Barabás Miklós

Önarckép
Önarckép

„Együtt küzdöttél az egész hazával,
Ecsettel kézben és szivedben lánggal,
És hogy csodálják késő unokák:
Megfested korod arcképcsarnokát."
(Reviczky Gyula)

„...végre egy fiatal, nyúlánk, borzas fejű alak kőnyomatú képe került elő, mely alá e név volt írva: „Petőfi Sándor”. Barabás legjobb rajza. Ez az egyetlen igazi, hű arcképe a halhatatlannak. Ilyennek ismerték őt mindazok, akik vele együtt éltek; ez a távolba néző szem, ez a jóslatra nyíló száj; két keze hátratéve, mintha rejtegetne bennük valamit. Ez a képe azt látszik mondani: „én leszek Petőfi”, a többi képei már mind azt mondják: „én vagyok Petőfi”. (Jókai Mór)

„Hja, mikor az olyan szép, ha az embert Barabás lepingálja, s a szerkesztők aztán szétküldik.. s a közönség bámulva kiált föl: Tehát ilyen ő?!” (Petőfi Sándor)



Liszt Ferencről készített portréja
Liszt Ferencről készített portréja

Barabás Miklós magyar festő (Márkusfalva 1810. február 10. - Budapest, 1898. február 12.), a magyar biedermeier festészet legkiválóbb mestere, az MTA levelező tagja.

A háromszéki Mártonfalván született, szegény református székely család sokadik gyermekeként. Édes­ap­ja Ba­ra­bás Já­nos, édes­any­ja Gaál Therézia. Mártonfalvát emlegették korábban Marci-ként, később Kézdimárkosfalvaként vált ismeretté a kisközség, ma a Romániához tartózó területet Mărcuşaként találni meg a térképen.

Hatévesen elhagyta a családi otthont, és a nagyenyedi kollégium tanulója lett. Koraérett gyermek volt, aki már átélte anyja válását részeges és erőszakos apjától, a hazatérést az anyai rokonokhoz, akik nem szívesen látták az elvált nőt, majd anyja új házasságát. Otthonról szinte semmi pénzt nem kapott, diákoskodása alatt tömérdek nélkülözésben volt része. De minden nyomorúságáról megfeledkezett, ha rajzolhatott, és már fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni. Rajzai kapcsán érték nagy sikerek, apróbb megélhetést is biztosítva. Kezdetben csak tanulótársait, később emlékezetből Katona Zsigmond és báró Kemény Simon arcképét is elkészítette mindenki nagy bámulatára.

Teleki László portréja
Teleki László portréja

Egyre inkább erősödött benne a művészet iránt érzett szeretete, s 1828-ban Kolozsvárra ment, ahol egy Gentiluomo nevű éppen ott tanító olasz festő lett a mestere, akitől megtanulta az olajfestés alapjait is, mert eladdig jobbára krétával rajzolt, vagy vízfestékkel dolgozott. Még többet akart tudni, és ez a vágy hajtotta Bécsbe, ahol a Képzőművészeti Akadémiára is bejutván alaposan kiképezte magát rajzolásban és festésben. Mint ahogy kortársaitól tudni lehetett, igen nehezen jutott be egyébként erre az akadémiára, mert az apró termetű, vézna fiatalemberből, és a távolinak tűnő nagyenyedi bizonyítványában szereplő rengeteg jelese gyanút ébresztett a direktorban. Csupán több helyben készült rajz után enyhült meg irányában, és kerülhetett az Akadémia hallgatói közé. Nagy szegénységben élt Bécsben, de erős akaratával, és a művészet, a festészet iránt érzett eltökélt szeretete hidalta át a nélkülözések nehéz időszakát.

1830-ban visszatért Kolozsvárra, ahol hosszabb időt töltött, mint ismert portréfestő. Kisselev tábornok pártfogása révén a románul kiválóan beszélő Barabás 1831-ben Bukarestbe került. Bejáratos lett a bojárok köreibe, ahol divatos arcképfestőként ért el sikereket, és itt már munkáival sok pénzt keresett. Így módjában állt régi vágyát megvalósítani, hogy Olaszországban folytassa tanulmányait. Velencében a híres skót tájképfestőtől, William Leighton Leitch-től elleste a vízfestés technikáját, s természetábrázolását is újfajta szemlélet kezdte jellemezni. A velencei képtárakbanl egész nap vázlatokat készített, gyors akvarellekben regisztrálta magának a nagy elődök kompozíciós elveit, színharmóniáit, formavilágát. Idővel Bolognába, majd Firenzébe, Rómába ment, eljutott a napfényes Nápolyba is. Tapasztalatokkal gazdagon, feltöltekezve érkezett haza 1835-ben. Élete további részében kisebb megszakításokkal Pesten élt.

