- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Októberi jeles napok
- gróf Bethlen István
gróf Bethlen István
„Mert ezt a nemzetet nem meghalni, hanem élni kell megtanítani, mert meghalni mindig tudott, és fog tudni a jövőben is, hogyha ütni fog az óra."
„A magyar nemzet újjászületése ... nem az anyagi javak nagyobb vagy csekélyebb mennyiségétől, hanem azoknak az erkölcsi tőkéknek összegétől függ, amellyel a nemzet igazságáért síkraszállani képesek vagyunk."
„...A gyűlöletből megélhet egy kormány, de a nemzet csak szeretetből élhet. És mi egyéb a szeretet, mint a nemzeti érzés, mint összeolvadás egymás hibáinak, gyengéinek megbocsátásában. És ma is a nemzeti érzés fundamentuma és talpköve minden államnak és minden nemzetnek.”
„Gróf Széchenyi Istvánt vallom a magyar politikai gondolkodás nagymesterének és bármennyire bámulom Kossuth Lajos titáni szellemét, azt tartom, hogy egy ellenséges népektől körülvett, szorongatott és létéért oly nehéz küzdelmet folytató kis nemzet, mint a magyar, csakis Széchényi tanításainak nyomdokain haladva lesz képes a viharok között megállni."
„Emelkedett szelleme, európai látóköre és demagógiától mentes nemzeti elkötelezettsége, amelyek pályájának második, és különösen harmadik szakaszában jellemezték, és amelyek szimpla politikusból államférfivá avatták, mindmáig hiányoznak a magyar politikai közéletből” (Romsics Ignác)
Bethleni gróf Bethlen István (Gernyeszeg, 1874. október 8. - Moszkva, 1946. október 5.) jogász, mezőgazdász, politikus. 1921 és 1931 között Magyarország miniszterelnöke. A XX. századi magyar történelem és politika megkerülhetetlen alakja, a konzervatív-nacionalista magyar politikai gondolkodás egyik utolsó nagy alakja. Nevéhez egy egész magyar politikai éra kötődik: a miniszterelnökségét jelölő „bethleni konszolidáció" időszaka. Legnagyobb érdeme, hogy az első világháborút követően vezető szerepet játszott az ezer sebből vérző Magyarország talpra állításában.
Az apai ágról a Bethlen, anyai ágról pedig a Teleki családból származó Bethlen István 1874. október 8-án született a Maros-Torda megyei Gernyeszegen, az akkortájt alig kétezer lakosú kis román-magyar községben. Bár Bethlen Gábor fejedelemmel nem állt rokonságban, a családi emlékezet így is több kiváló politikussal, diplomatával, katonával és tudóssal büszkélkedhetett. Apai nagyapja gróf Bethlen János a reformkori erdélyi országgyűlés mérsékelt liberálisainak vezére, anyai nagyapja gróf Teleki Domokos, Deák-párti politikus és Erdély egyik vezető dualizmuskori közéleti tekintélye. Édesapja gróf bethleni Bethlen István, édesanyja széki Teleki Ilona grófnő volt. Két testvére született.
Kilencéves koráig Erdélyben nevelkedett. Ezután a Monarchia egyik legrangosabb iskolájában, a bécsi Theresianumban tíz évig élt és tanult. Középiskolai tanulmányait 1893 nyarán kitüntetéssel fejezte be. Ezt követően 1896 karácsonyáig a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karára járt. Angliai tanulmányútja és egyéves katonáskodása után a magyaróvári mezőgazdasági akadémia vendéghallgatójaként mezőgazdasági oklevelet szerzett.
Pályája kezdete
1900-tól tanulmányait befejezve visszatért Erdélybe és átvette a szülői örökség őt illető részét. Mezősámsondon kezdett gazdálkodni. Földbirtokainak éves jövedelme többé-kevésbé megfelelt egy miniszter éves fizetésének. Már 1898-1899-ben részt vett a megyegyűléseken, 1901-ben képviselővé választották. Az 1919 és 1921 közti időszakot kivéve 1939-ig a törvényhozás tagja maradt. Az első világháború alatt több fronton szolgált.
