Szilárd Leó

Szilárd Leó (Budapest, 1898. február 11. - La Jolla, 1964. május 30.) magyar származású fizikus. Az első, aki felismerte, hogy nukleáris láncreakció (és az atombomba) létrehozható. Mivel félelmetes lehetőségnek tartották, hogy először a náci Németország fejlessze ki az atombombát, meggyőzték Franklin D. Rooseveltet, hogy nekik kell elsőnek lenniük. Részt vett az erre irányuló Manhattan-tervben. Az első atommáglya megépítője, aki a biofizika születésében is érdemeket szerzett, és sci-fi írónak is kiváló volt.

A háború alatt tiszti iskolába járt, majd a háború után a budapesti Műegyetem, később a berlini műegyetem hallgatója volt. Berlinben azonban Einstein, Planck, Laue, Schrödinger, a bontakozó atomfizika hatására a fizikával kezdett foglalkozni. Így lett fizikus.

A fizikus Bruno Pontecorvo szerint - aki az atombomba-programban dolgozott vele - inkább feltaláló volt, mint kutató. Jack Monod, Nobel-díjas biológus viszont úgy vélte, hogy egyénisége mélyén biológus volt. Munkatársai körében Generális volt a gúnyneve. „Szilárd Leó egy dologra ügyelt nagyon: hogy sose mondja azt, amit várnak tőle.” - Így jellemezte Teller Ede a 20. század egyik legeredetibb egyéniségét.

Berlinben 1929-ben írta legérdekesebb tudományos dolgozatát. „Entrópiacsökkentés termodinamikai rendszerben intelligens lény hatására.” Ebben - korát messze megelőzve - vizsgálta (és lényegében tisztázta) az értelem információtermelő szerepének és a hőtan II. főtételének összefüggését, amit ma az informatika és az agykutatás kiindulópontjának tekintenek.

Emléktáblája szülőháza falán

Berlinben született több szabadalma is, egyik Einsteinnel közösen: egy új típusú hűtőszekrényre vonatkozóan, amelyben nincs könnyen meghibásodó forgóalkatrész vagy dugattyú. (Ma ezen az elven, folyékony fém elektromágneses továbbításával hűtik a tenyésztőreaktorokat.)

A történelem vetett véget a berlini fizikuskarriernek. „Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika, de soha nem gondoltam, hogy e két terület valaha is kapcsolatba kerülhet egymással. Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam. (Ezért ismerhettem fel 1930-ban, hogy mi fog történni Németországban.) A fizikának köszönhetem, hogy érdekes az életem.” - emlékezett vissza Szilárd.

1933-ban költözött Angliába, ahol biológussá készült átváltani, de ezzel kapcsolatban a radioaktivitás alkalmazási lehetőségei is érdekelték. 1934-ben a Royal Societyben meghallgatta Ernest Rutherfordnak előadását, aki a radioaktivitással kapcsolatban az atommag hatalmas energiájáról beszélt. De egy kérdésre válaszolva hozzátette: aki az atomenergia gyakorlati felhasználásáról beszél, az holdkóros. Az előadásról hazafelé tartó Szilárd Leót irritálta, hogy valamit megvalósíthatatlannak mondtak. Az általa is terjesztett hagyomány szerint, amikor a Southampton Lane-en ballagva megállította egy piros lámpa, akkor ötlött eszébe a neutronok láncreakciója, mint az atomenergia kiszabadításának lehetősége.(Barátai szerint e hagyományban biztosan van szépítés is, Szilárd sohasem állt meg vörös közlekedési lámpánál). Szabadalmat jelentett be az atomenergia felszabadítására, és 8000 fontot kért, hogy végigvizsgálhassa a periódusos rendszer elemeit: melyiknél következik be egy neutron hatására olyan magreakció, amely két neutront termel, így a szaporodó neutronok magreakciók lavinaszerű áradatát idézhetik elő. A kért pénzt a „holdkóros” Angliában nem kapta meg.

