Jókai Mór
„A mennyországért sem szabad elárulni Magyarországot."
„A haza nem oszt ajándékokat, a haza áldozatokat követel."
„A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik."
„Én politikához nem értek, (...) de azt tudom, hogy ha egy népet éppen azok hagynak el, akik leggazdagabbak, legnagyobbak, annak okvetlen szegénnyé és kicsinnyé kell lenni."
„Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek."
„Adj a népnek szabadságot: mindent adtál neki; tedd rabszolgává: elvetted mindenét."
„Szegény embernek nagy munka száz forintra vergődni, de egy milliomosnak csekélység másik milliomot szerezni. - Hiába, a pénz is a társaságot szereti."
„Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon."
„Jókai regényei: mindenki története Magyarországon, Jókai regényhősei: mindenki rokonai e hazában” (Krúdy Gyula)
„Mindenkinek írt: az ifjúnak, aki ideált keresett, a pünkösdi leányzónak, aki a szerelmet még nem ismerte, és az öregnek, aki mindig csak arra szeret gondolni, ami ötven esztendő előtt történt vele”. (Krúdy Gyula)
„Csodálatos író, nincs egy fáradt sora, a ponyva, a rikácsoló, a hulladékos is megnemesedik a tolla alatt.” (Márai Sándor)
„A magyar író jelenben és jövendőben kétségkívül Jókai műveit választja egyik iskolájául, melyekhez nyelvtanulási feltett szándékkal járhat leckéket venni.” (Arany J.)
Ásvai Jókay Móric, közismertebb nevén Jókai Mór (Komárom, 1825. február 18. - Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.) a mindmáig legolvasottabb magyar regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, a márciusi ifjak egyike, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, 1876-tól 1903-ig a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja. Ő volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte. Leginkább a magyar romantika nagymestereként, a nemzet írófejedelmeként emlékezünk rá. Életműve a száznál is több kötetben felidézi a nemzeti múlt egészének látomását, és tanúsítja azt az utat, amelyet a magyar társadalom a nemesi világtól a kibontakozó polgári világig megtett. Műveit számos nyelvre lefordították, és világszerte elismeréssel fogadták, nagyra értékelték.
Családja, ősei
Egyik névadó ági felmenője, Jókay Mihály I. Lipót király alatt Esztergom várában volt zászlótartó. A vár vívásánál érzékelte, hogy a tüzéreket megvesztegették. Ezért maga irányzott egy ágyút, s úgy célzott, hogy a vár alatt táborozó törökök közül egy basát eltalált a golyó. Érdemeiért 1668. február 5-én címeres nemeslevelet nyert.
Jókai Mór Komáromban született 1825. február 18-án egy kisbirtokos református nemesi értelmiségi családban Ásvay Jókay József ügyvéd és banai Pulay Mária ötödik gyermekeként. Két nap múlva február 20-án keresztelték meg. Két bátyja még csecsemőként meghalt. Édesapja elszegényedett nemes volt; miután a földjeit kénytelen volt eladni, ügyvéddé lett.
Nagy hatást gyakorolt rá az irodalmat különösen kedvelő édesapja, aki maga írta: „tisztelettel, még pedig különös tisztelettel viseltetem hazánknak minden jelesebb poétai lélekkel ékeskedő fiai eránt". Maga is írogatott verseket, rajzolgatott, festett. Jegyzeteit maga illusztrálta. Mesélt az 1809-es nemzeti felkelésről, melyben részt vett. Édesanyja is jeles adomázó volt. Mindezen hajlamokat Jókai a szüleitől örökölte. A kis Jókai még csak kilenc éves, amikor két verse nyomtatásban megjelent (egy rímes rébusz a Regélő 1834. 70. számában, és egy négysoros A város bolondjáról a Helmeczy Társalkodójában 1834. 54. számában), melyeket Tóth Lőrinc vitt magával Pestre s ott adatta ki.
Neve
Az anyakönyvbe Jókay Móric néven jegyezték be. Apja legkedvesebb hőséről, a kalandos életű Benyovszky Móricról kapta keresztnevét. Egy anekdota szerint írótársa, Tóth Lőrinc címzett először egy levelet „Jókay Mór úrnak”, amin Jókai kezdetben bosszankodott, majd frappáns válaszul ő maga is „Tóth Lőr úrnak” címezte leveleit. Később Petőfi biztatására kezdte az irodalmi életben a Jókay Mór nevet használni. 1848. márciusa után nevében az y-t i-re cserélve jelezte, hogy nem akar élni a nemesi származás előnyeivel, így legismertebb regényei már Jókai Mór néven jelentek meg.