1901-ben tagja lett az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek és a Magyar Gazdaszövetségnek. 1907-től tiszteletbeli elnöke volt a sajátos erdélyi magyar célokért küzdő Székely Társaságok Szövetségének. Ennek megszűnése után, 1914-18-ban az Erdélyi Szövetség elnöki tisztét töltötte be.
Neve 1918-19-ben vált országszerte ismertté, amikor tevékeny szerepet vállalt az első magyar köztársasággal, majd a Tanácsköztársasággal szemben fellépő ellenforradalmi mozgalomban. 1919 februárjában létrehozta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját. Élesen bírálta a Károlyi kormány tevékenységét. A Tanácsköztársaság kikiáltása után az ellenforradalmi erők egyik fő szervezője, a külföldre kényszerült ellenforradalmi erőket összefogó bécsi Antibolsevista Comité (ABC) vezetője lett. 1920-ban a trianoni békeszerződést előkészítő párizsi békekongresszuson a magyar delegáció tagja volt.
Miniszterelnöksége
Keresztény-nemzetinek nevezett kormányzata vezényelte le a „bethleni konszolidáció” jelzős szerkezettel illetett igen fontos évtizedet, az 1921. április 14. és 1931. augusztus 24. közötti időszakot. Már korábban is esélyes volt a miniszterelnöki címre. Pártjával megnyerte az 1920-as választásokat, de ekkor még a nagy pártok ellenállásába ütközött. Aztán a nagyon rövid ideig működő kormányok után Horthy második felkérésére már megalakíthatta kormányát. A Magyar Királyság jogfolytonosságának visszaállítása után rá hárult a kibontakozó Horthy korszak megszilárdítása, konszolidációja. 1921. április 14. és 1931. augusztus 24. között, tehát egy nagyon fontos évtizedben volt a Magyar Királyság miniszterelnöke. Saját kormányában, 1921. október 4-étől december 3-áig pénzügyminiszter, 1924. február 21-étől 1924. március 13-áig, majd 1929. január 8-ától február 4-éig igazságügyminiszter, 1924. október 7-étől november 15-éig külügyminiszter, 1924. október 14-étől november 15-éig pedig földművelésügyi miniszter volt.
Bethlen a trianoni békediktátum okozta súlyos pszichológiai, politikai és gazdasági következményekkel terhelt időszakban fő céljának a gazdasági és társadalmi konszolidációt tekintette. Ezért fontosnak tartotta valamilyen megegyezés elérését legradikálisabb ellenzékével, a Tanácsköztársaság megbuktatása óta illegálisan működő Magyarországi Szociáldemokrata Párttal is. Ezt szolgálta a Bethlen-Peyer-paktumként elhíresült megállapodás, mellyel kevésbé ellenséges ellenzékké tette a Szociáldemokrata Pártot. Az egyezség alapján az újra legalizált MSZDP lemondott a közalkalmazottak, a vasutasok, a postások és a mezőgazdasági munkások köreiben való szervezkedésről, felhagytak a tömegsztrájkok szervezésével, illetve felhagytak Bethlen külpolitikájának bírálatával.
A királykérdés
Tevékenysége egy nagyon kényes, a nemzetet erősen megosztó kérdéssel, a királykérdéssel indult. Az I. világháború végére az Osztrák-Magyar Monarchia szétesett. Utolsó uralkodója, IV. Károly levélben deklarálta, hogy lemond királyi hatalmáról és a döntés jogát a királyság sorsáról a magyar nemzetre ruházza. De uralkodói jogainak felfüggesztése részéről nem jelentett végleges lemondást a trónról. A tanácsköztársaság bukása után Magyarországon visszaállították a királyságot. A magyar törvényhozás nem gördített akadályt IV. Károly visszatérése elé és az 1920. március 1-től létrehozott kormányzói hivatal sem csorbította a király legitimitását. A trianoni béke ugyanis nem rendelkezett a Habsburg-ház sorsáról, nem kötelezte őket a trón elhagyására. A revíziós törekvések során a legitimisták úgy látták, hogy a békeszerződésről az uralkodó aláírásának hiánya egyfajta lehetőséget nyújt. Éppen ez a lehetőség volt egyik legfőbb érvük a Habsburg-ház restaurációja mellett.
