Móricz Zsigmond




„Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik..."

„Nem lehet az igazságot elfedni, mert az Isten ujja megmutatja."

„Játékokat nem lehetett elfelejteni, se a veréseket. Legjobban nem lehet a szenvedéseket. De az örömöket is tartogatja az ember.”

„Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.”

„Sok vadállat van a világon, de a legkegyetlenebb vadállat mégiscsak az ember."

„De törjön el a toll, amely jogtalanságot fuvoláz és igazságtalanságot muzsikál, még ha a legragyogóbb művészettel is."

„A história nem arra való, hogy az ember csak éppen megismerje, mi volt s hogyan, hanem arra való, hogy ami már egyszer megtörtént, tanúságul legyen a későbbi időkben mindenkinek, aki hasonlatos sorsra jut."

„Senkit nem csodálok jobban, mint aki öregkorban az ifjakat megérti."

„A boldogság olyan madár, hogy a kis fészekben hamarébb megpihen."

„Hallgatni tudni s egyedül lenni tudni, ez a legelőkelőbb lelkek sajátja."

„Az is tolvaj (...) aki az emberek bizalmát meglopja."

„Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben."

„Igen hosszú korát életemnek az a főkérdés foglalta le, hogy a magyarnak mi a helye és mi a szerepe ezen a világon?"

Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. - Budapest, Józsefváros, 1942. szeptember 5.) magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legtehetségesebb és legismertebb alakja.

Gyermek- és ifjúkora

A Móricz emlékház
A Móricz emlékház

Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Édesapja Móricz Bálint, egy igazi, kemény ötholdas magyar parasztember, édesanyja egy református lelkész leánya, Pallagi Erzsébet. Móricz Zsigmondnak kilenc testvére született. Kettő korán meghalt; az egyik tejhiány miatt „valósággal elsorvadt", a másik ruháját pedig felgyújtotta egy szomszéd kisfiú.

A család kezdetben jómódban élt, de a gazdálkodó édesapát ért anyagi károk miatt Móricz nagyon fiatalon megismerkedett a nyomorral. Még egészen kicsi volt, amikor a falun belül egy másik házba költöztek az országút és egy sikátor sarkára. Ezt adta el az írói édesapja a községnek iskola céljaira. A család Istvándiba (Túristvándi), Pallagi László kovácsműhelyébe költözött. Néhány év múlva költöztek a születési helyével szemközti telken minden valószínűség szerint az édesapa saját kezével épített házba, a ma Móricz Emlékház néven ismert épületbe. Móricz Bálint napszámosként tartotta el hét gyermekét, s oly keményen dolgozott, hogy felesége kívánsága szerint mindegyik gyermeket taníttatni tudták.

Móricz Zsigmond elemi iskoláit Istvándiban és Prügyön végezte. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, majd 1894-ben Sárospatakra került. A jó eszű gyermek itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát. Ebből a helyzetből anyai nagybátyja, Pallagi Gyula mentette ki. A kisújszállási gimnázium igazgatója magával vitte és végül Móricz 1899-ben itt érettségizett jó rendű eredménnyel.

Debrecenben 1899-1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.

1900 októberében Budapestre költözött. A fővárosban jogot és bölcsészetet tanult, diplomát azonban egyikből sem szerzett. Későbbi pályájára is nagy hatással volt, hogy Négyesy László stílusgyakorlatain részt vehetett. Ezek az összejövetelek sok kezdő művész számára nyújtottak biztos kiindulást és alapokat. Itt megismerkedett a fővárosi írók fiatal nemzedékével, és jó barátságot kötött többek között Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Juhász Gyulával, Tóth Árpáddal, Benedek Marcellal.

Háza Leányfalun
Háza Leányfalun

Megélhetési okokból különböző hivatalokat vállalt. 1902-ben óraadó tanárként dolgozott a kisújszállási gimnáziumban. A kultuszminisztériumban, majd a Központi Statisztikai Hivatalban vállalt tisztviselői munkát. Mikszáth Kálmán hívására 1903-ban az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett. A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalgyűjtésbe kezdett, s 1903-1905 folyamán Szatmár falvait járva rengeteg dalt, köszöntőt, találós mesét, játékot gyűjtött. Neki köszönhetjük a kállai kettős szövegét is. 1905-ben házasságot kötött Holics Eugénia tanítónővel, azaz Jankával. Három leányuk (Virág, Gyöngyi, Lili) maradt életben, fiuk meghalt. A gyermekkori traumák mellett a körutazás során szerzett élmények és az írót ért családi tragédia, gyermeke halála is komoly szerepet játszott a Hét krajcár című novella születésében. A mély megrendültségében, apai fájdalmában írt, a Nyugatban 1908-ban megjelent novella azonnali hírnevet hozott neki. Ezután kötött Ady Endrével is barátságot.