A müncheni egyezmény után, annak hatására feladta oxfordi állását és a biztonságosabbnak ítélt Egyesült Államokba ment. 1939 januárjában itt érte a maghasadás Németországban történt felfedezésének híre: a neutron gazdag urán két könnyebb, feltehetően neutronszegényebb atommagra hasadt szét. Hátha itt lesz egy neutronból kettő? New Yorkban, a Columbia egyetemen végezte el méréseit, amelyben a neutronsokszorozást uránhasadásnál bebizonyította. (a kísérletet unszolására Chicagóban Enrico Fermi, valamint tőlük függetlenül Frederik Joliot- Curie Párizsban is elvégezte, igazolva Szilárd sejtését.) A háborút előérezve Szilárd meg akarta akadályozni a felismerés publikálását, de Joliot-Curie ezt ellenezte, így a felfedezés 1939 őszén napvilágot látott.

Einstein és Szilárd megírják Roosevelt elnöknek címzett levelüket

Szilárd kezdettől fogva hitt a magfizikai láncreakció lehetőségében, de politikai érzékével felismerte ennek katonai jelentőségét is. Nagy nehezen Fermit is meggyőzte erről. De hogyan lehet meggyőzni a politikusokat? Wigner Jenőhöz fordult, aki ismerte Einsteint, javasolván, hogy Einsteinen keresztül hívják fel Roosevelt elnök figyelmét a lehetőségre (és arra a veszélyre, amit az atombomba kifejlesztése Németország által az emberiségre hozhat). „Szilárd mindent tudott, csak egyet nem: autót vezetni. Így én lettem a sofőrjük” - emlékezik vissza Teller Ede hármójuk Einsteinnél tett látogatására. Einstein, miután Szilárd szavai alapján megértette a láncreakció fizikai lényegét, és mivel gyűlölte a nácizmust, magáévá tette az ügyet. A levelet - amit vagy Einstein vagy Szilárd németül fogalmazott, és Wigner fordított angolra - Einstein aláírta és közvetítővel eljuttatta Roosevelt elnökhöz. Ennek hatására indult meg az atombomba-kutatás (a Manhattan-terv). Benne a reaktortervezés Fermi és Szilárd, a kémiai problémák Wigner, a matematikai számítások Neumann feladata lett, sok más amerikai és emigráns tudóssal együtt.

Szilárdot mindvégig az atomenergia kontrollált felszabadítása, az atomreaktor érdekelte. 1940-ben írta le az inhomogén térbeli elrendezésű urán-grafit-reaktor rendszert, amit a Physical Reviewhez küldött, azzal a megjegyzéssel, hogy a háború alatt ne publikálják. A háború után az atomreaktor szabadalmát Fermi és Szilárd kapták meg, azt tőlük az Egyesült Államok kormánya jelképes 1 dollárért vette meg. („Vagy adták volna meg a találmány igazi értékét, vagy ne adtak volna semmit” - dohogott a gyakorlatias Szilárd.)

Közben az atomreaktor üzembe helyezését (1942. december 2.) az atombomba megvalósítása követte (1944). Ekkor Szilárd (Wignerrel és másokkal) megpróbált fellépni az ellen, hogy a bombát emberek ellen vessék be, nézetüket ekkor Teller is osztotta. (Hiszen Németország, amitől ők legjobban féltek, ekkor már kapitulált.) Szilárd aggályait 1945 júniusában memorandumban fejtette ki, melyben így fogalmaz: „A bomba bevetése Japán ellen hatásos lehet, de semmivel sem igazolható". A dokumentum soha nem került Truman elnök asztalára. Az atombombák százezrek életét oltották ki.

