Bartók Béla

„Mai ember, minden idők legvadabbikának embere,
próbálj mindenek előtt ember lenni,
s ha felfogtad, mit jelent embernek lenni,
csak akkor törődhetsz hazával, társsal és baráttal."

„Kell, hogy minden ember, midőn férfikorúvá fejlődött,
megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni,
hogy e szerint alakítsa egész munkálkodásának,
minden cselekedetének mineműségét.
Én részemről egész életemben minden téren,
mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni:
a magyar nemzet és magyar haza javát.”

„Az út a boldogabb élethez a műveltségen keresztül vezet."

„Ha már mindenütt rossz, akkor inkább otthon van az ember."

„A tiszta földet könnyebb megmunkálni, mint azt, amelyet bedudvásítottak."


Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. - New York, 1945. szeptember 26.) a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.

Thomas Mann azt mondta róla, hogy művészetének lényege a szemében tükröződött. Halk szavú volt, de a zenéje beszélt helyette. Fájdalmas, zaklatott művei előrevetítették a terror uralmát, a második világháború rémét, amely elől neki is menekülnie kellett.

Bartók hajlíthatatlan, kemény, szigorú embersége máig példa lehet. Szemben állt mindenfajta diktatúrával, nem tűrte a szolgalelkűséget, a behódolást, az igénytelenséget, az öntelt butaságot.

Stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltán támogatásával behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa is átalakult, mely immár a népzene stílusjegyeire támaszkodott. Ennek kiteljesedése a Balázs Béla misztériumjátékára komponált operája A kékszakállú herceg vára.

Bartók Béla és Kodály Zoltán, a Zeneakadémia két ifjú tanára
Bartók Béla és Kodály Zoltán, a Zeneakadémia két ifjú tanára

Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson (ma Sinnicolau Mare, Románia). Zeneszerető családban nevelkedett. Apja, idősebb Bartók Béla a város iskolájának igazgatója volt, zongorán, csellón játszott, zenekart vezetett, sőt a komponálással is foglalkozott; anyja tanítónő volt és kiválóan zongorázott. Tanulmányait Nagyváradon, Besztercén, Pozsonyban végezte. Első zongoraleckéit azonban édesanyjától, Voit Paulától kapta. Első zenetanára Erkel Ferenc fia, Erkel László volt.   1899-ben a Pesti Zeneakadémiára iratkozott be, Thomán István zongoraosztályában és Koessler János zeneszerzésosztályába. Ebben az időszakban nagy hatással voltak rá Richard Strauss művei. Némelyiket partitúrából előadva virtuóz zongorajátékával kápráztatta el pesti közönségét. Európa sok városába hívták koncertezni Bécstől Berlinig. A fiatal művész, aki már ez idő tájban rabul ejti a zenekedvelőket nagyszerű zongorajátékával, igazi hazafi is egyben. A német nyelvet anyanyelvként beszéli ugyan, de megtiltja barátainak és rokonságának, hogy német nyelven levelezzenek vele.

Időközben - mint Liszt követője - megkomponálta Kossuth-szimfóniáját is, melyet 1904-ben mutattak be. Ezzel az izzóan hazafias hangvételű művel egy évvel későbben Angliában is igen nagy sikert aratott Hans Richter, a világhírű karmester vezénylésével.

1907-től a Zeneakadémia zongoratanára lett. Korai kompozíciói Brahms, Schumann, a késői Wagner, Liszt és Dohnányi zenéjével mutatnak rokonságot. Első jelentős sikereit - néha évekkel a megírás után - színpadi műveivel érte el. Az 1910-es évek végén az Operaház mutatta be „A fából faragott királyfi" című táncjátékát és „A kékszakállú herceg vára" című operáját. Érdeklődése ezután a népzenekutatás felé fordult. Kodály Zoltánnal együtt tíz éven keresztül járta az országot népdalokat gyűjtve. Egy igen kezdetleges fonográffal vette fel a különféle dalokat, sokszor roppant nehéz körülmények közepette és sok fáradsággal, hogy éneklésre bírja az egyszerű falusi embereket.