Károly 1921-ben kétszer is megkísérelte a visszatérést. Előbb húsvétkor jelent meg váratlanul az országban, de ekkor még Horthyéknak sikerült meggyőzni és néhány napos szombathelyi tétovázás után visszautazott Svájcba, Másodszor októberben már fegyverrel érkezett, de végül visszariadt a polgárháború lehetőségétől, és kapitulált a kormányzó egyetemistákból álló serege előtt.
Károly második visszatérési kísérlete után Bethlen István kormányára minden korábbinál nagyobb nyomás nehezedett a Habsburg-kérdés végső rendezése érdekében. A nagyhatalmak egyértelműsítették, nem tekintik magyar belügynek Károly visszatérését. A legitimista gondolkodású Bethlen elébe ment a nemzetközi követeléseknek. Miközben hosszú távon a Habsburg-ház restaurációját sem tartotta elképzelhetetlennek, haladéktalanul benyújtotta detronizációs törvényjavaslatát. A nemzetgyűlés pedig érdemi vita nélkül elfogadta a trónfosztást. A visszatérési kísérletben résztvevők amnesztiát kaptak, IV. Károly pedig családjával együtt Madeira szigetére költözött, ahol aztán kevesebb mint egy évvel később, 1922 áprilisában meghalt. A „királypuccs” által keltett diplomáciai krízisből Magyarország így a lehető legkisebb veszteséggel lábalt ki. Bár a magyar arisztokraták közül csak igen kevesen ismerték el, hogy felelős magyar miniszterelnök nem tehetett mást, Bethlen mégis jelentős tőkét kovácsolt belőle. Működése során Nyugat-Európa részéről folyamatosan nagyfokú bizalmat élvezett, amit nem kis mértékben ekkori magatartásának köszönhette.
Belpolitikai stabilizáció
Bethlen a trianoni békediktátum okozta súlyos pszichológiai, politikai és gazdasági következményekkel terhelt időszakban fő céljának a gazdasági és társadalmi konszolidációt tekintette. E folyamat első lépéseként megegyezett legradikálisabb ellenzékével, a Tanácsköztársaság megbuktatása óta illegálisan működő Magyarországi Szociáldemokrata Párttal. Ezt szolgálta a Bethlen-Peyer-paktumként elhíresült megállapodás. Az egyezség alapján az újra legalizált MSZDP lemondott a közalkalmazottak, a vasutasok, a postások és a mezőgazdasági munkások köreiben való szervezkedésről, felhagytak a tömegsztrájkok szervezésével és Bethlen külpolitikájának bírálatával. Ennek ellenében Bethlen biztosította a párt szabad működését és parlamenti képviseletét. Vállalta a korábban felfüggesztett vagy korlátozott polgári szabadságjogok visszaállítását, a munkásbiztosítást korszerűsíti, továbbfejleszti.
Komoly nehézséget jelentett a kormányt támogató stabil parlamenti többség hiánya. Bethlen ezért kinevezésétől kezdve arra törekedett, hogy a meglévő pártstruktúrát felbomlassza, és konszolidációs elképzelései szolgálatába állítható, egységes kormánypártot kovácsoljon össze.