Tanulóévei
Gyermekkorát Komáromban töltötte. Erős protestáns meggyőződésű környezetben nevelkedett. Családjában a puritán és hazafias eszmeiség uralkodott. Félénk, magányos, szemlélődő, de boldog gyermek volt. Családja, első tanítói csodagyereknek tartották. 10 éves koráig magántanuló volt otthon. Kétéves pozsonyi diákoskodás következett, ahová német tanulás céljából küldték szülei. A kitűnő tanuló Jókai a német nyelven kívül jól megtanult latinul és elkezdte a görög tanulását is. 1837-1841 között a pápai református kollégium tanulója volt, ahol barátságot kötött Petőfi Sándorral és unokatestvérével, a később ismert festővé lett Orlai Petrich Somával. Ekkoriban jelentek meg első elbeszélései. Első, nyomtatásban is megjelent elbeszélését is a kollégium önképzőkörében olvasta fel.
1837-ben hazatértekor már halálos betegen találta szeretett apját, akit még azon évben el is vesztette. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában folytatta. Édesanyja kívánságára, hogy édesapja nyomdokaiba léphessen, Kecskeméten jogot tanult, majd Pesten ügyvédi gyakorlatot szerzett. Kitartóan és lelkiismeretesen végezte iskoláit. A rajz és festés ekkor még jobban érdekelte az írásnál. A főiskola gyűjteményéből kölcsönzött képeket másolta, portrékat készített házigazdája családjáról, néhány professzoráról és ismerős fiatal leányokról. A rajzoláshoz való képességét mutatja, hogy magántanítványokat oktatott rajzmesterként. Bár nem maradt ugyan meg az ecset mellett, a rajzolgatáshoz való kedvét az írás mellett is megőrizte.
Írói indulása
Az ügyvédi pályával csakhamar szakított, a velejáró rabszolgamunka nem tetszett a fiatal írónak. Sokkal jobban hatott rá a közeli jóbarát, az ünnepelt költő, Petőfi Sándor mintája. Első regénye 1846-ban jelent meg Hétköznapok címmel. Ennek sikere után hátat fordított a jogászi pályának és az írásnak szentelte életét. Tagja lett a Tízek Társaságának, akik később márciusi ifjakként váltak ismertté. Jókai szerkesztette folyóiratukat, majd 1847. július 1-től az Életképeket. Ez utóbbit komoly szépirodalmi lappá fejlesztette. A Petőfivel együtt szerkesztett lap mottója az „Egyenlőség, szabadság, testvériség" lett. Benne teret nyertek a fiatal tehetségek radikális nézetei.
A forradalom és szabadságharc alatt
Az 1848-as forradalom kitörésekor lelkesen felvállalta a nemzet ügyét, melyért tollal és fegyverrel is harcolt. A forradalmi ifjúság egyik vezére volt. Segített a 12 pont megfogalmazásában, nemzetőrnek állt, a Pesti Hírlap és az Esti Lapok hasábjain Habsburg-ellenes írásokat publikált, küldöttségben járt a bécsi felkelőknél. A fiatal Jókai Mórt ábrázoló festmény aljára Barabás Miklós e sorokat írta fel: „1848. mart. 15-én az ébredés hajnalán a már szabad nép zajjal megrohanja a nyomdát s szakadó esőben kapkodja szét a szabad sajtó első termékét: Petőfi 'Talpra magyar'-ját. Jókai Mór a nyomdából kijövet, meglátva az esernyők tengerét, így szól a tisztelt polgártársakhoz: 'Ez a vitéz forradalmár nép, hogy félti egy kis esőtől kalapját, kabátját, hát még a bőrét!' Erre az ezernyi esernyők becsukódnak és a tisztelt polgártársak nagy tömege zuhogó esőben csukott esernyővel bőrig ázik.”
1848. március 15-én este a Nemzeti Színház Bánk Bán című előadásában a Gertrúd szerepében fellépő Laborfalvi Róza, a kor ünnepelt színésznője Jókai mellére tűzte kokárdáját. A találkozásból szerelem lett és augusztus 29-én házasságot kötöttek. A házasság komoly felzúdulást váltott ki mind családja, mind barátai körében. Nem tartották szerencsésnek az engedékeny Jókai és a nála nyolc évvel idősebb, erős egyéniségű Róza frigyét, nem is beszélve az ifjú ara házasságon kívüli gyermekéről.