1906-1907-ben például a Balaton környéki, zalai és somogyi helységeket járva mintegy 370 dallamot jegyzett fel, főként Felsőiregben „Életem legboldogabb napjai azok voltak, melyeket falvakban, parasztok közt töltöttem..." vallotta egyik levelében Bartók Béla. Róla pedig így emlékezett meg egy erdélyi fafaragó mester: „Népszerű, eccerű, szelíd, mosolygó kis ember vót, mindig jókedvű. Vót neki egy kis felvevő dalosgépje - én csak így tudom a nevét, s amit beledanoltunk, a géppel mind visszadanolta nekünk."

Bartók népzenegyűjtés közben (1908)
Bartók népzenegyűjtés közben (1908)

A magyar mellett más nemzetiségek zenéi is foglalkoztatták. Észak-Afrikában az arab dallamvilág kincseit is gyűjtötte: 1913-ban járt Biskrában, ahol lehetősége nyílt minderre. A következő évben Olaszországba készült, de az időközben kitört háború miatt elmaradt az utazás.

Kodály és Bartók közös szerzői esteken mutatkozott be. Fiatal zenészekkel életre hívták az Új Magyar Zeneegyesületet, melynek célja a magyar zenekari kultúra színvonalának emelése volt. Bartók az 1920-as években koncertkörútjai során beutazta az egész világot, és megkezdte népzenegyűjtésének tudományos feldolgozását. 1923-ban, Budapest születésének ötvenedik évfordulójára írta a Táncszvitet. Ebben fejezi ki először a népek eggyé válásának gondolatát.

1907-től 1934-ig a Budapesti Zeneakadémia zongora tanszékének tanára volt. 1923-1938-ig a folyamatosan ismétlődő európai és amerikai koncertjeivel a világhírnév csúcsára jutott el. Zeneszerzői munkásságával egyedülállót teremtett a nyugati zeneműtörténetben. Új dallamvilágában az ősi magyar zene magasrendű műzenei alkotásokként szólal meg, új harmóniákat, hangzatkötéseket és bátrabb akkordokat alkalmazván, melyek nem a nyugati zene dur-moll kettősségéből nőttek ki, hanem a magyar népi zene eredeti pentatonjaiból. Ritmusában is természetesen lényegesen megkülönböznek a klasszikus zene ütemétől, nem csoda, hogy Bartók zenéjét sokat hamisnak ítélték meg.

Bartók zenetudósként is jelentős műveket hagyott ránk. 1924-ben jelent meg „A magyar népdal", 1934-ben a „Népzenénk és a szomszéd népek zenéje" című tanulmánya. Ez utóbbiban a felvidéki és erdélyi gyűjtéseit is felhasználta. Az 1930-ban készült „Cantata Profana" is erdélyi gyűjtésből született.

Ötvenedik születésnapja alkalmából megkapta a francia Becsületrendet és a magyar Corvin-koszorút. A következő évek eseménydúsan teltek: székfoglalót tartott a Magyar Tudományos Akadémián, újabb tanulmányt is írt „Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét?" címmel, megkomponálta „Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára" című művét és Törökországban népzenét gyűjtött.

Varga Imre Bartók Béla szobra Makón
Varga Imre Bartók Béla szobra Makón

Sokat tett a zenetanítás korszerűsítéséért is. 1936 karácsonyára jelent meg Egynemű kórusok gyűjteménye huszonhét gyermekkari darabbal. A kórusok érdekessége, hogy magyar népdalszövegekre készültek, de nem népdalfeldolgozások, hanem Bartók saját zenéjére készült művek. 1926-39 között írta a Mikrokozmosz darabjait, elsősorban abból a célból, hogy a gyerekek azokon tanuljanak zongorázni.

Bartókban - akinél elkötelezettebben magyar kevés akadt hazánkban (s aki épp ezért a népek testvérré válását hirdette) - hosszú vívódás után 1940-ben megérlelődött a gondolat és a háború és fasizmus kiszélesedése, valamint édesanyja elvesztése miatt elhagyta Európát.