Az 1922-es választások előtt a meggyengült, és a királykérdés rendezése miatt erősen megosztott KNEP helyett a Kisgazdapártra alapozva létrehozta az ún. Egységes Pártot és megnyerte a választásokat. Az új pártban aztán háttérbe szorította az eredetileg valódi paraszti érdekeket képviselő, Nagyatádi Szabó István nevével fémjelzett kisgazda képviselőket. A párt politikáját a nagybirtokosi, konzervatív érdekek irányába terelte. Rendeleti úton leszűkítette a választójogot, és a nagyobb városok kivételével visszaállította a nyílt szavazást. Ezzel kényelmes parlamenti többséget biztosított a kormányzó párt számára. 1923-ra kiszorította pártjából a Gömbös Gyula-féle nemzeti és szociális irányzatú politikusokat.
Gazdasági konszolidáció
A politikai stabilitás megteremtése mellett igen fontos feladat volt a romokban heverő gazdaság életre keltése. A feladat nagyságát mutatja, hogy a mezőgazdasági termelés 1920-ban a háború előtti szint 50-60%-a, a gyáripari termelés pedig 35-40%-a körül mozgott.
A gazdaság önerőből történő helyreállítása az adott körülmények között megoldhatatlan feladatot jelentett. Ugyanakkor Magyarországot a világháború után nemzetközi elszigetelődés sújtotta. A kitörés első lépcsőfokát jelentette, hogy Magyarország 1922-ben felvételt nyert a Népszövetségbe. 1924-ben létrehozta a Nemzeti Bankot és még ez év június 26-án megkezdődött a 250 millió korona népszövetségi hitelt kibocsátása. A húszas évek második felében további kölcsönök áramlottak az országba, amelyekre nagy szükség volt a magyar gazdaság fellendüléséhez. 1927-ben bevezette az 1944-ig értékálló pengőt, és új vámrendszert dolgozott ki.
Az új vámrendszer fő célja a fejletlen, de hazai nyersanyagbázissal rendelkező könnyűipari ágazatok, mint például a textilipar védelme. Bethlen gazdaságpolitikája főleg az ipar területén eredményezett fellendülést. Az ipari termelés 1924 és 1929 között több mint 70%-kal emelkedett. Az időszak végére teljesítménye már mintegy 12%-kal múlta felül a háború előtti szintet.
A földreform kérdésében a nagybirtokos réteg álláspontját képviselte. Kampánybeszédeiben ugyan támogatta, a gyakorlatban mégis minden módon akadályozta a földnélküli parasztságot a nagybirtokokból történő kisajátítással földhöz juttatni kívánó Nagyatádi-féle földreform végrehajtását. A magántulajdon szentségére hivatkozva a parasztság földéhségének csak más módon történő, korlátozott mértékű kielégítését patronálta. Mindezekkel hozzájárult a nagybirtokrendszer érdemi átalakítás nélküli megőrzéséhez, a kisparasztság demokratikus földhöz juttatásának elmaradásához.
Bethlen helyzete 1926-ban a frankhamisítási ügy miatt megingott. Felajánlotta lemondását, de Horthy nem fogadta el. Kormánya ezután egy új kultúr- és szociális politikába kezdett, kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást vezetett be és a közegészségügy fejlesztéséhez látott. Az oktatási, kutatási és kulturális közintézmények megreformálásában és fejlesztésében nagy segítségére volt kultuszminisztere, Gróf dr. Klebelsberg Kunó. A kultúrpolitika legnagyobb jelentőségű eredménye a népiskolai hálózat fejlesztése volt. Fontos volt továbbá a kolozsvári egyetem Szegedre, a pozsonyi egyetem Pécsre költöztetése, valamint az ösztöndíjrendszer kiterjesztése, a külföldi Collegium Hungaricumok hálózatának kialakítása is.
Külpolitika
A bethleni konszolidáció a külügyek terén is túlnyomórészt megfontolt intézkedéseket hozott. Először a királykérdés megoldásával alapozta meg jó hírét. Óvatos politikája eredményeként Magyarországot 1924-ben felvették a Népszövetségbe, aminek jelentőségét már tárgyaltuk.