Házassága miatt szakadt meg barátsága Petőfivel is, akivel utoljára 1849-ben, Buda bevétele után, egy lakoma alkalmával találkoztak. Jókai ott köszöntötte fel azokat, akik ezután fognak meghalni a hazáért. Petőfi, elbúsulva a halál sejtelmétől, oda lépett hozzá és így szólt: „Köszönöm, hogy én értem is ittál”.
A szabadságharc idején Jókai 1848-49-ben köztársaságpárti volt, bár a téli katonai vereségek hatására a béketárgyalások megkezdését sürgette. Lelkesen üdvözölte a trónfosztást, majd a végsőkig való kitartásra buzdított. Vállalta Kossuth különféle politikai megbízásait (pl. Rózsa Sándorhoz indult). Szilveszterkor családjával Debrecenbe menekült, ott indította meg 1849. február 22-én a békepárti Esti Lapokat. Szemtanúja volt Buda visszafoglalásának, Szegedre, Aradra követte a kormányt. 1849 augusztusában jelen volt a világosi fegyverletételnél is.
A szabadságharc bukása után
Egyike volt annak a 34 írónak, akit egy magyar közvádló halálra jelölt. Egy tisztességes államügyész megvédte ugyan őket, de az óvatosság jegyében az önkényuralom bosszújától félve Jókai négy hónapon át Tardonán, a Bükk egy apró falujában bujdosott. A tardonai hónapokat az Egy bujdosó naplójában (1850) idézte fel, és A barátfalvi lévita(1897) című művét is ebbe a tájba helyezte. 1850-ben, részben felesége közbenjárására egy olyan menlevelet kapott, amelyet Komárom védői kaptak a vár feladásakor és visszatérhetett otthonába. Kovács János néven rejtőzködve élt és egy darabig még Sajó álnév alatt jelentek meg munkái. Álnevét később így indokolta: „Ha a nevem alatt nem írhatok, írok a gazdám kutyájának a neve alatt: leszek 'Sajó': ugatni fogunk, ha nem beszélhetünk, de el nem hallgatunk.”
Az elkövetkezendő 14 évet Jókai politikai gyanúsítottként élte, de talán ez volt életének legtermékenyebb korszaka. Nem kevesebb, mint 30 nagyszerű romantikus művet, számtalan mesekötetet, esszét és kritikát alkotott. Már 1850-ben megjelentette a Csataképek a szabadságharc történetéből című novellagyűjteményét. Ebben a dicsőséges eseményeket gyógyírként idézi föl a tetszhalál állapotában lévő nemzet számára. Nagyszabású történelmi regényeinek köszönhetően már az 1850-es években hatalmas népszerűségre tett szert. Ezekkel a regényekkel is vigaszt kívánt nyújtani: van remény, hisz a korábbi pusztításokat is túlélte a nemzet. Ezen időszak alatt olyan remekművek születtek, mint az Erdély aranykora (1851), majd a folytatás a Török világ Magyarországon (1852-53), az Egy magyar nábob (1853-54), majd a folytatása: Kárpáthy Zoltán (1854-55), Janicsárok végnapjai (1854), illetve a Szomorú napok (1848-1856).
Nemzeti és egyéni stílust hozott létre. Művei közvetve tiltakozást sugároznak az élvezethajhászó, hazafiatlan életforma, valamint az elnémetesítő, önkényuralmi törekvések ellen. Írásait a nemzeti érdekegyesítésnek reformkort és szabadságharcot idéző szelleme hatja át.
Regényei többnyire folytatásokban jelentek meg különböző lapokban (Délbáb, Vasárnapi Újság, Pesti Napló, Hölgyfutár, Szépirodalmi Lapok stb.), majd kinyomtatták őket kötetben is.
Ő lett az első magyar szerző, aki honoráriumaiból nagypolgári színvonalon élhetett. Sokat utazott, 1853-ban járt először Erdélyben. Feleségét is többször elkísérte fellépéseire, 1857. szeptember 3-án Jókai nyitóbeszédével és Laborfalvi Róza vendégjátékával nyílt meg a Miskolci Nemzeti Színház.
