Petőfi Sándor

„Petőfi nemcsak a magyar nemzet, de az egész világ legjelentékenyebb költői közé tartozik”. (Arany János)

„Haza és szabadság, ez a két szó, melyet
Először tanuljon dajkától a gyermek,
És ha a csatában a halál eléri,
Utószor e két szót mondja ki a férfi!"

„Föl, nemzetem, föl! Jussanak eszedbe
Világhódító híres őseid.
Egy ezredév néz ránk itélő szemmel
Attilától egész Rákócziig.
Hah, milyen múlt! Hacsak félakkorák is
Leszünk, mint voltak e nagy ősapák,
El fogja lepni árnyékunk a sárba
És vérbe fúlt ellenség táborát!"

„Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!"

„Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő fiadnak,
Anyám soká, örökkön él."

„Tenger a pénz, melyben elsüllyed
Sok hajó: elv, jellem, becsület"

„Az idő igaz,
S eldönti, ami nem az."

„Légy tölgyfa, mit a fergeteg
ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti."

„Haza csak ott van, hol jog is van,
S a népnek nincs joga."

„Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!

Egerváry Potemkin Ágost festménye
Egerváry Potemkin Ágost festménye

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. - Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Rövid élete alatt közel ezer verset írt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más nyelvre lefordították.

Orlay Petrich Soma: Petőfi a szüleinél
Orlay Petrich Soma: Petőfi a szüleinél

„Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában” írja Németh G. Béla „A magyar irodalom története" című művében. „Nincs még egy költő a világirodalomban, akinél az élet és költészet oly tökéletes egységet alkotott volna, mint Petőfinél” összegez Fekete Sándor „Így élt a szabadságharc költője" című munkájában.

Aki magyarul azt mondja: költő - mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindig is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom - akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe.

Zichy Mihály képén Petófi szavalja a Nemzeti dalt
Zichy Mihály képén Petófi szavalja a Nemzeti dalt

Adatait szinte fölösleges leírni: oly ismertek, mint versei. Ki ne tudná, hogy az 1822-ről 1823-ra virradó szilveszter éjszakáján született? Ki ne tudná, hogy Petrovics Sándornak hívták? Hogy mindössze huszonhat évet élt? Hogy 1848 forradalma elválaszthatatlan a nevétől? Ki ne tudná, hogy kora legkövetkezetesebb hazai forradalmára volt, aki túlnézett a polgári forradalmak céljain? És ki ne tudná, hogy amit irodalmi népiességnek nevezünk, az minálunk a legkövetkezetesebben az ő költészetében valósult meg? És hogy 1849-ben, a Segesvár melletti csatában esett el? Ezzel kapcsolatban ugyan időről időre fellángol a vita, merthogy Petőfi Sándort senki sem látta meghalni az 1849. július 31-én lezajlott segesvári ütközetben. Ami fennmaradt: Egy osztrák őrnagy saját bevallása szerint látta Petőfi holttestét a csata után, és a fogságba esett magyar tisztek is azonosították a költőt, ráadásul állítólag megtaláltak mellette egy Bemnek küldött jelentést is, amelyet neki kellett volna eljuttatnia a tábornokhoz. Egy ideig felesége, Szendrey Júlia is kerestette a költőt, hátha életben van. A többi a legendárium része. Holtteste máig nem került elő. A Petőfi család sírjából, a "legszeretettebb apa - a legszeretettebb anya" mellől nagyon hiányoznak a nagy költő porai. Petőfi hamvainak keresése azóta is időről időre napirendre kerül. Közülük eggyel találkozhatunk Mikszáth Kálmán A Petőfi-keresők című írásában.

Költészete mögött szakadatlanul ott kell érezni életét, ezt a tüneményes életet, amely a XIX. század európai történelmének nagy alakjai közt jelöli ki alakját és egyéniségét. Ezt a nagyszerű, gyorsan elviharzó életet azonban a tetteken és az eszméért vállalt hősi halálon túl nemcsak díszíti, hanem hitelesíti költészete, mint ahogy költészetének eszméit és hőfokát hitelesíti élete és hősi halála.

