Barabás Miklós

Önarckép
Önarckép

„Együtt küzdöttél az egész hazával,
Ecsettel kézben és szivedben lánggal,
És hogy csodálják késő unokák:
Megfested korod arcképcsarnokát."
(Reviczky Gyula: Barabás Miklóshoz)

„...végre egy fiatal, nyúlánk, borzas fejű alak kőnyomatú képe került elő, mely alá e név volt írva: „Petőfi Sándor”. Barabás legjobb rajza. Ez az egyetlen igazi, hű arcképe a halhatatlannak. Ilyennek ismerték őt mindazok, akik vele együtt éltek; ez a távolba néző szem, ez a jóslatra nyíló száj; két keze hátratéve, mintha rejtegetne bennük valamit. Ez a képe azt látszik mondani: „én leszek Petőfi”, a többi képei már mind azt mondják: „én vagyok Petőfi”. (Jókai Mór)

„Hja, mikor az olyan szép, ha az embert Barabás lepingálja, s a szerkesztők aztán szétküldik.. s a közönség bámulva kiált föl: Tehát ilyen ő?!” (Petőfi Sándor)



Szülőháza helyén áll ez a kopjafa
Szülőháza helyén áll ez a kopjafa

Barabás Miklós magyar festő (Márkusfalva 1810. február 10. - Budapest, 1898. február 12.), a magyar biedermeier festészet legkiválóbb mestere, az MTA levelező tagja.

A háromszéki Mártonfalván született, szegény református székely család sokadik gyermekeként. Édes­ap­ja Ba­ra­bás Já­nos, édes­any­ja Gaál Therézia. Mártonfalvát emlegették korábban Marci-ként, később Kézdimárkosfalvaként vált ismeretté a kisközség, ma a Romániához tartózó területet Mărcuşaként találni meg a térképen.

Hatévesen elhagyta a családi otthont, és a nagyenyedi kollégium tanulója lett. Koraérett gyermek volt, aki ekkorra már átélte szülei válását apja részeges és erőszakos természete miatt; a hazatérést az anyai rokonokhoz, akik nem szívesen látták az elvált nőt, majd anyja új házasságát. Önéletrajzában így emlékezik idős korában életének e nehéz időszakára: „…most már volt édesatyám és mostohaanyám és édesanyám és mostohaapám; mindenütt egy édes és egy mostohaszülőm. Én így sem egyikhez, sem másikhoz nem mehettem. A mostohaapám nem lett volna ellenségem, hanem édesanyja, az én mostoha nagyanyám, aki olyan rossz lelkű és fösvény volt, hogy ha csak üzenetet vittem is az anyámhoz, ha meglátott, még a tágas udvar legszélső sarkából is azonnal odarohant, nehogy valamit adhasson nekem.”

Than Mór: Barabás Miklós műtermében
Than Mór: Barabás Miklós műtermében

Diákévei alatt tömérdek nélkülözésben volt része. Otthonról szinte semmi pénzt nem kapott, a kollégiumban a legszegényebb sorsú diákok megsegítésére szolgáló „gratista” cipón élt. Az éhség vitte rá, hogy elkezdjen festeni, mert „a száraz kollégiumi cipón kívül csak akkor ettem meleget, ha szereztem néhány garast egy-egy koszorú festésével, amiket tanulótársaim számára készítettem, hogy azokban verset írva, gratuláljanak szüleik nevenapjára. Ilyenkor vehettem 1-2 garas ára pecsenyét a piaci pecsenyéskofáktól.” Egyetlen dolog a rajzkészsége volt, amit pénzzé tehetett. Már fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni. Rajzai kapcsán érték nagy sikerek, apróbb megélhetést is biztosítva. Kezdetben csak tanulótársait, később emlékezetből Katona Zsigmond és báró Kemény Simon arcképét is elkészítette mindenki nagy bámulatára.