1856-ban a Nagy Tükör, 1858-ban az Üstökös című élclapokat, majd 1863-ban a Hon című politikai napilapot indította. A lap egyik vezércikkét a kormányzat sértőnek találta, ezért Jókait, mint felelős vezetőt sajtóvétségért egy év börtönbüntetésre ítélték. A börtönből egy hónap múlva szabadult ki. Munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte, melynek 1858-tól levelező tagja, majd 1861-től rendes tagja lett. A Kisfaludy-Társaság 1860-ban választotta tagjai közé. A kiegyezést követően írásaiban sokat foglalkozott a kapitalizálódással. A polgárosodó rétegek liberális elveit hirdette. Az 1876-ban alapított Petőfi Társaság első elnökévé választották, melynek célja a Petőfi-kultusz terjesztése és a magyar szépirodalom nemzeti szellemben való művelése volt.
Megbékült édesanyjával, megkapta a neki járó örökségét. Ez az összeg és az írásai sikerével együtt járó anyagi elismerés a jómódba emelte. Telket vásárolt a budai Sváb-hegyen (a mai XII. kerületi Költő utcában), ahová gyönyörű villát építtetett.
A pálya csúcsán
Az 1860-as években újra bekapcsolódott a politikai életbe. 1861-1896 között országgyűlési képviselő, Tisza Kálmán bizalmasa. A Hon című tekintélyes napilappal Tisza politikáját szolgálta. Bár ő maga sosem lépett hivatalba, gyakran segítette ki a kormányt nehéz helyzetekből. 1867-ben a kiegyezésnél a magyar alkotmány újbóli létrehozásánál aktívan kivette részét a politikából. Bár a politika sok keserűséget és meghurcolást jelentett számára, mégis hosszú éveken át ragaszkodott a közügyekben való szerepvállaláshoz.
Az 1870-es évek közepéig tartó időszak jelentette művészi pályájának, népszerűségének csúcspontját. Olyan jelentős művek születtek ekkor, mint Az új földesúr(1862), A kőszívű ember fiai(1869) vagy éppen az Eppur si muove! És mégis mozog a Föld! (1872). A Fekete gyémántok (1870) főhőse, Berend Iván a hazai köznemesség elé állított példakép. Míg az előbb említettek a közelmúltból a Bach-korszak és a nemesek passzív ellenállását, illetve a forradalmat és szabadságharcot megörökítő regény, addig az utóbbi a nemzeti polgárosodás és a hazai kapitalizálódás kezdetét örökíti meg. Ebben a művében Jókai a társadalmi és tudományos haladást illetően optimistán fordult a jövő felé. A jövőt kutatta merész fantáziával A jövő század regénye című utópiájában is, amelynek azonban sok tudományos és társadalmi fikciója előbb vagy utóbb valósággá vált (pl. az Androméda-csillag felfedezése, Magyarország orosz megszállása).
Stílusváltásról, új fellendülésről tanúskodik a kiegyezést követő bő évtized regénytermése. A reformkort idéző héroszok után Jókai Mór kedvelt alakjává a munkásbarát ipari vállalkozó, a lángeszű feltaláló vagy diplomata vált. Megszűnt korábbi elismerése az arisztokraták iránt, tolla nyomán a kékvérűek többségükben már vígjátéki figurákként, a korszerű törekvések kerékkötőiként szerepelnek. Főhősei - alapjában a régi felfokozott jellemek - a korábbinál több akadályra bukkannak pályájukon. Megjelent regényeiben a modern nagyvárosi élet (Bécs, Párizs, Róma, a kibontakozó Budapest) nagyszabású rajza, valamint a természettudományos fantasztikum.
Kosztolányi is csodálattal emelte ki Jókai gazdag szókincsét. Íróink közül Jókai használta a legtöbb szót. Műveiben mintegy 50 ezer szó, kifejezés található. Ez megközelíti nyelvünk teljes szókészletét, hiszen A magyar nyelv értelmező szótárának hét kötete összesen 60 ezer szócikket tartalmaz!
Az utolsó évtizedek regényei
1880-tól kevesebbet foglalkozott politikával. Rudolf trónörökös bevonta Az Osztrák—Magyar Monarchia Írásban és Képben (1887-1901) című ismeretterjesztő sorozat szerkesztésébe.
Írói harmadvirágzása a 90-es évek első felére esik. E kor regényei már nem a magasztos eszményeket hirdetik, elsődleges céljuk a szórakoztatás. Új témák felé fordult, az elszegényedő és ezzel együtt erkölcsileg is elzüllő birtokos nemesség, a dzsentri sorsát vizsgálja A kis királyok (1886) és A mi lengyelünk (1902) című műveiben. Utolsó éveinek legsikerültebb alkotása, a Sárga rózsa(1893) paraszti ihletésű, főszereplői a Hortobágyon élő csikós- és gulyásbojtárok.
