Wigner Jenő

„Milyen nagyszerű az, hogy az emberi ész képes egy gondolatot a másikhoz fűzni, képes a következtetésekből csodálatos épületet - erős épületet - alkotni."

„A matematikának a természettudományok terén való hasznossága a csodával határos. Nincs is rá racionális magyarázat. Mert semmiképpen sem természetes, hogy legyenek "természeti törvények", és még kevésbé kézenfekvő, hogy az ember felfedezhesse őket. Az a tény, hogy a matematika nyelve alkalmas a fizikai törvények megfogalmazására, csodálatos ajándék, amelyet soha nem leszünk képesek igazán megérteni vagy kiérdemelni."

„Bármilyen irányba is fejlődjenek jövőbeli fogalmaink, a külső világ tanulmányozása ahhoz a következtetéshez vezet, hogy a tudat tartalma a végső valóság."

„Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a csodaszép napvilágot, ha együtt lehet azzal, amit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek legalább olyan fontosak a boldogsághoz."


Wigner Jenő Pál (Budapest, Terézváros, 1902. november 17. - Princeton, New Jersey, 1995. január 1.) Nobel-díjas magyar-amerikai fizikus.

1902. november 17-én született. A Fasori Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Itt Rátz Lászlótól, a kiváló tudóstól és tanártól tanulhatta a matematikát, aki Neumannt is tanította.

1920-ban Műegyetem vegyészmérnöki szakán, majd 1921-től a Berlini Műszaki Főiskolán folytatta tanulmányait. A Német Fizikai Társulat szerda esti beszélgetéseit is látogatta, melyeken részt vettek olyan nagy tudósok, mint Max Planck, Max von Laue, Rudolf Ladenburg, Werner Heisenberg, Walther Nernst, Wolfgang Pauli és nem utolsósorban Albert Einstein.

Disszertációja a kvantumkémia első munkájának tekinthető, a hidrogén molekula keletkezését tárgyalja. Felismerte a tér-idő szimmetria szerepét a kvantummechanikában (1929).

Berlinben találkozott az atomfizika másik magyar géniuszával, Szilárd Leóval, akihez azután egész életét végig kísérő szoros barátság fűzte. Wigner másik közeli barátja, a 20. század legnagyobb matematikusának tartott Fasori diáktárs, Neumann János volt. Pályáját itthon kezdte meg: 1925-ben hazatért Budapestre és beletörődve apja akaratába, ő is a bőrgyárban kezdett dolgozni (másfél évig dolgozott a Mauthner Bőrgyárban), de egyre jobban érezte az élénk tudományos élet színterét jelentő Berlin hiányát. Olvasta a Zeitschrift für Physikben a fizikusok: Werner Heisenberg, Max Born, Pascal Jordan és mások tanulmányait, amelyekkel "megszülték" a kvantummechanikát és ő sem akart kimaradni a fizika forradalmából.

Szobra a Fasori Gimnáziumban
Szobra a Fasori Gimnáziumban

1930-ban települt át az Amerikai Egyesült Államokba, ahol 1937-ben megkapta az állampolgárságot. Ez idő tájt a tudományosság európai fővárosának számító Berlin a német politika nyomasztó hatására kezdett elnéptelenedni. A kor jelentős tudósai sorra áthelyezték székhelyüket Amerikába. Wignert Neumann Jánossal együtt meghívták a princetoni egyetemre. Ekkor még nagyon kevesen foglalkoztak a világon kvantummechanikával, a meghívás hátterében tehát valószínűleg az állt, hogy az ottani kollégákat megismertessék az új fizikával.

1934-ben Szilárd Leó neutronok felhasználásával előidézhető láncreakció ötletét jónak tartotta és közösen kidolgozták az elmélet lényegét. Szilárddal közösen vették rá Einsteint a Roosevelthez szóló nevezetes levél aláírására. Ő is részt vett Szilárd Leóval, Neumann Jánossal, Teller Edével és Enrico Fermivel a levél nyomán beinduló atomkutatásokban a Manhattan-terv keretében . A plutóniumot előállító (szaporító) reaktor megtervezésén dolgozott, amely az első atombomba üzemanyagát állította elő.

Niels Bohr 1939-ben viszi a hírt Amerikába, hogy a berlini Vilmos Császár Intézetben felfedezték a maghasadást. Ettől fogva csak idő kérdése volt, hogy megvalósuljon - Szilárd Leó rögeszméje - a nukleáris láncreakció. Korábban senki nem hitt neki, még a neves Rutherford is holdkórosnak titulálta. Ezért a láncreakció általa leírt fizikai folyamatára titkosított szabadalmat kért és kapott a brit Admiralitástól 1934-ben (ekkor még Angliában tartózkodott). A fizikusok felismerték, a láncreakcióval felszabadított hatalmas energia iszonyú pusztításra lesz képes és a lehetőség, hogy esetleg Hitler kezébe kerül ez a veszedelmes fegyver, félelemmel töltött el mindenkit, egyben határozott cselekvésre ösztönzött. Ádáz küzdelem kezdődött a láncreakció megvalósításának elsőségéért és hogy azt végül is Amerikában sikerült beindítani és a reaktorokban ellenőrzötten működtetni, jelentős mértékben köszönhető a magyar emigráns tudósoknak is: Szilárd Leónak, Teller Edének és Wigner Jenőnek.