Egyre inkább erősödött benne a művészet iránt érzett szeretete, s 1828-ban Kolozsvárra ment, ahol egy Gentiluomo nevű éppen ott tanító olasz festő lett a mestere, akitől megtanulta az olajfestés alapjait is, mert eladdig jobbára krétával rajzolt, vagy vízfestékkel dolgozott. Még többet akart tudni, és ez a vágy hajtotta Bécsbe, ahol a Képzőművészeti Akadémiára is bejutván alaposan kiképezte magát rajzolásban és festésben. Mint ahogy kortársaitól tudni lehetett, igen nehezen jutott be egyébként erre az akadémiára, mert az apró termetű, vézna fiatalemberből, és a távolinak tűnő nagyenyedi bizonyítványában szereplő rengeteg jelese gyanút ébresztett a direktorban. Csupán több helyben készült rajz után enyhült meg irányában, és kerülhetett az Akadémia hallgatói közé. Nagy szegénységben élt Bécsben, de erős akaratával, és a művészet, a festészet iránt érzett eltökélt szeretete hidalta át a nélkülözések nehéz időszakát.

Clark Adam vitorlása
Clark Adam vitorlása

1830-ban visszatért Kolozsvárra, ahol hosszabb időt töltött, mint ismert portréfestő. Kisselev tábornok pártfogása révén a románul kiválóan beszélő Barabás 1831-ben Bukarestbe került. Bejáratos lett a bojárok köreibe, ahol divatos arcképfestőként ért el sikereket, és itt már munkáival sok pénzt keresett. Így módjában állt régi vágyát megvalósítani, hogy Olaszországban folytassa tanulmányait. Velencében a híres skót tájképfestőtől, William Leighton Leitch-től elleste a vízfestés technikáját, s természetábrázolását is újfajta szemlélet kezdte jellemezni. A velencei képtárakbanl egész nap vázlatokat készített, gyors akvarellekben regisztrálta magának a nagy elődök kompozíciós elveit, színharmóniáit, formavilágát. Idővel Bolognába, majd Firenzébe, Rómába ment, eljutott a napfényes Nápolyba is. Tapasztalatokkal gazdagon, feltöltekezve érkezett haza 1835-ben. Élete további részében kisebb megszakításokkal Pesten élt.

Vásárra menő román család
Vásárra menő román család

Első sikerét 1835-ben Pesten aratta, amikor bemutatta Veronese Európa elrablása című festményéről Velencében készített másolatát. A legmaradandóbbat az arcképfestés terén alkotta, tökéletes technikájához kiváló kapcsolatteremtő képesség járult. Mivel mindenkiben meglátta és érzékeltette a vonzó tulajdonságokat, felkapott művésszé vált, olyannyira, hogy Magyarországon először ő tudott megélni képeinek bevételéből. Az anyagi szükség és a páratlan szorgalom kettőse motiválhatta Barabás Miklóst, hogy fantasztikusan gazdag életművet alkosson. 1830-tól pontos listát vezetett „Académiából kijöttöm után készített munkáim ’s azokbóli jövedelmeimnek jegyzőkönyve” cím alatt. Ez a jegyzék 2473 rajzot, festményt, litográfiát sorol fel, és a szám a családi feljegyzésekben, kiállítási katalógusokban szereplő tételekkel 3146-ra emelkedik. Az egyik legkeresettebb magyar arcképfestő lett, évről évre igen sok kiváló ember arcképét készítette el. Jelentős Liszt Ferencet és Bittó Istvánnét ábrázoló munkája, de Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról, báró Wesselényi Miklósról, Vörösmarty Mihályról Petőfi Sándorról és Arany Jánosról is készített portrét. Igen szorgosan dolgozott, művei között volt olajfestmény, rajz, akvarell, életkép, tájkép, megfestette a Lánchíd alapkő-letételét, illusztrált irodalmi lapokat, évkönyveket, sőt elvállalt boltcégért is.

Petőfi Sándor 1848-ban (Barabás Miklós litográfiája)
Petőfi Sándor 1848-ban (Barabás Miklós litográfiája)

1840-ben letelepedett Pest városában, majd 1841-ben feleségül vette a konstanzi születésű Bois de Chesne Zsuzsannát. Ettől kezdve anyagi gondoktól már teljesen mentesült, és kizárólag festészetnek szentelhette életét. Nem voltak életének külső eseményekben bővelkedő, izgalmas fordulatai, műtermében visszavonultan, és elmélyülten alkotott hosszú időn keresztül. Munkásságáról így írt önéletrajzában: „A mindennapi egyenletes életet részletezni nem érdemes, mert ezt is csak úgy jelezhetném, hogy folytonosan festegettem, hanem amit a közügyekben működtem, azok közül némelyeket megemlíteni nem tartom fölöslegesnek.”

