Jókai Mór: A magyar nyelv ismét itthon

A magyar nyelv ismét itthon.
Hozott az ég! keblünkbe zárt
Rég várt vendég, magyar nyelv!
Lelkünk lelke, szívünk vére,
Velünk maradj, ne tűnj el.
Ülj a székbe, mely megillet,
Tedd fel babér-koronád,
Erősödjék meg hatalmad
Hosszú századokon át,
Hogy e honban ne mondhassa
Senki többé ezután:
„Nem tudom a magyar nyelvet,
Mivel nem tanulhatnám.”
Szálld meg költő s tudós lelkét,
Hogy írjanak magyarán.
Tisztaságban, helyességben
Tündökölve egyaránt.
Idegen szót, eszmejárást,
Ne hagyj többé mondani.
Van mi nekünk annál jobb, szebb,
Csak ki kell választani.
Hogy e honban ne mondhassa
Költő, tudós ezután:
„Nem tudom a magyar nyelvet,
Mivel nem tanulhatnám.”
Szállj az úri termekbe:
Hol eddig más volt divat.
Tudjon veled elmulatni
Nagyságos lányod, fiad.
Casínóban, versenytéren,
Páholyban, vigalmakon,
Minden nagy úr tudjon szólni
A hazai hangokon.
Hogy e honban ne mondhassa
Gróf és grófné ezután:
„Nem tudom a magyar nyelvet,
Mivel nem tanulhatnám.”