Gróf Bánffy Miklós

Gróf Bánffy Miklós Glatter Gyula festményén
Gróf Bánffy Miklós Glatter Gyula festményén

„Szenvedélyt fölidézni néha kell és szükséges, de csak akkor, mikor közvetlenül valami cselekvés is követheti. Így tettünk a burgenlandi ügy küszöbén. Állandóvá tenni azonban a legnagyobb hiba. A közvélemény, ha berögződik különösen a gyűlöletbe, megköti az ország politikáját, és lehetetlenné válik minden olyan politikai mozdulat, ami alkalomadtán hasznos és célirányos volna. (…) Minálunk magyaroknál az a folytonos agitálás és közvélemény-mérgezés különösen veszélyes.”

„Egyetlen meggondolatlan, félig indulatból kiejtett szó elindítja az embert, elindítja olyan nyomon, melyen azután már akarva-akaratlan tovább kel haladnia. Abban a pillanatban midőn rálépünk, nem is álmodjuk, hogy hova visz. És még azután is jó ideig azzal áltatjuk magunkat, hogy az csupán egy incidens, mely rövid időn leperegvén újra szabaddá leszünk, újra tehetünk kedvünk szerint. Erdőn vannak ilyen ösvények néha, melyek látszólag egymás mellett haladnak. Csupán egy árok vagy vízmosás választja el. Azt hinné az ember, mindegy, melyikre lép. Pedig lassanként elhagyják egymást az utak és nem találkoznak többé."


Gróf losonci Bánffy Miklós (Kolozsvár, 1873. december 30. - Budapest, 1950. június 5.) magyar író, grafikus, politikus, külügyminiszter. Kós Károly mellett a XX. századi erdélyi közélet legsokoldalúbb egyénisége. A művészetek rendkívül sok ágában (az irodalmon kívül a festészetben és grafikában, a színpadi rendezésben, díszlet- és jelmez tervezésben) alkotott figyelemre méltót. Irodalomszervezőként meghatározó személyisége volt a két háború közötti erdélyi magyar irodalomnak. Úgy volt az élen, hogy közben mindig a háttérben igyekezett maradni. Erdélyi trilógiájával napjainkban hatalmas világsikert arat, de hiába jelennek meg művei a 90-es évek végétől egymást követő új kiadásai, a magyar olvasóközönség elismerését máig nem tudta kivívni.

Erdély egyik legelőkelőbb főúri családjának grófi ágából származott, így nevéhez a losonczi előnév is társult. A família az erdélyi arisztokrácia egyik leggazdagabb családja volt Édesanyja báró Bánffy Irma Bánffy Albert főispán és Esterházy Ágnes leánya volt. Édesapja Bánffy György országgyűlési képviselő, a főrendiház tagja Bánffy Miklós főispán és Wesselényi Katalin fia. Birtokaik központja Bonchidán volt. Vele férfi ágon kihalt a losonci Bánffy család grófi ága.

Bonchida, Bánffy kastély
Bonchida, Bánffy kastély

Édesanyját - aki a szüléskor szerzett betegségéből nem tudott felépülni - igen korán, másfél éves korában elvesztette. Bár apja sosem bocsátotta meg ezt neki, Miklóst szép gyermekkori emlékek fűzték Bonchidához, melynek kastélyában a legtöbb időt töltötte. Így emlékezett az itt eltöltött időszakról: „Gyermekkorom legszámosabb emléke Bonchidához kapcsolódik. Itt töltöttük az év legnagyobb részét; rendszerint május közepétől karácsonyig. Karácsonyra Budapestre költöztünk, ahol egész télen át atyám három nővérének, Károlyi Sándorné, Zichy Pálné és Berchtold Richárdné családjaival töltöttük az estét. Hol mi mentünk valamelyikhez, hol ők jöttek hozzánk. Annyira egyformán teltek ott a napok, hogy pesti emlékeim egymásba folynak és hogy mi mikor történt azon a tizenkét télen át, első elemista koromtól a matúráig, alig tudnám megmondani. Délelőtt tanulás, délután jégpálya, tornaóra, vívólecke és újból tanulás. Este játék unokatestvéreinkkel. Mindez olyan egyformán, hogy, ha ma visszagondolok, alig találok egy-egy kimagasló emléket."

Gyermekként kivételes nevelésben volt része. Iskoláit magánúton végezte el. A budapesti V. Kerületi Állami Gimnázium első hat osztályát színjeles bizonyítvánnyal végezte. VII-VIII-ban „jó” is bőségesen akadt évzáró jegyei között. Ezen évek alatt megtanult angolul, franciául, németül és bizonyára valamilyen szinten románul is. Mikó Imrétől tudjuk, későbbi politikai, majd diplomáciai tárgyalásain főképp franciául és angolul, de a régi nevelésű erdélyi román vezetőkkel magyarul tárgyalt.

