. Az irodalmat is ennek a feladatnak a szolgálatába akarja állítani. Személyes oka is van, hogy szakítson az arisztokrata világgal: szerelmes egy polgárlányba, az ercsi postamesternő leányába, de otthoni ármánykodással elszakítják tőle. Nincs többé kibékülés, elhagyja az atyai házat, elhagyja a hivatalt.

1836-1837-ben barátjával és egyben sógorával, Trefort Ágostonnal beutazta Nyugat-Európát. Jártak Németországban, Svájcban, Hollandiában, Franciaországban és Angliában. Látóköre európai távlatokig bővül. Tapasztalatait első politikai műveiben összegezte. Irodalmi munkásságának kezdetét első nagy regényének, „A karthauzi"-nak megírása jelenti, amely az 1789-ben kitört francia forradalom és az 1830-as júliusi forradalom tanulságait mérlegeli nemzetközi távlatból. Ettől számítjuk a magyar társadalmi regényirodalom kezdetét is. A huszonhat éves író az ünnepelt Jósika Miklós mellé kerül az olvasók szívében. A regénnyel nagy elismerést vívott ki magának úgy az irodalomban, mint a közéletben. Mindössze 23 éves, amikor a Tudós Társaság levelező tagjává választotta, négy évvel később pedig rendes tagjává vált. 1855 és 1866 között az Akadémia alelnöki, majd 1866. március 18-tól 1871. február 2-án bekövetkezett haláláig elnöki tisztségét töltötte be. Elnöksége idején, 1869-ben lépett életbe az MTA szervezetét és működését 1945-ig meghatározó alapszabály.

Mindenekelőtt közéleti férfi, de közéleti mondanivalóit legnagyobb erővel irodalmi úton fejezi ki. Költő, regényíró, drámákat is ír, filozófus, publicista, kitűnő szónok. Önmagával szembeni igénye, hogy példamutató legyen embertársai számára. Idővel példás férj és példás apa, majd maga neveli nagy emberré méltó fiát, Eötvös Lorándot, a későbbi nagy fizikust és demokrata államférfit.

Mint politikus középhelyet foglal el Széchenyi és Kossuth között. Széchenyinél haladóbb és türelmetlenebb, de nem forradalmár, mint Kossuthtól. Fél attól, hogy a forradalom megakasztja a fejlődést, miközben ismeri és elismeri a nép indokolt elégedetlenségét. A megalázottak mellé áll, az elzüllött nemesség Magyarországának halhatatlan képét rajzolja meg vádló hangú regényében, a világsikert arató „A falu jegyzőjé"-ben (1845). Az első olyan magyar irodalmi mű, amelyre különböző nyelvű fordításai alapján külföldi kritikák is elismerően felfigyelnek. Egy gyakran idézet gondolat a műből: „Hidd el barátom, ami rossz és alávaló történt ezen a világon, azért nem csak azok felelősek, akik mindezt gonoszságukban eltervezték, hanem nagyobbrészt azok a becsületes emberek is, akik gyengeségből tűrték az alávalóságot! A gonoszok nem önmagukban erősek, hatalmuk a jók gyengeségében rejlik." … "Akinek nincs merészsége, hogy felszólaljon meggyőződése mellett, annak a jósága ingó nád csupán, amely hajlongva sóhajtozik a viharban, de csüggedt szavával nem tartóztathatja fel a szélvészt!"

Majd hamarosan megjelenik Dózsa parasztháborújáról szóló regénye, a Magyarország 1514-ben. Ez amilyen nagy megértéssel mutatja be az elkeseredésükben fegyvert fogó parasztokat, ugyanolyan szorongással figyelmeztet, hogy szörnyű ára lehet egy ilyen megmozdulásnak. Alighanem azt mondhatjuk, hogy politikailag A falu jegyzője a legjelentékenyebb regénye, a Magyarország 1514-ben a legjobban megírt műve. Ismert regénye az 1857-ben megjelent Nővérek.