Az 1880-as években sorra lemondott lapjai szerkesztéséről, csak a Hon és az Ellenőr egyesüléséből keletkezett Nemzetnek, majd ennek megszűnése után utódjának, a Magyar Nemzetnek maradt haláláig névleges főszerkesztője.
Ötvenéves írói jubileumának megünneplése 1894-ben művelődéstörténeti jelentőségű. Az egész ország ünnepelte, a Révai Könyvkiadó ekkor kezdte megjelentetni összes műveinek 100 kötetes kiadását. Értük százezer forint „nemzeti ajándékot” vehetett át. A budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem díszdoktorává is avatta. 1897-ben a király kinevezte a főrendi házba.
1886. november 20-án meghalt Laborfalvi Róza. Ettől kezdve fogadott lánya, Jókai Róza házában élt, aki Feszty Árpád, a millenniumra festett Magyarok bejövetele című híres körkép alkotójának felesége volt.
1899-ben feleségül vette a húszéves Grósz (Nagy) Bella színésznőt. Jókairól és feleségéről olaszországi nászútjukon készült fotóról az író a következő tréfás megjegyzést tette: „A nápolyi fényképész ugyancsak becsületes ember volt; engem húsz évvel fiatalabbá tett, nőmet tízzel öregbítette s így harmincz évvel közelebb hozott egymáshoz." Rokonai elfordultak tőle, de az eseményt a közvélemény is óriási felháborodással fogadta. Nem törődtek a támadásokkal, számos külföldi úton vettek részt, Jókai pedig töretlen lendülettel írta regényeit, mint Az én életem regénye, A mi lengyelünk, Ahol a pénz nem isten vagy A börtön virága. Ezek színvonala már nem érte el a korábbi remekművekét.
A politikától ekkoriban már távol maradt, 1896-ban végleg lemondott a képviselőségről. Egészsége megromlott, sokat tartózkodott Dél-Európában a kedvezőbb klíma miatt. Külföldről hazajövet meghűlt, tüdőgyulladást kapott. Álmában érte a halál, 1904. május 5-én. Első felesége mellé, a Kerepesi úti temetőbe temették el. A Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokából kísérték el utolsó útjára. „Gyász borult rád, édes, jó magyar nemzetünk. Legjobb munkásod, legnagyobb fiad, örök dicsőséged: Jókai Mór meghalt" — írta Eötvös Károly a Pesti Hirlapban gyászkeretes vezércikkében.
Széles olvasóközönséget nevelt, nemzetivé tette a regény műfaját, erősen hatott az írókra még a XX. század kezdetén is (Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, vagy éppen Szabó Dezső). Életműve nemcsak az irodalmi, hanem a társalgási nyelvet is formálta. Petőfi és Madách mellett 1940-ig ő számított külföldön a legolvasottabb magyar alkotónak.
Emlékezete
Mikszáth Kálmán tollából már 1907-ben megjelent az első Jókai-életrajzi mű.
Születésének századik évfordulója alkalmából 1925-ben nagy ünnepségeket rendeztek. Tiszteletére emlékkiállítást szerveztek a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban és Komáromban, megemlékeztek róla a Magyar Tudományos Akadémián és a Kisfaludy-Társaságban is. A magyar országgyűlés képviselőháza a magyarság hálája jeléül a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába kerülő legrégibb magyar nyelvű írott könyvet Jókai-kódexnek nevezte el.
Hazánkban szinte nincs település, ahol nevét ne őrizné valamilyen közterület, közintézmény.
Szobra áll egyebek közt Révkomáromban a Duna Menti Múzeum főépülete előtt, Budapesten több helyen is, Nyíregyházán, Kazincbarcikán, Alsóörsön, de még a horvát városban, Zágrábban is, az írók sétányán.
Számos festményen szerepel, portréját Barabás Miklós mellett megfestette többek között Ferraris Artúr és Feszty Masa is.
Budapesten, a Svábhegyen található természetvédelmi terület, a Jókai-kert is az ő tiszteletére kapta nevét.
Komárom és Békéscsaba színházának is Jókai Mór a névadója.
Budapest székesfőváros, Szeged szabad királyi város és Makó város díszpolgári címmel ismerte el munkásságát.
Kisbolygót neveztek el róla: 2003. július 7-én észlelte elsőként Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta a 90370 Jókaimór aszteroidát. Nevét viseli a Merkúr bolygó egyik krátere is.
Nevét őrzi egyik kedvenc étele, a Jókai bableves, a tejfölös, csülökkel, kolbásszal, csipetkével készített bableves is.