A háború után Szilárd - aki 1943-ban lett amerikai állampolgár - minden energiáját latba vetette a nukleáris fegyverkezés (később a nukleáris fegyverkezési verseny) megakadályozására. A Pugwash-mozgalom élén állva küzdött az atomenergia békés célú felhasználásáért. Hruscsovval is levelezett ez ügyben, ravaszabbnál ravaszabb megoldásokat ajánlva. (pl. azt, hogy minden nagyhatalom fővárosa alatt bunkerben legyen jelen az ellentétes oldal katonai különítménye, atombombákkal felszerelve.) Moszkvai látogatása után létesült a Fehér Ház és a Kreml között forródrót.

Írónak is kiváló volt, a szakmunkák mellett társadalmi kérdésekkel foglalkozó értekezések, szatirikus munkák és sci-fi novellák is kikerültek tolla alól. Legismertebb írása „A delfinek hangja”. Ebben a novellában egy nemzetközi delfinkutató intézet tudósai megfejtik a delfinek nyelvét, felismerik azok magasabb rendű intelligenciáját, és tolmácsolják kormányaiknak a tőlük kapott meggyőző leszerelési javaslatokat. Csak amikor a szuperlények leszerelési módszere megvalósult, akkor derült ki a csalás: nem is a delfinek, hanem az egymással szót értő tudósok dolgozták ki azt.

Sírja a Kerepesi temetőben

A II. világháború után Szilárd Leó biológiával kezdett foglalkozni, az élet alapproblémáira alkalmazta a fizika egzakt módszereit. (Mint Eötvös Loránd a geofizika, úgy Szilárd Leót a biofizika atyjának tekintik.) A radiobiológia molekuláris biológia, enzimszabályozás, mikrobiológia kutatását termékenyítették meg szokatlan gondolatai. A fizika reprodukálható kísérleti feltételeit ültette át a biológiába, megépítve a baktériumok szaporodásához mindvégig változatlan feltételeket biztosító Chemostátot. (Ez most a Nobel-díjas Manfred von Eigen evolúciós kutatásaiban játszik centrális szerepet.) Chicagoban lett a biofizika professzora, majd a dél-kaliforniai Salk intézetbe ment. Megkérdezték, hogyan vált fizikusból biológussá, ő így válaszolt: „Hát olyan érdekes a biológia, nincs igazam?”

Francis Crick, a DNS szerkezetének és szerepének Nobel-díjas megfejtője jegyzett fel egy történetet. Enrico Fermit sok minden érdekelte, így az élet eredete is. Egyszer baráti társaságban ezt mondta: „A Tejútrendszerben van legalább 100milliárd csillag, többé-kevésbé olyanok, mint a Nap. Sokuk körül bolygók keringenek, egyeseken folyékony víz is előfordul. A vízben a csillagfény hatására kémiai vegyületek szintézise indul meg, az óceánból langyos tápláló leves válik. Ebből az erőlevesből önreprodukáló struktúrák táplálkoznak. A természetes kiválasztódás belőlük mind fejlettebb, komplexebb lényeket hoz létre. Civilizációk támadnak, velük tudomány és technika. Újabb és újabb bolygókat keresnek fel ezek az értelmes lények, bejárva az egész Tejútrendszert. Ezek a rendkívül okos lényeknek a figyelmét aligha kerülheti el egy olyan szép bolygó, mint a Föld. De hát akkor hol vannak?” A kérdésre a jelenlevő Szilárd Leó rögtön válaszolt: „Itt vannak közöttünk. Kicsit furcsa az angol kiejtésük. Magyaroknak mondják magukat.”

Amikor szervezetét megtámadta a rák, maga szervezte a radiológiai kezelést, számította a dózisokat. A halálos kórt is arra használta, hogy új gyógyászati eljárást dolgozzon ki: a rák radioterápiáját. A terápia oly jól sikerült, hogy még tíz évet élt, s amikor 1964. május 30-án szívrohamban elhunyt, a boncolás rákbetegség nyomát sem mutatta ki. Hamvainak egy részét léggömbön szélnek eresztették, egy részük Amerikában, egy részük pedig a Kerepesi úti temetőben nyugszik.

Forrás: sasovits.hu