1848 előtt Eötvös körül csoportosultak azok a haladó férfiak, akik műveltségükkel, töretlen polgárosító szándékukkal, demokratizmusukkal s ugyanakkor kifejezett forradalomellenességükkel sajátos és némileg elszigetelt kört képeztek a hazai politikai, szellemi életben. Elszigetelt körnek számítottak, jobbról forradalmároknak, balról maradiaknak tartották őket.

Az 1847-es pozsonyi országgyűlésen képviselőként akart részt venni, azonban Békés megyében, ahol birtokai voltak, nem volt esélye a megválasztására, ezért visszalépett a jelöltségtől. Otthon maradt, és csak az 1848. március 3-ai kerületi ülés után ment el Pozsonyba, amikor a dolgok kedvező alakulását már előre láthatta.

A kitörő forradalom első korszakában Eötvös vállalta a forradalmat és az első kormányban a közoktatás minisztere lett. Minisztertársa Mészáros Lázár magától értetődőn jegyezte meg visszaemlékezésében: „Ő ismerte a nevelési, oktatási ügyet." „Minden nemzetben nagy erő szendereg, de szendereg csak, és a pallérozás serkenti fel." A pallérozást azonnali fontos reformokkal akarta kezdeni, de az események meggátolták. A szeptemberi fordulat után megtorpant, a politikai helyzet kiéleződésével nem vállalta többé a miniszterséget, majd nemsokára családjával együtt Bajorországba utazott. Ott várta ki a tragédiát. Csak 1851-ben jött haza, de az elnyomásban távol tartotta magát a közélettől.

Az Eötvös-kápolna
Az Eötvös-kápolna

Hazatérte után ismét közéleti szerepet vállalt, 1855-ben megválasztották a Tudós Társaság alelnökévé, részt vett a Kisfaludy Társaság újjászervezésében is. A politikába 1861-től kapcsolódott be, amikor Pest városa országgyűlési képviselővé választotta. Deákkal és Andrássyval törekszik a megegyezésre, és amikor az 1867-ben bekövetkezik, újra közoktatásügyi miniszter(1867-1871), közben betöltötte a miniszterelnöki és honvédelmi miniszteri tisztséget is (1869). Ő az egyetlen, aki miniszter volt Batthyány forradalmi kormányában is, Andrássy kiegyező kormányában is. A hátralévő négy évben meg is tud valósítani egyet-mást reformeszméiből. Nevéhez fűzódik az első közoktatási törvény megalkotása, vallás- és közoktatásügyi miniszterként bevezette az általános tankötelezettséget, rendezte a felekezetek és az állam viszonyát, megindította a közép- és felső iskolák reformját, egyetemi szintre emelte a mérnökképzést. De egyre elszigeteltebben áll a politikai életben. Az arisztokratáknak és az egyháznak túl haladó, a Kossuth nevével induló ellenzék pedig nem érzi a magáénak.

Eötvös József 1871. február 2-án halt meg. Utolsó óráiról feljegyezték, hogy még akkor is fiát, Lorándot próbálta lebeszélni a politikusi pályáról. Testét végakarata szerint az Ercsin épített családi kápolnában nagyszülei mellett helyezték el, szívét egy külön szelencébe téve.

Halála percében elhallgatott minden vád: a nemzet gyászba borult. Magyarország tudta, hogy egyik legnagyobb fiát vesztette el. Hírén, jelentőségén, műveinek értékén mit sem rontott az azóta múló idő. Tudomásul vesszük korlátait, de tudjuk, hogy nagy államférfi, nagy politikai gondolkodó, nagy író volt. Ma azzal szoktuk jellemezni, hogy vele kezdődik a magyar realista regény.

„Márvány szobor helyébe,
Ha fenmarad nevem,
Eszméim győzedelme
Legyen emlékjelem." - írta Végrendelet című versében.