Petőfi Sándor kokárdája
Petőfi Sándor kokárdája

Irodalmi helyzete középponti költészetünk folyamatában. Ami előtte volt, előkészíti őt. Szervesen és tudatosan folytatja mindazt, ami az évszázadok alatt akár politikailag, akár stilisztikailag a nép felé fordul, és a népet fejezte ki. Dózsa György az ő számára egyértelmű politikai hagyomány, de még a maradi Gvadányiban is felismeri a maga elődjét, mivelhogy ez a hajdani nyugalmazott generális a népnyelv jó ízeivel fejezte ki a maga nemesi körének aggodalmait. Annak a népdal felé forduló költői népiességnek nagy útja volt már addig, amíg teljessé nem lett Petőfivel, és nagyon különböző eszmények találkoztak addig a népiességben. Faludi Ferencet vagy Orczy Lőrincet éppen hogy megillette a haladás, mégis velük kezdődik; Kisfaludy Károly és Vitkovics Mihály politikai eszményvilága a polgárságé, mégis velük folytatódik; de Czuczor Gergely már túlnéz a polgáron, és eljut a forradalomig, s ő már közvetlen elődje Petőfinek. A folyamat azonban szakadatlan Faluditól Petőfiig. Ezzel az öröklött hagyománnyal azonban ő korszerűen áll a maga korában: a demokrácia forradalmi igényű kifejezője, egyszándékú és egyenrangú a század nagy költő útmutatóival: Byronnal, Shelleyvel, Puskinnal, Heinével, Mickiewiczcsel és Viktor Hugóval. (Az őt túlélő Heine és Hugo tudja is ezt.)

Az évszázadokat folytató és korát a legmagasabb hőfokon értő Petőfi, léténél fogva, szervezi kortársai irodalmát. Irodalomtörténeti helyet jelöl ki az a tény, hogy a kortársak között ki hogyan viszonylik Petőfihez. Nem lehet elmondani a kortársak történetét anélkül, hogy ne Petőfihez való viszonnyal kezdjük jellemzésüket.

És minden, ami őutána következett a magyar költészetben, valahogy belőle származik. Akkor is, ha utánozták, akkor is, ha kerülték az utánzást, sőt akkor is, ha ellentmondottak neki. A legnagyobbak, akik egyáltalán nem utánozták, sőt olyan frissek tudtak lenni, mint ő a maga korában, ezek - Ady vagy József Attila - egyenest őt folytatták más körülmények közt, más módszerrel.

Tehát ha az évszázadok máig vezető folyamatában nézzük, akkor is, és ha a maga korának egykori körében nézzük, akkor is ő az irodalomtörténeti középpont. Arról lehet vitatkozni, csak éppen nincs értelme vitatkozni, hogy ez vagy az a nagy költőnk közül ki a legnagyobb, ilyesmire úgy sincs pontos mérce: a nagy költőt meg tudom különböztetni a jelentéktelentől, de hogy a nagyok közt kit vagy kiket érzek a legeslegnagyobbaknak, ezt nemegyszer az egyéni ízlés dönti el. Ízlésem alapján csinálhatok különböző rangsort Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady és József Attila között, de irodalomtörténetileg olyan középponti helyzete egyiknek sem volt, mint Petőfinek. És az a csodálatos, hogy e fontos történelmi-irodalomtörténeti helyzete ellenére is igen nagy és szívhez szóló költő.