A baloldali szovjet diktatúrát ekkor már egész Európában egységesen elítélték, az ennél sokkal puhább, jobboldali itáliait viszont sokan üdvözölték. Vezetőjét, Benito Mussolinit (1883-1945) a legtöbben - még a liberális és polgári politikusok is - nagy államférfinak tekintették (majd csak a harmincas évek elejétől változott kedvezőtlenül a róla korábban kialakult pozitív vélemény). A magyar diplomácia nagyszerűen használta ki a korszak lehetőségeit, így a felemelkedő olasz állammal sikerült olyan megállapodásokat kötni, melyek a szomszédos országokkal való kapcsolatainkban is tárgyalási alapként szolgáltak. Emellett támogatókra talált Nagy-Britanniában is. A Pesti Napló, 1927. április 5-i számában így értékelte az olasz-magyar szerződést: „kilenc év világpolitikai kiszolgáltatottsága után állami életünk első öntudatos és független megnyilatkozása kifelé.”
A megfelelő nagyhatalmi háttér kialakítása után a Bethlen-kormány akár elő is állhatott volna a revízió kérdésével - a miniszterelnök célja a magyar többségű részek visszacsatolása, a többi területen pedig népszavazás kiírása volt -, ám a belpolitikához hasonlóan a világgazdasági válság - az abból adódó új politikai konstelláció - ezen a téren is keresztülhúzta a kormányfő terveit.
Lemondása és halála
A gazdasági fellendülésnek és belpolitikai stabilitásnak 1929 őszétől a nagy gazdasági világválság hatása vetett véget. Az agrárárak rendkívüli mértékű világpiaci zuhanása mért súlyos csapást a magyar gazdasági egyensúly fenntartásában kulcsszerepet játszó mezőgazdasági exportra. A nemzetközi tőkeimport elakadása pedig az ipari növekedés finanszírozásában játszott alig pótolható szerepet. E két kedvezőtlen tényező egyidejű hatása rendkívül nehéz helyzetet teremtett és elkerülhetetlenül súlyos megrázkódtatásokkal járt. A termelés visszaesése következtében 1930-ban tetemesen csökkentek az adóbevételek. Ezért legfontosabb teendőnek a költségvetési egyensúly megteremtését tartotta. Megszorító intézkedésekkel próbálta csökkenteni a bajt. Az elkerülhetetlennek látszó további megszorításoktól még népszerűtlenebbé tették volna. Ezért úgy döntött, amíg a helyzet nem konszolidálódik, megválik a miniszterelnöki bársonyszéktől.
1931 augusztusában lemondott, de közéleti súlyát megőrizte. A kormánypárt vezetőjeként, később Horthy tanácsadójaként továbbra is jelentős szerepet töltött be. 1935-ben Gömbös Gyulával a német-politika kérdésében támadt ellentétei miatt kilépett az Egységes Pártból. Tekintélyét erősítette, hogy szembeszállt az erősödő jobboldali radikalizmussal. Az angolszász orientáció markáns személyisége volt 1943-44-ben, amit sem az országot 1944-ben megszálló németek, sem az őket kiverő szovjetek nem felejtettek el.