„Igen késő volt, huszonnyolc éves korom után, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.” Ez az állapota szabadította fel benne a kortársaihoz viszonyítva páratlan élet- és élményanyagát. A következő évben ugyanezen a címen napvilágot látott első novelláskötete is. A siker hatására az íróban felszakadtak a gátak, és egymás után jelentette meg naturalista jellegű regényeit, melyek - a szerző származása folytán - teljesen új aspektusból mutatták be a paraszti világot. A Tragédia, a Sárarany és a Szegény emberek főhősei a korábban megszokott, idealizált falusi alakok helyett primitív emberek voltak, akik saját céljaikat és vágyaikat az ösztön szintjén tudták csak megfogalmazni, és menthetetlenül leszakadtak a civilizált társadalomról. Móricz a korábban megrajzolt idilli faluképet is szétszakította, és helyette egy zord, kegyetlen és szigorúan hierarchizált világot tárt az olvasó elé.

1912-ben házat épített Leányfalun, kezdetben a nyarakat töltötte ott, 1936-ban végleg oda költözött.

A világháború és a forradalmak idején

Szobra szülőföldjén
Szobra szülőföldjén

A fronton haditudósítóként dolgozott, több riportot írt. Életközeli bemutatást adott a katonasorsról (például: A macska, Kissamu Jóska). Éles vonalakkal rajzolta meg a világháborús szenvedéseket (Szegény emberek). Kritikus szemlélete hamar a béke pártjára állította. Sokat várt a Károlyi-féle őszirózsás forradalom. Az újonnan megalakult Vörösmarty Akadémiának 1918. december 1-jétől alelnöke volt, 1919. február 5-én pedig a Kisfaludy Társaság beválasztotta tagjai közé. 1919 februárjában írta A földtörvény kiskátéját. Eleinte reményeket fűzött a Tanácsköztársasághoz, bízott a változásokban, azonban májusban a kommün diktatórikus módszereit látva kiábrándult belőle.

Több újságnak is a munkatársa volt (Világszabadság, Vörös Lobogó, Fáklya stb.). Az írói direktórium is tagjává választotta. Emiatt a Horthy-korszakban folyamatosan mellőzték, az irodalmi társaságokból is kizárták (1919. december 10-én szűnt meg tagsága a Kisfaludy Társaságnál), műveit pedig hosszabb ideig csupán a Nyugat, majd később Az Est Lapok publikálta.

Móricz ugyan sosem tartotta magát kommunistának, sokkal inkább volt idealista, mégis számos igaztalan váddal illették. A rágalmak ellenére továbbra is törődéssel és aggodalommal fordult a Trianonban megcsonkított ország sorsa felé. A húszas éveket az irodalomtudomány Móricz realista korszakaként tartja számon, ekkor született meg például a Légy jó mindhalálig és a Pillangó című regény is. Az író 1922-ben vágott bele legnagyobb vállalkozásába, a három részből - Tündérkert, A nagy fejedelem, A nap árnyéka - álló hatalmas Erdély-trilógiába, melyben a történelmi tanulságok levonása mellett a magyarság Trianon utáni feladatait illetően is próbált útmutatást adni.

A későbbi évtizedek

A húszas években az író magánélete gyökeresen átalakult. 1924-ben megismerkedett Simonyi Mária színésznővel. Felesége féltékenységből 1925 áprilisában öngyilkosságba menekült. Móricz külföldi utazásokkal próbálta enyhíteni önvádló gyötrelmeit. 1926-ban feleségül vette Simonyi Máriát.

Osvát Ernő halála után Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot, szerkesztői elveiket azonban nemigen tudták összehangolni. Móriczé volt a prózarovat. A folyóiratot igyekezett a „nemzeti koncentráció” orgánumává tenni, megszervezte a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, járta az országot, erdélyi, felvidéki, vajdasági, amerikai magyar szerzők írásait közölte, felkarolta az autodidakta paraszttehetségeket.

A Csehszlovákiában tartott felolvasó körútját (1930) követően ismét támadások érték.

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

1932-ben megkapta a Rothermere-díjat, 1933-ban az Írók Gazdasági Egyesületének (IGE) elnöke lett. Írói szemléletmódjára javarészt az ekkoriban induló, őt szellemi ősnek elismerő népi mozgalom gyakorolt hatást, paraszti demokratizmusa is megerősödött.

1936 szeptemberében találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével, akit később lányává fogadott. Kapcsolatuk úgy indult, hogy az író megmentette a húszéves lányt az öngyilkosságtól, amikor az a Ferenc József hídról akart a Dunába ugrani. Az egykori lelencgyerekről mintázta Árvácskát azonos című regényében. A lány gyerekkori történeteiből 28 novellát írt. Naplójából kiderül, hogy Csibe a szerelme-szeretője is volt.

1937-ben szakított második feleségével, Simonyi Máriával is. Ekkor végleg visszavonult Leányfalura. A nehéz időkben e település sokszor nyújtott számára menedéket, lelki vigaszt.

1939-től a népi írók atyjaként, a Kelet Népe szerkesztője lett.

1942. augusztus 29-én telefonon értesült arról, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született. Annyira meghatódott, hogy leejtette a kagylót, és stroke-ot kapott. Szeptember 5-én hajnali két órakor hunyt el agyvérzésben, a budapesti Korányi klinikán.