Petőfi szobra a róla elnevezett téren Budapesten
Petőfi szobra a róla elnevezett téren Budapesten

Az ilyen nagyon fontos alakokkal szemben ugyanis önkéntelenül gyanúperrel élünk. Vizsgáljuk magunkat, vajon nem téveszt-e meg a történelmi jelentőségű nagy élet? Vajon nem befolyásol a túl nagy irodalomtörténeti jelenség? De igen, gyakran befolyásol, csakhogy rossz irányba. Nemegyszer magunknak sem akarjuk elhinni, hogy az a költő, akiről ilyen sokat beszélnek, akit az unalomig idéznek, valóban nagy, de nemcsak nagy, hanem halála után több mint évszázaddal is friss, mindenkihez szóló költő. Nemegyszer magunkban kell legyőzni azt a természetes ellenállást, amely kifejlődik a túldicsért nevekkel szemben. Meg kell tanulni Petőfit friss szemmel olvasni, friss füllel hallani, mintha most fedeznők fel magunknak. De ez így van minden költővel: valamennyiüket mindig újra fel kell fedeznünk magunknak.

És nagy kincsekkel lesz gazdagabb, aki az oly sokat idézett, kívülről ismert Petőfit fel tudja fedezni magának. Aki a sokszor hallott sorokban egyszerre frissen hallja meg a vers zenéjét, az agyonismételt szóképekben látomásszerűen látja meg a képet, az iskola óta betéve tudott szakaszokból kihallja az érzelem forróságát. Nehéz felfedező út ez, mert nem az ismeretlen, hanem a nagyon is ismert felé vezet. Hanem aki így tud eljutni a Petőfi-költészet egészéhez, az egyszeriben új távlatokat kap az egész magyar irodalom különböző tájai felé. A legnagyobbak igazi nagysága is szemléletesebbé válik, ha Petőfi felől is tudjuk nézni őket. De ehhez nem elegendő ismerni Petőfit, ehhez újra meg kell ismerni, friss szemmel és füllel kell meghallani benne minden korszak kortársát.

A család síremléke a költő nélkül a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
A család síremléke a költő nélkül a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

Mert Petőfi nem avul. Nemcsak a maga idejének volt leghaladóbb elméje és legkorszerűbb poétája, de oly mértékben aktuálisan élt, hogy időtlenné tette a maga aktualitását. Az ő forradalmisága ma is forradalmiság. Az ő szerelmi lángolása ma is szerelmi lángolás. Amit ő tragédiának érzett, azóta is folyton tragédia: és ami az ő számára humor, az mindmáig derűt áraszt. Utánzói menthetetlenül megkoptak, ő nem.

És végtelenül gazdag életmű az övé. Még az is megtalálja benne a magáét, aki nagyon sokban nem is ért vele egyet. Ezért oly könnyű eltorzítani. Nem is kell meghamisítani, csak elhallgatni egyik-másik jellemvonását, és azonnal merőben másféle eszméket lehet igazolni vele. Hiszen igyekeztek már úgy beállítani, mint az összehasonlíthatatlan szerelmi lírikust. És ez nem volt hazugság, mert valóban az, csak éppen elhallgatták mellőle a szabadság költőjét. Máskor éppen a szabadság nevében szinte kizárólag politikai költőnek tették meg. Ez sem volt nehéz, mert a legnagyobb politikai költők egyike. De még ezen belül is annyi a színtörése, hogy az elmúlt száz év alatt minden politikai árnyalat igyekezett a magáénak kisajátítani, és mindenki talált megfelelő idézeteket a maga számára. De külön-külön egyik idézet sem egészen igaz, csak az életmű egésze az, ami egészen igaz. Ezt kell minekünk birtokba vennünk. És ehhez csak segítenek a magyarázatok, de senki sem olvassa el helyettünk magát a költőt. Ezt nekünk kell mindig újra meg újra megtennünk, hogy költészetéből lassanként elénk álljon ő, akit oly jól ismerünk. De mindig vigyáznunk kell, hogy őrá nézzünk, őt ismerjük, és élő valóságát ne tévesszük össze tiszteltre méltó, de megmerevedett szobraival.

Forrás: mek.iif.hu