Az 1944. március 19-i német megszállást követően a nácik mindent megtettek kézre kerítéséért. Hónapokon át bujkált, előbb a nógrádi Herencsényben, majd egy somogyi vadászházban rejtőzött. A bujkálás megviselte egészségét és kétszer is agyvérzést kapott. 1944 decemberében az oroszok elfogták. Bár felajánlotta együttműködését, a szovjet vezetés tartott tőle, hogy a háború után Bethlen a magyar politikai élet karizmatikus figurájává válhat. „Bethlen átállásának a tényét a Vörös Hadsereg oldalára politikai manőverként kell értékelni, amelynek a célja, hogy mentse önmagát és azokat a polgári elemeket, amelyek mögötte állnak. Ha most, amikor Magyarországon aktivizálódni kezdtek a jobboldali elemek, (…) a magyar reakció olyan tapasztalt képviselőit engedjük politikai tevékenységgel foglalkozni, mint Bethlen, az csak a jobboldali erők pozícióit erősítené az országban. (…) Mindezek alapján úgy gondolom, Bethlent ténylegesen el kell szigetelni, le kell tartóztatni és a Szovjetunióba kell szállítani.” - fogalmazott Gyekanozov szovjet külügyi népbiztos helyettes. Ezért idős kora, betegsége és visszavonulása ellenére házi őrizetben tartották, majd 1945 március végén a Szovjetunióba szállították. A Szovjetunióban töltött időszakról közel 50 évig semmi bizonyosat nem lehetett tudni. Több legenda is lábra kapott, állítólag még Sztálinnak is volt terve vele. Végül a KGB-archívumából 1993-ban előkerült levéltári iratok nyújtottak némi támpontot. Ezekből vált ismertté a fogoly Bethlen szovjetunióbeli kényszerlakhelye, a belügyi szervek moszkvai Butirszkaja nevű börtönének kórháza. Ide 1945. április 1-jén került „rendkívül rossz egészségi állapotban". Itt előbb életben tartották, majd amikor kiderült, nincs rá szükség, egyszerűen hagyták éhen halni. A nyilvántartások szerint 1946. október 5-én a börtön kórházában szívbénulásban halt meg.
Az orosz főváros egyik híres műemlékegyüttese, a Donszkoj kolostor tőszomszédságában található a 20. század elején létesített ún. „Új donszkoj temető", ahol 1927-től üzemelt az első moszkvai krematórium. A szovjet időszak politikai tisztogatásai során Moszkvában mintegy 35-40 000 embert végeztek ki, az áldozatok egyik fő temetési helyszínéül a Donszkoj temető szolgált, ahol 1930 és 1953 között több mint 7000 (más adatok szerint akár 10 000) személy hamvait szórták el a krematórium közelében. 1990 után e temető három tömegsírját sikerült beazonosítani. Ekkor derült ki, hogy itt, a 3. számú tömegsír rejti sok más mellett a két világháború közötti Magyarország egyik legkiemelkedőbb államférfija, Bethlen István maradványait.
Az elhamvasztott volt miniszterelnök jelképes hamvait (valójában csak a moszkvai temetőből származó földet) 1994-ben hazaszállították, és június 17-én a Kerepesi-temetőben helyezték végső nyugalomra. 1994 óta a Donszkoj temetőben a tömegsírok helyén kisebb nemzetközi emlékhelyként sírkertet hoztak létre, ahol a számos névtelen vagy azonosított lengyel, orosz, német, osztrák vagy japán politikai, illetve hadifogoly sírköve mellett az egykori magyar kormányfő emlékét is márvány síremlék őrzi.
Gondolkodását jól szemléltetik az 1932 januárjában Széchenyi-emlékbeszédében elmondott szavai a legnagyobb magyarról: „Soha a magyar nemzetnek olyan nagy szüksége nem volt minden fiára, minden társadalmi osztály megfeszített munkájára, mint most, a sors megpróbáltatásainak nehéz napjaiban. Újjá kell születnünk lélekben, vagy elpusztul a nemzet. Ez az óra parancsszava! Ez a megújhodás azonban csakis a bennünk szunnyadó összes erkölcsi erők felébresztésétől és felfokozásától várható abban az áldozatkész és fegyelmezett szellemben, amelyre Széchenyi István egy hosszú életen keresztül tanított. Lehet, hogy az eszmék, amelyekért ő élt és küzdött, idővel kiélik magukat és elmúlt történelemmé válnak, de az ő egyéni példaadása, az ő erkölcsi tanításai a magyar lélek mivoltáról, a nemzet fiainak kötelességteljesítéséről, az ő ébresztő, buzdító szava itt kell, hogy éljen közöttünk időtlen időkig.”