Szilárd Leó és Wigner Jenő felkereste Albert Einsteint - aki a relativitás elméletének megalkotásával Amerika egyik legismertebb tudósának számított - és felkérték, hogy tekintélyét latba vetve, írjon levelet Roosevelt elnöknek, miszerint ebben az aggasztó helyzetben az amerikai kormány tegye meg a szükséges intézkedéseket. A levelet végül Szilárd Leó írta meg, melyet Einstein - egy hónappal a világháború kitörése előtt - 1939. augusztus 2-án aláírt. A levélhez Szilárd még egy memorandumot is csatolt saját nevével, amelyben a láncreakció fizikai folyamatát és katonai alkalmazhatóságának lehetőségét írta le.

Amikor Németország megtámadta Lengyelországot, Roosevelt elnök utasítást adott az atomenergia-program beindítására. A Manhattan project fedőnevű titkos kutatási program centruma Chicago lett. Roosevelt létrehozta az Uránium Bizottságot, amelybe a katonákon kívül Enrico Fermit, Szilárd Leót, Teller Edét és Wigner Jenőt nevezte ki. A kutatásokat Fermi vezette. Wigner a chicagói Metallurgia Laboratóriumában egy elméleti fizikai csoportnak lett a vezetője, amelynek feladata az első atomreaktor megtervezése és megépítése volt. Az önfenntartó láncreakció 1942. december 2-án valósult meg egy kis laboratóriumi reaktorban. Wigner a világ első reaktormérnökeként a nagy teljesítményű reaktorok tervezését végezte, melyek meg is épültek Hanfordban. Ezek termelték a kísérleti robbantásokhoz nélkülözhetetlen plutóniumot (az első robbantást Alamogordóban hajtották végre 1945. július 16-án).

A második világháború után Wigner Oak Ridge-be ment, ahol reaktorfejlesztéssel, valamint a reaktorok biztonságos működésével foglalkozott. Az Eisenhover amerikai elnök által alapított Az "Atom Békés Felhasználásáért" Díjat 1959-ben Szilárd Leó és Wigner Jenő kapta (az elsőt 1957-ben Bohr, a másodikat 1958-ban Hevesy György). Az 1963-as fizikai Nobel-díjat Wigner Jenő kapta (megosztva Maria Goeppert Mayerrel és D Jensennel) "az atommagok és az elemi részek elmélete terén, különösen pedig az alapvető szimmetriaelvek felfedezésével és alkalmazásával elért eredményeiért" indoklással.

Sírja a princetoni temetőben
Sírja a princetoni temetőben

A hetvenes években gyakran hazajárt Magyarországra előadásokat tartani. 1987-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem, 1988-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává, és a világ szinte valamennyi jelentős egyeteme díszdoktorává választotta. Számos kitüntetést kapott (Medal for Merit, Franklin Medal, Enrico Fermi Award, Max Planck Medal, George Washington Medal stb.), az Amerikai Fizikai Társaságnak 1955-ben alelnöke, 1956-ban elnöke volt. 1994-ben még személyesen vette át Magyarországon a Szilárd Leó-érmet. Princetonban hunyt el, 1995. január 1-én, 92 éves korában.

Magyarságát élete végéig büszkén vállalta és hálát érzett szülőhazája iránt: „Sok víz folyt le a Dunán, mióta utoljára fürödtem benne. Az idő azonban nem mosta le hálaérzetemet születésem helye iránt." Még utolsó éveiben is szívesebben és könnyebben beszélt magyarul, mint németül vagy angolul. „Nem felejtettem el, hogy bölcsőm volt, hogy sokáig éltetett, hogy ott szereztem meg tudásom alapját." - vallotta Magyarországról.

Egy másik alkalommal így vallott: "...Egyszerű magyar dalok és versek, amelyeket 1910 előtt tanultam, ma is önként megszólalnak bennem. Az Egyesült Államokban eltöltött hatvan esztendő után még mindig inkább magyar vagyok, mint amerikai, az amerikai kultúra sok vonása mindmáig idegen maradt számomra. Budapesten sokkal több elmélyült beszélgetést hallhat az ember a kultúráról, mint az Egyesült Államokban. A magyar költészet talán a legszebb Európában..."