1891-ben iratkozott be a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem jog- és államtudományi szakára. 1893-tól a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait. Már ebben az időben kezdett kibontakozni érdeklődése a színház iránt. Még középiskolás, amikor „elkövet” egy - saját bevallása szerint - „rövid és igen rossz kis színművet” (Színfalak előtt, színfalak mögött), s azt is tőle tudjuk, hogy kolozsvári egyetemistaként rendszeresen bejár statisztálni a színházba, amikor pedig egyetemi tanulmányainak folytatására Pestre kerül, hivatásos színtársulat is előadja egy darabját (A kapitány fogadalmát a Budai Színkörben) Miután ledoktorált, bekapcsolódott az erdélyi szövetkezeti mozgalomba, és az Erdélyi Gazdasági Egylet gyűlésein is felszólalt, rendeltetésükről tanulmányt is írt. De már itt leszögezhetjük, a politikai pályát - melyre családja terelte - sosem érezte igazán magáénak.

A társasági élet hamar elragadta, kártyaadósságokat csinált, váltót hamisított. Szerelmi bonyodalmakba keveredett, párbaja miatt rövid időre a kolozsvári fogházat is megjárta. Apja úgy próbálta megfékezni, hogy egy családi konzílium után egy évre „kényszerlakhelyre” küldte egyik mezőségi pusztabirtokára, Mezőbanyicára.

Az incidens után Berlinben egészítette ki tanulmányait. Ezután indult el a családi hagyomány által kijelölt politikai pályán: 1906-ban Kolozsvár és Kolozs megye főispánja lett. 1901-től szabadelvű programmal, majd 1910-től pártonkívüli programmal képviselő lett. Később a Nemzeti Munkapárthoz csatlakozott. 1916-ban IV. Károly koronázási ünnepségének kormánybiztosa volt.

1913 és 1918 között a magyarországi állami színházak, beleértve a Magyar Operaház intendánsa. 1916-tól a Kisfaludy Társaság tagja.

Gróf Bánffy Miklós szobra a szegedi Dóm téri panteon falán
Gróf Bánffy Miklós szobra a szegedi Dóm téri panteon falán

Első novelláit, elbeszéléseit 1914-ben A haldokló oroszlán címen adta ki. A novella, elbeszélés, a kisregény a későbbiekben is kedvelt műfaja maradt, végig kísérte pályáján. Kötettel ugyan ritkán jelentkezett - Reggeltől estig (kisregény, 1927), Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja (elbeszélések, 1931), Farkasok (elbeszélések, 1942), Bűvös éjszaka (kisregény, 1946) -, de azok mindenkor kedvező kritikai visszhangra találtak.

Kisbán Miklós néven drámaíróként vált ismertté, a Naplegenda című drámájának 1906-os bemutatója hírt s nevet szerzett neki, Ady Endre figyelmét is felkeltette. A Nagyúr című, 1912-ben bemutatott színpadi művét Kós Károly méltatta elragadtatással: „Katona József óta a legmonumentálisabb és legtökéletesebb históriai magyar drámá”-nak nevezte. A harmincas években a Martinovics című drámájával keltett viharos/vitatott visszhangot. Utolsó bemutatott darabja, Az ostoba Li, Kolozsváron került színpadra, 1946-ban.

1921. április 14. és 1922. december 19. között a Bethlen-kormányban külügyminiszteri tisztséget töltött be.

1926-ban visszatért a Románia részévé vált Erdélybe. Régi-új lakhelyén a román állampolgárság felvételére kényszerült, állampolgársági esküjét személyesen Ferdinánd király előtt tette le. Bár elhatározta, hogy politikával nem kíván foglalkozni, mégis minden eszközzel küzdött sorstársai, az elnyomott erdélyi magyarok ügyéért. Felismerte, hogy az akkori romániai politikai viszonyok között a legfontosabb feladat a megmaradáshoz elengedhetetlen kulturális intézmények megtartása, a kisebbségi helyzet szorításában működésük biztosítása. Erkölcsi és anyagi támogatását érezhette a kisebbségi magyarság anyagi talpra állása és megmaradása szempontjából kivételes jelentőségű Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, a magyar tudományosság erdélyi fellegvára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, és a kisebbségi magyar közművelődés szervezete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület is. Az Erdélyi református egyházkerület főgondnokává választották, amelyben Makkai Sándor, majd Vásárhelyi János püspök oldalán szerepe volt a magyar felekezeti iskolák megvédésében, megtartásában és gyarapításában.

Válaszokat keresett a felfoghatatlan tragédiára, ezért is vállalkozott arra, hogy nagyszabású regényben írja meg Erdély elvesztésének történetét. Erdélyi történet trilógiája erdélyi arisztokraták szemszögéből mutatja be a Monarchia utolsó, a millennium historizmusával és felszínes nemzetieskedéssel átitatott évtizedeit, s rávilágít az akkor elkövetett mulasztásokra, amelyek nemzeti katasztrófába torkolltak. A háromkötetes mű éles társadalomkritikájában bizonyára többen is magukra ismertek, Bánffyt sok támadás érte az Erdélyi történet miatt.