„A magyar művész annyira új valami volt, hogy gróf Forrayné el sem hitte, hogy művész létemre magyarul is tudok, míg egyszer meg nem hívott ebédjére, és saját füleivel meg nem győződött magyar voltomról.” - írja Barabás, aki a lehető legjobbkor találkozott kora ízlésével és azzal a közösségi ambícióval, hogy a magyar nép saját nemzeti festőt tudhasson magáénak.

Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplőit, Görgeytől Kiss Ernőig, Batthyánytól Leiningenig, Szalay Lászlótól Bemig, Klapkától Táncsicsig sorakoznak aprólékosan megfestett portréi. A politikától azonban távol tartotta magát. Önéletrajzában így írt: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S mihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem."

Szobra a Barabás villa kertjében
Szobra a Barabás villa kertjében

Az ötvenes években Ferenc Józsefet is megfestette. Ő lett a főrendek megbízható arcképfestője, bennfentese, Görgey Artúr fiának keresztapja, aki még a magyarok körülrajongott királynéjának, Sissinek is cseppnyi vigasztalást nyújtott mély gyászában azzal, hogy akvarellben megfestette egy évvel korábban meghalt kislányát, Zsófia hercegnőt.

A húszas években megtanulta és megszerette a litográfiát. Később a festészet mellett ez az ekkor még új ág lett a másik fő műfaja. Litografált arcképeiben a század minden jelentős magyarországi személyiségének arcvonásait megőrizte.

Számos finom hangulatú, igazi biedermeier zsánerképet és tájképet festett. Viszont ahogy egyes elemzők tartják, csoportképei ma már inkább merevnek, és kissé mesterkéltnek tűnnek. Zsánerképei közül a legismertebbek, és legnépszerűbbek a Menyasszony megérkezése, sőt a Vándorcigányok című képén a Bach-korszak fricskájaként még Petőfit is megénekli. Bámulatos volt vizuális memóriája. Mondják egyszer harminchét év távlatából készítette el valaki portréját, emlékezetből, és a mellé illesztett, közben előkerült, fotográfia tanúsága szerint közel hibátlanul.

sírja a Kerepesi temetőben
sírja a Kerepesi temetőben

Élete nehéz időszaka volt a Bach-korszak, amely után 1859-ben lehetővé vált a Képzőművészeti Társulat megalakítása. A társulat kezdeményezője és 1862-től haláláig az elnöke volt. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. Önéletrajza kiváló pályarajz és kordokumentum. Barabás hosszú művészi pályája során, a művészet elméleti kérdéseivel is behatóan foglalkozott, s ebbéli tevékenységének elismeréséül választotta levelező tagjává a Magyar Tudományos Akadémia.

1877-ben ünnepelték meg zajos külsőségek közepette ötvenéves művészi jubileumát, ám ezt követően is még hosszú időn keresztül festett fiatalos buzgalommal, míg 1898. február 12-én a halál ki nem vette kezéből az ecsetet.

Barabás Miklós századának számtalan kiválóságát festette meg. Honlapunkon az Arany János, Balassa János, Baross Gábor, Batthyány Lajos, Berzsenyi Dániel, Brunszvik Teréz, Csány László, Eötvös József, Fáy András, Görgei Artúr, Jókai Mór, József nádor, Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Széchenyi István, Teleki József, Teleki László, Xántus János, Vásárhelyi Pál, Veres Pálné, Vörösmarty Mihály és Wesselényi Miklós életéről, a nagy pesti árvízről szóló beszámolók során találkozhatunk festményével. De láthatjuk itt a márciusi ifjak hagyományt teremtő kokárdáját, vagy éppen a a Láncíd alapkő letételét bemutató alkotását is.