Clark Adam vitorlása
Clark Adam vitorlása

Első sikerét 1835-ben Pesten aratta, amikor bemutatta Veronese Európa elrablása című festményéről Velencében készített másolatát. A legmaradandóbbat az arcképfestés terén alkotta, tökéletes technikájához kiváló kapcsolatteremtő képesség járult. Mivel mindenkiben meglátta és érzékeltette a vonzó tulajdonságokat, felkapott művésszé vált, olyannyira, hogy Magyarországon először ő tudott megélni képeinek bevételéből. Az egyik legkeresettebb magyar arcképfestő lett, évről évre igen sok kiváló ember arcképét készítette el. Jelentős Liszt Ferencet és Bittó Istvánnét ábrázoló munkája, de Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról, báró Wesselényi Miklósról, Vörösmarty Mihályról Petőfi Sándorról és Arany Jánosról is készített portrét. Igen szorgosan dolgozott, művei között volt olajfestmény, rajz, akvarell, életkép, tájkép, megfestette a Lánchíd alapkő-letételét, illusztrált irodalmi lapokat, évkönyveket, sőt elvállalt boltcégért is.

Than Mór: Barabás Miklós műtermében
Than Mór: Barabás Miklós műtermében

1840-ben letelepedett Pest városában, majd 1841-ben feleségül vette a konstanzi születésű Bois de Chesne Zsuzsannát. Innentől fogva anyagi gondoktól már teljesen mentesült, és kizárólag festészetnek szentelhette életét. Nem voltak életének külső eseményekben bővelkedő, izgalmas fordulatai, műtermében visszavonultan, és elmélyülten alkotott hosszú időn keresztül. Munkásságáról így írt önéletrajzában: „A mindennapi egyenletes életet részletezni nem érdemes, mert ezt is csak úgy jelezhetném, hogy folytonosan festegettem, hanem amit a közügyekben működtem, azok közül némelyeket megemlíteni nem tartom fölöslegesnek.”

Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplőit, Görgeytől Kiss Ernőig, Batthyánytól Leiningenig, Szalay Lászlótól Bemig, Klapkától Táncsicsig sorakoznak aprólékosan megfestett portréi. A politikától azonban távol tartotta magát, az ötvenes években Ferenc Józsefet is megfestette. Önéletrajzában így írt: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S mihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem."

sírja a Kerepesi temetőben
sírja a Kerepesi temetőben

A húszas években megtanulta és megszerette a litográfiát. Később a festészet mellett ez az ekkor még új ág lett a másik fő műfaja. Litografált arcképeiben a század minden jelentős magyarországi személyiségének arcvonásait megőrizte.

Számos finom hangulatú, igazi biedermeier zsánerképet és tájképet festett. Viszont ahogy egyes elemzők tartják, csoportképei ma már inkább merevnek, és kissé mesterkéltnek tűnnek. Zsánerképei közül a legismertebbek, és legnépszerűbbek a Menyasszony megérkezése, sőt a Vándorcigányok című képén a Bach-korszak fricskájaként még Petőfit is megénekli. Bámulatos volt vizuális memóriája. Mondják egyszer harminchét év távlatából készítette el valaki portréját, emlékezetből, és a mellé illesztett, közben előkerült, fotográfia tanúsága szerint közel hibátlanul.

Élete nehéz időszaka volt a Bach-korszak, amely után 1859-ben lehetővé vált a Képzőművészeti Társulat megalakítása. A társulat kezdeményezője és 1862-től haláláig az elnöke volt. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. Önéletrajza kiváló pályarajz és kordokumentum. Barabás hosszú művészi pályája során, a művészet elméleti kérdéseivel is behatóan foglalkozott, s ebbéli tevékenységének elismeréséül választotta levelező tagjává a Magyar Tudományos Akadémia.

1877-ben ünnepelték meg zajos külsőségek közepette ötvenéves művészi jubileumát, ám ezt követően is még hosszú időn keresztül festett fiatalos buzgalommal, míg 1898. február 12-én a halál ki nem vette kezéből az ecsetet.