Bánffy Miklós szobra a soproni Erzsébet-kertben
Bánffy Miklós szobra a soproni Erzsébet-kertben

Eközben az Erdélyi Helikon szerkesztője lett, és jelentős szerepet játszott az erdélyi irodalmi életben. Néhány műve németül, olaszul és franciául is megjelent. Nemcsak íróként, hanem grafikusként is maradandót alkotott. Az Erdélyi Szépmíves Céh által kiadott több könyvet illusztrált. Ő készítette az illusztrációkat Tamási Áron műveihez. Vagyonával ott állt a legjelentősebb magyar napilap, a kolozsvári Ellenzék, és a legnagyobb kisebbségi magyar nyomdavállalat, a Minerva Rt. mögött.

1939. január 25-én Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötött Váradi Aranka színésznővel, akinek ő volt második férje.

1939-ban a vezetésével létrejött a Romániai Magyar Népközösség, a magyarság kulturális és gazdasági-társadalmi képviseletének ellátására. A szervezet egészen a II. bécsi döntésig az egyetlen romániai magyar érdekvédelmi és tömegszervezet volt. Ekkor indultak tárgyalások egy új kisebbségi statútumról is, amely különösen az oktatásban, a kulturális intézmények és az egyházak működésében ígért javulást. A tartós nemzeti elnyomás és az eluralkodó belpolitikai káosz hatására azonban az erdélyi magyarság többsége ekkor már szkeptikusan tekintett az ilyen egyezkedési kísérletekre.

1940-re elkészül a nagy mű, egy páratlanul sokoldalú, valóban reneszánsz művész életművének koronája, a huszadik századi magyar regényirodalom egyik csúcsteljesítménye, a realista nagyregény hazai iskolapéldája: a Megszámláltattál… (1934), És híjával találtattál (1937), Darabokra szaggattatol (1940) című darabokból álló, monumentális Erdélyi történet, az erdélyi magyar arisztokrácia és áttételesen a régi Magyarország végzetének könyörtelen, megkapó és szívszorító freskója.

A trilógia, amely hol meglehetős szarkazmussal, hol roppant érzékletes nagyrealizmussal elsősorban az erdélyi arisztokraták szemszögéből mutatja be a Monarchia utolsó, a millennium historizmusával és felszínes nemzetieskedéssel átitatott évtizedeit.

Az Erdélyi történetet évtizedekig némaság, hallgatás, legföljebb olykor némi tiltott, fojtott pusmogás övezi, Nemeskürty Istvánnak köszönhetően a nyolcvanas évek legelején kicsit visszakerül a köztudatba (a Megszámláltattál…-t a Helikon 1982-ben meg is jelenteti) -, de egészen a legutóbbi időkig kellett várnunk arra, hogy a nagy mű és szerzője, annyi sorstársához hasonlóan, végre méltó helyére kerülhessen. Bánffy Miklós leá­nya, az 1992-ben elhunyt Bánffy Katalin fordította angolra, ennek alapján aztán francia, spanyol, olasz és holland fordításban is megjelent.

Földbirtokosként Bonchidán mintaszerű gazdaságot működtetett, remek lovaival megjelent a bukaresti versenyeken is.

a Házsongárdi temető Bánffy-kriptája
a Házsongárdi temető Bánffy-kriptája

Bánffy Miklós a bécsi döntés után újra tagja lett a magyar parlamentnek, a második világháborút is Budapesten vészelte át családjával. Miután Észak-Erdélyt Magyarországhoz visszacsatolták, 1940-ben a magyar országgyűlés behívott erdélyi felsőházi tagja lett. 1943-ban titkos megbízatással Bukarestben tárgyalt a Hitler-ellenes erőkkel, ez azonban a németek tudomására jutott, mire lebombázták a kastélyát Bonchidán, és a háború végéig nem térhetett haza.

A háború után Romániában ellehetetlenítették kulturális tevékenységét, ezért a megélhetését nem tudta biztosítani. 1949-ben kiéhezetten, rongyosan érkezett meg feleségéhez Budapestre. Pár hónappal később, 1950. június 6-án a Haynal-klinikán halt meg. 26 évnek kellett eltelnie, hogy hamvai végakarata szerint hazakerüljenek a kolozsvári Házsongárdi temető Bánffy-kriptájába. A végtisztességet végül 1976-ban kaphatta meg a bonchidai református lelkész, pár presbiter és az egykori jó barát, Kós Károly részvételével.

Bánffy Miklós egyedülállóan gazdag életművét a kommunista diktatúra, mind Romániában, mind Magyarországon felejtésre ítélte, csak a rendszerváltás után nyílt lehetőség e páratlan munkásság megismerésére, műveinek újbóli kiadása által.