Népdal kutatásai során szerzett társadalmi-politikai gondolatának summázatát láthatjuk a következő mondatban: „Parasztok életéről lévén szó, hadd mondjam még el, mit tapasztaltam különféle nemzetiségű parasztoknak egymáshoz való viszonyát illetőleg. [...] Békésen élnek egymás mellett; mindegyik a saját nyelvén beszél, saját szokásait követi és természetesnek veszi, hogy más nyelvű szomszédja ugyanezt teszi. Döntő bizonyíték erre a nép lelkének tükre; maguk a lírai népdalszövegek. Ezekben alig - alig akadnak idegen nemzetiség ellen irányuló gondolatok. És ha akadnak is idegent csúfoló sorok, ezek nem jelentenek többet, mint azok a népdalszövegek, amelyekben a nép például saját papjának vagy önmagának fogyatékosságain mulat. A parasztok közt békesség uralkodik; - gyűlölködést más fajtájúak ellen csak felsőbb körök szítanak!"

„Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik, mondhatják… Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba kerül is az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia és segítenie a dolgokon tőle telhetőleg. Csak az a kérdés, van-e belátható időn belül remény arra, hogy eredményes segítőmunkát lehet elérni. Nekem - de hát ez teljesen egyéni dolog - nincs semmi bizalmam.”

1940-ben az Egyesült Államokba emigrált. Bár itt sohasem érezte otthon magát, de az állandó anyagi nehézségek ellenére is folytatta alkotói tevékenységét és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zene kérdéseiről. A Bostoni Szimfonikusok felkérésére már a tengerentúlon írta meg mindmáig legnagyobb és legismertebb zenekari művét a "Concerto"-t. 1943-ban szerezte Yehudi Menuhin számára a "Szonata"-t szólóhegedűre.

Az önként vállalt száműzetésből betegsége miatt már nem tudott visszatérni. 1945. szeptember 26-án halt meg leukémia következtében New Yorkban. Temetésén csak néhány ember vett részt.

"Pedig (...) szeretnék hazamenni, de végleg" - írta egyik utolsó levelében, 1945-ben. Ez a vágya csak jóval halála után teljesülhetett. Hamvai végül 1988 nyarán, huszonöt évvel a hazahozatalra vonatkozó első gondolatok után tértek haza, majd 1988 július 7-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.

Az első kósza gondolatok már 1963-ban felmerültek, a magyar kormány támogatta is, de a hazahozatal terve feltehetően az Egyesült Államokban élő kisebbik Bartók fiú ellenzésén megbukott.

Borsos Miklós emlékműve a Farkasréti temetőben
Borsos Miklós emlékműve a Farkasréti temetőben

Legközelebb az 1981-es Bartók-centenárium kapcsán merült fel az újratemetés gondolata. Ekkor a hatalom részéről a tervhez olyan sanda szándék is társult, hogy a hazahozatallal igyekezzenek megosztani az emigrációban élő magyarokat. De Bartók Péter ellenállásán ismételten meghiúsult ez a kísérlet is.

A következő alkalommal az eddig támogató ifjabb Bartók Béla ellenállásába ütközött a hazatérés gondolata, aki ekkor feltehetően nem találta apja emlékéhez méltónak a kialakulóban lévő körülményeket.

Végül 1986-ban következett be fordulat a Bartók-örökösök álláspontjában. Ekkorra mindketten elfogadták, hogy apjuk földi maradványainak itthon a helyük. Budapest az egyetlen hely, ahol a hamvak hosszú távra megnyugtató módon méltó körülmények közé kerülhetnek, ahol kellő kegyelet és megbecsülés veszi azokat körül. Hosszas egyeztetések után sikerült megállapodni a hazaszállítás és a végső nyugalomba helyezés körülményeiről is, így elhárult az utolsó akadály is a budapesti újratemetés elől.

Forrás: danubiusmagazin.hu, wikipedia.org